Székely Lapok, 1898. október (28. évfolyam, 79-87. szám)
1898-10-02 / 79. szám
2.oldal. SZÉKELY LAPOK Marosvásárhelyt, 1898. október hó 2. Hol vagy társadalom? Van-e benned egészséges életképesség? Ha élsz, ha élni akarsz, szent irtó háborút annak az iránynak, amelyen eddig jártál: ismerd fel végre, hogy a börtönök és fegyházak szaporítása még egy nemzetet se tett nagygyá; a gazokkal való vétkes engedékenység még egy államnak se szilárditá meg alapját. Hass oda, hogy minden legkissebb helyen jól szervezett népiskoláid legyenek, melyben tisztességes kenyérrel ellátott tanítók fáradozzanak a gyermekek nevelésében, oktatásában, majd az ő fáradozásuk meghozza azt a kívánt eredményt, amit milliók árán sem szerezhet meg semmi államhatalom, hogy a kultúra terjedésével, az iskolák szaporodásával, a művelődés után vágyódás emelkedésével csökkeni fognak a fegyházak és börtönök lakói, s elpusztulnak a társadalomból a fenevadakkal egyenrangú és jellegű Luccenik és Caseriók! Ez lesz az igazi humanizmus, mely nem ront, mikor építeni akar... Nagy Lajos. Arany világ. — Saját tudósitónktól. — E sáppadt érez, melynek leírásáért a föld minden népe töri magát, némelyeknek meg- csillan, örömet okoz csupán azért, hogy annál nagyobb legyen a keserűsége, ha egykor észrevétlen eltűnik nyomtalanul előle. Egyedüli ideálja az emberiségnek ; halvány, bágyadt fényével, sejtelmes mosollyával ingerkedik reánk s mindenikünk csak őt óhajtva, ő érette küzd, fellengzővé leszünk érette, vagy életet oltunk ki bírásáért. . . . Ki ne ismerné a Borszéknek vezető utat, melyen messzi idegenből nyáron át zarándokolnak üdülést keresni. Kocsin utazva már „Jod“ községnél meglepik az ide- igént az óriási sziklatömbök, merészen égig nyúló kőszirtek hangulatkeltő gigászi alakjai, melyeknek lábainál misztikus susogással oson el a Maros, helyenként összeszorulva, másutt mély medrében szétterjeszkedve a lapályos helyeken; fenyők, bükitök hódolnak útjában, s észrevétlenül egyesül a sok vasas tartalmú, jódos természetű meleg forrásokkal, s méhében elrejtve hordja a nemes fémet tartalmazó köveket. Ha „Ilvába“ ér az ember, megdöbbenti az összeszorult völgy fenséges mivolta, fantasztikus szirtek folyton felhőket eregetnek az égnek, s e ködgomolyok olykor alakokká fejlődve keringve tánczolják körül a kőórisokat, mintha kaczérkodninak vele . . . Szegény nép lakja e helységeket, alig bír annyit keresni, hogy napról-napra valamennyire elélhessen; nincs benne semmi romantika, vegetál mint az útszéli hitvány burján; sivár lelkű, él, de ő sem tudja miért, rideg, mint az őt körülvevő szirtek százai; oláhok, kiknek az írás és betűkről halvány fogalmaik vannak, s a „Frank kávé“ színes plakátját — szentképeknek nézve — hálálkodva csókolják, s bármennyire is nevetségesnek hangzik ez, saját szemeimmel győződtem meg róla. Egyszer a következő históriát mesélte egy öreg oláh, halványan emlékezve reá, s szemtanúként erősité annak igaz voltát: „Uram! — kezdi elbeszélését. — Régen volt mikor még mi jobbágyonként dolgoztunk az uraságnak, mikor még egy darabka erdőnk sem volt, de jobban meg lehetett élni azért mint most. Volt nekünk marhánk, lovunk, mit az uraság jóvoltából a kövér legelőkön neveltünk, s a mi termett azt magunknak termeltük; hébe-hóba fát vittünk be az uraságnak, s mztintha minden a mienk lett volna, éltünk illő kereset mellett, míg most? . . . Volt közöttünk egy igen jószivü paraszt oláh ember aki keveset törődött