Székely Hirlap, 1874 (6. évfolyam, 52-104. szám)

1874-09-16 / 74. szám

b) Erdélyt az­t — századokon át gyakorolt — kü­lönböző nemzetiségi kiváltságaival tekintve, melyek miatt a közös h­az­a szeretetében s annak java közös előmozdí­tásában különböző ajkú lakói nem tömörülhettek; most, midőn látjuk, hogy még az unió-törvény daczára is majd mindenik reform-kérdésnél ugyanezen különböző nemzeti­ségek a mindnyájunkkal közös, legfőbb állami czéltól eltérő törekvéseknek adják újabb, meg újabb tanújeleit, határozottan ki kell mondanunk, miszerint a megyék ki­­kerekítése kérdését, kiválólag Erdélyre nézve, a magyar államiság szempontjából, politikai napi kérdéseink leg­fontosabbikának ismerjük, és­pedig elannyira, hogy csak ennek helyes megoldásától várjuk Erdély különböző nem­zetiségeinek a köz­ös hazarész javára c­élzó egyesítését; rövidebben : a Magyarországgali uniónak realizálását. Épen ezért, miután a székely nemzet több mint egy ezer év alatt szerzett sarkalatos, ősi kiváltságos jogait a hon egységének javáért feljajdulás nélkül nagyrészben föladta, méltányos, szükséges, sőt jogos is, hogy most a megyék kikerekítésével az itt levő különböző nemzetiségi törekvések figyelembe ne vétessenek, nehogy ellenesetben ez által a státusban külön, meg külön státusok alkotá­sára újabban is tér és alkalom nyittassák. Magára a magas leiratra térve, annak beérkezési idejét tekintve, ugyan az a legkedvezőbb esetben is csak augusztus hó vége felé vézethetett volna részünkről, tár- ♦ gyalás alá, ily rövid idő alatt pedig egyfelől a szomszé­dos törvényhatóságokkal­ szükséges érintkezés, másfelől az egymástól külön álló hivataloktól elmaradhatlanul be­szerzendő különböző statistikai adatok hiányában, a leg­őszintébb s készségesebb törekvés mellett sem jöhetünk vala azon kedvező helyzetbe, hogy ezen úgy az állami közigazgatásra, mint a megyei önkormányzatra nőtt is egyaránt behatoló fontosságú kérdésben, egy a községek részletes adatáig kiterjeszkedő, tüzetesen okadatolt véle­­ményes jelentést terjeszthessünk Nmrgod elé. És így, tekintettel a magas leiratban kimondott az­on elvekre, melyek értelmében az egyes törvényhatósá­gok további fennállása bizonyos körülményektől tétezik függővé, a­mennyiben az e részbeni további országos in­tézkedés némileg a mostani megyék indokolt nyilatkoza­taira alapítandónak czéloztatnék ; saját létünk érdekében, habár általánosságokban is, következő alázatos vélekedésünknek bátorkodunk ki­feje­­zést adni: 1. A jelenlegi Marosszék 24­0 mfld térsű helyen 128 községével 80,000 lélek­számával is 156,002 forint adóképességével az összes Királyhágón inneni megyék között csaknem egyedül képez egy tömör, kerek s részei­ben csaknem elválaszthatatlan egészet. 2. A magas leirat tartalma szerint is, Marosszék a jelenben összes egyenes államadójának 20°/0-át veszi tényleg igénybe, közigazgatási czéljaira. 3. Maros-Vásárhely, ezen nevezetes hadászati köz­pontja a Királyhágón inneni résznek, virágzó ipara­, ke­reskedelmével, naponta fokozódó beépítkezésével és számos iskoláival természetes fekvésénél fogva; nemkülönben forgalmi, úgyszintén üzletösszeköttetési és nevelésügyi szempontokból, évszázadok óta kizárólag egyetlen köz­pontja Marosszék 128 községének, ezen községek egyetlen birtokosát sem véve ki, nemcsak, de ezen igen fontos központi helyhez csatolják elválaszthatatlan érdekei a K­üküllő völgybe eső udvarhelyszéki és küküllővármegyei községek tekintélyes részét, Torda vármegye keleti részé­nek számos és Kolozs megyének néhány községét. Ez utóbbi állításunk igazságát erősítendő, hivatkoz­nunk kell azon munkálatokra, melyeket a jelenleg mű­ködő kir. járásbíróságok területköreinek megállapítása érdekében terjesztettünk fel, s a­mely munkálatunk kí­séretében vásárak a megnevezett községeknek számos aláírásokkal ellátott és kellőleg ek adatolt kérelmeik az iránt, hogy ők a m.-vásárhelyi kir. törvényszék terület­­körébe átkebeleztessenek,­­ minthogy tényleg mindezen községek legnagyobb része jelenleg ide is tartozik. Általában annak, ki kétkednék abban, mintha M.