Székely Hirlap, 1874 (6. évfolyam, 52-104. szám)

1874-11-21 / 93. szám

VI. évfolyam __________________03­8 g.. M.-Vásárhelytt, szombat, november 21. 1874. székelt hírlap. Politikai és társadalmi lap s a „Jogász-Egylet“ közlönye. Szerkesztői szállás: Szent-Miklós-utcza 791.. sz. hová a lap szellemi részét illető czikkek küldendők. Kiadó-hivatal : A ref. főtanoda könyvnyomdája, hova az előfizetési pén­zek és reclamatiók küldendők. H­irdetési díj : Egy háromszor síasábozott garmond sor ára 6 kr. bélyegizefek miden hirdetés után külön 30 kr. A hirdetési díjak előre fizetendők. Hirdetéseket elfogad: helyben a kiadó­hivatal, Pesten: Lang Leopold, Erzsébettel­, 9. sz.) Bécsben Hausenstein és Vogler (New-Markt 14. sz.) iV­egjelenik­ e lap minden szerdán és szombaton egy egész íven. ELŐFIZETÉSI ÁR: Félévre......................................3 frt. Negyedévre.................................1 , 50 fa. Felhívás! A marosvásárhelyi jogász-egyletnek f. évi november 26-án, azaz: a jövő csütörtökön délután 4 órakor a királyi táblai épület nagy­termében rendes ülése leend. Tárgyalás alá kerül kir. t.-széki bíró Gyárfás József úrnak a kereskedelmi törvénytervezett 5., 6. és 7. §-sai módosítása tárgyában tett, s az első szakosztály által beterjesztett indítványa. Előadó az indítványozó ur. Fölkérjük tag­társainkat, méltóztassanak e gyűlésre minél szá­mosabban megjelenni. M.-Vásárhely, 1874. nov. 21. B. Apor Károly, Kuti Albert, egyleti elnök titkár. I.-Vásárhely, 1874. nov. 20-án. E héten tárgyaltatott a pénzügyi bizottság­ban az igazságügyminiszter költségvetése, mely minket jogászokat igen sok tekintetben érdekel. A pénzügyi bizottság tanácskozásain a ta­karékosság szelleme ömlik el, s igen sok helyütt hiában emelt szót az igazságügyér, hogy e taka­rékossággal még­se bánjunk épen oly bőven, mert különben a czélponton lövünk túl. Mind hasztalan­ jövő évi költségvetésünk óriási defic­itje visszavert minden eloquencziát, s a kérelhetlen számtani adatok előtt, megsemmi­sültek szakembereink józan érvelései. Az igazságügy tehát, mely most sem áll a kívánt ponton, jövőre a takarékosságnak esik ál­dozatául, s mit legkevésbé sem hittünk, az igaz­ságügyi tárczánál, valószínűleg, rendkívüli megta­karítások fognak eszközöltetni. Hogy igazságügyünknél ne lettek volna, s ne lehetnének megtakarítások eszközölhetők, azt nem állítjuk , mert akár­hányszor adtunk már azon nézetünknek kifejezést, miként viszonyítva ebbeli adatainkat más államok adataival, igazságügyi szervezetünk meglehetős drágának tűnik fel, s találhatunk abban pontokat, melyeknél költség­kímélést eszközölhetni; de a minden ároni meg­takarítást, a tösvénykedést ott, hol bőkezűnek kel­lene lenni, valamint nem tartottuk eddig, úgy most sem hisszük czélravezetőnek. A pénzügyi bizottságban, különösen a bírói személyzet leapsztása iránti nézet emelkedett túl­súlyra, ez úton akarnak lényeges megtakarításokat elérni. Ép ez az, mi a pénzügyi bizottság tanácskozá­sai, s a lehető eredmény iránti aggodalmainkat előidézi, mert épen e részben forognak fenn az igazságügy terén a legnagyobb akadályok. Jól tudjuk, hogy a hivatalnoki személyzet legnagyobb contingensét a birói osztály állítja elő, s épen ez az, mihez legnehezebben hozzá­fér­hetni, mit nem szabad könnyedén megtámadni. A birói osztály csak most kezdett nálunk kissé kiváltságosabb állást elfoglalni, most kezd a véletlen, sokszor a szükség és az önkény válto­zandóságain felülemelkedni, s és most akarjuk a még csak fejlődő intézményt a változandóság, az apasztás esélyeinek kitenni ; most, midőn legtöbb bíróságnál, a beterjesztett kimutatások szerint, nem apasztás, hanem szaporításnak kellene esz­közöltetni. A bírói személyzet apasztásának is vannak lehetőségei, csak hogy jelen jogrendszerünk, per­­rendtartásunk mellett, most még az igen korai lenne. Egyszerűsíttessék előbb perrendtartásunk, szo­ríthassanak kisebb mértékre az írásbeli formali­tások, s ha ez történt, szállítsuk le a fölösleges munkaerőt; de most, midőn a bíró az alakiságok által szült roppant renstancziákkal van elhalmozva, midőn egy egyszerű ügydarab ellátása, több napi, sokszor heti tanulmányozást és utánjárást vesz igénybe, ne nyúljunk e takarékosági eszközhöz, mely bizonyára sírba dönti, különben is beteg rusz­ticziánkat.