Székely Hírmondó, 2021. október (26. évfolyam, 190-210. szám)
2021-10-18 / 201. szám
SZÉKELY Hírmondó 2021. OKTÓBER 18., HÉTFŐ Napirenden Valószínűségszámítás r a, hétfőn Ciolos úr, a szélsőjobbos múltú progreszszív pártvezér várhatóan beterjeszti kormányprogramját és kabinetjelöltjeinek névsorát az országgyűlés elé, ám a nyilatkozatok alapján kormányalkotói igyekezetét saját szervezetén kívül sem az ellenzéki pártok, sem a korábbi koalíciós partnerei nem fogják támogatni. Vagyis a papírforma szerint bukás várható, azt követően az államfő pedig újabb tanácskozásra hívja majd a parlamenti pártok (és nemzeti kisebbségek) vezetőit, s ismét megbízza valamelyiküket a kormányalakítás feladatával. Annak függvényében, hogy ki jelentkezik, és újfent kit bíz meg az elnök a feladattal, több lehetséges forgatókönyvet is el lehet képzelni. Kezdjük a valószerűtlenebbekkel. A) a nem magyar nemzeti kisebbségek jelöltjét kéri fel kormány- és a parlamenti többség kialakítására, megindító lenne, ám tekintettel, hogy a megbízottak nem rendelkeznek közös szervezeti háttérrel, így politikai súllyal és megfelelő káderanyaggal - de a felsőházban még képviselettel sem, a kormányzás maga is lehetetlen küldetésnek tűnik; B) az AUR-t bízza meg, mely szakértői kormánnyal próbálkozna összehozni a kormánytöbbséget: az esély a nullához közelít, hisz ezt rajtuk kívül, ugye, senki sem támogatja, ráadásul a párt szélsőséges pedigréje okán nehéz elképzelni, hogy a centrumpártokat bele tudnák rángatni egy hosszú távra szóló, közös politikai kalandba; C) az államfő önként lemondva a vágyott jobboldali kormánytöbbség kialakításáról, pártja ősellenségét, a PSD-t bízza meg a kormányalakítással: nos, a PSD sem kíván ezzel a lehetőséggel élni, inkább kivárják az előrehozott, vagy a 2024-es választásokat; D) az RMDSZ-t kéri fel, amely a két liberális párt közti békítőközvetítőként ismét összekovácsolja a jobboldali kormánykoalíciót: kérdés persze, hogy a két nagyobb koalíciós párt, plusz az államfő mennyire kaphatóak az ötletre, tekintettel arra, hogy így kicsúszna a kezük közül a kormányzati döntések feletti ellenőrzés, választásokkal megnyert politikai irányítás, így a következő, az E) opció a valószínűbb: az elnök saját pártját kéri fel, amely az USA újbóli kosara után közös kormányban nem, de hosszú távú parlamenti együttműködésben még megállapodhat a PSD-vel. Pozsony János Csaba Baróti tanácsülés Iskolások délutáni foglalkozása A baróti tanács pénteki, október 15-i ülésén egyöntetű döntés született arról, hogy a város, közösen a Diakónia Alapítvánnyal részt vehessen abban a programban, mely által a Baróthoz tartozó öt falu 59, nulladik és negyedik osztályos kor közötti gyermeke számára november elsejétől délutáni iskolai foglalkoztatást nyújtanának. Böjte Ferenc enedek-Huszár János polgármester részletezte, hogy egy előzetes felmérés alapján falvanként 15 gyermek jelentkezett volna a délutáni foglalkoztatásokra, utólag kiderült azonban, pontosan 59 gyermek szülője jelezte, hogy érdekelné a lehetőség. 11 bodosi, 11 bibarcfalvi, 9 köpeci, 13 miklósvári és 15 felsőrákosi kisiskolásról van szó. A foglalkoztatáshoz svájci segítséggel a Diakónia Alapítvány, másrészt a megyei és a baróti helyi tanács biztosítja a szükséges anyagiakat, de a költségekből a szülők is részt kell vállaljanak. A program november elsejétől indulna, a tanév végéig az önkormányzatnak ez 70 ezer lejébe kerülne, a naptári év végéig pedig 18 ezer lejre van szükség. Ez a program, mely a megye más településein már tavaly elindult, szép eredményeket mutatott fel. A foglalkoztatás lehetőséget ad a gyermekeknek arra, hogy elfogyaszthassanak egy meleg ebédet a rendes iskolai időszak után, másrészt a tanítók foglalkozhatnak velük délután is, segíthetnek házi feladataik elkészítésében, amíg a szülők hazaérkeznek a munkából - mondotta a programról Bárót polgármestere. A tanácsülés második felében a kormány tartalékalapjából kapott 