Székely Hírmondó, 2021. szeptember (26. évfolyam, 168-189. szám)

2021-09-16 / 179. szám

SZÉKELY Hírmondó 2021. SZEPTEMBER 16., CSÜTÖRTÖK Az elfelejtett hat százalék mázhatvanezer nulladik osz­tályos kezdte idén az iskolát, remélhetőleg nem úgy, ami­ként az óvodát befejezték, vagyis sehogy, mert szegények az ovit a komputer előtt ülve „járták". Sajnos a román oktatás­ügyi miniszter, Sorin Câmpeanu kijelentette, ha a 6 százalékot meghaladja egy osztályban a fertőzöttek száma, akkor me­gint az online oktatás lesz. En­nek viszont csak egy eredmé­nye lehet, hogy ezután nem csak Pistike nem tud semmit. Közel egymillió romániai gyerek, akinek nem volt inter­netkapcsolata, elveszített 240 tanhetet, az iskolaotthagyás re­kordot döntött. Az ország lakos­ságának kb. egy és fél százaléka írástudatlan, vagy nehezen, de tud írni-olvasni, azonban nem érti az olvasottakat, vagyis funk­cionális analfabéta. A diákok mintegy negyven százaléka ilyen, és ez az arány a tanulási körülményeknek köszönhetően növekszik. A tanévkezdés előtt több di­ákszövetség tüntetett Bukarest­ben, hogy - amiként az Alkot­mány előírja - mindenkinek te­remtsék meg a tanuláshoz a fel­tételeket, és csökkentsék az analfabetizmust. Ehhez viszont növelni kellene az oktatás (főleg az online oktatás) minőségét. Szervezeteik szerint a diákok mintegy 40 százaléka hátrányos környezetben él, többségük fa­lun, akik nem tudtak az online oktatáson részt venni. Olyannyi­ra, hogy a Vili. osztályosok het­ven százaléka nem vett részt az évi felmérő vizsgán, akik pedig igen, azoknak többsége ötös jegyet kapott. Az online okta­tásban részt vevő tanárok mint­egy 80 százaléka mondta azt, hogy szüksége lenne digitális továbbképzésére. Az oktatás - jelentették ki a diákok - a hatóságok, főleg a miniszterelnök, de a miniszte­rek, tanácselnökök, polgármes­terek, tanfelügyelők stb. csúfsá­gává vált. Minden évben a tan­ügy­­ gyilkosai az iskolakezdés előtt játsszák az ártatlant, hogy növeljék a politikai tőkéjüket, de a törvény által előírt 6 száza­lékot az idén is mélyen alul ad­ták a büdzséből az oktatásnak. Azt akarják, hogy minél több ta­nulatlan polgára legyen az or­szágnak, akit irányítani tudnak, akik nem tesznek fel kérdése­ket, és csak dolgoznak kis pén­zért ott, ahová küldik. Meg hall­gassanak, ne politizáljanak. Csakhogy a fiatalok azt a po­litizálást, amit ez a hatalom cse­lekszik, nem akarják. Olyannyira nem, hogy ha a szegénység el­uralkodik, megint tüntetni fog­nak. Akkor viszont a szakszerve­zetekkel együtt.M­ S Napirenden AKTUÁLIS 2 Megújult a középajtai óvoda és iskola Nem mese és nem álom Szerdán Középajtán átad­ták használatnak a meg­újult óvoda- és iskolaépü­letet, mely a Magyar Kor­mány Kárpát-medencei Óvoda­fejlesztési Program­ja keretében, a Romániai Magyar Pedagógusszövet­ség, a megyei tanács, illet­ve Nagyajta község önkor­mányzatának támogatá­sával, valamint együttmű­ködésében kapott „szép, új köntöst a padlótól a kupás cserépig". Böjte Ferenc „Nem is mese, nem is álom, mégis a legszebb a világon” - sza­valta egy kislány az épület bejárata előtt tartott avatóünnepségen, és valóban, az építők munkája nyo­mán egy év alatt, ha nem is a világ, de biztosan a környék legszebb is­­kolája-óvodája lett a középajtai. Az óvodások mellett elemi iskolások vehették szerdától birtokba az épü­letet, melynek elődje, mint azt Ber­­szán István helybéli református lel­kész elmondta, egy, még a neves Benkő József idejében épített épü­let volt, ami mellé akkor 80 hektár iskolaerdőt is adtak, hogy az isko­lát fenn tudják tartani. Aztán száz évvel Benkő után, mivel a régi is­kolát kinőtték, a református egyház épített új iskolát Középajtán, azt 1905-ben átadták a Magyar Kor­mánynak, ami úgy is megmaradt felekezeti iskolának 1945-ig. „Hiába volt Trianon, az államo­sítás, a kommunista diktatúra, mert diákokban megfogyatkozva bár, de a középajtai iskola mégis kitartott, és öntötte magából az újabb és újabb nemzedékeket, melyeknek tagjai később, az élet iskolájában is helytálltak” - fogalmazott a tiszte­­letes. „Ezelőtt bő száz évvel még 200 iskolaköteles diák volt Közép­ajtán, ma 21 óvodás van, de az idén eddig a faluban tartott 14 kereszte­lő mégis arra mutat, lesz jövendő is a településen” - mondotta a tiszte­­letes, majd megáldotta az újba tett épületet. Nem felejtette el megem­líteni az 1990 utáni években az is­kolát segítőket sem: az osztrák Erna és Walter Boehmet, akik minden is­kolakezdéskor Középajtán voltak, vagy a holland Oost Europa Com­­missie tagjait, akik játszóteret épí­tettek az iskolásoknak, bútorzatot hoztak az iskolába. Benkő Klára igazgató köszöne­tet mondott Magyarország