Székely Hírmondó, 1999. július-szeptember (4. évfolyam, 26-38. szám)

1999-07-02 / 26. szám

ARCVONAL Halálos baleset Tragédiába torkollt a kirándulás J­únius 25-én, pénteken reggel 5 óra után súlyos, halálos kimenetelű bal-­­­eset történt a Kézdivásárhelyt Csernátonnal összekötő nemzeti úton, kb. 2­­kilométerre városunktól. A szerencsétlenségben apa és fia vesztette életét, hárman megsebesültek. A Kézdivásárhely irányába haladó bukaresti B-01-MIN rend­számú 1310-es Dacia sofőrje valószínűleg elaludt a volánnál, ezért frontálisan ütközött a szabályosan közlekedő EEV-117 magyar rendszámú piros Peugeot-val. Az ütközés következtében a gázzal is üzemeltetett magyarországi autó azonnal lángra lob­bant. A Dacia utasai közül senki nem halt meg, a Peugeot-ban lévő három személy közül az egyik, a 45 éves százhalombattai Belies Tamás csonttá égett, 25 éves fia (ifj. Belies Tamás), aki a személygépkocsit, vezette, szintén életét vesztette; a harmadik utast, a kézdivásárhelyi Veress Attilát, aki egyelőre túlélte a bale­setet, a helyi kórházból Brassóba szállították. - A sebesülteket nagyon súlyos állapotban hozták be a sürgősségre - nyilatkozta a Székely Hírmondónak dr. Bíró Géza, a kézdivásárhelyi kórház igazgatója. Cătălinoiu Marian 29 éves bukaresti lakost politraumás, kétoldali koponyatöréssel és bokatöréssel, Garaiacu Sorin Mircea 35 éves bukaresti lakost több felületi sérüléssel és nagyon súlyos combtöréssel vettük nyilvántartásba. Az elsősegélynyújtás után Bukarestbe küldtük őket, megfelelő orvosi ellátást biztosítva. A Peugeot utasai közül Veress Attilát hozták be hozzánk, akinél politraumás kopo­nyaalapi törést állapítottunk meg, és az elsősegélynyújtás után sürgősen a brassói ideggyógyászatra küldtük. " Megtudtuk, hogy a két magyaroszági férfi háromnapos láto­gatásra érkezett Kézdivásárhelyre, Szabó Ottóékat látogatták meg. Szabó Erzsébet, Ottó édesanyja elmondta, hogy a magyar­­országi vendégek pénteken reggel 5 órakor indultak hazafelé. Magukkal vitték Vehess Attila, kézdivásárhelyi lakost, aki Ma­gyarországra akart eljutni. A sajtóban megjelentekkel ellentét­ben nem­ Veress Attila vezette az autót, hanem a fiatalabbik Be­k­es. Hétfőn, június 28-án érkez­tek meg Kézdivásárhelyre az el­hunytak családtagjai, akik haza­szállították az élettelen testeket. Veszélyes a tejvásárlás A kézdivásárhelyi körzeti állategészségügyi hivatal azon fel­hívással fordul a környék lakossá­gához, hogy piacon, utcán csak saját felelősségére vásároljon tejet. Tekintettel a nyári mele­gekre, a hivatal kizárólag az enge­délyezett (ellenőrzött) helyeken forgalmazott tej minőségét tudja szavatolni. 1999/26. MQMDO! Tizenkét éve nyomoznak Rablógyilkost keresnek Tzenkét éve nyomoz a rendőr­ség egy gyilkos után, aki há­rom ember életének kioltása után tűnt el a hatóságok elől. A feltétele­zések szerint az is lehetséges, hogy a tettes már rég külföldre menekült. A Ko­­vászna megyei rendőrség az AN (autor necunoscut - ismeretlen tettes) jellel lát­ta el az 1987 őszén, Martonosban elkö­vetett gyilkosság iratcsomóját. Az áldozatokat - az özvegy, 68 éves Munteanu Ilonát és lányát, a 45 éves, elvált Ileanát - jómódú gazdákként ismerték Martonosban. Istállójukban több tehenet, disznót tartottak, háztartásuk csillogott a sok takarítástól. A szóbeszéd sze­rint meglehetősen gazdagok voltak. Spóroltak keményen, hogy kinek, azt sosem értették falu­társaik. 