750 ezer lej elköltéséről döntöttek. Ebből négyszázezer lejt területvásárlásra fordítana a polgármester. Két telket vásárolna a város a kórház háta mögött, ahova bölcsődét építenének. A két telek nagysága egy hektár 30 ár, ennek közepén lenne a bölcsődének helyet adó, 88 m hosszú, 42 méter széles, az elkészített típusterveknek megfelelő terület. Két beltelekről van szó, melyek a remények szerint már idén a város birtokába jutnának. Az épület előtt parkolókat alakítanánk ki, azok a gyermekek szüleit, valamint a városi kórháznál és a tűzoltóállomásnál dolgozókat is szolgálnák. A kórház területén megtiltanánk a személyautók parkolását - mondta Benedek-Huszár János. Húszezer lejjel kiegészítették ugyanakkor a kórház ambuláns szárnyának tervezésére elkülönített pénzalapot. A jelenlegi kórházkapu és az Új utca sarka között is vásárolna a város egy 1160 négyzetméteres területet, mely a poliklinika bővítését szolgálná. A tartalékalapból kapott, ezek után még fennmaradó 330 ezer lejt folyó javításokra költenék - egyeztek meg a tanácsülésen. B Sikeresen vizsgázott a többség Megyénk az első tízben Az igazgatói versenyvizsga pénteki, második szakaszán, melyet országszerte azonos időben tartottak, Kovászna megyében 74- en írtak sikeres tesztet, azaz elérték a harmadik szakaszba jutás feltételéül kiszabott 7-es jegyet. A legkisebb osztályzat 4,8-as volt, 10-est, de még 9-est sem ért el senki a megyében. 24 jelentkező maradt a vonalon alul, 3-an hiányoztak, 1 jelölt pedig koronavírusos megbetegedés miatt később, október 28-án írja meg a tesztet. Az eredményeket a résztvevők egy kód alapján azonosíthatják. Megyénkben ilyenformán 75,51 az átmenési arány, amivel az országos lista első tíz megyéje között vagyunk. Élenjárnak Kolozs, Szilágy és Maros megyék a 93, 81, illetve 78%-os sikerrátával. A jelentkezőknek alig a fele, vagy fele sem jelentkezhet a harmadik szakaszbeli interjúra Szatmár (50,3%), Călăraşi (45,1 %) és Mehedinţi (44%) megyékben. Az eredményeket vasárnap estig óvhatták meg, a fellebbezések elbírálása után 20-án közlik a második szakasz végleges eredményeit, ezt követően választják ki a jelentkezők, mely intézményeket szeretnék irányítani. A harmadik próbatétel a november második felében és december első hetében lezajló interjú lesz, december 17-én közlik a vezetői funkcióba jutottak listáját. AKTUÁLIS Nem mosunk elég szer kezet Fontos a kézhigiénia Október 15-én tartották a kézmosás nemzetközi világnapját, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a tisztálkodás fontosságára a mindennapokban. A napnak igen nagy jelentősége van, tekintve, hogy sokan kerülnek kórházba úgynevezett sárgasággal, ami a „mocskos kezek betegsége • Bús Ildikó A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősség Kórház is felhívta a figyelmet a kézmosás fontosságára, ami egyszerűnek tűnik, sokan mégis mellőzik, nem mosnak elégszer kezet naponta. A kézmosás alapvető eszköze a szappan, a rendszeres kézmosással elkerülhetők bizonyos fertőzések, megbetegedések, ezt a jelenlegi világjárvány is alátámasztja. Mint közölték, a rendszeres kézmosás 30% - 48%-ban csökkenti az esélyét a vírusos hasmenés esélyét, 20%-kal csökken a légúti megfertőzések esélye, csökkenti az Ebola, kolera, SARS, hepatitisz kórokozókkal való megfertőződést, illetve a Covid19 vírus terjedését. A kórház tájékoztatása szerint az utóbbi időben Kovászna megyében egyre több gyermek esetében diagnosztizáltak A típusú hepatitiszt, annak ellenére, hogy folyamatosan tájékoztatják az iskolásokat, fiatalokat a napi tisztálkodás fontosságáról. Az A típusú hepatitiszt a „piszkos kéz betegségének” is hívják, meglehetősen fertőző, vagy nagyrészt a higiénia hiánya és kétes szavatosságú élelmiszerek és fertőzött víz útján terjed. Ebben az évben eddig összesen 46 esetet regisztráltak a megyei sürgősségi kórházban, ezek közül 31 fiatal. A kórházi ellátás időtartama 6 és 33 nap közé tehető. Egyszerű, mégis mellőzzük