Székely Lapok, 1898. február (28. évfolyam, 10-17. szám)

1898-02-03 / 10. szám

2. oldal Minden valamire való embert fog­lalkoztat a jövője, s mi csak helye­seljük, hogy eziránt ők is megteszik a szükséges lépéseket. A nyugdíjalap megteremtéséről és a nyugdíjazás módozatairól nincs módunkban szólhatni, de azt nagyon­­nagyon nemes cselekedetnek tarta­nók, ha erre maguk a földes­urak tennék meg a kezdeményező lépé­seket, hozzájárulván egy olyan alap­hoz, melyből a gazdatisztek aggko­rukban segélyeztetnek. * * *­­ , Brassóban és kalandos híreket terjeszte­nek a kormány állítólagos erőszakos név­­magyarosító intézkedéseiről. Azt állítják, hogy a kormány bizalmas rendelettel uta­sította a hivatali főnököket, hogy a tiszt­viselőket nevük megmagyarosítására kény­szerítsék. Természetesen e híresztelések­nek csak az a czélja, hogy a kedélyeket még jobban felizgasssák. Magyar miniszterek Mécsben. Báró­­ B­á­n­ff­y Dezső miniszterelnök, Lukács I László pénzügyminiszter és báró Dániel Ernő kereskedelemügyi miniszter Bécsbe utaztak és csak kedden tértek vissza Bu­­dapestre. Országgyűlés. Szombaton a képviselő­­házban a főispánok tételénél a legtöbb szónok Szalavszky ügyével foglalko­zott mire Perczel miniszter bemutatta az okmányokat, melyek okán Szalavszkit fölmenti a hirlapi vádak alól. Rakovszky személyes kérdése innen ismét mérgesíteni igyekezett az ügyet s minthogy sikerült i­s barátot toborozni, zárt ülést kért. A zárt ülésen viszont annyira meggyőződtek róla, hogy nincs ok zárt ülésre, hogy R­a­­kovszky visszavonta az indítványát. A tételt erre megszavazták. Az anyakönyvi tételnél is sikerült Rakovszkynak minden elnöki tiltakozás daczára, a Sza­lavszky affért folytatni, sőt e tárgyban még Sima és Polónyi is nyilatkozott, míg az anyakönyvi tétellel Major és Pa­­der Rezső foglalkoztak, de daczára min­den tiltakozásuknak­­ megszavazták az anyakönyvi kiadásokat. A színművészeti té­telnél Visontai Soma az operánál elő­forduló párokét és Major Ferencz a nem­zeti színház idegen szellemét hánytorgatta fel. Azonban P­e­r­c­z­e­l miniszter felszó­lalása után e tételt is megszavazták. Az ülés végén M­e­rt­z­­ Oszkár megin­terpellálta a kereskedelemügyi minisztert, mert az erdélyi szász városokban a vasúti állomásfőnökön­ szeretnék megmagyarosítani az alkalmazottak neveit. A szélsőbalról Thaly Kálmán csipkedte a zöld szászt:­­ Vad szász! Menjen Szebenbe (Lipótmező)! Menjen Drezdába! — Szégyelje magát, hogy ilyen vadszász! stb. Majd Kiss Albert interpellált a bagaméri zendülés dolgában, a­hol nem a szoczialista eszmékért, hanem a körjegyző miatt volt a zendülés A Névmagyarosítás ellen. A zöld szászok folytatják az izgatást, különösen gon. A mi számunkra bezárultak a vendég­­­ajtók örökre. Oh Julia, Julia ! mit tettél velem ? Megbuktunk ! . . . Tartozásaink sok ezerre mennek és nincs rá fedezet! Még csak egy út van, a végső út. Bejelentem, hogy megbuktam! Azzal nejét a faképnél hagyva szobájába távo­zott. Kínzó gondolatok mardosták keblét, erős önvád kelt szivében önmaga ellen, a­miért elég balga volt ily könnyen játszani el az utolsó felvonást. író­asztalához ment és megírta a tör­vényszéknek a czégben történt változását. Bejelentette bukását. Nagy volt szive szomorúsága, agyában a legborzasztóbb gondolatok kergették egy­mást. Szive elszorult és ájultan esett végig a padlón. A tompa zuhanásra besietett neje, már csak dermett tetemét láthatta. Az orvos konstatálta, hogy