Székely Hírmondó, 2002. április-június (7. évfolyam, 13-25. szám)
2002-04-05 / 13. szám
Emberközelben Toró T. Tibor képviselő, a Reform Tömörülés elnöke ..A közért men kell mozdulni” Névjegykártya: Temesváron született, 1957. szeptember 11-én. Szülővárosában járt középiskolába, 1982-ben szerzett diplomát a Temesvári Tudományegyetem fizika karán, 1981-1982-ben kutatói szakosodáson vett részt. 1981-1986 között a mai Bartók Béla Líceum fizikatanára. 1986-tól kutatófizikus a temesvári Közegészségügyi Intézet Sugárvédelmi Laboratóriumában. A kilencvenes évek elején a MISZSZ elnöke, az RMDSZ országos elnökségének tagja, 1993 óta a Reform Tömörülés elnöke, a Magyarok Világszövetsége választmányi tagja, a Román Sugárvédelmi Társaság tagja, 2000-től RMDSZ-es parlamenti képviselő. Nős (1980), felesége Ildikó, informatikus. Két gyermekük van: Tibor és Tamás Zoltán. Toró T. Tibor legutóbb 2002. március 15-én volt Kézdivásárhely díszvendége, az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepség meghívottjaként. Az alábbi interjú ezen alkalomból készült. Igyekeztünk nem annyira a politikust, hanem a tanár, a kutató, a családapa Toró T. Tibort bemutatni az olvasóknak, s ha ez nem egészen sikerült, ennek oka, hogy a Reform Tömörülés elnöke, a kutatófizikus mára már ízig-vérig politikussá vált, még akkor is, ha beszélgetésünk során többször hangoztatta: „nem végzett semmiféle politikai iskolát.” Harmadgenerációs értelmiségi családból származom, a szüleim Székelyföldről mentek Temesvárra egyetemre, és ott maradtak, jó ötven évvel ezelőtt A székely gyökereim elég erősek, annak ellenére, hogy Temesváron születtem. Mondhatom, hogy azonosultam a bánsági problémákkal, de elég sokat tudok a tömbmagyarság gondjairól is, és át is érzem azokat Ugyanakkor arról is meg vagyok győződve, hogy a Székelyföld gondjait azok értik igazán, akik itt élnek. A feleségem bánsági, ő is ott született. A fiaim már nagyok, az idősebb, Tibor egyetemista, számítógép-szakon kezdte az egyetemet, de szociológiára váltott át. Ez azért érdekes, mert általában fordítva szokott lenni, hiszen a számítógépes szakma igen keresett, ő viszont úgy gondolta, hogy a szociológia és a társadalomtudományok állnak hozzá közelebb. Ebben biztos hogy van valami befolyás a részemről, habár ez nem volt szándékos. Tamás, a kisebbik fiam középiskolás, tizenegyedikes. - Szülei székelyföldi származása milyen hatást gyakorolt az Ön jellemének formálódására? - A Toró nagyapám kántortanító volt, édesapám Énlakán született, de mindössze félévet éltek ott, ezért Énlaka nem volt meghatározó az életében; a nagyszüleim sokáig Magyarhermányban voltak tanítók, az apám számára, így nekem is Erdővidék a fontosabb. Székelyudvarhely, ahol édesapám iskolában járt, ugyancsak maradandó nyomot hagyott benne, s ez átöröklődött énrám is. Mióta közéleti személyiség lettem, a barátaimnak köszönhetően szép lassan „felzárkózott” Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy is. Otthonosan mozgom tehát a Székelyföldön, annak ellenére, hogy a parlamentben és a közéletben a szórvány és a Bánság sajátos értékvilágát, értékrendjét kell képviselnem. - Milyen különbséget lát a tömbmagyarság és a szórványmagyarság között? - A székely embernek az adja az erejét, hogy tömbben él, ez ugyanakkor védtelenné is teszi, amikor