Szegedi Uj Nemzedék, 1944. augusztus (26. évfolyam, 183-192. szám)
1944-08-13 / 183. szám
SZEGEDI ÚJ NEMZEDÉK //. Váry János Avany! Pece Palesi haditudósítása a somogyitelepi villamoson Amikor valahol, Takaréktár utca táján felszálltunk a Somogyi-telep felé sdrömpölő villamosra, már javában folyt a mese. Az öreg, aki nagy hangon adta elő bámulatbaejtő 1914—1918-as világháborús élményeit, a kocsiperron padlóján ült s a lábát a nem felszálló oldalon, a rácsosajtó alatt lóggatta ki, szinte kéjelegve. Ruhája csaknem cafatokban lógott rajta, kalapjából legalább másfélkilónyi egységes szappant lehetett volna kifőzni és két-három odvas fogva ritkult agyarában büdös füst,karikákban szortyogott a makrapipa. Zsák tarisznyája és egy irgalmatlan piszkos, de igen öblös vászonzacskója mindenféle összekoldult holmival, élelemmel volt kitömve. Apró egérszemet a mese hatása alatt fényesen csillogtak elő borostás ábrázatából, amely úgy nézett ki, mint a vadgesztenye gubacsa; mintha palántafúróval ültették volna el a szakállát-bajuszát husz és egynéhány éves korában. Férfiak, asszonyok, gyerekek álltáig körül, s a kocsiperronon minden talpalatnyi helyet elfoglaltak. A kalauz hölgy kissé dühös volt az öregre, már furtsdnem leszállította, de az öreg „vitéz" nem hagyta magát: — Micsoda! Hagyjon engem békén a kisasszony, voltam én már különb helyen is, mint ezen a vacak villanyoson! liuszár vagyok én, világháborús hu. Szár, azt a betyár...S olyan kacskaringós káromkodást vágott ki, hogy ezután már senki sem kételkedett háborus a huszár mivoltában. — Tudja,e legalább hol van Semicic, Sztaniszlau, Csernovic, Krasznograd, Vitebszk, Gomel, Cserkaszt, Harkov, Krivograd, meg a rosisznekesség tudja még micsoda? — kérdezte nagyhangon. — fogalma sincs! Mi? Nahát, én mindenütt ott voltam. Lóháton jártuk be fél Muszkaországot! Ha kidúlt valamelyikünk alól a ló,hát az addig futott mellettünk, míg valamilyen kozákcsapattal nem találkoztunk, akkor aztán, adj neki! De lett ló, a Ponclulát! Hűű, de egyszer azt hittük, hogy mindannyian ott hagyjuk a fogunkat. Valahin Harkov közelében portyáztunk, már egy hete nem volt lenn a lábunkról a csizma, legtöbbször a nyeregben aludtunk, még a lovak is menetelés közben kiridikáltak ... Egyszeresek hátrakiáltói százados úr: „Fiúk, vigyázzatok! Bal. Tos kozákcsapat közeledik." Pillanatok alatt fölfejlődtünk és szembefordultunk a muszkákkal. Úgy mentünk rájuk, mint a förgeteg! Hanem nagy fába vág. Tűk a fejszénket, mert a kozákok tízszer annyian voltak, mint a mink. Dehnt már csak szégyenszemre sem fordultunk vissza, hanem egyenesen közéjük. Egyik , cimborám alig csaphatott szét maga körül, máris átdöfött hassal bukott le a lováról. Engem is szorítottak kegyetlenül: öten is közrefogtak! Mondom: no Palcsi, ha „iparkodsz", Istég ebédnél találod Szent Pétert! Úgy járt a karom, mint a motolla, a kardomon véres posztódarabok lógtak cafatokban, a ruhám, a lovam mercadta vér volt. . a kozákok meg egryre szaporodtak körülőttem. Már egészen egyedül voltam., a többiek átvágták magukat a kozákokon ... Fáradt lassan mind a két karom, hiába cserélgettem a kardomat. Ekkor villámgyorsan egyik horihorgas kozákhoz rágtattam, akinek a lova akkora volt, mintha emeletes lett volna, átugrottam a háta mögé, leszorítottam a karját, avval osztán belevágtam a sarkantyúmat a nagy dög ló oldalába. Naffyot ugrott és úgy vágtatott keresztül a muszkagyűrűn, mint maga az ördög táltosa! Csak vagdaltam a sarkantyúmat az oldalába, fönt meg a muszkát szoritottam kegyetlenül... Repültünk, oszt a koma is úgy meg volt lepődve, hogy nem is próbált védekezni. Félóra múlva utólértük a többieket. Ekkor már elengedtem a muszkámat, leugrottam a lóról és jelentettem a százados úrnak, hogy szerencsésen megérkeztünk. A százados úr kezet fogott velem, oszt csak annyit