Székely Lapok, 1898. április (28. évfolyam, 27-34. szám)
1898-04-03 / 27. szám
2. oldal Az élő érdemeit méltányolta a társadalom, elismerte az ország és jutalmazta a koronás király, a midőn e törvényhatóság élére állította, elismerte maga a törvényhatóság, mely ismételten kifejezést adott főispánja iránt táplált érzelmeinek Azonban a kortársak elismerése, a tisztelet, amelyben az élő részesül, nem egyedüli és nem legfőbb jutalom tetteinknek és nem mindig biztos mérve az egyén benső értékének. Elismerés és tisztelet, melyet a kortársak nyújtanak, igen sokszor nem az egyén valódi benső értékének, hanem a sikernek szól, indokai, vágyak és remények, melyek a hatalom birtokossától várják kielégittetésüket. Az élet küzdelmeinek, harczainak legfőbb és tiszta jutalma, a mely egyúttal az egyén benső értékének csalhatatlan fokmérője, csak a küzdelmek lezajlása után nyerhető el, a midőn a higgadt pártszenvedélyektől ment közvélemény mondja ki fölöttünk és tetteink fölött, rokon vagy ellenszenvtől nem sugall ítéletét. Ezért fogadom megnyugvással, megelégedéssel ama történteket, amidőn látom, hogy a törvényhatóság, amely főispánja életében kifejezést adott elismerésének; a kegyelet, a hálaadóját rója le az iránt, akitől az önző haszonlesésnek nincs már mit várnia; a gyáva kétszínűségnek nincs miért remegnie. Ugyanekkor mély tisztelettel hajlok meg a törvényhatóság e tényében kifejezett óhajtása, követelése előtt, hogy legyen megmentve, a múlandóság az enyészettől, ne legyen elrabolva az, ami a férfiúban magasabb értékű, állami, társadalmi szempontból fontosabb, drágább volt semhogy az az egyéni lét szűk korlátaihoz köthető, az állati élet törvényeinek föláldozható lenne; az amit a törvényhatóság érdemesnek, méltónak ismert fel arra, hogy késő utódok nemzedékről-nemzedékre mint utánozásra, követésre méltót tiszteljenek, követni, megközelíteni igyekezzenek. A törvényhatóság e tényében mély bölcsesség párosul magas, emelkedett a fölfogással. Megörökítteti emlékét annak, aki mint gyermek ifjú azok sorában kezdött, kik a világszabadság hatalmas épületét emelték magasra. Épületet, melynek köveit az építők vére forrasztotta össze megdönthetetlen sziklafallá. És megörökitteti emlékét akkor, a midőn a küzdelem a létért előbb versenytársakká, majd ellenségekké tette a népeket akkor, a midőn a testvériség világszabadság jelszavai süket fülekre találnak mindenütt, a midőn ugyanazon bilincseket, melyeket egy nagy szent elhatározás hevében vállvetett küzdelemmel ráztak le — a souveraine népek többé nem uralkodói parancsra — de saját souveraine akaratukból készek egymásra fölrakni. Megörökítteti a törvényhatóság emlékét annak, aki mint egy nagy név és fényes vagyon örökössé áthatva a kor eszméinek szellemétől beáll a nemzet egyszerű napszámosának és egy nehéz átmeneti korban, amidőn azt, mielőbb csak papíron volt meg, életre kellett hívni, segít átalakítani, fölemelni az új Magyarország épületét, melynek alapját a szabadság és jogegyenlőség képezik, éltető levegője a tudat, hogy a nemzet egy oszthatlan, szerves egész, melynek ha vannak is és kell hogy le-gyenek külön részei, különböző foglalkozási ágai, de egymástól elzárt, egymással ellentétes osztályai nincsenek és hogy e nagy egész minden egyes tagja annyit ér és oly sulylyal érvényesül, amint használ a köznek és hogy minden egyes tag boldogulása föltételezve van a többiek boldogulásától és előfeltétele mások boldogulásának. És ezen eszmék harczának emlédáskodás utján róla alkotott összes nézeteimet. Ifiden, ködös deczemberi délután volt. Meglátogattam. Egyedül volt benn. Esteledett, a kis szoba ablakán a gázlámpa fénye szűrődött be a sötét szobába, a kályhából előtörő fény halványan világította be a