Székely Hírmondó, 2002. április-június (7. évfolyam, 13-25. szám)

2002-04-05 / 13. szám

Emberközelben Toró T. Tibor képviselő, a Reform Tömörülés elnöke ..A közért men kell mozdulni” Névjegykártya: Temesváron született, 1957. szeptember 11-én. Szülővárosában járt középiskolába, 1982-ben szerzett diplomát a Temesvári Tudományegyetem fizika karán, 1981-1982-ben kutatói szakosodá­son vett részt. 1981-1986 között a mai Bartók Béla Líceum fizikatanára. 1986-tól kutatófizikus a temesvári Közegészségügyi Intézet Sugárvédelmi Laboratóriumában. A kilencvenes évek ele­jén a MISZSZ elnöke, az RMDSZ országos elnökségének tagja, 1993 óta a Reform Tömörülés elnöke, a Magyarok Világszövetsége választmányi tagja, a Román Sugárvédelmi Társaság tagja, 2000-től RMDSZ-es parlamenti képviselő. Nős (1980), felesége Ildikó, infor­matikus. Két gyermekük van: Tibor és Tamás Zoltán. Toró T. Tibor legutóbb 2002. március 15-én volt Kézdivásárhely díszvendége, az 1848-49-es magyar for­radalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnep­ség meghívottjaként. Az alábbi interjú ezen alkalomból készült. Igyekeztünk nem an­nyira a politikust, hanem a tanár, a kutató, a családapa Toró T. Tibort bemutatni az olvasóknak, s ha ez nem egészen sikerült, ennek oka, hogy a Reform Tömörülés el­nöke, a kutatófizikus mára már ízig-vérig politikussá vált, még akkor is, ha beszél­getésünk során többször han­goztatta: „nem végzett sem­miféle politikai iskolát.”­­ Harmadgenerációs értelmi­ségi családból származom, a szüleim Székelyföldről mentek Temesvárra egyetemre, és ott maradtak, jó ötven évvel ezelőtt A székely gyökereim elég erő­sek, annak ellenére, hogy Te­mesváron születtem. Mond­hatom, hogy azonosultam a bán­sági problémákkal, de elég sokat tudok a tömbmagyarság gond­jairól is, és át is érzem azokat Ugyanakkor arról is meg vagyok győződve, hogy a Székelyföld gondjait azok értik igazán, akik itt élnek. A feleségem bánsági, ő is ott született. A fiaim már nagyok, az idősebb, Tibor egye­temista, számítógép-szakon kezd­te az egyetemet, de szociológiára váltott át. Ez azért érdekes, mert általában fordítva szokott lenni, hiszen a számítógépes szakma igen keresett, ő viszont úgy gon­dolta, hogy a szociológia és a tár­sadalom­tudományok állnak hozzá közelebb. Ebben biztos hogy van valami befolyás a részemről, habár ez nem volt szándékos. Tamás, a kisebbik fiam középiskolás, tizenegye­­dikes. - Szülei székelyföldi szár­mazása milyen hatást gyako­rolt az Ön jellemének for­málódására? - A Toró nagyapám kántor­tanító volt, édesapám Énlakán született, de mindössze félévet éltek ott, ezért Énlaka nem volt meghatározó az életében; a nagyszüleim sokáig Magyarher­­mányban voltak tanítók, az apám számára, így nekem is Erdővidék a fontosabb. Székelyudvarhely, ahol édesapám iskolában járt, ugyancsak maradandó nyomot hagyott benne, s ez átöröklődött énrám is. Mióta közéleti szemé­lyiség lettem, a barátaimnak köszönhetően szép lassan „felzárkózott” Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kézdivá­sárhely, Sepsiszentgyörgy is. Otthonosan mozgom tehát a Székelyföldön, annak ellenére, hogy a parlamentben és a közéletben a szórvány és a Bánság sajátos értékvilágát, ér­tékrendjét kell képviselnem. - Milyen különbséget lát a tömbmagyarság és a szórvány­magyarság között? - A székely embernek az adja az erejét, hogy tömbben él, ez ugyanakkor