mondott: „Jól van kis Pöce. Ezért fölterjesztelek a nagyezüstre"... Még fel sem tudtunk eszmélni, máris folytatta az öreg a mesét: — Galíciában egyszer még kettesben portyáztunk Pataki Matyival. A ló. Vak szügyig gázoltak a hóban... Kegyetlenül hideg volt, de olyan, hogyha kilöktünk, a pökés megfagyott a levegőben, oszt koppanva gurult tovább a havon. Mondom: ketten baktattunk a Matyival. Alig szóltunk egymáshoz, mert attól féltünk, hogyha kinyitjuk a szánkat, a szánk padlásához fagy a nyelvünk. Egyszercsak valami feketeséget vettünk észre jó messzire előttünk a havon. Azt hittük, hogy a muszkák gyűlnek felénk hason csúszva Megsarkantyúztuk a lovakat. Elébük, mégha százan vannak, akkor is! Hüű, megijedtünk ám, mikor megláttuk, hogy a feketeség nem a muszkák, hanem farkasok! Mondom a Matyinak: „Szerbuc Matyi. Búcsúzzunk el, míg lőhet." De gyüttek ám ránk a farkasok, lőhettek vagy ötvenen. Lőni nem szabad, mert eláruljuk magunkat. Ki a kardot, neki a farkasoknak, oszt szabdaltuk a bundájukat kegyetlenül, de annál vadabbak lettek. A lovak is féltek, de mink is féltettük a lovakat, annélkül hogy a fenébe megyünk túszsza ebben az irgalmatlan nagy hóban. Mondtm: „Csülökre Matyi!“ Avval már ugrottunk is le a lóról, hadd fussanak, majd visszafüttyentjük. Mink meg aztán neki a farkasoknak. Az egyik leszakította a köpönyegöm, meg a blúzom ujját egybe, úgy, hogy csupaszon maradt a karom. Aztán nekem rontott, eltátotta a száját! Egy pillanatig elállt a szívverésem, de csak egy pillanatig, mert a másik pillanatban ökölbe szorítottam a kezemet és belévágtam a szájába, de olyan erővel, hogy beleszaladt végig, oszt a farka alatt gyútt ki. Elkaptam a farkát, visszarántottam a kezemet és kifordítottam a dögöt! Kifordítottam én így vagy tizet, oszt mind odadobáltam a többieknek. Azok nekik estek, még össze is marakodtak rajtuk. Mikor újra lóra ültünk, Matyi kezet nyújtott: „Köszönöm, komám, megmentetted az életeemet... Ha elmondom a százados úrnak, biztosan fölterjeszt az arany vitézségire." De aztán ez a fölterjesztés valamiért abbamaradt... Fékez a villamos, a végállomáshoz értünk. A kalauzhölgy gúnyosan szól az öregre: —No most már eleget hazudott kend, leszállhat... Az öreg sértődötten, kapta fel a fejét: — Méghogy hazudtam.?! Hát ne tudjak a villamosról lemenni, ha... A kalauznő kétségbeesett: — Nem, nem! Nem hazudott! Inkább elhisszük minden szavát, csak pakoljon kend! Mindenki jóízűen nevetett és lassan kiürült a kocsi. Az öreg is szedi motyóját és komótosan lekoszolódik a lépcsőn... Egy csomó emberrel Tápé felé indul. Tovább mesél nekik: — Ez semmi! Hátha ott letek volna, mikor... De a mesét lassan elnyeli a távolság... és az öreg füllentő görbe, rongyos alakja is egyre kisebbre zsugora, diff, csak a zsírosságtól fényes kalapja csillog messziről még egy darabig a forró napfényben, mintha sárgarézből lenne... (vasas) ^^^msssmmnmmsmsm" latlan szemérmével — századparancs^ nok helyettes vagyok. Amint látjuk itt« a leventevitéz., menynél bevált ifjúvezető rendszer áll. — Átesve a formaságokon megtud-juk, hogy a fiatalember, andhez szeren,csénk van, az idén érettségizett a sikerben és mint vezető szellem itt tekintélyes pozíciót tött be. Megtudjuk tőlel, hogy mintegy negyedrésze a zászlóaljnak érettségizett diákokból áll. A továbbiakban elmondja, hogy többen vannak itt vele egy írásúak, akik már mehettek volna állásba a nyáron szép fizetéssel, végzettségük után az őket megillető helyre, de ők átérezték az ügy, fontosságát — meg netán ilyenkor érettségi után szeretne az ember bármilyen formában is diást lenni — és inkább ezt választották. Egészen érdekes dolog ez a munkatábor. Foglalkoztatás és kereseti lehetőség, mert nyolc, azaz 8 pengő napidíjat kapnak itt ezek a középiskolás diákok. Bizony nem egy olyan fiú van itt, akit azért tölt el a