Szegedi Uj Nemzedék, 1943. augusztus-november (25. évfolyam, 196-260. szám)

1943-08-31 / 196. szám

1943 augusztus 31. kedd. SZEGEDI ÚJ NEMZEDÉK BORISZ­A A gyász pillanataiban, az első­ megdöbbenés nyomasztó súlya alatt mindig feszélyezve érzi magát az emberi lélek, ha az elhunytnak fér­ri­demeiről kell megnyilatkoznia. An­-n­nyira elernyesztő hatású a veszte­ség valósága, annyira rabul ejtő ,a megsemmisülés keresztény szem-­­pontból heretikus gondolatának ki­­sértése, hogy­­eleinte kizárólag a veszteség foglalkoztatja elménket az elhunyt érdemeinek és nagyságának kiemelésére való képesség nélkül. Ámde már magába véve az a­ tény, hogy a veszteség lesújt, é­s önkén­­telen méltatásnak, a nagyértékű emi­berről tudat alatt alkotott különös­ nagyrabecsülésnek minősül. 111. Boi­fisz cár, Bulgária elhunyt uralkodója annyira közismert egyéniség volt, hogy szinte banális dolognak tűnik érdemeinek felsorolása és kiemelése. Nyugodt, megfontolt, körültekintő­ országának, népének érdekeit és sor­sát életénél is többre becsülő ural­­kodónak bizonyult. Élete a szó­­igazi értelmében a nemzetéé volt. Bár­ maga vér­­szerint nem volt bolgár származású, népével mégis a leg-, bensőségesebben azonosít. A leg­egyszerűbb alattvalóival is közvt­­lenséggel ereszkedett beszélgetésbe, kikérdezgetve őket ügyes-bajos dol­gaik felől. Csoda-e, ha a bolgári nép rajongott érte? Hozzánk, magyarokhoz az irá­nyunkban táplált meleg rokonszenve, sőt barátsága hozta közel, hiszen­ csaknem a mi földünkön nevelke­­­dett és nyelvünket tökéletesen be­szélte is. De nemcsak ez­­ó szem-­­pont teremtett közvetlen kapcsola­tot közötte, hanem főleg a­ jó szom-­ széd­ nép uralkodóját tiszteltük ben­­n­e és most őszinte megrendültség­­gel osztozunk a rokon­ nemzet gyás­­szában, annak a testvér-népnek lelki fájdalmában, amely jó és rosszi sorsá­ban és mindenkor közös veszedel­­­mek ellen küzdött velünk együtt ,és elhunyt uralkodójával egy gondol­­kozásúan mindig vitézül és rettentez­hetetlenül őrködött a keleti veszede­lem fortélyos beszüremkedése és kártékony befolyása ellen. III. Borisz cár fenkölt alakját meg­­­törte az alattomos betegség és­­tör­ténelmi egyéniségét elragadta a ha­lál. De hálás népének lelkében nem­csak tovább fog élni dicső szelleme,­ hanem a sebzett szív fájdalmának enyh­ü­ése után mind magasztosabb fényben fog ragyogni országgyara­pító műveinek nagysága, szeretetre­méltó emberi lényének el nem ho­­mályosulható emléke. A magyar n­emzet mindezeknél­ fogva a nagy halott koporsója előtt a legnagyobb tisztelet kifejezéseképp­­en hajtja meg a nemz­et zászlaját, és helyezi el az igaz­­kegyelem­ek koszorúját. III. Borisz cár halotti maradvá­nyait hétfőre virradó éjtszaka el­szállították az Alexander Nevski­­székesegyházba. Ennek kupolája alatt ravatalt állítottak fel, amely­re a királyi lobogót terítették ki. Ezen nyugszik virágok között a cár. Hétfő reggel 9 óra óta meg­szakítás nélkül özönlenek az em­berek a székesegyházba, hogy el­vonuljanak meghalt királyuk ra­vatala előtt. Minden népréteghez tartozó emberek, mindenekelőtt azonban egyszerű "polgárok és népviseletet hordó parasztok jön­nek virágokkal és gyertyákkal a kezükben elhunyt királyuk elé és búcsút vesznek tőle. (MTI) BOLGÁR KIRÁLY RAVATALON -----KORZÓBAN Mindenki elragadta­tással nyilatkozott az őszi szezon első nagy magyar filmjéről, ezért még két napra prolongáltuk! MURÁTI LILI Kölcsönadott élet Mag­yarországi Kormányzója is részvéttáviratot intézett Borisz bolg­ár király özveg­yéhez Budapest, augusztus 30. A Kormányzó Úr előméltósága Borisz bolgár király elhunyta al­kalmából az özvegy királynéhoz meleghangú részvéttáviratot inté­zett. Kállay Miklós miniszterelnök az alábbi részvéttáviratot intézte Fi­­lov Bogdán bolgár miniszterel­nökhöz: „Felséges uralkodója, III. Bo­risz bolgár király hirtelen halálá­nak híre őszinte fájdalommal töl­tött el. Kérem Nagyméltóságodat, legyen meggyőződve mélységes együttérzésemről és fogadja a ma­gyar királyi kormány legőszintébb részvétnyilvánítását.“ (MTI) Ghyczy Jenő külügyminiszter az alábbi táviratban tolmácsolta részvétét Filov Bogdán miniszter­­elnöknek és külgyminiszternek: „Mélységesen megrendített fele­­­séges ura: III. Borisz király el­­hunytának híve. Kérem Nagymél­tóságodat, fogadja legőszintébb részvétem nyilvánítását.