Székely Hirlap, 1871 (3. évfolyam, 1-103. szám)
1871-07-15 / 56. szám
Harmadik évfolyam. 56. sz. M.-Vásáhelytt, 1871. szombat, julius 15. SZÉKELY HÍRLAP Politikai és társadalmi lap s a „Jogász-egylet“ közlönye. Szerkesztői szállás : Kazinczi-utcza 811 sz. hová a lap szellemi részét illető czikkek küldendők. Íradó-hivatal : Wittich József könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek és reclamatiók küldendők. Hirdetési díj 1 Egy háromszor hasábozott garmond sor ára 6 kr. bélyegilleték minden hirdetés után külön 30 kr. Hirdetéseket elfogad, helyben a kiadóhivatal. Pesten: Zeisler M. (Király-utcza 60. sz.) Bécsben : Haesenstein és Vogler V & D Megjelenik e lap minden szerdán és szombaton egy egész íven. ELŐFIZETÉSI ÁH: Félévre........................................4 „ Negyedévre...................................2 „ '45 $ (Neu-Markt 11. sz.). A „SZÉKELY HÍRLAP“ előfizetési ára: Félévre 4 ft. Negyedévre 2 IV. A „Jogász-egylet“ tagjai számára: Félévre 2 IV. Negyedévre 1 IV. T. előfizetőinket kérjük a pénzeket haladéktalanul beküldeni, hogy a nyomatandó példányok számát mielőbb biztosan meghatározhassuk. Ezen, a Székelyföld sajátlagos érdekében fentartott lapunktól eddig nem kíméltünk semmi áldozatot, s újabban is igen kérjük különösen a székelyföldi olvasóközönséget, szíveskedjék vállalatunkat melegebben pártolni, nehogy a közöny kimerítse áldozatkészségünket, s a népes Székelyföld egyetlen politikai és társadalmi lapja fentarthatlanná váljék e nagy területen. A kiadó hivatal: Maros-Vásárhely, julius 14. (u) A bel- és igazságügyminiszteri f. é. május 14-éről kelt rendeleteket, melyek az Erdélyben fenállott sajtó rendtartást módosították s a sajtóbiróságot a marosvásárhelyi királyi tábla területére itt Maros-Vásárhelyen felállítni rendelték, bizonyára örömmel üdvözöltettek az erdélyi részekben, de kétségtelenül legnagyobb fontossággal és jelentőséggel bírnak magára Maros-Vásárhelyre nézve. E város polgárai részesülnek legelőször azon szerencsében, hogy a polgári szabadság egyik legnevezetesebb biztosítéka, a társadalmi lét fejlődésének, az ország emelkedésének és előrehaladásának egyik legfontosabb tényezője felett őrködjenek. A sajtó a szabadság őre, azt mondják. Amennyire meghazudtolják e tételt a sajtónak s épen magának a szabad sajtónak a szabadság elleni kihágásai, épen annyira igaz marad azonban az mindig, hogy a szabad sajtónakelső és főfeladata a szabadság tántorithatlan őrének lenni. A szabadság a rend. Rend nélkül azt képzelni s méginkább létesülni nem lehet. Az, a ki ellenséges rendnek, ellensége a szabadságnak. Az a ki magára vagy a sajtóra nézve korlátlanságot követel, a zsarnokot csak azért akarja megakadályoztatni a szabadság elnyomásában, hogy maga válhassék zsarnokává annak s letiporhasson mindent, ami gyakran vad szeszélyeinek útjában áll. A társadalomnak élete, mint magáé az egyetemes természeté nem a viharokban, hanem az azoktól ment tiszta csendes napokban fejük. Ki merné tagadni, hogy van szükség olykor a világrázó menydörgésre, a kérlelhetlenül sújtó villámra, szél és zivatarra, azon tájakon, hol megküszködött a jég, de aki folyton vihart kelteni törekszik, zabolátlan rombolásra vagy legalább dúlásra nyújtja ki mindannyiszor kezét, az ne mondja aztán, hogy kebelén hordja a társadalom