a marháival, de azért napról-napra nőtt a gazdasága Zsirkának hívták, három fia volt neki, s mi el sem képzeltük, hogy honnan telik neki Palota-Ilvára oláh templomot építeni,melyben az úr máig is megláthatja olajba festett képmását) papot is tartott, s szükségben minket is segített. — Az öreg Zsirka minden éjszaka elment otthonról kovás puskáját vállára akasztva, s otthon meghagyta, hogy senki se merészeljen utánna lesni, vagy őt követni, mert lelövi. — Egyszer a nagyobbik fia mégis megpróbálta, de majdnem életébe került, mivel az öreg Zsirka csakugyan reá sütötte fegyverét szerencsére nem talált. Így folyt ez éveken át míg az öreg meg nem halt, s akkor kiderült, hogy átalvetésében minden két-három napba hordta le Szászrégenbe a Frits és Wermes akkori (1840-es években) családoknak az arany port. . . Utódai máig és élnek a „Zsirka“ nevű községben és Magyarón“. . . Ez igénytelen mesére nem is adtam volna semmit, ha a napokban Fehér János kolozsvári vállalkozóval véletlen össze nem találkozom. Ő ugyanis egy alkalommal erre járván, egy paraszt csillogó porszemekkel teli követ adott neki át, hogy nézné meg micsoda kő lehet az? Fehér aztán egy jókora csómót összeszedett belőle s felküldte Pestre, a kő tartalmának kiderítése végett; az eredmény meglepő volt, mert úgy találták, hogy 100 kilogramm ilyen kőben van 20 gramm arany és 80 gramm ezüst. A terület jelenlegi birtokosa a Br. Bánffy család, s Fehér vele szövetkezve zárt kutatási engedélyt kapva nem kevesebb mint kilencz aranybányára bukkant. Jelenleg egy bányatanácsos és két mérnök dolgozik a terveken, s még ez évben üzembe veszik az aranybányákat. Ez egyszerű mesét a véletlenül felfedezett való igazolja tolius fülébe kiáltott: „Hallod-e! Hallod! Ez ám csak a finom, ilyet otthon nem iszol disznóm.“ Ez időtől kezdve az öreg Antonius sehova nem ment a porosz nélkül. Megtalálta foglalkozását és készen volt boszu tervével, egy ravasz fej boszujával. És az egész rettegő tartomány mulatott, hogy ha a győző háta mögött a Szent Antonius torzképét látható. Kötekedő kedvében nem volt párja! Senki se vetemedett hasonló dolgokra. Naponként karonfogva ment a porosszal szomszédaihoz, amidőn is, barátságosan vállát veregetve, bemutatta : „Íme disznóm. Nézzétek e jószágot, elég kövér lesz?“ A parasztok örültek. Nagyon mulatságos kópé volt ez a szent Antonius. — Cäsar, eladom neked három pisztolyért. — Megveszem Antonius és meghívlak annak idején véres hurkára. — Hé! Én sonkájából akarok! — Nesze! Tapintsd meg a potrohát. Érezheted milyen kövér. És az egész társaság hunyorított szemével, anélkül, hogy hangosan nevettek volna, nehogy a porosz észrevegye, hogy rajta mulatnak. Antonius, aki napról-napra bátrabb lett, czombját megfogva mondta: „Még nem elég kövér“ és hátulját veregetve dörmögte: „Ez mind jó vastag börke.Ilyenkor az öreg óriás, aki képes volt egy kovácsüllőt elvinni, felvette karjaiba és magyarázta: „Három mázsánál fgy lattal se nyom kevesebbet.