Székely Hírmondó, 2013. október (18. évfolyam, 187-209. szám)

2013-10-09 / 193. szám

SZÉKELY Hírmondó 2013. OKTÓBER 9., SZERDA „Vagyon fejeknek hullása" Amikor Codruţa Kövesi, a DNA új vezetője megígérte, hogy átnézi és minősíti a Panici nevű főügyész által összeállított Dragnea-dossziét, arra kellett gondolnom, hogy talán elmis­­másolják az évszázad legna­gyobb szavazási csalásának ügyét, s Liviu Dragnea választá­si szélhámoskodása feledésbe merül. Hát nem így történt, Kö­vesi úgy döntött, hogy a minisz­terelnök-helyettesnek a bíróság előtt kell felelnie példátlan ma­nipulációiért. A kormányoldal sziszeg és szitkozódik, mert úgy vélték, elsöprő parlamenti többségük és a kormányrúd markolászása elég lesz ahhoz, hogy díszes társaságuk bárme­lyik szélhámos tagját megment­hessék az igazságszolgáltatás kezéből. Hát ez azért nem megy pon­tosan így, természetes tehát, hogy most teleüvöltözik a vilá­got azzal, miszerint az egészet Traian Basescu rendelte meg, személyes bosszúból. Ez nem igaz, bár én a hajóskapitányt megérteném visszapofázási igyekezetében, ám a valóság az, hogy a népszavazás idején ren­geteg bejelentés érkezett a Dragnea-féle kampánytábor szemérmetlen visszaéléseiről. Ezt nem én találom ki, tanúk mondták el a vizsgálódó ügyé­szeknek, megfélemlített és kényszerű voksolásra hajkurá­­szott tanúk. Hogy mennyi személyes köze lehetett mindehhez Liviu Drag­­neának? Rengeteg, hiszen ő volt az USL legfőbb kampány­irányítója, a szemérmetlen vok­solási csalások értelmi szerzője, a stratégia és a taktika kidolgo­zója. Ezt nem lehet letagadni, bármilyen nagy szerecsenmos­­datásba is kezdett most Victor Ponta és Crin Antonescu. Drag­nea részéről az lett volna tisz­tességes, ha azonnal benyújtja a miniszterelnök-helyettesi tisztségről való lemondását. Nem teszi, s Ponta sem kéri erre, mert akkor hogyan is élvezhet­né törvénysértéseinek „meg­szolgált" ezüstpénzeit...? őrá nagy feladatok várnak - véli saját szerepléséről -, mert őneki kell végrehajtani az or­szág erőszakos régiósítását, ne­ki kell aktívan részt vállalni az al­kotmány nyakának további te­kerésében s ezer egyéb„köz­­hasznú"cselekvésben. Hiába, kutyából nem lesz szalonna, kommunista utódpártból és ro­mán liberálisból demokrata. Ha­csak nem Varujan Vosganiannak hívják, aki egy komoly vád nyo­mán önként lemondott gazda­sági miniszteri bársonyszékéről. A másik ügyhöz visszatérve: nem volt azon a referendumon még ötmilliónyi érvényes és tisztességes szavazat sem... AKTUÁLIS 2 Átadták a szennyvíztisztító állomást Bardoc, a sikeres pályázó Kedden átadták a Bar­doc község területén - Bardocon, Erdőfülében és részben Olaszteleken - EU-s pályázat révén ki­épített szennyvíztisztító hálózatot, valamint a Bardoc és Olasztelek kö­zött ugyanezen pályázat keretében megépített szennyvíztisztító állo­mást. A beruházások ér­téke 2,5 millió euró. Böjte Ferenc A­z átadáson jelen voltak a kivi­telező cégek - a Csíkszeredai ING Service és a sepsiszent­györgyi Instal­ali - képviselői, a me­gyei tanács elnöke, alelnöke, vala­mint számos meghívott, akik először számba vették azt a 4 és fél kilométer hosszú aszfaltozott utat, mely szin­tén a pályázaton belül újult meg Er­­dőfüle felső és Bardoc alsó vége kö­zött, majd a szennyvíztisztító avató­szalagjának átvágása, az állomás át­vétele és bemutatása történt meg. Bardoc község polgármestere, Balázsi Dénes az avatóünnepségen tartott beszédében a következőket mondta: - 2013-ban a községben két nagy beruházást valósítottunk meg: egyik volt az erdei utak kor­szerűsítése 1,5 millió euró érték­ben, a másik meg a jelenleg átadott munkálat 2,5 millió euró értékben. Mindkét pályázat 2010 novembe­rének végén kezdődött, és mindkét pályázatra rányomta bélyegét a közbeszerzési procedúra során ta­pasztalt mértéktelen bürokrácia, olykor visszataszító jelenségekkel. Ez az oka annak, hogy sokan visz­­szalépnek ezektől a pályázatoktól - hangoztatta Balázsi, majd hozzá­fűzte: - Voltak pillanatok, amikor mi is úgy gondoltuk, nem érdemes folytatni, de szerencsére voltak kol­légák, és itt elsősorban a tanácso­sokra gondolok, akik Bardoc köz­ség előremozdulását tartották szem előtt, és segítségükkel sikerült a pályázat végére érnünk. Ez az összetartás példaértékű, és üzene­tet hordoz a többi erdővidéki ön­­kormányzat számára is, hiszen ahol nincs egyetértés, ott haladás sincs­összegezte, külön köszönetet mondva a munkálatokat vezető Szilveszter Zsigmond mérnöknek, a Kovászna Megyei Tanácsnak, az