Székely Lapok, 1898. november (28. évfolyam, 88-95. szám)

1898-11-03 / 88. szám

2. oldal. SZÉKELY LAPOK Marosvásárhelyt, 1898. november hó 3. Marosvásárhely elektromos világítása. Fenn a havasokban áll a sudár fenyő, az anyaföldből, esőből, levegőből és nap­sugárból szedvén táplálékát erősödik, gya­­rapodik napról-napra. Életének egész tar­tama alatt az energiának különböző nemeit chemiai és élettani hatások révén átalakítva gyűjti, raktározza magában. Mindez azon­ban csak addig tart, míg egy napon a fenyő gerendák, padlók, deszkák stb. alak­jában megy világgá, hogy éveken át fel­halmozott munka mennyiségét az emberi­ség szolgálatába bocsássa. A modern technika azonban ezzel még nincs kielé­gítve és nem telik egy rövid fél órába, hogy a hátramaradt fűrészpor és fahulla­dékban rejlő energia mint elektromos fény világítja lakásunkat. Ez a processus megy végbe a vásárhelyi Farkas-féle fűrésztelepen létesített elektro­mos telepen. A fűrészekből nyert tüzelő­anyag értékesítésére két nagy gőzkazán áll rendelkezésre. Ezeken kívül két erősebb kazán kőszén tüzelésre van berendezve. Két darab gőzüzemű és két szíjjal hajtott szivattyú szolgáltatja két hatalmas kútból a szükséges vízmennyiséget. A gépházba lépve három gépcsoportot látunk. Két 125 effektív lóerős kompaund­­kondenzácziós gőzgép, a legmodernebb gőz­­gépépítés szülöttei, kötél­hajtással egy-egy váltakozó áramú generátort tart üzemben, mely utóbbiak meghosszabbított tengelyü­kön saját gerjesztő géppel bírnak. Mindegyik generátor 1600 egyidőben égő 16 normál­­gyertyás izzólámpát vagy annak equivalensét ívlámpák esetleg motorokban képes táp­lálni. Várjon mikor fog Vásárhelyt egyidőben 3200 izzólámpa égni ? Akkor, midőn a vá­rosban felszerelt lángok száma 4000—4500-ra fog rúgni, mihez még néhány évi türelem kell a vállalat részéről Pedig a telep berendezése csak akkor lesz normálisan (de nem teljesen) kihasználtnak mondható, mert az előbbi két gőzgépen és generá­toron kívül van még egy harmadik gép­­garnitúra is. Ennek gőzgépje napközben a szomszédos fűrésztelepet tartja üzemben, de tengelykapcsolások által bármely perc­­­ben működésbe hozhat egy harmadik ge­nerátort, mely 2000 egyidőben égő 16 gyertyás izzólámpának adhat áramot. Ezen gép azonban csak tartalék gyanánt szolgál és csak az esetben fog üzembe vétetni, ha a két másik gépcsoport közül vala­melyikben baj esnék vagy valamelyik ja­vításra szorulna. Az elektromos gépek által fejlesztett áram, mielőtt a városi hálózatba jutna, előbb az u. n. kapcsoló táblán megy ke­resztül. Erős vasállványba helyezett már­vány lapokon vannak itt a különböző mérő­­készülékek elhelyezve, melyek az üzem­vezetőnek tájékozást nyújtanak úgy az egyes gépekben, mint a hálózatban ural­kodó állapotokról. A kapcsoló tábla be­rendezése módot nyújt továbbá arra, hogy a hálózat egyidejűleg 1—2 vagy 3 gép által legyen táplálható. Ha egyik gépben üzem közben valami baj esnék, akkor hozzákapcsolják a másik gépet úgy, hogy egy-két perczig a két gép közösen táp­lálja a hálózatot, majd a leállítandó gép terhelését lassanként csökkentik és mi­dőn a másik gép az egész terhelést át­vette, akkor lekapcsolják. Mindez úgy tör­ténik, hogy a világítást nem zavarja és a közönség a történtekről tudomással sem bír. De menjünk ki a központi telepbe az utczára. A gépekben előállított 3000 volt feszültségű áram két egymással össze­függésben lévő és e tekintetben is tartalé­kot nyújtó vezetékpáron jut a transformá­­torokba, melyek a nagy feszültségű áramot kis feszültségűvé változtatják át, hogy mint ilyen a közönség veszélyeztetése nél­kül legyen a lámpákhoz vezethető. A la­kások és egyébb helyiségek belsejében el­helyezett vezetékek kizárólag kisfeszült­ségű áramot vezetnek és érintésük, vagy a velük való kísérletezés, játszás csak kellemetlenségeknek lehet okozója, de életveszéllyel nem jár A nagy feszültségű áramot továbbító vezetékek mindenütt úgy vannak elhelyezve, hogy velük a közönség­­akaratlanul, véletlenségből érintkezésbe nem juthat. A nagyfeszültségű árammal való érintkezés veszélyességéről és azon óvintézkedésekről, melyek e vezetékekkel való bánásmódot illetik a közönség a vá­rosi tanácsnak néhány nap előtt közzétett hirdetményéből tájékozást szerezhetett. Az utezai vezetékhálózat nagyfeszültségű része a kisfeszültségű részszel közvetlen kapcsolatban sehol sem áll. Utóbbi a trans-­­ formátorok vasmagjában keltett indukc­ió folytán nyeri az áramot. A kisfeszültségű hálózat végig vonul az egész városon és és egyrészt a közvilágításra szolgáló utczai lámpákat, másrészt pedig a mentén fekvő üzletek, lakások és egyéb helyiségek be­rendezését látja el árammal. Az egyes fogyasztók