Székely Hírmondó, 1998. október-december (3. évfolyam, 38-50. szám)
1998-10-02 / 38. szám
Átszervezés a vasútnál Az oroszfalvi sorompó halála Szeptember 22-én a Román Vasúti társaság brassói kirendeltsége gyűlésre hívta a megyeszékhelyre a Sepsiszentgyörgy - Beretk útvonal menti önkormányzatok képviselőit. A cél az volt, hogy ismertessék a vasút berkeiben történő, az átszervezés eredményezte változásokat, valamint véleményt, javaslatokat kérjenek az 1999- 2000 évi menetrend összeállításához. Kézdivásárhelyt Jancsó István, a polgármesteri hivatal szóvivője képviselte, aki érdekes információkkal tért haza. Az állami költségvetésből a vasút számára kiutalt pénz annyira kevés, hogy nem tudnak minden vonalra gondot fordítani, inkább a főútvonalak javítására költik. Ezért a Bereck - Sepsiszentgyörgy mellékvonalon az elkövetkezendőkben sem fognak lényegesebb javítások történni. Arra is kényszerülnek, hogy az ilyen vonalakon több vasúti átjárót felszámoljanak. A rendőrség egyelőre nem hajlandó ebbe beleegyezni, még tárgyalásokra van szükség. Itt is lesz ilyen? J. I.: Igen, az oroszfalvi úton lévő átjárót felszámolják. Itt az fog történni, hogy amikor a vonat odaér, megáll, a vonatvezető leszáll, leereszti a sorompót, a vonat átmegy, ismét megáll, felemelik a sorompót, majd tovább megy. Ez nem vezet jelentős késéshez? J. I.: Biztosítottak, hogy ez a művelet kb. 4 percbe telik, amit a vonat be tud hozni. Még milyen intézkedésekről tájékoztatták? J. I.: Megnyugtattak, hogy járatokat mindaddig nem számolnak fel, amíg egy lej jövedelmük is van. A hivatal kérése az volt, hogy az indulásiérkezést próbálják úgy szabályozni, hogy a gyárakban dolgozóknak megfelelő legyen. Vagyis: az érkezés váltás előtt egy félórával, az indulás váltás után fél órával történjen. Ezt írásban is közöltük velük, és úgy néz ki, el is fogadják. Viszont a sebességkorlátozás megmarad, az emberekre lesz bízva, hogy vállalják-e a hosszabb ideig tartó utazást. Egy jó hírrel is szolgálhatok: beindítanak egy újabb járatot Konstanca-Budapest útvonalon. A neve Ovidiu lesz, és több szempontból is érdekelheti a lakókat, hisz eggyel több lehetőség a Kolozsvárra utazóknak is. Koszti Mozdonyvezető lesz a bakter. Spórol a megyei kórház Újrafertőtlenített kesztyűk ra. Kovászna megyei kórházak pénzhiánnyal küszködnek, kivétel nélkül. A Víz megyei kórházban, ahol a legkorszerűbb felszerelésekkel és fogyóanyag sprlgokkal kellene dolgozni, különös helyzettel találják magukat szembe a betegek. Sokuk felháborodva, esetleg vállaiatva fogadja a helyzetet: az egyszeri használatra gyártott kesztyűk nem a szemetesbe, hanem a sterilizálóba kerülnek. A sepsiszentgyörgyi megyei kórházban pénz hiányában az egyszeri használatra gyártott gumikesztyűket kénytelenek újrafertőtleníteni. Főleg a nőgyógyászati osztályon használnak ilyen kesztyűket, de sajtóértesülések szerint az újszülött osztályon is használják azokat. A megyei kórház beszerzési osztályának vezetőjét, Német Istvánt kérdeztük arról, mi váltotta ki ezt a helyzetet. Mint elmondta, nincs tudomása erről a gondról, nem tudja, hogy újra fertőtlenítik-e vagy sem a gumikesztyűket. - Azt tudom, hogy több kesztyűt kérnek az osztályvezetők, mint amennyit biztosítani tudunk, az előre megvásárolt készlet hamarabb elfogy, mint ahogy kiszámítjuk. Jó, hogy így is tudunk vásárolni, mert az adósságunk hatalmas. Különböző cégeknek 8 milliárd lej adósságunk van, mint például a bukaresti Phoenixmednek vagy a Steril International-nak. A múlt hónapban vásároltunk kesztyűket, s három hónapra elegendő fecskendőt. A sterilizáló felszerelések, főleg a gép már nagyon régi, az aszisztensek szerint ki kellene már cserélni, 15 éve ezzel dolgoznak. A nőgyógyászati osztályra is ellátogattunk, ahol dr. Bálintit István szülész-nőgyógyász szakorvos nyilatkozott az ügyben: - Mindig is használtunk újrafertőtlenített kesztyűket, de ez szerintem nem jelent veszélyt senki számára. A kesztyűket a kórház nagy sterilizálójában, a műtőben fertőtlenítik. Minden eszközt, ami egy műtét elvégzéséhez szükséges, egy helyen fertőtlenítenek, a kesztyűk is ide kerülnek. Mivel műanyagból készülnek, nem főzik őket, hanem gőzkezelés alá vetik. Az újrafertőtlenített kesztyűk nem jelentenek veszélyt a betegek számára. Az újszülött osztályon csakis egyszer használható kesztyűkkel dolgoznak, a használtakat mindig eldobják, legalábbis én így tudom. -a por Verekedés Egyhónapos börtön Dobollói verekedés csitítására kérték a rendőrség segítségét szeptember 9-én a helybeliek. Ganea Petre (50) és Ganea Pardalian (20), apa és fia, miután jól bepityókáztak, botrányt okoztak