Székely Hírmondó, 2021. december (26. évfolyam, 232-251. szám)

2021-12-03 / 233. szám

SZÉKELY Hírmondó 2021. DECEMBER 3., PÉNTEK. Tiltakozni kell! A­ z Európai Bizottság (EB) többek között megtiltaná a karácsony szó, valamint a hagyományos keresztény nevek, így a Mária és József használatát is - kürtölte világgá a botrányos hírt az Il Giornale olasz napilap a hét elején. Állításukat az EB egyenlőségért felelős biztosa ál­tal kidolgozott dokumentum nyilvánosságra hozatalával tá­masztották alá. Az említett elvá­rások gyakorlatba ültetésének szükségességét a kereszténytől eltérő vallásúak érzékenységére való tekintettel magyarázta a munkáspárti politikus. Az illetékesek állítása szerint a szóhasználatot más vonatkozás­ban is megszabó okmány előírá­sait csupán az EB és uniós testü­letek tagjai számára tennék kö­telezővé a külső és belső kom­munikációban. Ha ez valóban így van, a szándék akkor is felhá­borító, mert nem csak az érintet­tek jogait sérti, hanem a Jézuskö­vetők érzelemvilágába is beleta­pos. A helyzet azonban még ennél is súlyosabb, az intézkedés ugyanis egy sátáni módon meg­tervezett szellemi háború részét képezi. Egy hadjáratot, amely a keresztény fogalmak és kifejezé­sek tudatunkból való kitörlését, végső soron az értékrendünk fel­adását tűzte a zászlajára. Hosszú távon pedig gyökértelen, a ha­gyományaitól megfosztott, gon­dolkodni képtelen, érzelmileg si­vár és mindezek következtében könnyen irányítható homogén fogyasztói társadalom kialakítá­sát. Egy olyan emberi masszáét, amely még a fajfenntartásra sem képes, mert nem vállalja a szüle­tésiig meghatározott nemi ho­vatartozását. A több fronton indított táma­dáshoz a család intézményének lerombolása és a zsenge, de fo­gékony gyermeki tudat megfer­tőzése is hozzátartozik, így nem véletlen, hogy egy norvég televí­ziós reklámban már a Mikulás is meleg! Éppen ezért szomorú és egyben tragikus, hogy az emlí­tett és hasonló szörnyűségek ol­vastán, hallatán vagy láttán a többség csak legyint, ahelyett, hogy határozottan tiltakozna el­lene. Hiszen a közfelháborodás mindig eredményre vezet, amint a szóban forgó intézkedéscso­mag visszavonása is bizonyítja. Hivatalos indoklás szerint ez ugyan a véglegesítése érdeké­ben történt, a valóságban vi­szont a nagyfokú és széles körű felháborodás kényszerítette erre az Európai Bizottságot. AKTUÁLIS 2 Rend és fegyelem a bírságok miatt Komplex személyiségfejlesztés a cél A téli ünnepek alatt napi rend­szerességgel ellenőrzik a három­széki élelmiszer-előállító, -fel­dolgozó és -forgalmazó egysége­ket. Az illetékesek folyamatosan szolgálatban lesznek, akiket ide­vágó incidensek esetén riasztani kell. Tinea Teddy Dr. Örsi Csaba, a Kovászna Me­gyei Állategészségügyi és Élelmi­szer-biztonsági Igazgatóság veze­tője elmondta, november végén rajtolt, és egészen január 3-ig tart az az ellenőrző akció, amelynek so­rán kollégái napi rendszerességgel górcső alatt tartják az élelmiszere­ket előállító, forgalmazó, feldolgo­zó egységeket, így előzve meg az esetleges tömeges ételmérgezése­ket vagy hasonló incidenseket.