­­Vásárhely a fennebb elősoroltak szerinti elzárhatlan köz­pontja volna a megnevezett népes környékeknek, legyő­zőim indokul hivatkozunk M.-Vásárhelynek rendes (csü­törtöki) heti vásáraira, a midőn e piaczon a megnevezett környékek majdnem mindenik községe lehető népes szám­ban s áruczikkeinek nagy mennyiségével képviselve van. Maros-Vásárhely, mint központnak védelme tekintetéből, miután a hazai minden ajkú hírlapok telvék a szőnyegen levő megyék kikerekítése alkalmából különböző nemzeti­ségi aspiratiókkal, legalább önlétünk kérdésében legyen szabad nekünk is legalább annyit kimondani e helyen, hogy I.-Vásárhely, mint régi idő óta a Székelyföld fő­városa egy tiszta magyar város, s mint ilyent a magyar kormány és Magyarország bengyűlésének támogatni, né­zetünk szerint, hazafias kötelesség. (Folytatása következik.)­ ­ . I­de A vérátömlesztés. H. J.-től.­ (Folytatás.) Ezen elősorolt tünetek oka az üteres s valamivel az ember vérénél magasabb hőmérsékű bárányvér által előidézett pozsgában rejlik, másfelől pedig az inger­ben, melyet gyakorolt az aránylag szokatlan mennyiségű és minőségű vér a gerinczagyra. Ne tessék azonban azt hinni, hogy valamely kör­folyamatnál az őt jellemző kórtünetek mindenike egy­szerre észlelhető legyen, mert legtöbbnyire elmarad egyik, vagy másik tünet. Hasonló viszony fordul elő a vérátömlesztésnél is, mert a fennebb elősorolt transfusionális tünetek minde­­nike nem ismétlődik minden végrehajtott műtétnél, mi a nagyobb mennyiségű vér által előidézett megfelelő fokú vérnyomásban találja magyarázatát, melyet az edény-, főleg pedig az idegrendszerre gyakorol. Az említett viszony kitűnik azon esetben is, melyet legközelebb Budapesten Klempa Simon ír. egy 13 éves, nagy fokú görvélykórban (scrophulosis) szenvedő gyermeknél hajtott végre, ki nyakmirigyeinek erős és folytonos genyedése miatt rendkívül elgyengült, a fellépő lázak pedig egész szervezetét a fokozott étvágytalanság mellett valóságos vázzá sorvasztották, úgy, hogy itt nem volt más mód a gyermek életének fenntartására, mint a vérátömlesztés, mit a szülők maguk is nagyban sürget­vén, egy erre kiszemelt kéthónapos bárányból végre is hajtatott. És daczára, hogy a beteg nyugtalansága miatt csak egy­­ bony (uncia) bárány vér bocsáttatott át a szenvedő visszerébe, az eredmény kielégítő volt, mert pár nap múlva visszakapta étvágyát, minek nyomós fontos­ságát szükségtelen bizonyítgatni ; testereje szintén folyton és határozottan javult. Különösen ki kell emelnem pedig azt, hogy az elő­sorolt visszahatási tünetek közül egyik sem jelentkezett más, mint a fölkarba terjedő melegség érzete. Látjuk tehát ez esetnél is, mi nagyszerű jótékonyan hatott a vérátömlesztés a­nélkül, hogy még csak kelle­metlen következményeket is hozott volna létre. Óriási léptekkel haladó fővárosunkban újabban egy­mást érték a szép sikerű vérátömlesztési műtétek. Azon­ban már 1866-ban hajtott végre hasonló műtétet Ko­vács József egyetemi műtanár, a halhatatlan Balas­­sának kitűnő utóda, kinek ajkairól magára is 3 szaka­datlan évig hallgattam a nagy és isteni tudományt; s kinek kezéből élet, kenyér és áldás folyt s foly a szen­vedő emberiségre. Üdv a nagy mesternek! Bocsánatot kérve e kis kitérésért, mely azonban nem esik ki czikkünk köréből, folytatom a rag- úgy is végéhez közeledő tárgyat. Kolozsvárit létemkor szintén történt egy vérátöm­lesztési műtét az egyetemen, azonban ez nem egész, hanem rostonyafosztott vérrel. A műtéthez szüksé­ges vért egy sebész volt bátor adni, mely előbbinek végre­hajtása után pár órával a beteg meghalt. Festettük a vérátömlesztés által elért nagy ered­ményeket, de ez nem elég. Tárgyilagosoknak kell len­nünk, mely okból nem kerülhetjük el, hogy ne idézzünk néhány feltűnő gyógysikerű s érdekes esetet a többek közül, miket Hasse hajtott végre s melyeket szintén maga adott elő a német orvosok s természetvizsgálók egyik nagy gyűlésén. Az egyes esetek érdekességén kívül azért is szíve­sen igtatjuk ide Hasse eseteit egy pár erős­ vonásban ecsetelve, hogy a kedves olvasó némi tájékozást szerezzen az egyén­ és betegségéről, a visszahatási tünetek lefo­lyásáról s a műtét sikeréről. (Vége következik.) 