védtelenné is teszi, amikor kiragadja a sors ebből a környezetből. Ilyen esetben egy részük igen keményen megedző­dik, s akkor élharcosaivá válnak a közösségi ügynek, de több­ségük - lehet, hogy egy kicsit ke­ményen hangzik - nagyon kön­nyen asszimilálódik. Ez a két vég­let mutatható ki. A székely ide­genként szembesül azokkal a gondokkal, amelyekkel az in­­teretnikus környezetben vagy szórványban élő. A székelynek a magyarsága természetes, míg a szórványban élőnek ez egy plusz érték. Mi, akik interetnikus környezetben élünk generációk óta, felvérteztük magunkat bi­zonyos ellenszerekkel, hoztuk és átadjuk azokat a következő gen­erációnak. Ami a magyarság­­tudatot illeti, az is alapvetően különböző. Vegyük például a ve­gyes házasság kérdését. Itt, a Szé­kelyföldön félig-meddig megbé­lyegzett az, aki ilyen „kalandba” keveredik, nem „díjazza” a tár­sadalom. A Bánságban ez nem így van, sokan pozitívumként fogják fel, s ennek is megvan a maga logikája. Közösségi szem­mel nézve a Bánságban a legma­gasabb a vegyes házasságok aránya, s tulajdonképpen ez az első és döntő lépés az asszimilá­ció felé. A gyermekeink keve­sebb mint 25 százaléka jár ma­gyar iskolába. Nos, ebben a helyzetben kell nekünk egy olyan stratégiát kidolgoznunk a bánsági magyarság számára, amely ezt a folyamatot lelassítja, megállítja, netán visszafordítja. Ebben nagyon fontos eszköz lehet a státustörvény. - Miért válik egy kutató­fizikus politikussá? - Gondolom, hogy otthoni in­díttatása is van a dolognak. Az apám világéletében nyüzsgő ember volt. Annak idején körül­­kasul járta a Székelyföldet, Er­délyt, s mindenféle tudományos előadások ürügyén arra biztatta az embereket, hogy - például - gyermekeiket magyar iskolába járassák. Vagy pedig arra pró­bálta rávenni a székelyeket, hogy a temesvári egyetemre menjenek, mert az ottani mű­szaki egyetem eléggé híres volt, s a kiművelt embereké a jövő is. Ezt én gyermekkoromban átéltem. Ez a dolgok természetes rendje: ha az embernek van késztetése és netán tehetsége is hozzá, akkor a közért meg kell moz­dulni. Középiskolásként, aztán egyetemistaként én is nyüzsgő alkat voltam, ott voltam min­denütt, ahol magyar közösségi élet zajlott. Ez „ütött vissza”. Mert a ‘89-es fordulat után a volt diákjaim megkerestek mondván, hogy amit korábban „úgy” tet­tünk, azt most csináljuk rende­sen, hozzunk létre egy ifjúsági szerveződést. Ez volt az első lépés. Innen már jött magától a többi. Szép lassan felcseréltem a kutatófizikusi foglalatosságomat a közképviseletre. Egy ideig párhuzamosan végeztem a ket­tőt, azon kevés RMDSZ-elnökök közé tartoztam, akik ezt nem főállásban végezték. Az inté­zetben úgy tettem, mintha dol­goztam volna, ők meg úgy tettek, mintha fizettek volna. Mert a ku­tatásban a rendszerváltás igazá­ból még a mai napig nem történt meg. Egyre többet foglalkoztam a közélettel, egyre kevesebbet a szakmámmal, végül 2000-ben, egy sikeres kampány után RMDSZ-képviselő lettem. Most azon vagyok, hogy egyre profibb legyek abban a szakmában, amit úgy hívnak: politika. - Politikusként kik a pél­daképei? - Fidesz­es barátaimat kell említenem, annak ellenére, hogy egyesek közülük fiatalabbak mint én. Együtt nőttünk fel poli­tikussá. Együttléteink helyszíne előbb Bálványos volt, majd Tusnádfürdő. Azt hiszem, bátran mondhatom: hatottunk egymás­ra. A dolgok alakulása folytán ők mindig egy picivel előttünk jár­tak. A jelenlegi magyar nem­zetpolitikának egyik meghatáro­zó eleme az integrációs stratégia, s ez véleményem szerint nagy­mértékben Tusnádnak, Bálvá­nyosnak, a Fidesz és a Reform Tömörülés közötti szoros emberi kapcsolatoknak is köszönhető.