Székely Hírmondó, 2015. április (20. évfolyam, 63-81. szám)

2015-04-08 / 66. szám

SZÉKELY Hírmondó 2015. Április 1., szerda Napirenden t Johannis száz napja Néhány napja töltötte le el­nöki mandátumának első száz napját Klaus Johannis. Amint az máshol is szokás, a sajtó valósá­gos leltárt készített az új elnök beköszöntő ténykedéséről. S ha jól odafigyelünk a különböző sajtóorgánumok, tévécsatornák vélekedésére, azt állapíthatjuk meg, hogy a vizsgálódók semmi különöset nem találtak a száz­napos történetben. Ha elfogul­tan fogalmaznánk, akár azt mondhatnánk, nem találtak semmit. Ez viszont lesújtó és igazságtalan lenne, hiszen Jo­hannis - államfőként - végezte a maga dolgát, külföldi utazáso­kat tett, jelen volt mindenféle testület évértékelőjén, s ha va­lamilyen grémiumot össze kel­lett hívnia, hát összehívta. Tény, hogy az államfő semmi látványosat nem cselekedett, semmi meghökkentőt nem mondott e száznapos időszak­ban, kormányt sem váltott - jó­szerével nem is bírált, az eset­leges lemondásokat békésen elfogadta, a kinevezéseket jóvá­hagyta. Talán mindössze a Ro­mán Hírszerző Szolgálat új igaz­gatója, Eduard Hellvig kiszeme­lésében és kinevezésében ját­szott igazán aktív szerepet. Ez pedig a román lélek és tempe­ramentum megítélése szerint jóformán a semmivel egyenlő. Egyetlen gyújtó szónoklatot sem tartott, nem trombitálta össze az újságírókat, hogy ala­posan beolvasson valakinek, va­lakiknek az ő színük előtt. Klaus Johannis elnök így lett máris unalmas és szürke politikus, aki semmilyen csemegét nem szol­gál fel a botrányra és szenzáció­ra éhes sajtónak. Nem vitatom, elnökünk nem egy született szónok, s nem azért, mert nem anyanyelvén orátorkodik (úgy vélem, németül is pontosan ilyen tanáros-unalmas lenne), hanem mert ő egyszerűen ilyen. S ezért nem is szeret szónokol­ni. Klaus Johannis elnöki man­dátuma - a népszerűség vonat­kozásában legalább-tehát nem indult szerencsés csillagzat alatt, s ha így folytatja, könnyen lehet belőle minden idők leg­unalmasabb román elnöke. Ha magyar nemzetiségűként né­zem Klaus Johannis ténykedé­sét, el kell mondanom, József Attila egyik híres versét idézve szabadon:„nem szidott, nem is nézett énrám..."Pedig én is rá szavaztam, rengeteg erdélyi magyarral egyetemben. Bár már akkor tudtam, hiába vár­nánk tőle a mi dolgainkért való karakán kiállást. Inkább lesz ő a „bezzeg Klaus", aki a romániai áldemokráciát személyével, származásával szentesíti. Magyari Lajos Hetven háromszéki roma kap takarítói diplomát Lemosták az oktató autóját Befejezték a takarítói tan­folyamot az előpataki, bölönpataki és árapataki romák, akiket a gyakorla­ti rész mellett elméletből is vizsgáztattak. Többek között olyan agyserkentő kérdésekre kellett választ adniuk, hogy mire hasz­nálható a porszívó, és mi­lyen időközönként kell nagy- vagy egyszerűbb takarítást végezni... Lévai Barna B­ölönpatakon 28-ból 27-en vizsgáztak sikerrel, egy sze­mély egészségügyi gondok miatt nem tudott részt venni a pró­batételen, Élőpatakon 23-an, míg Árapatakon 20-an szereztek takarí­tói képesítést - tudtuk meg Kele­men Tibortól, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség vezetőjétől.­­ Az elméleti vizsgának volt egy olyan része, amely csak beszéd­­technikákról szólt, hogy mit jelent például a nonverbális kommuniká­ció. A másik rész a tisztaságra vo­natkozott, például, hogy mire kell használni a porszívót - részletezte az intézményvezető. A gyakorlati feladat során a bö­lönpataki romák kitakarították a közösségi házukat általuk készített seprűkkel, az ingatlan ablakait, mellékhelyiségeit is tisztára vará­zsolták, valamint az egyik oktató autóját is le kellett mosniuk - eh­hez kaptak tisztítószereket és esz­közöket. Persze, nem kell föltétle­nül arra gondolni, hogy a romák­nak megjött a munkakedvük: a tan­folyam résztvevői fejenként 300 le­­jes támogatásban részesültek, igaz, a pénzt csak az ortodox húsvét után kapj­ák kézhez! Illetve csak át­menetileg kapják, mert a bölönpa­taki üzlettulajdonos, bizonyos Bor­­zos Stefan pont ekkora összeggel hitelezte meg őket, azaz a 300 lejt előre levásárolhatták a boltjában, így egyből 8100 lejjel növelte meg a forgalmát, tehát ő sem járt olyan rosszul! Az oklevelet szerzők között minden korosztályból voltak je­lentkezők, még nyugdíjkorhatár előtt álló férfi is akadt, de a fiata­labb nemzedék is képviseltette ma­gát.