1987. november 8-án, a déli órákban furcsa ember jelent meg a faluban: szakadt nadrágot, műbőr kabátot, bun­dasapkát, és annak ellenére, hogy­ nem volt hideg, bundás kesztyűt viselt. Hátán szakadt katonahátizsák lógott. Több helybélitől érdeklődött a Mun­­teanuék lakhelye felől. Ugyan­aznap este Ilona bement szom­szédjához, és elmondta, hogy egy ismeretlennek el fog adni egy tehenet, és jött érdeklődni az árak iránt. Másnap reggel egy másik szomszéd vérbefagy­va találta a két nőt. Az anyát a konyhában, lányát az istállóban gyilkolták meg. Mindkettőnek a fejét verték szét. A gyilkos két fejszét használt tettéhez, min­den áldozathoz egyet-egyet. A vértől ragacsos fejszéket egy­más mellé sorakoztatva, fokra állítva a konyhába hagyta. A rendőrség megállapította, hogy a gyilkossághoz rablás is tár­sult, mivel a házból hiányzott egy sárga fémből készült karkötő és óra, egy fekete aszt­­rahán bunda és egy fekete bőr sapka. Feltételezik, hogy olyan értékeket, készpénzt is magával vitt a rablógyilkos, amiről a szomszédoknak ismerősöknek nem volt tudomásuk. A nyomo­zók szerint a faluban megjelent különös ember a tettes, és a gyilkosságot előre megfontolt szándékkal követte el. Ugyancsak 1987 őszén a Mehedinţi megyei Corbu köz­ségben is meggyilkoltak egy egyedül élő idős asszonyt, a merénylet eszköze egy, a Mar­tonosban találtakkal hajszál­pontosan megegyező fejsze volt. Feltételezik, hogy a két gyilkosság elkövetője egyazon személy. A vélt gyilkos robotportréja 12 éve forog az egész ország­ban. Az idő teltével azonban mind kevesebb a remény arra, hogy a többszörös gyilkost el­fogják, és kiróják rá méltó bün­tetését. Szentkereszti Faluturizmus Kovászna megyében Szimpózium Bálványoson Az Országos Faluturizmus Szövetség (ANTREC) Kovászna megyei fiókja szervezésében Bálványoson lapzártakor tartottak szimpóziumot a faluturizmus hazai és nemzetközi lehetőségeiről. Az ANTREC országos vezetői mellett a rendezvényre hivatalos volt az EUROGITES szakszövetség elnöke is. A környéki önkor­mányzati képviselők, a Román Turisztikai Ügynökség szakem­berei, a sajtó képviselői szintén meghívást kaptak a szimpózium­ra. A rendezvényről következő lapszámunkban számolunk be részletesen. Ha nem lesz eső, megússzák Nincs árvízveszély A­z esőzések viszonylag nagy károkat okoztak az ország né­hány megyéjében, a Kézdiá­­sárhelyen és környékén lakók azonban megnyugodhatnak: ha nem lesz több eső, árvíz sem lesz. Eddig Bereckben, Oj­­tozban és Martonosban öntött el néhány gazdaságot a víz, Lemhénynél és Száraz­pataknál földterület került iszap alá. A Kézdivásárhely és kör­nyékén fennálló helyzetről a Vízgazdálkodási Hivatal (OGA) vezetőjétől, Bartók Bar­nától érdeklődtünk. Elmondta, hogy Bereckben a víz elöntött három gazdaságot, Ojtozban kettőt, Martonosban szintén kettőt, és elvitt két kisebb fahi­­dat, az egyiket Bereckben, a másikat Martonosban. Lem­­hény határában a Bereck pataka öntött el 165 hektár kaszálót és 45 hektár szántót. A Kászon és Katrosa közötti nemzetközi útból 80 méter került víz alá. Szárazpatak határában a Ká­szon pataka 10 hektár legelőt öntött el. Amint Bartók úr elmondta, június 24-én a víz a figyelmeztető szint alá csök­kent, hir több eső nem esik, nem áll fenn árvízveszély. Megyeszinten vasárnap, jú­nius 20-án erős vihar tombolt