Székely Hirlap, 1896 (1. évfolyam, 1-104. szám)

1896-03-26 / 25. szám

I évfolyam Maros-Vásárhelyt, 1896. márczius hó 26. szám. SZÉKELY HÍRLAP TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP. ~^* 31 egjelen: csütörtökön és vasárnapon. — SZERKESZTŐSÉG : Deák-Ferencz-utcza 8 ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők Telephon szám 58. *SZERKESZTIK: BEDŐHÁZI JÁNOS D» FENYVESI SOMA SI, SZAKÍTS PÉTER tanár, ügyvéd, ker. és ip. kam. titkár. a ELŐFIZETÉS: Egy évre .... 6 frt — kr. Fél évre . . . . 3 frt — kr. Negyed évre . . 1 frt 50 kr. Előfizetést és hirdetményeket felvesz a „SZÉKELY, HÍRLAP“ kiadóhivatala (REICHARDSPERG JÓZSEF könyvkereskedése.) Megdöbbent. — A „Pesti Napló“ czikke. — A szomorú elégtételnél mindig édesebb a derűs csalódás. Bizonyára szívesen vallanák be előrelátásuk kudarczát azok, a kik a már jóideje folyó személyhajszának rettenetes társadalmi következményeit előre megjósolták. Hanem erre a vallomásra nem került alkalmuk, mert a proféczia bevált, a társadalmi szétbomlás, a gyűlölködés, az áldozatszámítolás egyre hatalmasabbá válik, a terror mindinkább úrrá lesz társadalmunkban is, a botrány keretté verődik össze, hogy körülfoglalja mint a képráma a festményt, ezt az ünneplő boldogságos nemzetet. A millennium fénye belevész az ólmos nehéz ködbe, amelyet a gyűlölet és vádaskodás bocsát le reája, a nagy hangulat szétmálik, ahogy a fanatizmus maró lúgját ráborítják a feketeségben kéjelgők. A rosszat jóslók táborába, mint az árvíz elől menekülök, seregestül özönlenek azok, akik nem hittek volna a jóslásban; most fogvaczogva, megdöbbenve, elrémülve látják, hogy könnyelmű tagadásuk, vak bizakodásuk lerontotta az utolsó védőgátat is, amely a maró szennyáradatot feltartotta. A rágalom elöntötte a nemzet vetését, a gyanú nekiront pusztítva az életnek, a part szélén pedig gyönyörködve ülnek a rombolás emberei és eljátszanak az ár szinén úszó piszokkal. Neki az játék, ami egy társadalomnak romlása, nekik az mulatság, ami az igazaknak kétségbeesése. Az előrelátók táborába menekülnek a csalódott optimisták. Most, amikor már csak hátratekintés van számukra, amikor az igazmondás elégtétele elszomorítja azokat, akik a lelkük meggyőződésével jósoltak, de lelkük egész erejével reménykedtek benne, hogy a profécziájuk csütörtököt mond. De oda menekülnek azok is, akik a botrányhajszolóknak szószólói voltak, akik vétkes könnyelműséggel sikert reméltek, a személyes piszkolódásból és most megrettenve látják a társadalmi eredményeket. Hallották a fejszecsapásokat és örvendezve lesték, hogy ledül-e már a fa; most pedig azt látják, hogy a kivágott törzs rádül a vetésre és összezúzza a kalászokat. A megdöbbenés rekedtessé tompítja hangjukat, amikor oda kiáltják a nemzetnek, hogy: ki azzal a fejszével a gonosztevők kezéből! Milyen más lett volna, imákkor kaptak volna a rombolók kezéhez, amikor a fejsze vágásokat megkezdte. Milyen más lett volna, ha a gyűlölet nem ösztökélte volna őket a társadalmi züllés istápolására, pártfogására, erőszakos védelmére, akkor, amikor a züllés még nem vált ki, csak keringett a rettenetes keverékben. Akkor fölszabadító tett volt nekik minden merénylet az egyéni becsület ellen, most dideregve vaczognak a különös szabadság felvirradt napjának melegétől, akkor boldoggá avatták a kloakahősöket, most a boldogtalanság széljárását érzik, hogy összerogy a köztekintély, romba dűl a társadalmi biztosság. Megindult az új birnámi erdő, neki indultak a rágalom és gyanúsítás törpefenyői. S hogy az erdővándorlás hegyomlással jár és a völgybe induló sziklatömegek agyonütnek barátot és ellenséget: azaz, akik az erdőmegindulásnak ujjongtak, megdöbbennek és rémülten néznek körül, hogy honnan terem hamarosan segítség? És a csalódott pártfogók és a felsült istápolók beállanak jajveszékelőknek, a varázsmester inasa remegve sopánkodik, mert nem áll meg a bűbájos söprű és özönével árad a víz. Hát a boszorkány inasát deklamáljon varázsigét, a gyáva ne szimuláljon emberfölötti erőt, a kárörvendő ne imádkozzék égi háborúért. Mert a mennydörgetős menkő becsap az ő hajlékába is. Ki a gyanúsítást, a vádaskodást, a személyhajszát vallja táboros társainak, ügyeljen a pajtására, nehogy az egyebet pusztítson, mint ellenséget. És nézze meg alaposan a czimboráját, hogy milyen legény, mielőtt hadba megy vele. Aki az ördöggel szövetkezik, asszekurálja magát a pokolba jutás ellen. Akit meglepetések érnek, ahol előre láthatók a következmények, az vagy botor vagy vak. A