Székely Hírmondó, 2014. augusztus (19. évfolyam, 147-166. szám)

2014-08-01 / 147. szám

SZÉKELY Hírmondó 2014. AUGUSZTUS 1., PÉNTEK íjászat, túrák, harcbemutató Sportos EMI Az Erdélyi Magyar Ifjak táborában az előadások és a koncertek mellett helyet kapnak a különböző mozgásformák, amelyek nemcsak kiváló szórako­zást nyújthatnak, de a csapatépítő jellegük is fon­tos. A tábor területén működő sportpályák nagyszerű lehetőséget biztosítanak ahhoz, hogy nap mint nap sporttevékenységeken és ver­senyeken vehessenek részt a tábo­rozók, emellett első alkalommal szerveznek történelmi harceszköz­bemutatókat, illetve oktatást az au­gusztus 5-10. között zajló borzon­­ti EMI-táborban. Idén is lehetőség nyílik kipró­bálni az íjászatot, sőt, bemutatón és szakszerű íjászati oktatáson is részt lehet venni. Idén is megszer­vezik az Erdély íjásza versenyt au­gusztus 9-én. A versenyen pusztai íjakkal és hozzá illő, madártollas fa­vesszővel lehet részt venni. Az in­dulókat lehetőleg az íjakhoz meg­felelő történelmi viseletben várják, de a ruházat nem feltétele a részvé­telnek. A pénteki napon a közelharcé lesz a főszerep, ugyanis kard- és botvívás oktatása, valamint botfor­gatás lesz a program. Az Ar­any Griff Rend közreműködésével kö­zépkori harcmodort és fegyverze­tet bemutató előadás is megtekint­hető lesz, emellett, újdonságként, bekerült a programba a szakszerű ostoroktatás is. Mindezeken kívül lesz foci, láb­tenisz, tollaslabda, és röplabda, négy bajnokságot szerveznek. A tá­bor területén zajló programokat ki­egészítik túrákkal, amelyek által a táborlakók megismerhetik a Gyer­­gyói-medence nevezetesebb tájait, mint a Pricske-tető, a Kis-Cohárd, Tündérkert, a Csofronka és a Súgó barlang. Szintén első alkalommal lehet kipróbálni az EMI-táborban a régi, sok helyen feledésbe merült népi sportjátékokat mint a méta vagy a métkőzés. A hagyományos játékok versenyére is be lehet nevezni csa­patokkal a helyszínen. A táborra naponta 16-18 óra között lehet jegyeket vásárolni Sepsiszentgyörgyön a Lábas Ház 8-as termében, az EMI irodájában. A hetijegyek ára 93 lej. Jegyvásár­lásért a 0755.336.349-es telefon­számon is lehet érdeklődni.« "------------------- -- --~.........~ ~.......... .. ~"­ Az Euroconstruct Kft. belföldi fuvarozásra gépkocsivezetőt alkalmaz. Elvárások: - C+E kategóriájú hajtási jogosítvány - tapasztalat Jelentkezni a cég székhelyén lehet: Kézdivásárhely, Budai Nagy Antal u. 1. szám tel.: 0267 361 162^0788 103 871 ____| ( \ Eladók kedvező áron, többféle,színben és méretben új és használt, tölgyfa és műanyag ajtók, ablakok, garázskapuk, tetőtéri ablakok, Németországból behozva. A szállítás megoldható! Bővebb információ telefonon. Irányár 200—1000 lej között, mérettől függően. Tel.: 0742.630.838 V________________________________________________) JULIUS MEINL ROMANIA SRL, is hiring: Credit and Accounts Receivable Manager RESPONSIBILITIES: JullllS Meinl Credit Control - Calculate credit risk - Implement and execute credit control procedures Account Receivables - Payment allocation to individual customer account - Accounts reconciliation - Aging reports creation and analysis Cash Collection - Define communication channels with sales force - Execute dunning procedures REQUIREMENTS: - Advanced level of Business English knowledge - Degree in Economics - 1-2 years of relevant experience - Good level of competence in MS Excel, Word and Outlook - Good communications skills The candidates will send their CV with photo included, in English at office@meinl.ro not later