Székely Hírmondó, 2020. március (25. évfolyam, 41-62. szám)

2020-03-02 / 41. szám

SZÉKELY Hírmondó 2020. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ __________________________________________________________________________________________________­_____________________ Bővül a lista Nemrég megint hosszú lista jelent meg a romániai lapokban a szekusokról és besúgókról. Többségükről már tudott a köz­vélemény, kivéve azt a néhá­­­­nyat, akikről most mondták ki, hogy együttműködtek a „kék­szemű fiúkkal", tehát frissen ke­rültek a besúgók közé. A ma­gyarok között is akad néhány községi polgármester meg ta­nácsos. Annyit azonban ki­mondhatunk, hogy hiába közlik a susogók listáját, nagyon so­kan közülük most is jelentős tisztséget töltenek be. És nem magáncégeknél ügyködnek sa­ját pénzt kockáztatva, hanem állami intézményeknél, egysé­geknél, a közpénzt költve, sok­szor ebből jelentős summát sa­ját zsebbe tömve. Ami pedig a régi szekusokat illeti, Herta Müller bánsági szü­letésű német Nobel-díjas írónő kijelentette, a törvényhozásban működők mintegy fele dolgo­zott a diktatúra idején az ún. „biztonságiaknál". De a Német­országban egyetemi tanárkodó Alina Mungiu Pippidi is arra fi­gyelmeztet, hogy sok szekust és besúgót találunk a szenátusban és a képviselőházban. A külön­böző intézmények élén is régi téglák és szekusok trónolnak. A legismertebbek egyike a­ kolozs­vári egyetem volt rektora, az akadémia jelenlegi elnöke, Ion Aurel Pop, úgy látszik, bármeny­nyit susogott, ezt überelte erős nacionalizmusa. De az akadé­mia volt alelnöke, az ugyancsak történész Dan Berindei is a be­­köpés híres mestere volt, oly­annyira, hogy a feleségét és fiát, Mihai Berindeit is feljelentette, és több mint kétszáz személy „köszönheti" neki, hogy a sze­­kni vallatták. Szinte nem volt olyan vala­mirevaló román költő, író vagy irodalomkritikus, aki ne írt volna jelentést. Mihai Sadoveanutól Marin Predáig vagy Eugen Je­­beleanuig írták álnéven titkos­ügynöki beszámolóikat. Elkese­redik az ember, amikor látja, hogy a román irodalom krémje mennyire kiszolgálta a szekuri­­tátet. Az írók között csak egyet­lent említenek kommunistaelle­nesként, Paul Gomát. De miért dobták be most újból a köztu­datba ezt a hosszú-hosszú listát, amelyen többek között ott sze­repel Adrian Vasilescu, a RNR szóvivője, vagy Cornel Nistores­­cu, több lap főszerkesztője is? Egyszerűen azért, hogy elterel­jék a polgárok figyelmét a hazai politika katasztrofális működé­séről. Újabb mandátumot pályáz meg Bokor Tibor Új csapattal, új alpolgármesterrel Lejártak a jelölési időpontok, így a kézdivásárhelyi RMDSZ is nyil­vánosságra hozta, hogy kit indít az idei helyhatósági választáso­kon polgármesterjelöltnek a cé­hes városban, erről sajtótájékoz­tatón számoltak be pénteken. Bartos Lóránt D­ávid Sándor, az érdekvédel­mi szövetség helyi elnöke kifejtette: Bokor Tibor több mint 2500, míg a megyei tanácsel­nöknek újrázó T­amás Sándor 2800 támogatói aláírást gyűjtött össze, ezt meg is köszönte a lakosságnak, ahogyan azt is, hogy sokan támo­gatták a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését. A helyi elnök hozzátette, a csütörtök este meg­tartott helyi választmányi ülésen a testület tagjai is bizalmat szavaztak a munka folytatásának. Bokor Tibor nem rejtette