bútorokat. Nem is tudom mi adott bátorságot, hogy megvalljam forró szerelmemet. Talán az egyedüllét, talán az a fájó tudat, hogy nemsokára eltávozik messze tőlem — és sokáig nem fogom látni. Nem tudom. Halkan, szinte félve beszéltem. Láttam az arczán, hogy figyelmesen hallgat rám s ez bátorságot adott. Beszéltem, bár jobban szerettem volna hallgatni, de éreztem, hogy beszélnem kell, hogy választ kapjak, mert e választól függött boldogságom . .. két megörökitteti ma, a midőn az, állami, társadalmi élet terén az öszszetartás minden kapcsa meglazulva, a visszavonás magva mindenütt elhintve, ma, a midőn a faji felekezeti ellentétek által fölidézett és ébrentartott harczok mellé sorakozik a mindezeknél rombolóbb hatású, a társadalmi ellentétek harcza; — ma a midőn nyíltan hirdetik, hogy egyének és társadalmi körök, boldogulásának nincs más útja, azon fentartásnak nincs más eszköze, mint a mások veszte, a mások romlása. És megörökítteti emlékét annak a férfiúnak kinek működése fölött lehetnek ugyan eltérő vélemények, de akiről állítják barátai és nem tagadják ellenfelei, hogy az egész életében amit tett, azt tette önzetlenül, tette meggyőződésből. És ezt megörökítteti ma, amidőn szabadon érvényesül az önzés, zsákmány a közjó, melyet pirulás nélkül ragad meg a közpálya embere ma, a midőn tudás, szorgalom és a munkabírással szemben a boldogulásnak, az előrehaladásnak egyetlen és legfőbb eszköze az alkalmazkodás nem is a viszonyokhoz, körülményekhez, hanem egyének és azok szeszélyeihez, a képesség alkalomszerűleg minél gyorsabban változtaztatni elvet, meggyőződést. Mélyen tisztelt közgyűlés! A midőn az elvek az eszmék e zűrzavarának, a jellemek eltörpülésének e korában a törvényhatóság megörökítteti emlékét annak, ki nagyeszmék szolgálatában küzdött az emberiségért, küzdött a hazáért, és kit élete minden küzdelmeiben két vezércsillag, a meggyőződés és önzetlenség kísér elvállalhatatlanul, akkor a törvényhatóság nemcsak a kegyelet és hála adóját rójja le, nemcsak az érdemnek adja meg jutalmát, de kijelöli az utat, amelyen óhajtja, parancsolja, hogy haladjunk mi és utánunk késő nemzedékek, den ember egy külön világ.“ Valóban az , Soha két ember, ha egy ugyanazon anyanyelven beszélnek is, nem érti meg egymást egészen, — mert minden embernek külön nyelve van, s a szavaknak minden emberre külön értelme, külön színe, hogy úgy mondjam külön illata van, mely külsőséget szeszélyes és átöröklött emlékek idéznek elő benne. S én mégis törekedtem megismerni az ő lelkét, egy pillanatra betekinteni abba s az akkor kilopott vízióknak egy logikus lánczolatát összeállítani. Sokáig nem sikerült. Lestem minden pillantását, mozdulatát s ebből akartam következtetni lelkiállapotára.. Eleinte hiúnak nagyravágyónak, kaczérnak tartottam, s mert őrülten szerettem, félteni kezdtem. Majd észrevenni véltem, hogy társaságomban az unalom fogja el, a női léleknek az az általános anémiája mely minden ballépésre készti a nőket — fogja el, —■ és hogy fél tőlem. De csalódtam * * * A kis szoba ablaka előtt ácsorogva mindig eszembe jut az a nap, melyen lelkét ismerni kezdtem, melyen egyetlen szavával megdöntötte hosszas megfigyelés és gon* * * Szeret, viszontszeret! Van-e nagyobb boldogság a földön, mint az, amit ez a két szó kifejez. Gyermekes örömmel, mint egy alvajáró jártam napokon át, szerettem volna az egész világot szívemre ölelni, hogy velem együtt örüljön minden szenvedő, hogy letörüljem a boldogtalanok keserű könnyeit. Boldogságom ép oly teljes volt, mint amilyen rövid ... Üres lett a kis fészek, eltávozott lakója ! Én pedig járok kelek a kis szobában, tudva, hogy lakója nem tér vissza többé. A szoba sötét, csak a bútorok halvány körvonalai látszanak a függönyön átszivárgó