kiragadja a sors ebből a környezetből. Ilyen esetben egy részük igen keményen megedződik, s akkor élharcosaivá válnak a közösségi ügynek, de többségük - lehet, hogy egy kicsit keményen hangzik - nagyon könnyen asszimilálódik. Ez a két véglet mutatható ki. A székely idegenként szembesül azokkal a gondokkal, amelyekkel az interetnikus környezetben vagy szórványban élő. A székelynek a magyarsága természetes, míg a szórványban élőnek ez egy plusz érték. Mi, akik interetnikus környezetben élünk generációk óta, felvérteztük magunkat bizonyos ellenszerekkel, hoztuk és átadjuk azokat a következő generációnak. Ami a magyarságtudatot illeti, az is alapvetően különböző. Vegyük például a vegyes házasság kérdését. Itt, a Székelyföldön félig-meddig megbélyegzett az, aki ilyen „kalandba” keveredik, nem „díjazza” a társadalom. A Bánságban ez nem így van, sokan pozitívumként fogják fel, s ennek is megvan a maga logikája. Közösségi szemmel nézve a Bánságban a legmagasabb a vegyes házasságok aránya, s tulajdonképpen ez az első és döntő lépés az asszimiláció felé. A gyermekeink kevesebb mint 25 százaléka jár magyar iskolába. Nos, ebben a helyzetben kell nekünk egy olyan stratégiát kidolgoznunk a bánsági magyarság számára, amely ezt a folyamatot lelassítja, megállítja, netán visszafordítja. Ebben nagyon fontos eszköz lehet a státustörvény. - Miért válik egy kutatófizikus politikussá? - Gondolom, hogy otthoni indíttatása is van a dolognak. Az apám világéletében nyüzsgő ember volt. Annak idején körülkasul járta a Székelyföldet, Erdélyt, s mindenféle tudományos előadások ürügyén arra biztatta az embereket, hogy - például - gyermekeiket magyar iskolába járassák. Vagy pedig arra próbálta rávenni a székelyeket, hogy a temesvári egyetemre menjenek, mert az ottani műszaki egyetem eléggé híres volt, s a kiművelt embereké a jövő is. Ezt én gyermekkoromban átéltem. Ez a dolgok természetes rendje: ha az embernek van késztetése és netán tehetsége is hozzá, akkor a közért meg kell mozdulni. Középiskolásként, aztán egyetemistaként én is nyüzsgő alkat voltam, ott voltam mindenütt, ahol magyar közösségi élet zajlott. Ez „ütött vissza”. Mert a ‘89-es fordulat után a volt diákjaim megkerestek mondván, hogy amit korábban „úgy” tettünk, azt most csináljuk rendesen, hozzunk létre egy ifjúsági szerveződést. Ez volt az első lépés. Innen már jött magától a többi. Szép lassan felcseréltem a kutatófizikusi foglalatosságomat a közképviseletre. Egy ideig párhuzamosan végeztem a kettőt, azon kevés RMDSZ-elnökök közé tartoztam, akik ezt nem főállásban végezték. Az intézetben úgy tettem, mintha dolgoztam volna, ők meg úgy tettek, mintha fizettek volna. Mert a kutatásban a rendszerváltás igazából még a mai napig nem történt meg. Egyre többet foglalkoztam a közélettel, egyre kevesebbet a szakmámmal, végül 2000-ben, egy sikeres kampány után RMDSZ-képviselő lettem. Most azon vagyok, hogy egyre profibb legyek abban a szakmában, amit úgy hívnak: politika. - Politikusként kik a példaképei? - Fideszes barátaimat kell említenem, annak ellenére, hogy egyesek közülük fiatalabbak mint én. Együtt nőttünk fel politikussá. Együttléteink helyszíne előbb Bálványos volt, majd Tusnádfürdő. Azt hiszem, bátran mondhatom: hatottunk egymásra. A dolgok alakulása folytán ők mindig egy picivel előttünk jártak. A