Székely Ellenzék, 1907. április-május (10. évfolyam, 76-116. szám)
1907-04-03 / 76. szám
Maros-Vásárhely, 107. április 3 Székely Ellenzék Eljegyzés: Soós Márton törekvő fiatal helyi mészáros tegnap, husvét másodnapján tartotta eljegyzését Zrínyi Ilona kisasszonynyal, Zrínyi Ákos helyi tekintélyes polgártársunk kedves és szép leányával. Kísérje boldogság a kötendő frigyet. Esküdtszék. A törvényszék esküdtbírósága holnap, április 3-án kezdi meg a második ülésszakot. A tárgy nyomtatvány útján elkövetett becsületsértés. Mint sértett Gálfi Kálmán székelykereszturi főszolgabíró, a nálunk kivégzett székely vértanú testvérének fia keres elégtételt a „Székelyudvarhely” című lapban megjelent becsületsértő közleményért, melyet ifj. Dániel Lajos joghallgató, Dániel Gábor volt képviselőházi alelnök öcscse írt ellene. Gálfi maga különben is ismert nevű ember nemcsak Udvarhely megyében, de másfelé is, nevét a Tisza Kálmán miniszterelnöksége alatt azzal tette ismertté, hogy Székolyudvarhelyen egy Holinek nevű hadnagyot a magyarságot sértő magatartásáért arcul ütött, ami miatt a székelyudvarhelyi katonai tisztikar hosszú ideig bojkottálta is. Az udvarhelyiek érdeklődéssel néznek az ügy kimenetele elé. Egy tanító kitüntetése. Orbán Mihály kánor-tanító minőségben 50 évig szolgálta a bécsi rom. kath. eklézsiát sanyarú körülmények között, kevés fizetéssel. A vidéknek sokáig egyedülvaló tanítója volt. Más községekből is átjártak hozzá a feltarisznyást gyermekek. Az öreg kántort nem régen nyugdíjazták 600 koronával. Nyugalmas éveit az öreg most Székelysárdon tölti. Itt érte Apponyi Albert Gróf kultuszminiszter levele, melyben hosszas szolgálatáért köszönetét és elismerését fejezi ki. A levelet Deák Lajos kir. tanácsos tanfelügyelő a mai napon vittte ki és adta át ünnepélyes formák közt a Székely- Bárdi áll. elemi iskola helyiségében, a nép gyülekezete előtt. Orbán Mihály most 76 éves. Még jóerőben levő ember Isten áldja meg öreg napjaiban is. Egy nyereg miatt. Kevés van olyan jó barátja a megyesfalvi uradalomnak, mint Blázs János. Ha kefére, vagy egyéb apróságra van szüksége, bár nem egyenes után, de csak oda ford a miért már a helyi kir. járásbíróság előtt is akadt egy kis ügye. Legutóbb Botos Lájula gazdatisztnek vásárolta meg egy nyergét, úgy azonban, hogy a ^gazda nem volt vásáron, siót ne’7 födött róla. A zavaros vá * n ^g iph a törvényszék előtt ^ert folytatást. Blázs esküdözött, bo£v ő szín tiszta ártatlan, a nyerget az’ ószeren pénzen vásárolta. Nem hitték el neki, pedig úgy beszélték ozt az esetet, hogy egyik tanúnak pénzt, a másiknak túrót ígért, hogy emlékezzék csak vissza a vásárra, de ez irányban mindenkit elhagyott az emlékező képessége. És így ő, az egyedül maradt Blázs, megint ártatlanul kapott 7 hónapot. Meg is rekurálta akik a csillagokból jósolni tudnak azt mondják, hiába ezt a 7 hónapot elalkudni nem lehet. Tűz. Tegnap este Oláh János Vágóhíd utcai lakás kertjében egy kazal széna elégett. A tűzoltóság gyorsan kiment s eloltottta, úgy, hogy a közeli helyiségekben kár nem esett. Igen helyes dolog volt a tűzolóságól és rendőrségtől, hogy a különben nem veszélyes tüzzeset alkalmából nem zavarták föl a várost vészjelzéssel. Panasz a lisztesekre. Több gazdasszony panaszolt az ünnep alkalmából, hogy a helyi lisztkereskedők a mellett, hogy megdrágították a lisztek árát, többnyire rész és két-háromféle lisztből való keveréket árusítottak. A súly sem volt kimérve. Jó lenne, ha a rendőrség is beleszólana már egyszer a dologba, mert ez tűrhetetlen állapot. Véres