közjavát; ne kérkedjék a hazafisággal és szájára vévén a szabadság nevét, álnokul ne szennyezze be azt. A szabadsajtónak hivatása a szabadságot őrzeni, de félredobja e hivatását, mihelyt a társadalomnak szükséges rendét és nyugalmát támadja meg. És a sajtónak hatalma nagy, nagyobb, mint a leghatalmasabb egyesé, épen azért a társadalom nyugalmát veszélyesebben zavarja meg, ha eltéveszti vagy konokul megtagadja nemes hivatását. Ki felgyújtja szomszédjának házát, ki ellopja másnak vagyonát, ki szenvedélyes állapotában teletorokkal kiabál másra becsmérlő szavakat, a polgárzat törvényei szerint büntetés alá vonja a társadalom. A sajtó, ha levetkezte nemes hivatásának öntudatát, mindezeknél nagyobb becsű és visszapótolhatatlanabb kincsünket, becsületünké támadhatja meg, s mert hatalma óriási az egyesé mellett, ellenállhatatlanabb is. Ha követeljük az államtól, hogy védelmezze az egyéni biztonságot ama kevésbé veszélyes ellenségtől, követelnünk kell bizonyára, hogy védelmezzen azon megtámadásoktól, melyeknek magunkra kevésbé lehetünk képesek ellenállani. A szabadsajtot nem ellenőrizheti a hatalom, mert akkor megszűnt szabad lenni, a nép jobb érzületének kell ellenőrizni azt és őrködni felette, hogy hivatását el nem tévesztve, a szabadságnak éber őre maradjon. Ezen ellenőrködésre vannak hivatva Maros-Vásárhely polgárai az ország nem csekély részére kiterjedőleg. A polgári megtiszteltetésnek magasabb fokozatában nem részesülhetnek soha. Hivatva vannak megőrzeni épségét és egyszersmind szabadságát annak, mi viszont az ők és mindnyájunk szabadságának megőrzésére van hivatva ; hivatva vannak megvédeni a társadalom egyetemes és polgárainak egyéni sérthettenségét szabadságjogaikban. Ennyi és nem kevesebb a feladat, mi e város esküdtjeire vár. Kezökben annyi van letéve, hogy ha rágondolnak igazán, lehetetlen, hogy komolyan és mélyen ne szálljanak magukba. A társadalom erkölcsi rendjének fenntartása van úgyszólva kezükbe letéve és a hatalom sújtó keze nem léphet fel egyebütt, mint ahol általuk felhivatik. Mi üdvözöljük a leendő esküdteket, üdvözöljük ott azon a téren, hol a valódi és törhetlen hazafi bátorságuknak legfényesebb bizonyítékai teremhetnek. Nagy a feladat és bizonyára igen felette nagy a felelőség, mely az esküdtekre nehezedik. Nekik három szabadság felett kell voltakép őrködniük : a társadalom, az egyén és — soha sem szabad téveszteniük — egyszersmind a sajtó szabadsága felett is — más szóval mindezek szabadságának teljes és termékeny összhangja felett. Mi egyetlen talizmánt tudunk, mi ennyire súlyos és ennyire kényes, annyi oldalú felelőséggel járó feladat biztos megoldásában az embert teljes erőben, a mérhetlen magasban, melyre emelkedik szédelgés nélkül fenntarthatja. És ez: a benső függetlenség, függetlenség felülről, függetlenség alulról egyaránt. Az esküdteket nem vonhatja felelősségre a kormány azért, amit meggyőződésük szerint kimondottak; nektek nem szabad reszketni tehát felülről. Az esküdteket nem vonhatja felelősségre azért amit meggyőződésük szerint kimondottak a nép, azért nékiek épen úgy nem szabad reszketniük alulról sem. Egyedül ebben áll az esküdtszéki eljárás üdve és hatalma. Az esküdtek azon ünnepélyes pereében, melyben az ügy megfontolásuk és ítéletük alá kerül, nem tartozhatnak párthoz : nem lehetnek