Székely Hírmondó, 2021. március (26. évfolyam, 41-63. szám)
2021-03-26 / 60. szám
SZÉKELY Hírmondó 2021. MÁRCIUS 26., PÉNTEK Napirenden© Korrupciós helyreállítás L átjuk, tudjuk, hogy Romániában magas a korrupciós szint. Ha ezt illetően adatokat szeretnénk, akkor nézzük meg a Transparency International (TI) éves korrupcióérzékelési indexét, mely 0 és 100 pont között méri a megvesztegethetőség fokát. E listán 44 pontjával Románia az EU-ban lévő országok között az utolsóelőtti helyen áll. És ezen az elkövetkezendőkben sem fognak javítani, hiszen a hatalmon lévők ténykedéseik, pénzkezelésük átvilágíthatósága ellen hadakoznak. Még emlékszem arra az időre, amikor a román parlamentben az „üvegzseb" törvény elfogadása szerepelt terítéken, amikor azonban a kormánykerékhez került egy politikai csoportosulás, máris más nótát fújt, már nem fontos az átvilágíthatóság. Most főleg a liberális pártvezéreknek nem fontos, mert nehezen számolhatnak el a bankoktól Florin Cîţu miniszterelnök által felvett milliárdokkal, és azt sem szeretnék, ha mesélniük kellene az EU adta 30 milliárd euróról. Már ha ezt fel tudják venni. De az átvilágítást az RMDSZ sem óhajtja annyira, nem tenné kötelezővé a pénzforrások és a költségek közzétételét a sajtó számára. Pedig a politológus Alina Mungiu-Pippidi több cikkében megjegyezte: a hatalomnak a közpénzekkel, az államkasszába befolyt minden összeggel el kell számolnia, ezt nem szabad eltitkolnia, hiszen ez a korrupció egyik melegágya. Persze, Romániában a társadalom minden szegmense át van itatva korrupcióval. Nincs olyan intézmény, ahol a megvesztegethetőség, a csúszópénz ne lenne divat. A választások előtt, de főleg utána állandó témát jelentett az ország nemzeti helyreállítási és rezilienciaépítési terve. A reziliencia a gazdaságnak az a képessége, hogy erőteljesen meg-megújul, vagy akár sokkszerű külső hatásokhoz sikeresen adaptálódik. Arról azonban nem hallhattunk, hogy milyen elgondolásai vannak ezt illetően az államelnöknek. Annyit mondott, hogy a koronavírus-járvány lehetővé tette az országjobbító elgondolások megvalósítását. A választópolgároknak azonban el kellene mondania, hogy Brüsszel mit is akar, kér, követel. Azt, hogy a gazdaság korszerűsítésére adna pénzt, mégpedig arra, hogy leépítsék a szennyezést okozó ipart, félretegyék a kőolajon, benzinen alapuló eszközöket, és természetkímélő módszerek alkalmazásával zöld forradalmat hajtsanak végre. Erről tudnia kellene a népnek!« Román Győző Gólyaetetés a havazás miatt Segítségre szorulnak Az elmúlt évekhez képest idén márciusban több településre több gólya érkezett meg Háromszéken. Örömben üröm, hogy a hirtelen lehulló hó, a jelentős hótakaró miatt bajba kerültek, emberi segítségre szorulnak - tájékoztatott Kelemen László, a sepsiszentgyörgyi Rara Avis Madártani Egyesület elnöke. Tinea Teddy Kelemen kifejtette, Háromszéket megosztotta a hirtelen havazás, egyes térségekben nincs hó, míg máshol valóságos tél uralkodik. Örvendetesnek tartja, hogy számos polgár jelez nekik, egyre többen telefonon számolnak be érkező madarakról. Azokon a településeken, ahol hó takar mindent, élelmet kell biztosítani a gólyáknak. A Rara Avis pályázati támogatásokból biztosítja az élelmiszert, ám arra kérjük a madárbarátokat, próbálják felvállalni a helyszíni etetést. Csirkeaprólékkal, zúzával, szívvel, disznómájjal, vesével kezdjék el, hogy odaszokjon a gólya, amire mi - kérésre - kiszállítjuk a táplálékot. Olyan helyre kell tenni az élelmet, hogy a madár a fészekből is megláthassa, és az elején távolról kell figyelni a viselkedését, ha elfogadja a táplálékot, akkor ugyanoda lehet kitenni naponta többször is míg tart a fagy, hó borítja a tájat. Az etetés mellett az itatás is fontos - részletezte Kelemen. Hangsúlyozta, ha a madárbarátok úgy látják, hogy az általuk megfigyelt gólya átfázott, legyengült, repülésképtelen, nem eszik, akkor be kell fogni, és meleg helyre kell vinni, illetve riasztani kell a Rara Avis Egyesületet a 0722.313.371- es telefonszámon. Ha a gólya legyengült, repülésképtelen, akkor be kell fogni (archív fotó) A diákok is inkább tanulnának Senkinek sem tetszik Sem a szülők, sem a diákok nem értenek egyet a meghosszabbított tavaszi vakációval, és bár reménytelennek látják, petíciókkal próbálnak változtatni a helyzeten. Bús Ildikó Nem volt jó az online oktatás, de most azt gondolom, inkább az legyen, mint egyhónapos semmittevés - mondta Deák Annamária, aki online petíciót kezdeményezett a háromszéki szülők körében azért, hogy megváltoztassák a rendelkezést, és mégse legyen egyhónapos tavaszi szünet. Úgy