Habosit szívszélhüdés ölte meg. Alig hihető — hebegte az asszony. Pedig úgy van, — egészíté ki az orvos. — Ha­­bosi meghalt. Borzasztó valóság! Az estélyi ruha, mely kellő összhanggal emelte Habosiné bájait egy órával előbb,, most borzasztó ellentét volt egyéniségével. A múlt emléke, a jelen satkrája. Sokan sugdostak nem kedves dolgokat, de már a helyzeten nem javított senki. Senki. Habosiné lelkét egyszerre a rémület ör­döge szállta meg; a kétely, mely jövőjét betöltő, egész súlyával nehezedett reá s megtöré. Eszmélete elhagyta, s lázas be­ SZÉKELY LAPOK Marosvásárhelyt, 1898. február hó 3. Márczius 15-ének ötvenedik évfordulója. A szabadság, testvériség és egyenlőség e nemzeti szentháromság, születés­napja Magyarországon 1848. márczius 15-ike. Min­denütt e világon, a­hol e hármas jelszó megdobbantotta az emberek szívét, az eszme megvalósulása forradalmat idézett elő és­­ vérkeresztséget kívánt; csak hazánkban volt a forradalom vér nélküli. E vérnélküli­­ forradalm ötvenedik évfordulóját mi is, a­­ székelység fővárosában bizonyára a nagy­­ nap emlékéhez méltóan fogjuk megünne­pelni, bár a részletekről még semmi sem hallható. Az évente rendezni szokott már­czius 15-iki ünnepségek rendező­bizottsága bizonyára az idén sem fogja kezéből ki­adni a zászlót s meg fogja tenni kötelessé­gét úgy, mint azt a nagy napok emléke meg­kívánja és oly fénynyel, mint azt a szé­kelyek fővárosától méltán megvárhatjuk. A mi szőkébb hazánkban, itt Erdélyben, talán a legrégibb márczius 15-iki ünnep­ségeket rendező­ bizottság a kolozsvári márczius 15-iki állandó bizottság, a­mely huszonöt esztendő óta működik, s a­mely bizottságnak működését a múltban is nem­csak itt Erdélyben, hanem a királyhágón túl is legtöbbször vették irányadóul. Ez a­­ bizottság már meg is állapította az idei márczius 15-iki ünnepségek programmját, a­melyet az alábbiakban ismertetünk : A bizottság megteszi a szükséges lépé­seket arra nézve, hogy az idei márczius 15-ike az egész napon át általános ünnep legyen. Kérni fogja, hogy a korai reggeli órák­ban a katona zenekar zenével járja be a város főbb utczáit. Reggel 8 órakor az összes népzenekarok játéka mellett ünnepélyes felvonulás lesz a város elé. Az egyletek, társulatok zász­lók alatt jelennek meg. Ünnepi beszédet dr. Hegedűs István egyetemi tanár fog tartani a városház erkélyéről. Az iskolák igazgatóságai felkéretnek, hogy az iskolai ünnepélyeket lehetőleg ugyanegy órában rendezzék, hogy az ifjú­ság részt vehessen az utczai ünnepélyen is. A bizottság gondoskodik arról, hogy a háztulajdonosok jutányos áron beszerez­hessenek erre a napra az ország czimeré­­■ vel ellátott új lobogókat. Délután a vigadó nagytermében megtar­­tatik a szokásos nemzeti ünnepély, a­melyen emlékbeszédet Márki Sándor fog mondani, szavalni E. Kovács Gyula, énekelni Palóczy Lajosné úrnő és zogorázni Nagy Mariska k.a. Este nagyszabású lakomát rendez a bizottság. Felkéri továbbá a bizottság a város lakosságát, hogy általános kivilágí­tással zárja be a nap ünnepélyességeit. A kolozsvári márczius 15-iki bizottság ily módon fogja megünnepelni a nagy napot — hadd lássuk a m.