boldogság, mert először szeres a két keze munkáját vsd pénzt Tíz naponként kapják a zsoldot, hatamásan, De nemcsak a szó szoros értelmében vett parlagon heverő energia felhasználását célozza a diákok foglalkoztatása, hanem az egyre nagyobb létalappal bíró kollektív szellem elmélyítését és ártolását A magyar történelem kapcsán megismert militáris disciplína, a katonai fegyelem többé ezeknek a fiúknak nem fogalom, hanem valóság! Katonai fegyelem, amelyhez a fegyelemtartó vezeti részéről a legteljesebb körültekintés társu. Figyelembe veszik az egyedek gyenge fizikiumát és az esetleges képességeit. Tehát nem madáchi fallanszterrel fa-, lájkozunk itt, hanem egy modern és minden eresztékében helytálló rendszerre. A fentiekre eklatán a példa Emmerling Rezső és Prohászka Nándor, mintei szolgálatos diákok megbízatása, ők a konyhán teljesítenek szolgálatot, nem azért mintha a ■rupllpucoláserény, de kenetfeketítő, hátat fárasztó mesterségére lennének predesztinálva, hanem mert ők a beszerzők! Két főereskedelmista diák kellő üzleti érzékkel. Ma is remek ebédjük lesz a fiúknak. Legénységi kosztot kapnak ami amellett, hogy izless, bőséges is! És ez a fontos! A kondérnál állunk és látjuk, hogy vannak itt már másodszor is repetáért A vajszívű szakácsbácsi mindenkinek ad, aki elég élelmes. Épp mert jött egy késői repetáris, akinek igényeit azonban már az üres kondérból nehezen fogják kielégíteni. Ma szombat van és rögtön ebéd után vonulnak haza a fiúk, megint nótaszóval, teli torokkal énekelik végig • Kálvária-utat Még az oszolj előtt kánonban eléneklik, hogy „Szeged város főutcáján ... Az oszolj után csoportokba verődve mennek haza, az extravagánsok kivételével, mert ők előbb lapátostul vagg, mennek a Korzón és dúdolját a mígufószerkesztette kubikos indulót. (k) Vígan kezelik az ásót , meg a lapátot a szegedi munkaszolgálatos diákok Szeged, augusztus 12. Akik nem értesültek arról, hogy a honvédelmi miniszter a felsős diákokat munkaszolgálatra hivatta be, azoknak problémájukká vál, mit keres a város utcáin kora reggelenként az a sok diák. Hiszen nincs iskola. Mit csinál ez a rengeteg diák? Szegednek három gimnáziuma, egy kereskedelmi iskolája valamint két szakiskolája van. Ezeknek diákjai már mind ásóval-kaipával felfegyrverezve közlekednek reggelenként- Éppen most siet el mellettünk két munkának nekiöltözött diákfiú. Villamosra szállnak, velük tartok. Legelőször is az ásójuk kapja meg az érdekődésünket. Az ásó — már ahogy mi ehhez értünk — szakszerűen karban van tartva. Amikor elismerően legeltetem a szemem ezen a katonás szerszámon, rögtön elárul a másik fiú egy intimitást! — A villamoson haragszanak a „civilek“ ha piszkos ásóval utazunk, mert felszállásnál, leszállásnál, — meg a szorongásnál — bopony 66S3WDisakolj. Ezért az ember a szerszámját szereti rendben tartani. Lassan kiértünk a munkahelyre. A belvárosi temető villamosmegállója a gyülekező hely. Barátaink éppen végszóra érkeztek, sorakozó, irány a munkahely. Nótascóval vomilnak a fiúk. Ez a sok mutáló kamaszhang, bizony nem kelti azt a benyomást, mint mia az m. kir. Operaház énekkara énekelne. Már a dalok miatt sem, mert szó ami szó, nem klasszikus értékű dolgokat fújnak a fiúk, hanem csak olyant amire jól lehet menetelni... Megérkeztünk! Mély formájú valami az, amit hangyaszorgalommal mélyítenek ezek az ambiciózus fiatalok. A századparancsnokokbeosztják a századokat, ki fog talicskázni, ki lapátolni. Megindult a munka. Nem akarjuk a munka menetét feltartani, odamegyünk egy az árokpartján dolgozó fiúhoz aki kérésünkre elmondja, hogy milyan funkciót is tett itt be. — Hát — kendi az öntudatosak sak. Balkán exp. import oszt. felállításához áll keresk. ügynökségem vezetéséhez képzett lökéstársat (nőt) keresek. Képviseletet vállalok a fedezettel,, jeligére a kiadóhivatalba továbbítani.