holdfényben. Halálos lethargiában sülyedt minden, s oly rosszul érzem magamat a mély csendben. És oly jól esik nekem, hogy senki, semmi nem tudja azokat az égő álmokat, amelyek agyamon átvonulnak; jól esik, hogy a sötétben senki sem látja, mint szorítom ajkaimra emlékül ott maradt kendőjét, hogy elfojtsam a hangját annak a sok beczézgető, édes szónak, amikkel a te nevedet suttogtam, hogy elfojtsam a csókokat, a mik neked szólnak . . . Neked, te édes, drága leány, a ki soha sem lehetsz az enyém ... Lévay Béla: SZÉKELY LAPOK Marosvásárhely, 1898. április hó 3. PUCH JÁNOS ás TÁRSA világhirű „LIVEI“ kerdaátjaioak ksjralijs Bogdánffy István ]L-Várdyi Az utat a mélyen haladva, ha nem kiséri is a szerencse lépteinket és nem koronázza siker törekvéseinket és elismerés helyett néha a nagyok rosszalása, vagy a tömeg kárhoztatása lesz osztályrészünk, de minden körülmények között megmentjük azt, a mi férfiszívnek a legdrágább, a legbecsesebb, a becsületet, nevünk tiszteletét. Mint a törvényhatóság jogainak őre, akaratának végrehajtója, átveszem e képet, emlékét a kedves halottnak, simbolumát nemes férfias törekvéseknek; őrizni fogom azt kegyelettel, az általa képviselt eszméket hűen, becsülettel. A trónörökös nagy funkcziója. Ő felsége Ferdinánd trónörököst saját rendelkezésére maga mellé állította. A főherczeg a legfőbb haduri teendőkben fogja helyettesíteni a királyt. A képviselőhöz szünete. Pénteken kezdődött meg s némi megszakítással április 13-ig tart. E napon déli 12 órakor lesz ülés, amelyen a további ülések napirend jét állapítják meg ; valószínű, hogy már a következő, április 14-iki ülés napirendjére tűzik ki a delegáczió választását. Időközben április 11-én lesz a már meghozott határozat szerint a képviselőháznak a főrendiházzal együtt ünnepi ülése. Ennek helyét és óráját a szabályok szerint a két Ház elnöke egyetértően állapítja meg és idejében teszi közzé. Lesznek azonban a vakáció alatt formai ülések is, mégpedig az első valószínűleg hétfőn, április 4-én, amikor a főrendiház pénteken tartandó üléséből jövő üzeneteket fogja bejelenteni az elnök. Közös miniszteri tanácskozás. Báró Bánffy Dezső miniszterelnök, Lukács László pénzügyminiszter és dr. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter hír szerint szombaton Bécsbe utaztak, ahol április 3-án közös miniszteri tanácskozás lesz. A tanácskozás czélja lenne a közös költségvetésnek és a delegácziók elé terjesztendő javaslatoknak megállapítása. Az idén valószínűleg tetemesen nagyobb haditengerészeti költségvetést terjesztenek a delegációk elé, ma megerősítik. A haditengerészet parancsnoksága ugyanis más államok messzemenő erőfeszítései mellett lehetetlennek tartja, hogy tovább elhalassza az osztrákmagyar haditengerészet gyarapítását. A hadiflotta kiépítése negyven-ötven millió forintnyi rendkívül hitelt igényelne, amely összeget több évre osztanák föl. A flottatervet és költségelőirányzatát báró Spaun altengernagy, tengerészeti parancsnok terjeszti elő; megvalósulása elsősorban természetesen attól függ, váljon a vasárnap tartandó közös miniszteri konferenczia jóváhagyja-e. A kongrua-javaslat és a román papok. A balázsfalvi érsekség lapja az Unirea heves czikkben szól a lelkészek jövedelmének kiegészítésére vonatkozó törvényjavaslatról. Egyházi szinódus összehívását sürgeti, hogy a görög-katholikus román klérus megbeszélje ezt a súlyos következésekkel járó ügyet. HIRE K. — Beteg városi tisztviselők. A városi tanács két régi, szorgalmas munkása súlyos betegen fekszik. Kiss József tanácsos és Keresztes Sándor árvabiró a két hivatalnok. Reméljük, hogy közelebb mindkettőről örömmel konstatálhatjuk, miszerint teljesen felgyógyulva, újra elfoglalták rég betöltött állásaikat.