­­ A munkahelyszerzési lehető­ségük ezzel ugyan nem nőtt, de el­értük azt, hogy tanuljanak, még az idősebbek is, akik így mutattak pél­dát az ifjabbaknak. Bennük pedig erősíthetjük azt a késztetést, hogy ne hagyják abba tanulmányaikat hat vagy nyolc osztály után, ezáltal pedig kisebb méretű lesz az iskolai lemorzsolódás - érvelt a kurzus fontossága mellett a szakhivatal igazgatója. Hozzátette, további képzések­be szeretnénk bevonni a romákat, ahol például a seprűkötés, kosár­fonás, a fakanál- és lapítókészítés titkait sajátíthatnák el, utána en­gedélyt válthatnának ezen kézmű­ves mesterségek űzésére, egyúttal a hagyományaikat is őrizve. Az uniós pályázatot a brassói székhe­lyű Brahms International cég bo­nyolította le, ebben volt partner a háromszéki munkaerő-elhelyező ügynökség. Közelednek a Szent György Napok Ipari termékek kitiltva Mától lehet jelentkezni a Szent György-napi vásárra. Az érdekelt kereskedőknek legkésőbb április 13-án reggel kilenc óráig kell zárt borítékban benyújtaniuk ajánla­taikat a sepsiszentgyörgyi pol­gármesteri hivatal iktatójába, vagy a TEGA Rt. Ag utcai székhá­zába - mondta el Czimbalmos- Kozma Csaba. A városmenedzser kifejtette: a zárt borítékban letett ajánlat hely­választási előnyt jelent. Az esetle­gesen megmaradt helyek április 20. után kerülnek kiosztásra alapáron, az igénylés sorrendjében. A május 1-3. között tartandó vásár egész területéről kitiltották az úgynevezett ipari termékek (cipő, tányér, ruházati cikkek stb.) forgalmazóit, és a nagyobb méretű, zajos gyerekjátékokat, körhintákat, dodzsemeket is a Va­dász utcai sportcsarnok parkoló­jába költöztették. A kézműves vá­sár két részre oszlik: a Kós Károly utcában, a Székely Nemzeti Mú­zeum előtt változatlanul a Ko­vászna Megyei Népművészeti és Kézműves Egyesület égisze alatt rakodnak ki kézművesek, míg a Gróf Mikó Imre utcában a Mes­terségek Nagyvására rendezkedik be. Mindkét vásár teltházas, ösz­­szesen több mint 250 kézműves kínálja majd portékáit. Az őster­melőknek, akik a saját maguk ál­tal megtermelt és előállított ter­mékeket árulják, külön területet biztosítanak a Kicsi Mikó udva­rán (a Szent József-plébánia­­templommal szemben). A Civil sétányt a Szent György­­szobortól a Kónya Ádám Művelő­dési ház irányában alakítják ki. Eze­ket a felületeket helyi egyesületek­nek, alapítványoknak ajánlják fel díjmentesen, hogy a városnapok alatt is népszerűsíthessék tevé­kenységüket. Bővebb információ, nyomtatványok, a licitek szabály­zata a www.szentgyorgynapok.ro honlapon érhető el. AKTUÁLIS 2 Ezután is a magyar himnuszt énekeljük ítélet a himnuszperben Érvénytelenítette a sepsiszent­györgyi bíróság pénteki ítéletében azt a jegyzőkönyvet, amellyel Ko­vászna megye prefektusa ötezer lejes bírságot rótt ki a Magyar Pol­gári Párt (MPP) Kovászna megyei szervezetére azért, mert 2014 jú­niusában köztéren énekelték el a magyar himnuszt. Az indoklást 15 napon belül közük ki. Erdély András Indoklás hiányában egyelőre nem lehet tudni, hogy az ítélet azt je­­lenti-e, hogy nem tilos más ország himnuszát énekelni, vagy a bíróság formai okokból semmisítette meg a jegyzőkönyvet. A prefektúra ugyan­is a polgári párt megyei szervezetét bírságolta meg, miközben a trianoni évfordulós rendezvényt, ahol a him­nuszt tavaly júniusban elénekelték, a városi szervezet „hozta tető alá”.­­ Sokat vártunk egy olyan íté­letre, amely ezt a büntetést eltörli, de amíg az indoklást nem olvassuk, addig nem tudunk arról beszélni, hogy következő alkalommal meg­büntetnek-e vagy sem - nyilatkoz­ta Bálint József, az MPP megye­­székhelyi elnöke. A megyei elnök szerint nem jo­gi alapon döntöttek. - Valószínű, hogy Bukarestben is megijedtek, amikor meglátták, hogy Sepsiszentgyörgyön tömege­ket mozgattunk meg, a nép kivo­nult az utcára - vélekedett Kulcsár- Terza József megyei elnök. Amint azt lapunk olvasói is kö­vethették, december folyamán, til­takozásként a kirótt bírság ellen, egy héten keresztül naponta, ösz­­szesen több mint tízezer ember vo­nult a kormányhivatal elé, és együtt énekelte a magyar himnuszt. - Ha van prefektúra, ha nincs, ha büntet, ha nem, akármit mond a törvényszék, mi a magyar himnuszt tudjuk, és ezután is ezt fogjuk éne­kelni - szögezte le Bálint József. Az ítélet nem jogerős, ellene 30 napon belül lehet fellebbezni.

Next