­­ A 0800.826.787-es zöld szá­mon lehet riasztani minket, illetve a piacokon is ki vannak függesztve azok a telefonszámok, amelyeken a trichinella-bevizsgálásokról lehet érdeklődni. Szerencsére az elmúlt esztendőkben nem jegyeztünk fel tömeges ételmérgezést, illetve tri­­chinella-fertőzést sem. A koronaví­­rus-járvány miatti intézkedések, szigorítások alatt az üzletek, ven­déglők kevesebb terméket tartanak raktáron, így az eddigi ünnepidő­ben esedékes feltorlódások miatti rendellenességek (korábban akár folyosón, a földön is tárolták a nyersanyagot) is ritkábbak - ava­tott be dr. Örsi. Rámutatott, az üzletekben több éve még akadt lejárt élelmiszer, amit sok esetben szándékosan „felejtet­tek” a polcokon, de amióta 50 ezer lejre rúgott az ilyenkor kiszabható bírság, azóta nem rizikóznak a fele­lőtlenebb kereskedők sem. A szak­ember a vendéglőkben megejtett kontrollok kapcsán elmondta, a jár­ványügyi szigorítások miatt kialakult egy trend, miszerint főképpen előre leegyezett eseményekre, rendezvé­nyekre rendelnek jelentősebb meny­­nyiségű élelmiszert az egységek, és leginkább előhűtött, fagyasztott nyersanyagból dolgoznak, hiszen már nincs olyan nagy forgalom, mint korábban, és ez így hatékonyabb. A november végén rajtoló el­lenőrzések alatt elsőként a na­gyobb, engedélyezett, illetve be­jegyzett egységeket vizsgálják, hi­szen itt a forgalom miatt nagyobb a veszély, ha romlott­ élelmiszer ke­rül a polcokra, a tányérokba. « Kevés a lejárt termék Hatékony tanulás Kovásznán A magyar kormány támogatásával szerveznek komplex személyiségfejlesztő programot Kovászna városában a tanuláshatékonyság javítása érdekében - erről tartott sajtótájékoztatót csütörtökön Szabó Levente, a Lyukaskő Egyesület elnöke, valamint Ferencz Botond alapító tag. Ferencz Botond és Szabó Levente a Lyukaskő­­ Egyesület részéről tartottak sajtótájékoztatót . Gyűjtsünk együtt minél több ajándékot! Cipősdoboz-akció Idén második alkalommal is megszervezi a Máltai Szeretet­szolgálat sepsiszentgyörgyi fiókja a Christmas Challenge! Let’s win together! adománygyűjtő akció­ját. A felhívás elsősorban diákok­nak szól, de nem csak nekik. Bús Ildikó ! * Ebben az évben is cipősdoboz­­ajándékokat gyűjt a Máltai Szere­tetszolgálat sepsiszentgyörgyi fiók­ja, az önkéntes diákokat, akik segí­tenek a gyűjtésben, díjazzák. Bár a járványhelyzet megváltoztatja az idei ünnepeket, a máltások úgy döntöttek, kitartanak a korábbi évek hagyománya mellett, és gyűj­tést szerveznek a rászoruló gyere­kek részére. Idén is cipősdobozba csoma­golt ajándékokkal lepik meg a gyer­mekeket, a gyűjtésben pedig a sep­siszentgyörgyi diákokat is segítsé­­ gül hívják. A versenyfelhívás az 1- 12. osztályos diákoknak szól, akik különböző kategóriákban nevez­hetnek be (1-2. osztály, 3-4. osz­tály, 5-6. osztály, 7-8. osztály, 9-10. osztály és 11-12. osztály). A feladat nagyon egyszerű, a lényeg, hogy minél több ajándékdobozt gyűjt­senek, készítsenek, a cél pedig az osztály létszámának felénél több ajándék felajánlása. Idén is cipősdoboz­­ajándékokat gyűjt a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi fiókja A felhívás december 16-ig tart, a csomagokat három helyszínen le­het átadni: 9-én az OSK-stadion­­nál, illetve 16-án a Lenin negyedi Amigo üzlet előtt, délutánonként 16 és 18 óra között. A csomagokat nemcsak osztályközösségektől vár­ják, egyéni adományokat is elfo­gadnak. Arra kérnek mindenkit, ne tegyenek romlandó élelmiszert a dobozba, viszont tartós élelmet, ruhát, játékot szívesen fogadnak. Ugyanakkor rá kell írni, hogy