­­ Önt köztudottan szoros barátság fűzi Orbán Viktor­hoz. Milyen ember a magyar miniszterelnök? A civil Orbán Viktor? - Nem tudom, hogy a civil Orbán Viktor létezik-e még. Mi­óta miniszterelnök, nincs ideje civilnek lenni, egyszerűen nem tud kilépni a szerepből, amit Magyarország miniszterelnöke­ként játszania kell. Tíz évvel ez­előtt, az ifjúsági mozgalom vezetőjeként ismertem meg. Belül nem változott meg. Egy hi­hetetlenül nagy munkabírású, tehetséges, karizmatikus poli­tikus, aki tudja, hogy mit akar, van bátorsága olyan lépéseket tenni, amelyek történelem­for­­málóak is lehetnek. - A március 15-i ünnepsé­gen Ön azt mondta, hogy a kézdivásárhelyi megemléke­zés a legigazibb és a legmagya­­rabb az egész Kárpát-meden­cében. - Az udvariassági gesztu­sokon túl ezt így is gondolom. Március 15-én sehol a nagyvilág­ban nem tud ennyi ember, ilyen kizárt lélekkel összegyűlni. Kocsis Cecília Egy új párt margójára Mottó: „Én azonban királyaink tisztessége­s becsülete érdekében inkább hiszem azt, hogy mivel nem tehették azt, amit akartak, azt akarták, amit tehettek.” (Montaigne) Vannak nevek a román poli­tikai élet palettáján, melyekre jó odafigyelni. Ilyen Sabin Gher­man neve, aki Erdély-Bánság Liga néven alakított pártot. A párt ugyan még nincs hivata­losan bejegyezve, de alakuló ülését már megtartotta. A magyar választópolgárok talán még emlékeznek, legutóbb a választások idején hallhattunk erről a pártról. Akkoriban elég tekintélyes műsoridőt szentel­tek a különböző adók a párt programjának ismertetésére. Magában a tény mit sem bi­zonyít jobban, mint azt, hogy Románia demokratikus állam. Ha jobban belegondolunk azon­ban, felmerül a kérdés, hogy nem jól kiszámított időzítés volt­­e csupán, hiszen a kétfordulós választások lezajlása után egyre kevesebbet hallottunk erről a nagyon is nyílt gondolkodású fi­atalemberről, alakuló pártjáról, s főképp elképzeléseiről. Kérdés, hogy kinek használt és kinek ártott a Románia föde­­ralizációját célul kitűző párt programjának ismertetése vá­lasztások idején. Hiszen tudjuk, a nacionalizmus olyan román fegyver, melyet bármikor be­ lehet vetni, főképp, ha Erdély a tét. Lehetséges, hogy Sabin Gherman nélkül (aki egyébként még csak egy ideológiát kép­viselt az elmúlt választásokkor) másképp alakul az első forduló, illetve nem lett volna tétje a má­sodik fordulónak. Hogy miért érdemes odafi­gyelni a 10 200 tagot számláló, 15 százalékos magyar tagsággal büszkélkedő Erdély-Bánság Liga alakulására most, amikor felező­idején tartunk a négyéves cik­lusnak? A jó politikusok tudják a választ. A politikában nincs kampányszünet. Az új kampány első napja egybeesik az éppen befejeződött utolsó napjával. A tét igencsak fontos. Jól meg kell gondolni, hogyan, hány felé sza­kadhat a magyar szavazó­tába és hogy kinek használ, ha megosztjuk erőinket, még akkor is, ha vannak már szomorú tapasztalataink az egypártrend­­szerről. De ha már elkerül­hetetlen a szakítás, legalább oda szakadjunk, ahol még mindig egységben maradhatunk, jo­gunkban áll, hogy ha már nem tehetjük azt, amit akarunk, legalább mi akarjuk azt, amit tehetünk. Ferencz Éva

Next