véli, nehéz helyzetbe kerülnek a szülők, elsősorban azért, mert nagyon sokan kell magukra hagyják otthon, felügyelet nélkül a gyerekeiket, akik most így tanulni sem fognak, hanem unatkoznak egész nap, hiszen nem lesz semmilyen tevékenység négy héten át. A szentgyörgyi szülők aláírásgyűjtése mellett országos szinten is zajlik hasonló kezdeményezés, a Nem kérünk meghosszabbított vakációt nevű petíciót mintegy tízezren írták alá eddig. Azt kérik benne, hogy töröljék a rendelkezést, és állítsák vissza a korábbi tanrendet, mivel semmi sem garantálja, hogy az új szabályok mellett sem nő majd az esetszám, illetve azt is kiemelik, hogy a nyári vakáció később kezdődne, ami túlterheli majd a diákokat. Béres Norbert, a Kovászna Megyei Középiskolások Szövetségének (KOVAKŐ) elnöke megkeresésünkre elmondta, érthető a rendelkezés célja, hogy csökkenjen a fizikai találkozás, így fékezve a vírus terjedését. Ugyanakkor szerinte is a legkézenfekvőbb megoldás az online oktatás bevezetése lett volna erre az időszakra. - A diákoknak így hátránya fog származni, kiesnek az oktatási ritmusból, elkényelmesednek, és ennek nem most van az ideje - fogalmazott. - Megpihenni és lazítani a nyári vakációban kéne, viszont az most a döntés alapján később fog kezdődni, és rövidebb ideig fog tartani. A tanulók, tanárok és szülők elégedetlenséget hallani mindenhol a határozat miatt, és ez teljességgel jogos.« AKTUÁLIS 2 Feleletválasztós tesztfüzetek Új teszt, új stressz Hétfőn a román nyelvi vizsgával megkezdődik a nyolcadikosok próba-képességvizsgája, amelyet kedden, 30-án a matematika, szerdán pedig az anyanyelvi dolgozat megírása követ. A diákoknak, az eddigiektől eltérően, nem fehér lapra kell megírniuk dolgozataikat, hanem egy tesztfüzetet kapnak, melyben a feladatok struktúrája is változott: az eddigieknél több a feleletválasztás, amelynél csak ikszelni kell, és amely miatt akár a kevesebb tudással, de több szerencsével rendelkezők is jobb pontszámot kaphatnak, mint a jó közepesek, akik esetleg rástresszelnek egy megoldásra - vélekednek egyes pedagógusok, tehát ez a teszt nem alkalmas a diákok tudásszintjének reális felmérésére. Több más hibalehetőség is van benne, de valamennyire a mintatesztekből ezek már ismerősek lehetnek, mindamellett fokozott figyelmet követelnek a dolgozatíróktól. Kilenc órától kezdve két óra áll a tanulók rendelkezésére, hogy megírják a dolgozatukat, a kapott jegyet a diákok vagy szüleik írásbe-Példaoldal matekból. Nem lehet belehalnis kérésére a naplóba is beírhatják. Kovászna megyében 76 iskolából összesen 1739 nyolcadikos fog próba-képességvizsgázni, az „éles”, országos felmérés pedig június 22- 25. között zajlik. A próbaérettségin, amely e héten zajlott, 85%-os jelenlétet regisztráltak, a hiányzók közül 3-an koronavírusosak, heten pedig fertőzöttek kontaktszemélyei. « (bt) Gonosz lehet a TBC Megelőzhető és gyógyítható Március 24-én volt a tuberkulózis elleni világnap, amikor különböző figyelemfelkeltő akciókat szerveztek a globális tuberkulózis-járvány megállítása érdekében. A TBC által leginkább érintett országok között van Románia egy tavalyi jelentés szerint, mintegy 15 ezer beteggel. B. I. A tuberkulózis világszerte továbbra is az egyik leghalálosabb fertőző betegségek egyike. Naponta csaknem 4000 ember hal bele, és további 28.000 ember szenved benne - tájékoztat a Dr. Fogolyon Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház. Mint írták, a betegség megelőzhető és gyógyítható, az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint az elmúlt 21 évben körülbelül 63 millió életet mentettek meg. A tuberkulózis legfőbb tünetei a láz, hirtelen, ok nélküli fogyás, tartós köhögés és izzadás, viszont a betegség kimutatásához egy sor teszt elvégzésére van szükség. Éppen ezért arra biztatnak mindenkit, hogy kérjen kivizsgálást, iratkozzon fel szakorvosi konzultációra a megelőzés érdekében. A Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság közlése szerint az elmúlt öt év statisztikái azt mutatják, hogy 2014-hez képest nőtt az új TBC-s esetek száma. Míg 2014- ben 27 új esetet regisztráltak, az elmúlt évben ez már 45 új beteg volt. Az elmúlt öt évben 22-en haltak bele tuberkulózisba Háromszéken - közölte a megyei közegészségügy vezetője, Ágoston László. Az Egészségügyi Világszervezet a tuberkulózis felszámolása érdekében a 2019-2023 közötti időszakra azt tűzte ki célul, hogy legalább 40 millió tuberkulózisos beteg kapja meg a szükséges egészségügyi ellátást, és legalább 30 millió ember vegyen részt a megelőző programokon. Mindenkit arra biztatnak, kérjen kivizsgálást