-vásárhelyi bizottság tervezetét. tegség szállt reá gyötörni a múltért . . . a jelenért, a jövőért. Villámgyorsan terjedt a hit, a bukás és halál hite. Egy-egy mély sóhaj tört elő az emberekből, hisz Habosi eltűnése oly megfoghatatlan mindenki előtt. S mégis úgy van! Ezt mondta a rideg­­gyász lepel, melylyel a Habosi ház bevo­natott, ezt hirdette a bezárt bolt, a meg­döbbent barátok, ismerősök egymást érő látogatása. Néhány nap múlva a törvényszék egy c­éget törölt a czéglajstromból, a társa­dalom pedig egy hamar feltűnt, de gyor­san elenyészett családot kebeléből. Elha­­gyatottságában az özvegy alig talált rokon kebelre, a­kik oly szívesen vonzódtak hozzá pár hét előtt, ma kerülték, nem ismerték meg. Keserű csalódás árán győződött meg, hogy az embereket összetartó kapocs ereje a vagyon- és gazdaságban rejlik, s minden elveszett, ha az elveszett. Vagyonának megmaradt roncsaival s gyászos emlékivel egyszerre egyedül maradt. S még azon re­mény sem táplálta, hogy ez megfordul, hogy még lesz . . . megelégedés. Mint a ki el van átkozva, földönfutóként hagyta oda gyászos emlékei színhelyét, s eltávozott, hogy még hírét se hallják. * * . * 1888-ban B. községben új iskola épült Felszaporodott muzsa­sereg kereste fel naponként, de tanerő nem volt elég. Nagy nehezen engedélyezett a fentartó hatóság egy tanítónőt. A pályázati határidőt megelőzőleg sok kérés érkezett be úgy, hogy az ember már alig talált a megoldásra módot. Egyik pályázat mellett illatos levélbe érkezett kéréssel, esdeklő angyali kéréssel. Egy szerencsétlen anyának vagyok gyer­meke, — mondá­­-kinek nagy vagyonából roncsalékok, gyászos emlékek maradtak. Az ég világán egy menedékünk van, hogy én tanítónői állást vállaljak s anyám tá­maszává legyek. Ám ennek akadályai is vannak, mert igen sokan vagyunk és köz­tudomás szerint a verseny nagy. Azért fordulok t. úrhoz kérésemmel, egy végső reménységgel kísért kéréssel, válasszanak meg, hogy menedéket találva gyermeki kö­telességemet is teljesíthessem. Egyetlen bátyám, ki katona volt öngyilkos lett ; el­hagyottan, egyedül állunk, kitéve minden bajnak és nyomorúságnak. Még egyszer stb. maradok tisztelettel Habosi Gabriella. Nem tudom a szokatlanság, vagy a ké­rés alapjának azonnal felcsillámló igazsága vett rá, de tény, hogy a kérés teljesült. Nem is volt ok a megbánásra. Gabriella cseppet sem látszott az egykor dúsgazdag szülők nagyralátó gyermekének, szerény kö­telesség­teljesítő nő volt, a ki becsületére vált pártolóinak az iskolának s menedéke megtört anyjának. E történetet ő beszélte el amint én leirtam. Nekem pedig feltűnt az iskola ismét a maga ragyogó dicsfényé­ben, mely életet adott az embernek, s ke­nyeret a szükölködőknek. (Vége) ^ Baló Rózsika. Kevesen ismerték Marosvásárhelyt a szép Balló Rózsikát. Kolozsvárról jött ide pár héttel ezelőtt szerető rokonai látogatására, hirtelen beteg lett s múlt szombaton meg­halt A szülők, a rokonok s az ismerősök ta­lán el sem hiszik, hogy Rozika vissza nem tér többé. Hisz oly fiatal, oly szép és ked­ves volt, hogy csak örömünk telt benne. Ő maga is élni szeretett volna még 19 éves korának reménységével s nem akarta igy megszomorítani azokat, a­kik annyira sze­rették, kiknek egyszerű megjelenésével gyö­nyörűséget okozott. Megdöbbentett mindenkit e szomorú ese­mény, különösen azokat, kik Sz. Szakáts Péter iparkamarai titkárral közelebbi is­meretségben vannak. Az ő családját meg­látogatni jött a szép Balló Rózsika, Balló László kolozsvári vasúti üzletvezetőségi főtisztviselő leánya, kinek neje­, testvér Sz. Szakáts Péternével Fülembe szólnak most is a kamarai titkárnak a katasztrófa előtti órákban mondott szavai: „Szomorú iróniája a sorsnak, hogy ez a kedves leányka eljön hozzám látogatóba, jókedvvel, egész­ségesen