véka alá, hogy sok még a tennivaló, leg­fontosabb prioritásnak az ivóvíz­­hálózat minél gyorsabb felújítását jelölte meg. Szó esett arról, hogy a szövetség kiket fogadott soraiba és arról is említés történt, hogy kit lát­nának jónak az RMDSZ részéről alpolgármesteri székben. Az újrázó polgármester el­mondta: nem azért döntöttek úgy, hogy új személyt javasolnak az al­polgármesteri tisztség betöltésére, mert elégedetlenek lettek volna Derzsi Gyula munkájával, hanem azért, mert a város jelenlegi legna­gyobb gondja az ivóvíz kérdése, és a tisztség betöltésére javasolt Szil­veszter Szabolcs jelenlegi tanácsos szakértője ennek a területnek. Az elöljáró fontosnak tartotta hangsúlyozni azt is, hogy a helyi közösség érdekei, a polgárok élet­minőségének javulása felette áll a politikának, ezért konzultálva a Magyar Polgári Párt helyi szerve­zetével úgy döntöttek, hogy a taná­csoslistán szerepelni fog Szigethy Kálmán, a politikai tömörülés kéz­divásárhelyi elnöke, aki jelenleg az MPP színeiben van a testületben. A polgármester hangsúlyozta: a ta­nácsosi lista - amit hamarosan nyilvánosságra hoznak - összeállí­tásakor arra törekedtek, hogy fiata­lítsanak, jó szakemberekből álljon össze a csapat. Szigethy Kálmán kifejtette, ala- I . í - ... 5 . ... a •' posan átbeszélték a dolgokat, és ezt követően döntött úgy, hogy támo­gatja ezt az elképzelést. Mint el­mondta, a jelenlegi mandátuma so­rán is azon volt, hogy konstruktív ellenzékiként a város érdekeit tart­sa szem előtt, és ezt a munkát kí­vánná folytatni. Amint fogalma­zott, számára nem az a járható út, hogy Székelyudvarhelyről vagy Gyergyószentmiklósról mondják meg, hogy miként kell helyi szinten politizálni, ugyanis minden telepü­lésnek megvannak a sajátosságai, ugyanakkor a problémái is. Tamás Sándor, az RMDSZ me­gyei elnöke szerint sok a megkez­dett munka és tervekben sincs hi­ány, és a demokrácia egyik fontos alapja az önkormányzati tevékeny­ség, főleg azért, mert a központi ve­zetésben, a kormányban megren­dült az emberek bizalma. A megyei tanács vezetésére szintén újrázó politikus szerint megyeszinten sok a megkezdett közös projekt, és azt sem rejtette véka alá, hogy a há­romszéki önkormányzat is próbál a települések sajátos gondjainak a megoldásában segíteni, így a céhes városban az ivóvízhálózat felújítá­sának támogatását, valamint egy terelőút megépítését prioritásként kezelik Fejér László Ödön szenátor, az RMDSZ kézdiszéki elnöke kifej­tette: az elmúlt nyolc évben part­nerre lelt Bokor Tiborban és Tamás Sándorban, így részéről jó válasz­tásnak tartja, hogy a két tisztségvi­selő ismét indul a választásokon. Az RMDSZ megyei listájára Lu­kács László korábbi MPP-s alpol­gármester is felkerül, a Szigethy Kálmán által megfogalmazottakat ő is megerősítette.­ A sajtótájékoztatón elhangzott: a Magyar Polgári Párt tagságának azon része, akikkel beszélgettek, támogatja őket döntésükben Borsos büntetések a vandalizmusért Nem kamaszoknak épült Bár a játszóterek engedélyezése jogszabályban előírt kötelessége azok létesítőinek, arról, hogy mi­lyen típusú engedélyeket kell be­szerezni, nincs leírás. Ezért a sep­siszentgyörgyi helyi tanács megal­kotta a saját procedúráját, egyúttal a játszóterek működtetőinek fel­adatait is meghatározta. Bodor Tünde Több, a fogyasztóvédelem rossz­hírű