298 Jogi szemle. A marasztalt, fél kérh­et-e bírói kiutalást ? E kérdés föltevésére következő eset nyújtott al­kalmat: ^ 'A Cs..i kereskedőc­ég Sz. A. ellen bizonyos számla­­követelés s járulékai behozatala iránt egy perrendjén kelt jogérvényes ítélet alapján kielégítési végrehajtást vezet alperesnek közpénztárban levő fizetésére. A végrehajtás még 1873 február havában elren­deltetvén, az csakhamar foganatosíttatott s a marasztalási összeg levonatott a nélkül, hogy ezen időtől mostani­ felperes a bírói kiutalást kérelmezte volna. Alperes ennek folytán, hogy a végrehajtástól me­neküljön, kiutalási kéréssel folyamodik az illető járás­­bírósághoz. Ezen kérésben kellő tisztasággal van kifejezve :az esetnek mind történelmi, mind pedig kívánalmi része; fölszámítvák abban a tőke, kamat és perköltség azon zárkérés mellett, hogy miután a foganasított végrehajtás a marasztalási összegnek az illető adópénztár által tett levonása által — rég jogerőre emelkedett s fölperes a birói kiutalást mindez ideig nem kéri, az az alperes kí­vánalmára eszközöltessék. S mi történik erre? A kiutalási kérés f. évi aug. 26-ki­s kelettel azon értesítés mellett lett visszautasítva , „hogy miután annak szövegéből nem vehető ki, hogy folyamodó tulajdonkép mit kiván, utasittalik egy világosabb kérés beadására.“ E végzés annyival inkább sajátlagos színben tűnik fel, mert alperes saját látértéke­s fölfogási értelmének hitelt nem adva, annak tartalmát többekkel is közölte, fölhiva az illetőket a stilisztika megbirálására, mire míg ez eclatans végzésnek motívuma közbáraulatot keltett, másfelől azon helyes föltevésre juttatott, hogy a köpeny alatt igen is az értetlenség rejlik, a mennyiben az illető biró úr nem tudta elképzelni azt, hogy hát alperes minő jogon bojtorjánkodik felperes jogaiba bele. Utóbbi föltevés annyira szilárd lehet, mint a­meny­nyire szilárd legalább is azon érzékileg tapasztalható igazság, miként fennforgó kérés, úgy történelmi, mint kívánalmi részében tiszta, magyar és félre nem érthető szöveggel van ellátva. A kérdés tehát egyedül az marad, ha várjon — mint czimül is írtuk — a marasztalt fél kérhet-e birói kiutalást? A polg. törv. rendt. egyetlen §-a sem rendeli, de nem is tiltja azt, hogy végrehajtást szenvedett egy ellene eszközölt és jogérvényre jutott bírói foglalás után a ki­utalást maga is ne kérelmezhesse; a 386. §. egyszerűen csak kiutalásról emlékezik, a­nélkül, hogy annak a felek melyike általi kérelmezését kötelezőleg írná elő; tehát a törvény erről világosan nem rendelkezik. Általános jogi elv s az axiómák kezdő­betű­je, hogy­­ ha egy jogeset a törvény szavaiból el nem határozható, először a joganalógia, s ha ez sem vezetne czélhoz, a természetes jogelvek — veendők irányadóul. Ebből kifolyólag, ha jogában áll végrehajtónak tör­vény útján valamely kötelesség teljesítésére szorítani el­lenfelét, miért ne lehetne jogosult utóbbi ezen kötele­zettséget a törvényes reászorítás beérkezte előtt is telje­síteni; ez elv fölállítása a gyakorlati életben legalább is veszélyes következményekre vezetne, mennyiben elzárná alperest attól, hogy védelmi jogát maga is szabadon és önként ne érvényesíthesse. De vegyük fel a dolognak egy más nagyon is prak­­tikus oldalát. Tegyük föl, hogy végrehajtató alperesnek egy köz­pénztárban lévő követelésére vezetett és foganasított végre­hajtás után a további lépéseket, vagyis kiutalást, csupa személyeskedés­, avagy boszantásból több ideig nem ké­relmezi. Alperes pénzéből a levonások ez idő alatt is folynak, de ha nem folynak is, fizetési terhelve van, s azzal ő nem szabad, reá az nyűgözőleg hat , vár­jon ő ily esetben nem jogosult-e felperes bevárása nélkül azt ké­relmezni, hogy törvény által reá rótt kötelezettségétől mielőbb menekülhessen ? Alig hisszük, hogy az ezzel ellenkező nézet akár tételes, akár természetes törvényeink által is ol­kolható lenne, mely a méltányosságtól is messze esik el.

Next