hány évesnek és milyen nemű gyerek­nek készült az ajándék. Tavaly több mint 15 osztálykö­zösség csatlakozott az akcióhoz, és 300 csomagot sikerült összegyűjte­ni, az idei cél pedig 500 ajándékcso­mag - mondták el a szervezők. " Ráduly Orsolya A Lyukaskő Egyesület eddigi legnagyobb projektje által igyek­szik megszerettetni a diákokkal a tanulást. A 2017 óta tevékenykedő civil szervezet középiskolások szá­mára hirdet komplex programso­rozatot, fókuszban a gyorstanulás­sal, úszással, önismeret- és közös­ségfejlesztéssel, multimédia-isme­retekkel, magyarságismerettel. A program januárban indul, és júliu­sig tart, 120 órányi tevékenységet ölel majd fel, mindezt Kovásznán szervezik meg. A színes programkínálat 50 di­ák számára lesz elérhető, de nem­csak kovásznai fiatalokat kíván megcélozni az iskolán kívüli tevé­kenység, más településekről is vár­ják a jelentkezőket. A fiatalokkal belföldi és külföldi oktatók foglal­koznak majd. A magyar kormány támogatásával megvalósuló pro­jekt a Nemzeti Tehetség program keretében jöhet létre. A lebonyolí­tásban partner a Körösi Csom­a Sándor Líceum és a Belvárosi Re­formátus Egyházközség. A kezdeményezés célja, hogy a standard oktatási módozatok mellett a diákoknak lehetőségük legyen sze­mélyiségfejlesztő programokon részt venni. Élménypedagógiai módsze­rekkel, új tanulási formákkal próbál­ják a látókörüket szélesíteni. Jelent­kezni december 15-ig lehet a szabo­­lcv­a)yahoo.com és a botond68(3)gma­­il.com e-mail-címeken, valamint a 0727.820.084-es és a 0726.187.753- as telefonszámokon. « Ojtoz-Ozsdola Natura 2000 Elkészült a terv Az Ojtoz-Ozsdola Natura 2000 védett terület kezelési tervének elkészítése című projekt zárásá­ról tájékoztatta a sajtó képviselő­it a sepsiszentgyörgyi Vinca Mi­nor Egyesület. Gocz Tibor A Berecki Magánerdészettel partnerségben kivitelezett, több mint 3 millió lej értékű európai uniós pályázat eredményeként a menedzsmentterven kívül számos tanulmány és egy dokumentum­film is készült, ugyanakkor a civil szervezet és a magánerdészet mun­katársai 40 oktatási tevékenységet folytattak a természetvédelmi terü­leten, valamint a szomszédos tele­pülések iskoláiban. A több mint 500 oldalas irat tar­talmazza azokat az előírásokat, amelyek a közösségi érdekeltségű fajok és élőhelyek jelenlegi jó álla­potának megőrzését szolgálják. A javaslatok közt szerepel a denevé­rek számára fontos menedéket je­lentő holtfák biztosítása, a kétéltű­ek ismert élőhelyeinek védelme) esetleg újabbak létrehozása, a túl- jegeltetés megelőzése, a quadok és motorkerékpárok használatának korlátozása, folyamatos terepi el­lenőrzések végrehajtása, az élővilág 2-3 évente történő felmérése. A 2017 októberben startoló, és idén decemberben záródó projekt keretében felleltározták a termé­szetvédelmi terület nagyragadozó állományát, a denevér- és kétéltű­­populációt. Az eredmények alap­ján a leginkább védelemre szoruló fajnak a közönséges tarajos gőte számít. A kárpáti és pettyes gőtével ellentétben a nagyobb kiterjedésű állóvizeket kedveli, amelyekből igen kevés található a meredek hegyoldalakon. A több mint 15.000 hektáros védett terület gondnokságát 2010- 2018 között a Berecki Magánerdé­szet biztosította, jelenleg a Termé­­szetvédelmi Területeket Kezelő Országos Ügynökség (ANAMP) felügyelete alatt áll.­

Next