than August 15th______________________________________________________ AJÁNLÓ/REKLÁM A szabadlelkű költőre emlékeztek Saguna igen, Petőfi nem Azért gyűlt össze ez a maroknyi sereg, hogy a magyar irodalom legnagyobbja által meghirdetett „szent világszabadságról” emlé­kezzen meg - mondta tegnap es­te Sánta Imre. A bikfalvi refor­mátus tiszteletes a Petőfi Sándor halálának 165. évfordulóján ösz­­szegyűlt mintegy száz ember előtt beszélt a sepsiszentgyörgyi színház mellett, a „kárba veszett” Petőfi Sándor utca sarkán. Erdély András Sánta Imre „nem múltba réve­­dő nosztalgiával, hanem jövőbe ve­tett hittel” beszélt arról, hogy Isten minden embert szabadnak terem­tett. Emlékeztetett: a világszabad­ságért ma is harcolni kell, hiszen Kárpátalján frontra viszik a magyar fiatalokat, Felvidéken azért szen­vednek üldöztetést, mert felveszik a magyar állampolgárságot, Vajda­ságban azért verik a magyar gyere­keket, mert anyanyelvükön beszél­nek, Székelyföldön pedig azokat zaklatják, akik az önrendelkezésért harcolnak. Czegő Zoltán író, költő, lapunk főmunkatársa arról beszélt, hogy Petőfi és a szabadság legnagyobb ellenfelének, Saguna érseknek egészalakos szobra áll „ott, a he­gyen”, de Petőfiről nem lehet egy utcát elnevezni „kedvenc székely­­földi városában”, mert azt a román bíróság megakadályozza. A megemlékezők ezután az Er­zsébet parki ‘48-as emlékműhöz vonultak, ahol Bencze Melinda, az Erdélyi Magyar Ifjak képviselője az összegyűltekhez szólva azt mondta: olyan jövőt kell építeni Székelyföldön, hogy a Petőfihez hasonló, tenni akaró ifjaknak ne kelljen elmenniük idegen orszá­gokba. Bedő Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei önkormányzati képviselője azt hangsúlyozta: a ma emberének példát kell vennie Pe­tőfi bátorságáról, elkötelezettségé­ről, hazaszeretetéről. A megemlék Czegő Zoltán Zsoldtalan költők voltak költők, gyalog járva rajzoltak a magas égre. "Tudván tudtál, az az álra varázsos lesz, lát - megérte! Jízok is mind-mind ők voltak félelem és zsoldok síján, kik ingujjlan lettek voltak, végrendeletet se írván. S Petőfi, ki átrikkgntott más 'Világért túlvilágra - nem kunyerált lár sírlantot.­­Szabadságnak nincsen ára! Sepsiszentgyörgy, 2014. júl. 28. közés a Mátyásföldi fúvósok által kísért magyar és székely himnusz eléneklésével zárult.« HIRDETÉS Az újra közzétett, 2003/52-es számú, a közigazgatási döntéshozatal átláthatóságát szabályzó törvény alapján a jogi személyiséggel rendelkező NEXXON Kft. és Demeter Zsolt kérésére, köztudomásra hozatnak Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere által kezdeményezett, normatív jellegű közigazgatási tervezetek, amelyeket a 2014-es év szeptember hónapi tanácsülés alkalmával elemeznek, véleményeznek, és hagynak jóvá: 1. Sepsiszentgyörgy, Oltmező utca 54. szám alatti Autószerelő-műhely és szolgáltatás című övezeti városrendezési tervet jóváhagyó határozattervezet. 2. Sepsiszentgyörgy, Nyugat Szemerja - II. szakasz övezeti városrendezési tervre vonatkozó részletes területrendezési tervet jóváhagyó határozattervezet. A fent megnevezett tervezetek Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala ügyfélszolgálati, tájékoztatási és iktató irodájában, valamint a www.sfantugheorgheinfo.ro honlapon tekinthetőek meg 2014.08.1-vel kezdődően. Az esteleges javaslatok, ötletek, vélemények kifejezhetők írásban az illető személy nevével, lakcímével és telefonszámával együtt az ügyfélszolgálati, tájékoztatási és iktató irodában, vagy a zelinda.fulop@sepsi.ro e-mail címen 2014.08.14-ig.

Next