jelenlegi magyar nemzetpolitikának egyik meghatározó eleme az integrációs stratégia, s ez véleményem szerint nagymértékben Tusnádnak, Bálványosnak, a Fidesz és a Reform Tömörülés közötti szoros emberi kapcsolatoknak is köszönhető. Önt köztudottan szoros barátság fűzi Orbán Viktorhoz. Milyen ember a magyar miniszterelnök? A civil Orbán Viktor? - Nem tudom, hogy a civil Orbán Viktor létezik-e még. Mióta miniszterelnök, nincs ideje civilnek lenni, egyszerűen nem tud kilépni a szerepből, amit Magyarország miniszterelnökeként játszania kell. Tíz évvel ezelőtt, az ifjúsági mozgalom vezetőjeként ismertem meg. Belül nem változott meg. Egy hihetetlenül nagy munkabírású, tehetséges, karizmatikus politikus, aki tudja, hogy mit akar, van bátorsága olyan lépéseket tenni, amelyek történelemformálóak is lehetnek. - A március 15-i ünnepségen Ön azt mondta, hogy a kézdivásárhelyi megemlékezés a legigazibb és a legmagyarabb az egész Kárpát-medencében. - Az udvariassági gesztusokon túl ezt így is gondolom. Március 15-én sehol a nagyvilágban nem tud ennyi ember, ilyen kizárt lélekkel összegyűlni. Kocsis Cecília Egy új párt margójára Mottó: „Én azonban királyaink tisztességes becsülete érdekében inkább hiszem azt, hogy mivel nem tehették azt, amit akartak, azt akarták, amit tehettek.” (Montaigne) Vannak nevek a román politikai élet palettáján, melyekre jó odafigyelni. Ilyen Sabin Gherman neve, aki Erdély-Bánság Liga néven alakított pártot. A párt ugyan még nincs hivatalosan bejegyezve, de alakuló ülését már megtartotta. A magyar választópolgárok talán még emlékeznek, legutóbb a választások idején hallhattunk erről a pártról. Akkoriban elég tekintélyes műsoridőt szenteltek a különböző adók a párt programjának ismertetésére. Magában a tény mit sem bizonyít jobban, mint azt, hogy Románia demokratikus állam. Ha jobban belegondolunk azonban, felmerül a kérdés, hogy nem jól kiszámított időzítés volte csupán, hiszen a kétfordulós választások lezajlása után egyre kevesebbet hallottunk erről a nagyon is nyílt gondolkodású fiatalemberről, alakuló pártjáról, s főképp elképzeléseiről. Kérdés, hogy kinek használt és kinek ártott a Románia föderalizációját célul kitűző párt programjának ismertetése választások idején. Hiszen tudjuk, a nacionalizmus olyan román fegyver, melyet bármikor be lehet vetni, főképp, ha Erdély a tét. Lehetséges, hogy Sabin Gherman nélkül (aki egyébként még csak egy ideológiát képviselt az elmúlt választásokkor) másképp alakul az első forduló, illetve nem lett volna tétje a második fordulónak. Hogy miért érdemes odafigyelni a 10 200 tagot számláló, 15 százalékos magyar tagsággal büszkélkedő Erdély-Bánság Liga alakulására most, amikor felezőidején tartunk a négyéves ciklusnak? A jó politikusok tudják a választ. A politikában nincs kampányszünet. Az új kampány első napja egybeesik az éppen befejeződött utolsó napjával. A tét igencsak fontos. Jól meg kell gondolni, hogyan, hány felé szakadhat a magyar szavazótába és hogy kinek használ, ha megosztjuk erőinket, még akkor is, ha vannak már szomorú tapasztalataink az egypártrendszerről. De ha már elkerülhetetlen a szakítás, legalább oda szakadjunk, ahol még mindig egységben maradhatunk, jogunkban áll, hogy ha már nem tehetjük azt, amit akarunk, legalább mi akarjuk azt, amit tehetünk. Ferencz Éva