Sepsi­kőröspatak térségében. Kőröspatakon, Árkoson és Kál­nokban a mezőgazdasági ter­ményekben 25 százalékos kár esett. Országszinten Fehér, Arad és Szilágy megyében a hivata­los szervek megkezdték az árvíz okozta károk felmérését és a károsultak megsegítését. Kolozs megyében nem túl jó a h­elyzet, a meteorológusok elő­rejelzése szerint négyzetméte­renként 50 liter eső is eshet. Ezidáig három emberi áldozata is van a nagy esőzésnek. Sze­­ben megyében a június eleji viharok 800 millió lejnyi kárt okoztak. A tavaly Felső-Háromszé­­ken közel 700 hektár szántót (ebből 350 hektár kaszáló és 70 hektár kerthelyiség), valamint 295 háztáji gazdaságot tett tönkre az áradás. Kézdivásárhe­­lyen a Bótában 40-60 hektár szántót öntött el a víz, Oroszfa­luban 27 ház udvarát és kertjét, valamint 20 hektár földte­rületet. 1998-ban Kézdiszent­léleken 260 családot károsított a víz, 12 hektár kerthelyiség, 200 ha szántóföld, 350 ha ka­száló került víz alá. Kézdiszá­­razpatakon 120 ház környékét árasztotta el, 260 ha kaszáló és 140 ha szántó ment tönkre. A Katrosa és a falu közötti útsza­kaszból 150 méter került víz alá. Alsó- és Felsőtorján 4-5 ha belterületet borított be az iszap, pincék, kutak teltek meg vízzel, néhol a bútorzat is tönkrement. A tavalyi árvizet sokan hasonlították az 1970-es nagy árvízhez. 1970. május 14-én az esőzések és a hegyvidéki nagy­méretű hóolvadás következté­ben a Maros, a Szamos, a Besz­terce és több más folyó kilépett medréből. Az áradások követ­keztében főleg Erdély és Mold­va északi és központi részében nagy kiterjedésű szántóföld és néhány helység került akkor víz alá. És ez még csak a kezdet. Május 22-én az ország 39 me­gyéjéből 37-ben volt érezhető többé vagy kevésbé a természe­ti csapás következménye. 950 helységet öntött el részben vagy teljesen a víz, mintegy 250 vál­lalat székhelyét borította el az iszap. A folyóvölgyekben több mint 650 000 ha termőföld került víz alá. -m.­ ■ mw I Új telefondíjszabás Nemzetközi tarifák rejelöző lapszámunkban ismer­hettük a Romtelecom által jú­­i­lius 1-jétől alkalmazandó bel­földre érvényes tarifákat, ill. a jövő hó­naptól használatos háromféle bérlettí­pust. Az alábbiakban a nemzetközi hí­vásokra érvényes díjszabást ismer­tetjük. Július elsejétől árkedvez­ményt alkalmaz a Romtelecom az éjszakai nemzetközi hívá­sokra. A Moldova Köztársa­ságba telefonálók 16,7, a más európai országba telefonálók 7,55 százalékos árkedvez­ményben részesülnek, így Eu­rópa országaiba 7-23 óra kö­zött 10 600 lejért telefonálha­tunk percenként, 23-7 óra kö­zött pedig 9 800 lejbe kerül egy percnyi telefonálás. A digitális telefonközpont, működésbe helyezése óta, ill. azóta, hogy Kézdivásárhelyről is hívhatóak a 89... kezdetű te­lefonszámok, nagyon sokan meglepetten vették kezükbe havi telefonszámlájukat. Ne­vét felfedni nem óhajtó Olva­sónk elmondta, több milliót kell kifizetnie, mert nem hasz­nálta ki az egyébként az Sz. H.-ban is közzétett lehető­séget, hogy készülékét kódol­ja. Amint kiderült, suhanc gye­rekei használták ki a játék- és szexvonalak hívási lehetősé­gét. „Nincs miért reklamál­nom, mert a gyerekeim elis­merték: naponta többször is hívták ezeket a számokat - mondta. Most már megtanul­tam, hogy amellett,­ hogy kó­dolom a készüléket, nem fo­gom sajnálni a havi 10 ezer lejt, és részletes telefonszámlát kérek.” - Kenkő -

Next