­­­Mi ez alkalommal, jelen viszonyaink, s fő­leg törvénykezési rendszerünk mellett nagy meg­takarítást e téren nem látunk kivihetőnek és nem­csak azért, mert ez állításunkkal már jelzett ál­láspontunkhoz kívánunk hívek maradni , hanem, mert őszinte meggyőződésünk, miként a személy­zet alászállítása jogi igényeink sérelme nélkül nem történhetik meg. Az igazságügügyeli elégületlenség forrásául most is a kevés személyzet tűnik fel; ez az oka, hogy egy rendes per évek múlva kerül csak íté­let alá, s hogy sommás perekben bíróságaink leg­többjénél néhány hónap alatt juthatunk tárgya­láshoz csak. Ezért, s ezen okból általános az elégületlen­ség törvénykezési állapotaink iránt. A valódi jogreformok, reánk nézve, úgy lát­szik, még csak a jövőben rejlenek. Mi, hogy a nyűgat európai jogkifejlődés értelmében reformok­ról szólhassunk, hogy olcsóbb igazságszolgáltás­­hoz juthassunk, tehát, hogy e téren megtakarí­tásokat eszközöljünk, összes 1867. óta folyton egy stádiumban álló jogrendszerünket át kell, hogy alakítsuk. Minthogy azonban ettől — codificationális ha­ladásunkat tekintve — úgy látszik még nagyon messzi állunk, csak arról gondolkozhatunk, hogy jeleni rendszerünk keretében a legszükségesebb, s a hitelt s jogbiztonságot nem érintő takaré­kossági elvet alkamazzuk, különben magunk rom­boljuk­ össze azt a keveset is, mit eddig oly nagy munkával építünk. A pénzügyi bizottságban könnyű a theori­­zált vitatkozás, s nagyon korszerű dolog az ál­lamháztartásunkban mutatkozó defic­it mumusá­val ijesztgetni a minisztert, csak aztán vigyázzunk, nehogy az elérni kívánt reductióval egyidejűleg amúgy is inogni kezdő hitelünk temetésére éb­redjünk fel. Sz.-falva, nov. 19. T. szerkesztő úr! Falusi ember vagyok ugyan, de azért figyelemmel kísérem a történteket és különösen mindazon mozzanatokat, terveket és eseményeket, melyek állami és társadalmi megrendült viszonyaink megerősítését, tévutakon bolyongó államhajónk helyes irányba terelését, az elkövetett szá­mos hibák, mondhatni: vétkek jóvá­tételét, megigazítá­­sát czélozzák. Látom az országgyűlést a­mint sok tekintetben ön­magába szállva és elkövetett mulasztásait és hibás cse­­lekvényeit fölismerve, jobb úton indulni késznek mutat­kozik. Látom a kormányt, a­mint a fájdalmas tapasztala­tokon okulva, több jó­akarattal, mint reális erélylyel új ösvényt választ s azon óhajt haladni, megtisztult néze­tek, határozottan körülírt tervek, biztos czélpontok és nem a ködös phantasia foszlékony képei, nem az optikai csalóka­fény, nem az ábrándos Optimismus látszanak ve­zérei lenni — mint eddig — szomorúan kell bevallanunk : gyakran történt. Látom az ősz Zsedényit, ki — ha hazáját hőn sze­rető szive nem vérzene — most kárörvendő szemekkel tekinthetne végig ama siralmas omladványokon, melyek­nek bekövetkezését évről-évre megjósolá vala; de, meg­hallgatás helyett pirulva emlékezhetnek sokan vissza: kinevettetés vala aggodalmainak jutalma! Látom a haza fiainak, a gondolkodóknak ott fenn a fővárosban, a vidéki városokban, sőt itt a faluhelyeken is töprenkedéseit és hallom kételkedéseiket egy szebb és biztosabb jövő fölött ! És mindezeket látva, de látva a nyomort is, mely népünket százféleképen sújtja, nem szeretem, hogy né­melyek Kolozsvártt, Sz -Régenben s más helyeken össze­gyűlnek s alaktalan jövendőt tűzve lobogójukra, a létezőt megsemmisíteni óhajtják. Uraim! e nemzet, mely ezer éven át vész- és vi­har közt, ha élni még nem is tudott megtanulni, de meghalni sem tudott; ösztönszerű sejtelemmel bír egy bekövetkezhető jobb lét iránt, s annyit bizonyosan tud, hogy egyik legfőbb átka nyolcz­száz év óta : a pártos­kodás, a belső egyenetlenség vala­­­ha tehát e nép lehető felvirágozását megérni; ha jobb létének, talán dicsőségé­nek hajnalát földeríteni akarják önök: ne új párt alakí­tásán fáradozzanak, ne új neveket tűzzenek lobogóikra, mert a nép már untig tele van az egyenetlenség, a pár­toskodás véres következményeivel. Különben is vegyük a dolgot más oldalról; alkot­mányos érzésű, törvénytisztelő férfi ma már többé kér­désbe sem hozhatja az unió létét, annak helyes, vagy helytelen voltát, az egy oly nemzeti óhaj teljesítése, egy olyan tényleges jogi viszony fölelevenítése volt, melyet csak gyászos kényszerűség nem engedett hosszú időn át teljesíteni, fölébreszteni. Aztán micsoda elnevezés az az „erdélyi magyar nemzeti párt?“ — Az első jelző már az előbbiek folytán elesik, a második és harmadik pedig a hon min­den polgárára reá illik, ha csak nem titkos ellensége e hazának. De, uraim, nem vitázom önökkel, hisz az egész hazai sajtó egyhangúlag elitélő megkezdett működésüket, hanem engedjék meg, hogy egy falusias tanácsot koc­­­káztassak saját és a haza érdekükben. Ha önöknek üdvös terveik, ismeretlen, de nagy te­hetségű egyéneik vannak , akkor hozzák az előbbieket nyilvánosságra, választassák meg az utóbbiakat képvise­lőknek és a haza hálájára lesznek érdemesek.

Next