a helybeli Coopconsum bárban. A két férfi székkel és sörös üveggel dobta meg a szomszédos asztalnál nyugodtan italozó Pătrunjel Vasilet (42) és Vereguţi Comelt (30). A verekedés során a szék eltörött és egy 2 négyzetméteres ablak is kirepült a helyéről. A két heves vérű dobollói lakos 20, ill. 30 napos börtönbüntetéssel fizetett tettéért. Kovásznát vendégszeretet Baráti bénító spray A 18 éves Temerdek János és a 24 esztendős Kovács Vasile kovásznai lakosok szeptember 19-én elég nagy mennyiségű alkoholfogyasztás után lakásán keresték fel a szintén kovásznai Bebes Mihályt, és heves beszélgetés közepette próbáltak megoldani bizonyos nézeteltéréseket. A házigazdának valószínű, nem tetszett a vita, és hamar előkapta a Magyarországról beszerzett könnyfakasztó, bénító sprayt, és többször is szembe fújta Temérdekkel. A 18 éves fiatalember egynapos kórházi kezelésre szorult, s ez csak növelte a házigazdára rótt büntetést, aki az 1991/61-es törvény értelmében felel nem igazán vendégszerető viselkedéséért. B. M. Belügyminiszter Háromszéken A rendőrök lakáshiányra panaszkodtak emrég látogatott Háromszékre a román belügyminiszter, Gavril Dejeu. Hivatalos látogatása alkalmával a helyszínen akart meggyőződni, hogyan kégzi tevékenységét Kovászna megyében a rendőrség, illetve milyen társadalmi gondokkal küszködnek a rend őrei. Palade Eugen, a kézdivásárhelyi rendőrség parancsnoka az Sz. H. nak adott interjúban arról számolt be, milyen panaszokra kértek megoldást a minisztertől a Kézdivásárhelyen dolgozó rendőrök: - Általam tudatták az itteni alkalmazottak, hogy nagy gondot jelent számunkra a lakáshiány. Ugyanis sok rendőr (57) albérletben vagy egyszobás garzonlakásban él, ahol a körülmények nem felelnek meg az elvárásoknak. Van olyan rendőr is, aki a környékbeli falvakról ingázik minden reggel a munkahelyére, az ingázás pedig további gondolathoz vezethet. Mit kértek Dejey minisztertől? - Nagyon fontos lenne megszerezni a szükséges pénzt a Bethlen utcai tömbház egyik lépcsőházában lévő lakrészek feljavításához, annál is inkább, mert közeledik a tél, s a tömbház állapota napról-napra romlik. Ígért-e megoldást a lakásgondokra a miniszter úr? Lejegyezte a kéréseinket, valószínűleg intézkedni fog, kérni fogja majd a beosztottjaitól, vizsgálják meg a lehetőségeket. Tudott dolog, hogy mi is költségvetéses egység vagyunk, a költségvetésünk szabályozott. Valószínű, meg kell szorítanunk a költekezést, s csak úgy tudjuk megoldani a lakásgondokat. -bokor- N Peches vállalkozás Lopás a Toro Impex-ből Nemrég számoltunk be arról, VTI hogy Bálé megyei tettesek LIVJ 4,5 millió lejt loptak el a Toro Impex Kft. egyik kézdivásárhelyi boltjából. Úgy tűnik, ez a vállalkozás másoknak is szemet szúrt, és innen próbálták megpótolni a mindennapi betevő falatot. Szeptember 19-én reggel a cég tulajdonosa, Pál Andor értesítette a lemhényi rendőröket, hogy azelőtt egy nappal ismeretlen tettesek behatoltak a falu területén működő húsfeldolgozó egységébe, ahonnan nagy mennyiségű húst tulajdonítottak el. Hamarosan rendőrkézre kerültek a tolvajok: két kézdivásárhelyi és egy lemhényi férfi károsította a Toro Impexet 15-17 kg hússal, melynek értéke közel 900 ezer lej. Zsigmond Csaba (30), Fazakas Lehel (32) és Zsigmond Géza (29) ellen a magántulajdon kárára elkövetett lopás vádjával indítottak eljárást. -bokor Közúti események Lejárt iratok Szeptember 15-én ellenőrzés céljából állították meg a gelencei Tamás Imre által vezetett BV-07577 gépkocsit, és találtak is törvénysértést. A gelencei Kataka Kft. sofőre olyan gépkocsival közlekedett az országúton, melynek iratai már nem voltak érvényesek. Könnyű baleset Előző lapszámunkban már írtunk róla, hogy szeptember 21-én közúti baleset történt a kézdivásárhelyi Szabadság utcában. A 15 éves Bardacz Judit kerékpározás közben ütközött egy személygépkocsival. A megyei rendőrfelügyelőség visszajelzése szerint a diáklány nem adott elsőbbséget a szabályosan közlekedő gépkocsinak, s emiatt következett be a baleset. Szerencsére, a balesetet kisebb sérülésekkel megúszta, nem volt szüksége kórházi kezelésre. Ittasan, hajtási nélkül vezetett Szeptember 18-án a szitabodzai rendőrőrs alkalmazottai az 5-BV-2610 rendszámú Oltcit gépkocsit is megállították ellenőrzésre. A 39 éves Banciu Pavel, aki az autót vezette, ittas ánapotnájt vív a volán mögé, s ráadásul hajtási engedélye sem volt. Fekete pontot jelentett a gépkocsivezetőnek az is, hogy nem volt hajlandó fiolába fújni, és abba sem egyezett bele, hogy vérvizsgálatot végezzenek a vérben lévő alkoholszint megállapítása végett. Az ügy kivizsgálása folyamatban van.bokor