Kormá­nyának a támogatásért, a helyi köz­birtokosságnak, amiért évtizedeken keresztül helyet adtak az óvodások­nak, és mindazoknak, akik segítet­tek, hogy a beruházás megvalósul­jon. Ünnepi beszédet mondott Soós Zoltán konzul, Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusától, han­goztatva, hogy a 2016-ban elindu­ló Kárpát-medencei óvodafelújítási program keretében Magyarország 61 milliárd forintot adott eddig a külhoni magyaroknak, ebből 31 milliárdot az erdélyieknek. Burus- Siklódi Botond, a Romániai Ma­gyar Pedagógusok Szövetségének elnöke ezen túlmenően megemlí­tette, hogy a pénzből Erdélyben ed­dig 63 bölcsőde vagy óvoda épült újjá, 236 óvodába új bútorzat, egyéb új használati eszközök kerül­tek, 2300 óvónőnek pedig akkredi­tált továbbképzési lehetőséget biz­tosítottak. Bihari Edömér polgármester a beruházás költségvetését összegezte, elmondva, hogy a kivitelezés befeje­zéséhez a Magyar Kormány 66 mil­lió forintját a megyének 70 ezer lej­jel, a helyi költségvetésnek pedig 100 ezer lejjel kellett megpótolnia. Saját erőből újították fel az épület villany- és fűtéshálózatát, valamint 38 méte­ren kerítést is építettek köréje. A beszédek után a kisdiákok, óvodások ünnepi műsora követke­zett, majd elvágták az avatószala­got, és minden jelenlevő bement szétnézni a megújult épületben. « A megújult épületet birtokba vették a kisiskolások Fejetlenség az ingyenes étkeztetésben Változtatni kellene Mikóújfalu kisiskolásai zavarta­lanul kezdhették meg a tanévet, Kovászna Megye Tanácsa jóvol­tából a legkisebbek itt is iskola­táskát kaptak ajándékba, és a településen az idén is folytató­dik a melegebéd-program. Örömben üröm, hogy az ingye­nes étkeztetés decemberben jó eséllyel megszakad. Tinea Teddy Demeter Ferenc polgármester elmondta, második éve vesznek részt a melegebéd-programban, amelynek keretében a diákok in­gyen étkezésben részesülnek. Ta­valy az online oktatás miatt meg­torpant a program, ám azóta po­zitív változás történt a törvény­kezésben, így online oktatás ese­tében az illetékesek házhoz is szállíthatják az élelmiszert, a ki­csik pedig otthon fogyaszthatják el a finom falatokat. Sajnos, úgy tűnik, hogy egy bürokratikus aka­dály miatt a program december­ben ismét megszakad.­­ A finanszírozás nem tanévre, hanem pénzügyi évre lebontva történik. Ez azt jelenti, hogy bár részesei vagyunk a programnak, és az idei keret elég lenne a jövő tanévi étkeztetésre is, év végén, vagyis decemberben megszűnik a támogatás, vissza kell fizetni a pénzt - részletezte Demeter. Abban az esetben, ha nincs év elején költségvetés-kiigazítás, magyarán az állam nem ad újra pénzt erre, akkor nem tudják folytatni a programot. Önerőből, az érvényben lévő szabályozások értelmében nincs lehetőség a tá­mogatásra. -Jó volna módosítani a finan­szírozást, hogy tanévre szóljon, és ne szűnjön meg a támogatás a téli vakációkor, mert a korábbi tapasztalatok alapján elmondha­tó, hogy év elején már nem ka­punk erre a célra pénzt - pana­szolta az elöljáró. Elmondta, tavaly úgy próbál­ták megoldani, hogy összekap­csolták a délutáni oktatással, de így sokan lemaradtak, csak az oda feliratkozó diákok kaptak ingyen ebédet.« Nemsokára a kisebbeket is beolthatják kisebb dózisú oltóanyag Heteken belül megindítja az új tí­pusú koronavírus okozta betegség­től (Covid19) az 5-11 éves korosz­tályba tartozó gyermekeket védő oltás engedélyezetési eljárását a Bi­­oNTech. Ez azt jelenti, hogy év vé­géig már a kisgyerekeiket is beol­­tathatják a szülők. Dr. Fejér Szi­lárd kutató üdvözli az előrelépést. Bús Ildikó A következő hetekben világszer­te, így Európában is benyújtják az öt­tizenegy éves korosztályon végzett vizsgálatok eredményeit, és kérel­mezik a vakcina engedélyezését erre a korcsoportra. Az oltóanyag ugyan­az, mint amilyet a 12 éven felülieknél használnak, de kisebb dózisú - kö­zölték a kutatók. Amint az oltás hoz­záférhető lesz, a háromszéki szülők is kérhetik gyerekeiknek. Dr. Fejér Szilárd kutató kifeje­zetten ajánlja, hogy amint lehetőség lesz rá, kérjék a szülők, oltassák be gyerekeiket. Mint mondta, elsősor­ban azért, mert így lehet csökkenteni a fertőzési láncolatok számát, a gye­rekek abban a korosztályban vi­szonylag jól viselik a fertőzést, de a beoltatlan szülők, nagyszülők kevés­bé. Azt is hozzátette: meg kell várni a biztonságossági adatokat és az EMA (Európai Gyógyszerügynökség) ajánlását, mert az nagyban segíti a hajlandóságot és az oltásba vetett bi­zalmat A kutató hangsúlyozta, amint lesz rá lehetőség beoltatja a gyereke­it, sőt akár az EMA ajánlása nélkül is hajlandó lenne erre.« A gyerekek beoltása jö­vőre hozhatja el a világjár­vány végét

Next