“ Végül szokásává vált, disznaját mindenütt ahova vitte, étellel megkínáltatni. Naponta abban telt legnagyobb öröme, hogy mondogatta: „Bármit adhatnak neki, megzabál mindent. És a jó emberek adtak neki vajas kenyeret, burgonyát, hideg felvágottat és a disznó mindent megevett. Katonánk egy szeretetreméltón buta ficzkó, el volt ragadtatva ezen figyelmes bánásmódtól és merőben udvariasságból annyit evett, hogy megbetegedett, semhogy valamit visszautasított volna. Teljesen meghízott, egyenruhája már szűknek bizonyult és ez véghetetlen örömet okozott Antoniusnak. „Én disznóm, neked még külön lakást kell készítenem“. Különben pedig a világ legjobb barátai voltak és ha az öregnek a környéken dolga volt, a porosz már csak azért is elkísérte, hogy társaságát élvezhesse. Rosz időjárás volt. Ez volt az 1870. évi borzasztóan kemény tél, mely minden aggodalmat Francziaországra zúdítani látszott. Az öreg Antonius, ki mindenről előre gondoskodott és előnyét a viszonyokból húzta, egyik zavarban levő szomszédjától trágyát vett, mert előre látta, hogy az tavaszszal szűkén lesz. Szekerével esténkint egy-egy fordulóval hazavitt félmértföldnyire lakó Hantes szomszédjának majorjáról. Disznója mindig kisérte és minden nap, melyen ez állatot jól tarthatta, ünnep volt neki. ... Időközben azonban gyanakodni kezdett a katona. Ha nagyon nevettek fölötte, vadul forgatta szemeit, melyekből néha-néha a harag lángja villámlott. Tanulmányi kirándulás a fogarasi állami ménesbirtokra. Tekintetes Szerkesztő Ur! Helyénvalónak tartom, hogy e lapok hasábjain megemlékezzem a czimzett szeptember 18. és 19-én megejtett tanulmányi kirándulásról. A marostorda megyei gazdasági egylet t. i. kieszközölte a magas minisztériumnál, hogy egy kisgazda-csoport tanulmányozhassa fogarasi ménesbirtok mintagazdaságát. 17-én vettek részt benne, név szerint: Nagyölyvösről Benkő Mihály, Szabó Sándor, Szabó István, Szabó Mihály, Szűcs Ábrahám; Nyárádtőről: Bálint János, Magyari Pál; Csitszontiványról: Varga Fe-rencz, Bartus Márton, Györfi Pál, Kovácsi Sándor; Mezőpanitról: Kovács Sándor, ifj. I Pete András, ifj. Gál János, Zajzon Pál; Maroskareszturról: Vajda György és Gernyeszegről: Csekmo Ferencz. Statisztikai nyelven: két ref. pap, egy ref. tanító s egy rakás falusbiró, vagy falusbiró-jelölt, mindannyian kisgazdák, kik között egy volt román, egy pedig olyan, a ki többet soha sem ült vasúton. Dósa Sándor gazdasági egyesületi titkár, sok papirossal, sok tanácscsal, sok utasítással és sok jó kivonatokkal menesztett útnak. Tanuló fiait majd nem küldi nagyobb töprengések közt kollegiumba, mint minket most Fogarasra Államás-főnök, kapus, konduktor, vonatvezető, mind meg lettek keresve, hogy ugyancsak vigyázzanak re- ránk, a minek is legelső eredménye lett egy egészen külön szakasz, mely osztályrészül ! Egy estén, midőn már eleget evett, egy falatot se akart többé lenyelni. Fel akart kelni. De a Szent Antonius öklével megfenyegette és midőn erőszakos kezeit vállára téve, olyan erélyesen leültette, hogy alatta a szék összetörött. Vad örömrivalgás hallatszott. Antonius arcza ragyogott a dicsőségtől, felemelte disznóját, úgy tett, mintha szirogatná és vezetni akarná és szólt: „Ha már enni nem akarsz, igyál Isten nevében!“ És a csapszékból pálinkát hozattak. A katona boszosan nézett körül, de ivott, amennyit csak akartak. A Szent Antonius a körülállók nagy örömére a fejét fogta. A normann, ki oly vörös volt, mint egy paradicsomalma, szilajul nézett a disznóra, megtöltötte a poharakat és ürítették annak egészségére. A porosz pedig anélkül, hogy szót vesztegetne, egymásután nyelte a konyakot. Ez volt csak a verseny, egy torna, revanche-ivás! Mire a kupa kiürült, egyik se bírta tovább. De egyikük se volt legyőzve. Kezet fogtak. A következő reggelen folytatni akarták. Támolyogva mentek odább és megindultak a trágyás szekér mellett, melyet lassan húzott két ló. A hó elkezdett esni és a holdvilágtalan és a pelyhek halottfehér színétől szomorú világosságot nyert. (folyt. köv.) adatott a fogarasi expeditiónak és a hol a társaság sült csirkével és tepertyűs pogácsával el is helyezkedett. Dósa Sándor bizonyosan még akkor is utánunk tekintett, mikor a vonatunk füttye a caukorgyár füttyével összekeveredett... 