“ (MTI) Halotti jegyzőkönyv A Bolgár Távirati Iroda a leg­határozottabb illetékes cáfolatát adja ki azoknak a külföldi híresz­­teléseknek, amelyek „külső okok­ra“ próbálták visszavezetni a ki­rály betegségét, e hírek minden vonatkozásban képtelenségek. Az igazságügyminisztérium által ki­adott halotti jegyzőkönyv ezeket mondja: „A halál a szív jobb ütő­erének eltömődése“, kétoldali tü­dőgyulladás, azonkívül tüdő- és agyvizenyő (oedema pulmonum et cerebri) miatt következett be. Neg­yvennapos ország­os gyász A minisztertanács 40 napos orszá­­gos gyászt rendelt el, ezalatt min­den szórakozóhely zárva marad, az első héten a mozi- és színházi előadá­sok s a sport- és hangversenyek is szünetelnek. "Vasárnap reggel a hadsereg tisztjei, altisztjei és közkatonái letették a hű­ségesküt II. Simeon királynak. A bol­gár Ifjúság Bratnik-szervezetének 200.000 tagja, fiúk és lányok, szintén esküt tettek az­­osz országban. A hadsereg tisztjei bal karjukon fekete gyászszalagot viselnek. A szófiai ez­red zászlóit a királyi kaistélyba vitték az elhunyt király ravatalához. A szent zsinat határozata értelmében az eskü­vők is szünetelnek. A szent zsinat a bolgár kormány­nyal egyetértésben állapítja meg a király sírhelyét. Az utolsó órák Szófia, augusztus 30. Szombaton 15 óra körül a király ál- SZÉCHENYI MOZI Ma utoljára 4, 6, 8 órakor Jelmezbál Szörényi, Ajtay, Turay, Bilícsi, Gregnis főszereplésével. Azonkívül híradó­­ laposában beállott rosszabbodásról ki­adott kommüniiké közzététele után ha­talmas embertömeg gyűjti össze a kirá­­lydi kastély körül­. A tömeg megrendül­ve látta, hogy 15 óra 30 perckor Paisi vratsai metrop­olita megérkezik a kas­télyba, hogy a királynak feladja az utolsó kenetet A halál beállta után a metropolita gyászistentiszteletet tartott a kastély kápolnájába­n. Az utolsó órákban a ki­rályi család felnőtt tag­jai vették körü! .3 a király ágyát A kastély egyik szobá­jában várakozott Flor tanár, minisz­terelnök, aki a halál beállta után a miniszterelnökségre ment, s ott mi­nisz­­tertanácsot tartott Részvétnyilvánítások A Führer a vár özvegyéhez a követ­kező részvéttáviratot intézte: Doriszi király őfelsége halálának megrendítő híre mélyen megindított Bulgária Borisz királlyal olyan uralko­dót veszít, aki népének történelmét csodálatos bátorsággal és körültekintő okossággal irányította. Magiam hű ba­rátot és szövetségest vesztek el benne, akinek emlékezetét én és a német nép mindig nagy tiszteletben fogjuk tarta­ni. Kérem Felségedet, fogadja a saját magam és az egész német nép mélyen átérzett őszinte részvétét a királyi ház és a bolgár nemzet számára. Szófia, augusztus 30. Vasárnap reggel a Borisz bolg­ár ki­rály halála a Sc­ilmával lefolyt gyászis­­tentizzteleten a diplomáciai kar rész­vétét Arnóthy-Jungerth Mihály Magyar­­ország követe, mint a diplomáciai kar doyenje fejezte k a királyi ház tagjai­­nak. Főtiszthelyettesi rang­csoportot létesítenek a honvédségnél Bu­dapest,­­augusztus 130.­ A Honvédségi Közlönyben fontos pályázati felhívás értelmében a leg­kiválóbb csapattiszthelyetteseket e­, most létesített­­állománycsoportba, a főtiszthelyettesek csoportjába ve­szik fel. A felvételre csak oly­anok pályázhatnak, akik legalább 4 pol­gári iskolai képesítéssel rendelkez­nek és legalább 10 évis megszakítás­i nélküli csapatszolgálatot­­telje­sítet­­tek, mégpedig az utolsó öt évben­ kiváló minősítéssel. A felvételt vizs­ga előzi meg. A főtiszthelyetteseket a katona­állományú tisztek összes jogai és­­kö­­telességei megilletik. Az új állo­­mánycsopoortban a következő elne­vezések vannak: zászlóshelyettes (XI. rangosztály), hadnagyhelyettes (X.), főhadnagyhelyettes (IX.), százados és őrnagy. A főtiszthelyette­sek egyenruhájukon ezüst vállzsinórt vi­selnek, rendfokozataik jelzése ezüst csillag, repülőknél és folyami erők­nél ezüst sáv. Egyébként egyenru­hájuk azonos a tisztekével. Állás­­szerűség, nősülési és becsületügy tekintetében a honvédtisztviselőkkel esnek egy elbírálás alá. BELVÁROSI MOZI Kedden és a következő napokon óriási sikerű pompás vígjáték! Anyámasszony katonája Egy nyámnyila ifjú falrengető csetlő botló vidám kalandjai. Rendezte: Ráthonyi Ákos. Főszereplők: SZIL­ASSY, PELSÓCZI IRÉN, VAYILUS, BILICSY,VASZARY PIRI,MÁLY GERŐ D­R.­H I R­A 4, 6, 8 órakor.

Next