verekedés. Tegnap délután a Wesselényi utcában nagy véres verekedés volt , melynek áldozata most élet halál között fekszik a helyi állami kórházban. Koszta Ferenc és Koszta József helyi munkások szurkálják össze Lukács János kollegájukat. Az ügynek a bíróság előtt lesz folytatva. Házmester kerestetik. CSARNOK. Harc a milliókért. * *S?. ö.kt’iy Ellenzéki eredeti regénye. Irta: * * * Verd ur távozott, hogy megbízatását m hamarabb teljesíthesse. — Ah, ön az, Teddy úr, — fordult a gróf a belépő matrózhoz. — A magam valóságában, gróf úr. — Úgy látom inkognitóját nem éppen szerencsés osztotta meg, hiszen réjte ismertem. — Nem is a gróf urat álltam megtéveszteni, hanem az olyan Verdely-féle versenytársak előtt ez is elég. — Ha látta volna a gróf úr, hogy milyen bambán nézett reám, alig tudtam megállani, hogy fel ne kacagjak. — Igaz, éppen most távozott, megbízást adtam neki, Schmiedt igen megbízhatónak tartja irodáját. — Az is gróf úr, már akit Schmiedt úr ajánl, azzal bátran tárgyalhat a gróf úr. — De talán a dologra is térhetnénk. — Hoz valami újságot? — Igen gróf úr, ha nem volna valami újság, úgy nem is kerestem volna fel. A legjobb újságot hozom : nyomon vagyok. — Nyomon, — szólt a gróf keserűen — már hányadik nyomon, ön mindig biztat, mindig felkölti a reményt bennem, s mire végire járunk, egygyel több a csalódás. — Ezúttal gróf ur azt hiszem, helyes nyomon vagyunk. — Nemde a gróf ur boldogulédes anyja Mortiny Marietta néven jegyeztetett be az anyakönyvbe . Spalatóban lépett frigyre 18 . ,-ban gróf Zambuci Richárddal. Folyt. köv. Felelős szerkesztő: A D I A R P A D. Gyermektelen kőmives házaspár kerestetik házmesternek egyik főtéri nagyobb épületben. Cím a kiadóhivatalban. Megérkezett 1000 drb. gyerekkocsi az elismert hires Dreifus-fáre francia gyártmány, Kirünbaum Sámuel bútorraktárába. 111. FIGYELEM! A Tulipánhoz címzett ruha és likőr üzlet egyike a Baruch házból (átköltöztetett) a Deák Ferenc utca 4. szám alá, a volt katonakórház épületébe. Továbbá a nagymészárszék mellett levő második a Tulipánhoz címzett rum és likőr üzlet udvarértérkezett, a legazal építészek részére Oltott ülést haza is szállittatta. 11. 3-ik oldal. ?• Itfííiasíj ki panaszkodik a rosz kávékról, mondja meg, hogy aki Szalmásy - féle pörkölt Mocca-kávét használja, annak erre oka nem lesz, mindenki kitűnőnek találja, mert állandóan frissen per- ■ — £(5ivo kapható. — Központi szálloda helyiségei Madók május hó 1-ére Nyárádszeredában. (Kávéház, étterem, 3 vendégszoba,teljes berendezéssel; 2 istálló, nagy kocsiszín, jégverem, pincék, kamarák stb. vendéglő-1g IT9Q Értekezhetdi’ takarékpénztári igazgatóval Nyárádszeredát. 1—5 121 Egy jó karban levő ZONGORA megvételre kerestetik. Cím a kiadóban. 115. 200 PESTI HAZAI ELSŐ TAKA-"RÉKPÉNZTÁK EGYESÜLET NYEREMÉNY KÖTVÉNYEKÉvente három húzáson vesznek részt február, jún. és október 5 én. Főnyeremények: gjj K 300,000 « 2 drb a K 300,000 I? Több mellék nyereménynyel 2. Kapható készpénz, vagy “ 20 korona foglaló befizetése ,«^mellett, letétjegyre minden.S kor a hivatalos napi árfo® lyamon. Továbbá 5 koronás ^ havi részletfizetésre is az Agrár Takarékpénztár R.- Maros-Vásárhelyt bank- és pénzváltó üzletében. apa CD 5CBJ*T BM» S3gág 2« ET 68. ©. Kiadó lakás Léchenyi-tér 9. sz. (Apolló-ház) udvarán van 3 SZoba kiadó 1907. február 1-től, egy vagy több évre. Értekezhetni: Petri Zsigmondinál. IGAZGATÓ: FŐVÁROSI TARKA színpad (teljesen uj tagokkal) előadást tart papoista a Európa lévértázban. SZŰCS LACZI. (90.) Változatos műsor ! Kezdete este 8 órakor.