rokonok, barátok, gyűlölet, szeretet, szenvedély, részvét távol kell hogy elmradjon tőlök, ama három szabadságnak kell szemeik előtt lenni csak is, melynek őreivé lesznek esetenként fölszentelve. E város esküdtjeire az ország szemei néznek, mi azt hisszük méltóvá teendik magukat azon bizalomra, melynek az egyetemes nemzet nevében részesévé lettek. Mi igyekezni fogunk támogatni bátorságukat s a sajtó józanul felhasznált szabadságával kinyitni részünkről feladatuk nehézségét. *) Delegáczió. Az országos bizottság jut. 7-iki ülésében Királyi Pál a következő kérdést intézi a hadügyminisztérium tengerészeti osztályának igazgatójához : A tengerészeti albizottág egyik korábbi ülésében, midőn a hajóépítés jött szóba, kérdés intéztetett a hadügyminisztérium tengerészeti osztálynak igazgatóságához az iránt, vájjon nem talája-e czélszerűnek, hogy az építendő hajók egyike vagy másika a paritás elvénél fogva magyar névvel láttassák el. A tengerészeti osztály igazgatója, ki a tárgyalásnál jelen volt, a kívánságot igazságosnak és méltányosnak találván, annak teljesítését készségei megigérő. Akkor építkezés alá több hajó bocsáttatott, ezek közül egy csavar-naszád, melynek felszerelésére most egy bizonyos összeget szintén javaslatba hozott a tengerészeti osztály, „Zrínyi Miklós“ nevet kapott. A hírlapok azonban azon váddal lépnek föl, hogy ezen csavar-naszád nem magyar felírással (Zrínyi Miklós), hanem ezen fölirással: „Niklas Zrínyi“ láttáik el. Van-e tudomása arról, hogy a hajó ezen fölirással „Niklas Zrínyi“ láttatott el, és ha igen, várjon hajlandó-e, egy korábban tett ígéretéhez híven, ezen fölirást, úgy a mint bejelentett, „Zrínyi Miklósra“ átváltoztatni. Következik a külügyi albizottság jelentésének tárgyalása a közös külügyminisztériumnak a delegáczióhoz intézett előterjesztését illetőleg, mely szerint a berlini követségnek nagykövetséggé történt átváltoztatása czéljából a diplomácziai kiadásokat ezen czimre 18,500 írttal szaporítani kéri. Az albizottság a 18,600 irtot megszavazni indítványozza. A bizottság az albizottság javaslatát vita nélkül elfogadja. A közös hadügyiniszter egy pótelőterjesztésben a közös hadsereg 1871. évi rendkívüli szükségletének V. czíméhez (építkezések) 35. tétel alatt: „500 beteg számára barak kórház építésére Pesten“ 300,000 frtnyi póthitel megszavazását hozza javaslatba. Ezen előterjesztés indoklásában előadja a közös hadügyminiszter, hogy miután a Ludoviceum épülete még a folyó 1871. évben vissza fog a magyar királyi honvédelmi minszterumnak adatni, a hadügyügyi kormányzatnak kötelesége a betegek elhelyezéséről azonnal gondoskodni, mi a legczélszerűbben egy kis, téli és nyári elhelyezésre alkalmas, s még az év folyama alatt teljesen elkészülhető barak kórház építése által eszközöltethetik. Az albizottság a kívánt 300,000 frt megszavazását ajánlja. Szedényi Ede úgy találja miszerint takarékosabb lenne, hogy ha azon 300,000 frtot, ahelyett, hogy egy ideiglenes, a betegek elhelyezésére mindenesetre nem igen czélszerű barak-kórházra fordíttatnék, mindjárt a budai *) Megkönnyítésére az esküdti hivatás tájékozásának igyekezni fogunk, a sajtó rendszabályokat úgy, a mint a jelen módosításokkal állanak, valamint az eljárásra vonatkozó rendszabályokat tartalmazó összes rendeleteket közölni legközelebbről. Szerk.