és ime itt meghal“. A végzetes betegség föllépése előtt, a kis Rózsika barátnéinak, Petelei Márton leányainak egy szép dalt énekelt el, s azt mondta : „Ezt huzassátok el mikor én meg­halok“. Mintha csak előérzete sugalta volna. Teljesítették e kívánságát. A halált okozó betegség tifusz volt, mely járványszerüleg újabban nálunk is fellépett. Rövid ideig tartott, sem az orvosi tudomány, sem a szülők és rokonok önfeláldozása meg nem menthette. Temetése nagy részvét mellett hétfőn délután ment végbe. Többen jöttek Kolozs­várról, Aradról , a székelyföldről rokonok és résztvevő ismerősök. A koporsó egészen födve volt szebbnél szebbfélevirág koszorúkkal, melyeket szerető rokonok és barátnők küldtek, helyből és Kolozsvárról. Legyen nyugalma csendes. HÍREK. József Árjost feher­czeg s a képviselőházihoz. József Ágost fő­­herczeg levélben megkérte Szilágyi Dezsőt, a képviselőház elnökét, hogy hívja fel a képviselők figyelmét a védnöksége alatt álló Erdélyrészi Kárpát Egyesület hazafias czéljaira. A főherczeg egyúttal gyűjtő íve­ket küldött, a­melyeken a képviselők be­iratkozhatnak az egyesületbe. A felhívás, melyet a főherczeg aláírt, így fejtegeti az egyesület czéljait. Egy második Svájczot akarunk teremteni Erdélyből, hogy az a sok pénz, a­mit évek során külföldön köl­tünk el, bennmaradjon az országban elha­nyagolt közgazdaságunk javára, a kultu­rális haladás és a szegény nép vagyono­­sodása érdekében. Ha Svájcz milliókat tud évente a turistaság hasznosításával magá­nak behajtani: a mi pazar szépségű Erdé­lyünkben szintén megtehetjük ezt, ha tu­dunk lelkesedni az eszméért s ha tudunk egyelőre áldozni azért, hogy hozzáférhe­tővé tegyük betegeinket, hogy ellássuk a kényelemhez szükséges alkotásokkal, hogy utakat nyissunk, hogy útjelzéseket csinál­junk, hogy leírjuk és képekben bemutassuk ezt az Istentől megáldott országrészt, hol még kiaknázatlanul hever a folyó, a kitűnő gyógyítóhatású ásványosvíz, az erdő szép­sége és a havasok testedző látnivalója. De nemzeti szempontból is felette fontos okok sürgetnek, hogy az eszme megvalósuljon és Erdély bércteit minél gyakrabban turista­­csoportok járják keresztül, mert csak a ba­rátságos érintkezés által remélhetjük ki­­egyeztethetni azokat az ellentéteket, melyek országrészünkben köznapiak. Az alföld illetve a Királyhágón túli erős, szilárd, hajt­hatatlan magyarságnak idevonzásával , az egymás tűzhelyeinél találkozó társadalmi rétegek és népfajok közeledése és össze­­simulása a legádázabb politikai izgatások közepette is be fog következni. Ezeknek megvalósítása oly szent és hazafias czél, hogy teljes bizalommal és reménységgel teszünk eleget közgyűlésünk határozatának, hogy e felhívással a fenti czélok érdekében megalakult Erdélyrészi Kárpát-Egyesületbe a tagul való belépést és törekvéseinknek támogatását kérjük. A főherczeg irta­­ alá az egyesület első gyűjtő­ivét a következők­ben : Név: József Ágost. Állás: főherczeg. Lakóhely : Kistapolcsány. Összeg : 500 frt. A képviselők közül már többen beirat­koztak a kulturális feladatot teljesítő egye­sületbe. — A miniszterelnök a Szé­kely­ Egyesület tagja. Báró Bánffy Dezső miniszterelnök száz forint alapit­­ványnyal belépett a székely nép kulturális ipari és kereskedelmi érdekeit szolgáló Székely-Egyesület alapitó tagjai közé. — Személyi hirek. Mikó Árpád főispán és Désy Zoltán alispán 8 napi tartózkodásra — hivatalos ügyben — a fővárosba utaztak.

Next