18-án reggel érkeztünk meg Fogarasra, a pinzgaui tehenek és Mikszáth városába, hol Szikszai Béla intéző helyettes és Sárközi Aladár igazgatósági titkár vártak minket uradalmi kocsikkal s vittek be az uradalom által előre megrendelt szállásunkra, holott is mindjárt közölve lett velünk a már sokszorosított és mindenkinek kézbesített következő programm: 18-án de Érkezés Fogarasra reggel 8 óra 34 perczkor. Reggeli Indulás fél 10 órakor Sárkányba, bivalytehenészet és gazdaság megtekintése, onnan déli 12 órakor indulás vissza Fogarasra. Ebéd d. u. 1 órakor. Délután: Indulás 8 órakor. A fejedelemasszonykuti major, ugyanitt a kancza évjáratok, azután a Bukovica köze, betleni és fogarasi tag megtekintése. Este a város megtekintése. Vacsora 7 órakor. 19-én d. e. reggel 10 órakor a pinzgaui tehenészet, utánaa tejház és belső tag megtekintése. Délben 12 órakor indulás alsószombatfalvára, itt a ménes megtekintése. Elutazás. Miután ezen kirándulás nem turista kirándulás, hanem tanulmányút volt, azt hiszem logikusabb dolog volna tanulmányt írni az eredményről, én azonban mégis csak tudósítást írok, a tanulmányi jelentést, a gazdasági egyletnek külön megküldendő hivatalos jelentés számára tartva fenn. Egész utunk alatt mindig gyönyörködtünk, csupán egyszer vetemedtünk egy kis politikára is Mikor a fogarasi havasokat megpillantottuk, két biró között a következő politikai színezetű párbeszéd keletkezett : — Tyúk, mekkora hegyek! — Bárcsak Bécstől is ekkorák választanának el. — A hátamon is meghordanám. — De szívesen segítenék ! Első karaván kirándulásunk Sárkányba volt, hol gróf Delamonte Arthur intéző és Búzás Lajos gyakornok magyarázó vezetése mellett az ottani bivaly-tehenészetet és gazdaságot tekintettük meg. Itt láttuk az u. n. tőzeg-bányászatot és annak használatát, mely eddig ismeretlen volt előttünk. Tanulmányunk eredményeképpen álljanak itt a következő számadatok : a 60 drb bival-tehén évi tejhaszna átlagban egyenként 1420 liter, mely literenként 9 krban értékesíttetik. Egy cseléd évi fizetése készpénz 60 írt, búza 300 kg., rozs 700 kg., árpa 200 kg., tengeri 300 kg.,a hold föld, 12 kbm. fa, 24 kg. hús, 24 kg. só, 200 - öl kert, lakás. Ezen kívül sertést tarthat a mennyit akar, de a pásztorolást maga fizeti. Külmunkások fizetése: Széna összes munkája holdanként 3 írt, kukoricza feles, s arat érte a munkás 1/2 holdat; tök, paszuly kender mind az övé. Köré is, ha V3-at beszállít/3 az övé. Sarju feles és arat érte félannyit. Aratás holdanként koszt nélkül 4 frt. Unlorf Irnv H. G. HIHE K. -- Személyi hin. Mikó Árpád főispán tegnap a kisküsküllő völgyi vasút műtan rendőri bejárására Dicsőszentmártonba utazott. Adótiszti vizsga. Walter Kolozs szászrégeni áll. adóhivatali gyakornok f. hó 26-án a helyi pénzügyigazgatóságnál — az adótiszti vizsgát sikerrel letette. — Székely munka Kossuth Lajos megdicsőüléséről. A székelyföldi iparmuzeum háziipari osztályában pár nap óta érdekes agyagmunka látható. Készítője Molnár Dani makfalvi fazekas háziiparos, kialakító képességének többször adta már tanújelét. Mélázó pásztorait, furulyázó juhászait ismeri már a közönség