gyűlölség és a vakremény is vakíthatnak, de a világtalan ne vezérkedjék olyan háborúban, amelyben a hadakozás a legszentebb nemzeti javakat, a társadalom békéjét, az állami élet rendjét, a T ARC Z At__ Egy rettenetes párbaj, Mályva Hugó a gebemezei cukrász és Kratzfuss Aladár ugyancsak odavaló gabonakereskedő között nagy összeütközés történt : a becsület mindkét részről kölcsönösen megsértetett, nagy mennyiségű vér kiontása hangosan kivántatott nemcsak a felek, hanem a jelenvolt s azonnal két pártra szakadt tanuk által. Gebe-Mező közönségét roppant nagy izgatottság fogta el ; évek óta nem volt ily izgatottság a városban, még akkor sem, amikor hat év előtt valami kődobáló kísértet egy egész héten át ostromolta a Felbércz Márton uram korlátját anélkül, hogy a dolog mivoltára rá lehetett volna jönni. A párbajt Gebe-Mező intelligens közönsége egyhangúlag kárhoztatta, de ily esetben még a legjózanabbul gondolkozó egyén is kikerülhetetlennek tartotta. — Itt okvetetlen vérnek kell folyni ! Ezt csak vér moshatja le ! A legsúlyosabb feltételekkel kell kiállaniok! Itt nem kard, nem pisztoly , hatlövetű revolver, puska, ágyú kell ! — mondogatták rendre s aggódva gondolt mindenki a történendőkre. Miután Kortyi Laczit és Nyereghy Lupit a Mályva Hugó részéről a „Török basa“ vendéglősének frakkerén, Csergő Iistát és a fiatal Gründustot a szeszgyár kocsiján napjában hétszer látták kocsizni a város utczáin, mindenki el volt készülve a legrettenetesebbre. Mi is volt ez a sértés, azt különféle alakban variálták Gebe-Mező lakossai. Annyi azonban bizonyos, hogy ha nem a lovagiasság terére viszik a dolgot, hanem egész polgári uton a bíróság elé mennek elégtételért, mind a kettőn súlyos testi sértést lehetett volna megállapítani. Mályva Hugónak két betört foga és a Kratzfuss Aladár fejbőréből kiszedett üvegcserepek, — egy odavágott likőrös palack maradványai, — igen nyomatékos „corpus delieti“-k lehettek volna. Hanem hát a dolgot lovagiás után látták jobbnak elintézni, mert hiába az államfogház csak emelt tekintélyöket, még súlyos testi sértésért a hűvösre kerülni kissé kellemetlen. De hogyan lehessen a dolgot intézni? Mert az nyilvánvaló, hogy ily súlyos sértéssel szemben a legszigorúbb feltételeket kell a párbajnál megállapítani. Zsebkendő végről lőni épen nem engedhették, bár Mályva Hugó felbőszült állapotában s két épfogának elvesztésén való fájdalmában ilyen utasítást adottsegédeinek. Kratzfuss Aladár pedig épen amerikai párbajt emlegetett. Akit a fekete golyó talál. ... .s ha ! gondolta magában, az nem lesz olyan bolond, hogy főbe lője magát. Kortyi Laczi, akinek a párbaj codex a kis ujjában volt, mindent elgondolt, de sehogy sem tudott megállapodásra jutni. Amit akár kard, akár pisztoly elvégezhetetett volna, azt elvégezte egy jó somfa bot és egy nehéz likőrös palack. Valójában a somfa bot súlyosabb fegyver, mint egy szál kard és egy butellia nehezebb lövedék mint akármiféle golyó. A sértés maga olyan volt, hogy ily közönséges fegyvereket nem lehetett használni. — Ágyúra kell kimenniök ! — mondá a fiatal Gründusf. Az eszme tetszett s mivel tüzérezred nem feküdt a vidéken, elhatározták, hogy a város két mozsárágyuját fogják igénybe venni, a melyekkel Gergucz bácsi a városi solemnitások főrendezője, nagy ünnepségek alkalmával falvakat szokott bocsátani a levegőbe. Gergucz bácsit tehát rábírták, nem minden nehézség nélkül, hogy e veszedelmes fegyvereket kora hajnalban jól megtöltve puskaporral, jól befojtva szállítsa ki a városi erdő szélén levő tisztásra, tűz is legyen, meg két kanócz is, mert ketten egyszerre lőnek. Gergucz bácsinak sehogy sem akart a fejébe menni, hogy azokat az ágyukat, amelyeket ő már negyven év óta sütöget, valaki más süsse el, s egyre mondogatta, hogy hagyják csak rája, elsüti ő mind a kettőt akár egyszerre. Hanem végre mégis csak engedett. Kora hajnalban, még alig virradóit, már künn volt Gergucz bácsi a fegyverekkel. A tűz is lobogott , a sütő rudak ott álltak kezében, s amint azokra támaszkodott, úgy nézett ki, mint valami hadisten. Gyönyörű tavaszi reggel volt, minden mosolygott a tájon: a zöldelő fák, a kéklő hegyek és az arany sugarakat szóró felkelő nap. Ki tudja vájjon nem fog e vérben hányatlani le? A madarak csak úgy énekeltek, csicseregtek mint máskor, oh ha tudták volna, hogy e szelíd vidék nem sokára egy rettentő harcz szinterévé változik által ! Fife kerti Vetemánii. Világ- és gazdasági magvak selfe ferengz kereskedésében 2 1 2 2 2 Marosvasarhelyt.