RMDSZ-nek a hozzáállásért, s nem utolsósorban a község lakói­nak, hogy megértően, türelemmel viseltettek a munkálatokkal járó felfordulás iránt. Tamás Sándor megyetanácsel­nök beszédében a megye legsike­resebben pályázó községének ne­vezte Bardocot, és kifejtette, hogy - bár minden önkormányzatot tá­mogatnak egy bizonyos szintig -, a megye hangsúlyosabban áll azok mellé, akik dolgoznak, jövőt te­remtenek. Ezután megtörtént a korszerű, számítógép-vezérlésű derítőállo­más átvétele, bemutatása. Az állo­más még nem üzemel, azt enge­déllyel rendelkező szakcég fogja kezelni, és ezután történik meg a háztartások hálózatra való rácsatla­koztatása is. Bardoc polgármestere végül jö­vőbeni terveiről szólva elmondta, a munkálatok nem állnak itt meg, következik a szennyvízhálózat ki­építése Olaszteleken és Székely­­száldoboson is, melyre a Környe­zetvédelmi Alaphoz nyújtott be pá­lyázatot a község.« A legtöbb terménytolvajt rajtakapják Lopnak a földekről A rendőrség naponta több mezei lopást is jegyez Háromszéken - taglalta tegnap a médiának dr. Ion Popa megyei rendőrfőparancsnok. Lapunk érdeklődésére az is kide­rült, hogy a mezei szarkák legin­kább Erdővidéken (Bölön, Var­­gyas, Bárót), illetve Sepsiszent­­györgy környékén ténykednek. Tinea Teddy A megyei rendőrparancsnok még az elején hangsúlyozta, sokat csök­kentette a mezei lopások számát, pontosabban a rendőrségre érkező panaszok számát az a tény, hogy újra működnek a vidéki rendőrőrsök - A legtöbb tolvajt rajtakapjuk. A tavalyhoz képest sokkal keve­sebb feljelentést, panaszt jegyez­tünk ezen a téren - részletezte dr. Ion Popa. A tolvajokat a mezőkön kapják el lopás közben, illetve számtalan­szor az éppen szajrét szállító szeke­rek ellenőrzésekor buknak le. A lo­pott mennyiség általában nem je­lentős, legtöbb esetben pár kilo­gramm krumpliról, pár fej káposz­táról beszélünk, éppen ezért a rendőrség a büntetődosszié össze­állítása után nem javasolja a tör­vényszegők elleni nyomozást (más a helyzet a visszaesőkkel).­­ Szorgalmaztam a polgármes­tereknek, hogy szervezzék meg a törvény biztosította, ám ki nem használt mezei őrséget. Sok eset­ben intézkedéseket is hoztak a te­lepülés elöljárói - összegzett a me­gyei rendőrparancsnok. Kiderült, egyes háromszéki me­zei tolvajok (az árapatakiak) Bras­só megyében okoznak jelentős gondokat. Sikó Imre, Bölön pol­gármestere meglepődve vette tu­domásul a hírt: elmondása szerint ők szakcéggel őriztetik a mezőt, és ebben az évben csupán tíz jelentő­sebb lopásról tud (lekaszáltak te­rületeket). - Mi inkább erdei falopásokat jegyzünk. Nincs tudomásom me­zei lopások terén zajló túlkapások­ról - mondta a polgármester." Katasztrófavédelmi gyakorlat Szentgyörgyön Szükségállapotra készülnek Ma és holnap városszerte meg­szólalnak a szirénák a megyeszék­helyen, a légvédelmi riasztók mű­szaki vizsgálatát végzik. Pánikra semmi ok, csupán a rendszer üzemképességét tesztelik. Lévai Barna Október 17-én, azaz jövő csü­törtökön pedig polgári védelmi gyakorlatot tartanak: a Székely Mi­­kó Kollégiumban, a Constantin Brâncuşi Szakképző Líceumban, valamint a Mikes Kelemen Elmé­leti Líceumban földrengés követ­keztében kialakult vészhelyzetet szimulálnak - tájékoztat a városhá­za. A gyakorlat idejére az illetékes hatóságok a belvárost kiürítik, a la­kosság megismerheti a riasztási fo­lyamat menetét, valamint a teen­dőket. A vélt katasztrófa során a Szé­kely Mikó Kollégium épülete meg­sérül, gyerekek rekednek az emele­teken, megmentésükre a polgári védelem és a Vöröskereszt mentő­sei sietnek A készenléti felügyelő­ség egységei felfújható mentőpár­nát helyeznek el a magassági men­tés szimulálására, ezzel párhuza­mosan pedig tűzoltási gyakorlatot tartanak az iskola új sportcsarnoka mellett. A forgatókönyv szerint a Brân­­cuşi-iskolát is csapás éri. Itt létrás autóval történik majd a mentés. A Mikes épülete csak kisebb sérülése­ket szenved, a diákok a sportpályá­ra vonulnak ki. A vélt sérülteket a mentőszolgálat egységei a Máltai Szeretetszolgálat elsősegélysátrá­hoz viszik. A polgári védelmi gya­korlat következtében közúti forga­lomkorlátozás lesz: 9 és 12 óra kö­zött a Gróf Mikó Imre utcában, a Szabadság tér színház előtti szaka­szán, az 1918. December 1. utca elején a Szent György térig, vala­mint 9.30 és 11 óra között a Kriza János utcában is lezárják a forgal­mat. A szervezők felkérik a lakossá­got, hogy kapcsolódjon be a polgá­ri védelmi gyakorlatba, és kövesse a rendfenntartó szervek utasításait."

Next