főnöke által kezdeményezett peren és borsos bírságokon van túl a városháza. Az elmúlt években Mir­­cea Diacon azért büntette sorozato­san az intézményt, mert nem füg­gesztette ki a játszóterek működési engedélyét és szabályzatát. Azonban jelenleg is sok bejelentés érkezik ar­ról, hogy nem rendeltetésszerűen használják e létesítményeket, ezen okok miatt kénytelen volt lépni a vá­rosháza. A most elfogadott szabályzat meghatározza, hogy a játszótereket 7 éves korig szülői felügyelettel hasz­nálhatják a gyerekek, a nagyobbak pedig 14 éves korig vagy 54 kilós súlyhatárig. A büntetések mértéké­ről is rendelkezik, a bútorzat elköl­­töztetéséért, kutyasétáltatásért 500- 1000 lejes, szemetelésért, szeszesi­tal-fogyasztásért, vandalizmusért, pi­rotechnikai eszközök használatáért 1000-2000 lejes bírságok róhatók ki. Ez mind rendben is volna, tette szóvá Parvan Rodica tanácsos, csak ki szabja ki a büntetéseket, mert a helyi rendőrség ritkán van ott, ahol lennie kellene. A panaszok pedig na­gyon gyakoriak, iskolából lógó su­­hancok, hajléktalanok rongálnak és szemetelnek a játszótereken, a kis­korúakat pedig nem lehet büntetni. Antal Árpád polgármester elismer­te, hogy a helyi rendőrség létszáma nem elégséges, általában 4-6 ember van terepen, játszótérből pedig 50 van a városban, mondta, de elsősor­ban otthon és az iskolában kellene megnevelni a gyermekeket. A büntetések 30 nap múlva alkal­mazhatók. " AKTUÁLIS I 2 Másodszor díjazott a civil tömörülés Csütörtökön a kézdivásárhelyi Vi­gadó dísztermében tartották a Te­gyünk Kézdiszékért díjak átadó ünnepségét. Daczó H. Barna Józsa Irén tanár bevezetőjében hangsúlyozta, a Tegyünk Kézdiszé­kért civil tömörülés közösségünk azon tagjait díjazza, akik az elmúlt években önzetlenül, becsülettel, alá­zattal tettek Kézdiszékért, annak polgáraiért „Olyan személyekre hív­juk fel a figyelmet, akik nem várnak anyagi jutalmat, ott vannak, ahol se­gíteni lehet és kell, akiknek becsü­lettel végzett munkáját természetes­nek vesszük, hiszen ez a jellemző rá­juk.” Hangsúlyozta, a döntéshoza­talkor szem előtt tartották a tömö­rülés tagjai által induláskor megfo­galmazott tevékenységi köröket. - Fontos, hogy támogassuk a he­lyi mesterségeket, közösséget épít­sünk, megismertessük természeti környezetünket, őrizzük hagyomá­nyainkat, népszerűsítsük térségün­ket, egészséges környezetben éljünk, térségünket vállalkozásaink által fej­lesszük, azaz tegyünk azért, hogy utódaink itthon érvényesülhessenek A folytatásban átadták a Vetró András szobrász által készített díja­kat. Gergely Ágoston Zoltán nyu­galmazott iskolaigazgató, Jakabos Csaba István nyugalmazott gyár­igazgató, László Károly keramikus, Nagy Lajos fotóművész, Sántha At­tila író, költő és Szarvadi Loránd vál­lalkozó részesült elismerésben. A rendezvényen Opra Hunor Levente, a Turóczi Mózes Általános Iskola hatodik osztályos diákja Bárd Oszkár Kell lennie, míg Józsa Irén Székely János Epilógus című versét szavalta, Ábrahám Anna, a Nagy Mózes Elméleti Líceum nyolcadi­kos tanulója és Fórika Blázs kántor blockflötén Diaconu Mónika zene­tanár zongorakíséretével szonátákat adott elő, a kézdiszentléleki Perkő Néptánccsoport pedig Küküllő menti táncokkal szórakoztatta a kö­zönséget, melyhez a talpalávalót Áb­­ri Béla és zenekara szolgáltatta.«

Next