az áramot legc­él­­szerűbben árammérő után fizetik, melyet a vállalat csekély díj fejében kölcsönöz. Az áram egységára kissé magas ugyan, de ezt indokolttá teszi az előállítás költsé­ges volta úgy, hogy mindenütt ezen egységár van érvényben, a­hol az áram fejleszté­sére olcsó vízerő nem áll rendelkezésre. Mindamellett tekintve azt, miszerint az elek­tromos világítás természete lehetővé teszi, hogy vele a legcsekélyebb fáradság mellett a legnagyobb mértékben takarékoskodjunk ezáltal azon előnyt rejti magában, hogy különösen lakások világításánál gondos kézben egyáltalában nem lesz költségesebb a petróleum világításnál. Az elektromos világítás tehát nem elégszik meg azzal, hogy a háziasszonyt sok dologtól megsza­badítja, a lakást egészségesebbé és kelle­mesebbé teszi, a gyakori baleseteket ki­zárja, hanem ezenkívül még jótékony mo­rális hatással is van a fogyasztóra, amennyi­ben a kezünk ügyébe eső kiiktató lassan­ként rászoktat bennünket a takarékoskodás­­szép erényére. Ha ezeken kívül meggondoljuk, hogy úgy a központi telep, valamint a vezeték­­hálózat berendezése a világítás szolgálta­tásának biztonsága tekintetében a legtúl­­zottabb követelményeket is kielégítheti olyannyira, hogy a közönség az elektro­mos világításra legalább is oly biztossággal számíthat, mint mostani petróleumvilágí­­tására, úgy csak örömmel üdvözölhetjük a vállalatot, mely anyagi és erkölcsi tőkéjét ezen, a város kulturális fejlődésében nagy lépést jelentő, közhasznú vállalkozásba helyezi, sikerült volt, hogy túlszárnyalta vele min­den elődjét e nemben , és ezért nevezték el kortársai „magyar Horácnak“ őt. — A „Magyar Századokéban pedig — mint ő írja — a szabadságban született népnek hasonló szellemben mondja meg az igazat. . Történelmet irt, hogy nemzetének dicső tetteit, szabadsága megóvásában kifejtett nehéz küzdelmeit állítsa az utó­dok elé; hogy példát nyújtson a követésre; a multba­ megy, a múltba szárnyal s annak fényes alakjait állítja a gyenge unokák elé, hogy ezeket szendergésükből életre keltse, tettre buzdítsa. Ő a nemzeti nagyság, az ősi dicsőség éneklője volt, s a múltból nem kétségbe­esést, hanem erőt, kitartást merít a jelen és jövő küzdelmeivel szemben. Jósol egy szebb jövőt, melyben hazája ismét szabad és boldog és nagy lesz. Látnoki lelke érezte, hogy közel már az idő, midőn: ------Mit rákentek a századok, lemos­suk a gyalázatot ! -------“ Megjósold, de ő azt meg nem érh­eté; a Gondviselés megtagadta tőle, hogy mely után lelke sóvárga, élvezze egyetlen vágyának teljesülését, hogy: nemzetét szabadnak lássa, mert­­ 1830. jan. 23-án meghalt. Meghalt anélkül, hogy csak valaki is tudta volna, s meghalt anélkül, hogy lett volna a ki a szoba padlójára bukó agyot esésé­ben felfogja. így, ilyen volt élete s halála is. Meghalt Virág Benedek?! Nem, mert, a mint Tárkányi Béla mondja felőle: „Halva is él a ki igy él, mint a magyar nemzet disze Virág Benedek. — Igen, csak teste porladozik de szelleme és müveiben s művei által, melyek ha nem remek müvek, s egy Berzsenyinek,,és egy Vörösmartynak túlszárnyalásaik által sikerült is azokat elfeledtetniök, érdemét el nem homályosithatják, mert­ nincs sem elötte, sem utána iró, ki annyi fiatal tehetséget vezetett be az irodalomba, mint ő; ő volt ki buzdította s áldásával fel­avatta őket. Művei új, nemzeties irányt jelölnek s teremtenek meg irodalmunkban: magyar érzés, magyar gondolkozás jellem­zik azokat. Nagy volt ő; mutatja ezt azon tisztelet is, melylyel kortársai viseltettek iránta: Ányos Pál, Baróthi Sz. Dávid, Berzsenyi, Vörösmaty és mások, a mellett, hogy gyakran látogatták, mesterüknek vallották őt, s dicsőítő énekeket írtak hozzá. — Templom volt háza, a hazaszeretetnek­­ szent csarnoka, hová a fiatal Íróknál­­ egész serege járt, tanácsát és áldásá kérni, — kiket főképpen arra buzdita hogy: magyarul Írjanak, mert: „így : szent is szentebbnek tetszik előttünk, mer' jobban behat a szívnek mélyére.“ — Midőn­­látja buzdításának sikerét, ujjongva­­ kiált föl: íme Múzsám szent szavárs Nagy sereg fellobbana, És buzog és fárad­hatlan A hazának áldozik! így lelkesít, munkál szakadatlanul s nem vár jutalmat érte, mert tudja, hogy: „Nem magyar földön terem a borostyán.“ Ez volt Virág Benedek! Mint költő — igaz — csak korának élt, csak korának világított, de mint ember, az igazi haza­szeretetnek példaképe világítani fog hosszú századokon is keresztül. — A nyelv, melyen ő zengett, bárha elavult már; újabb s hatalmasabb dalnokok túl­szárnyal­­ták is őt, de eszméi és érzeményei a haza- és a szabadság-szeretetről szólanak lelkes hévvel, visszhangot keltenek, mig csak egy magyar szív dobog e hon határai közt. — Ő él s élni fog­ . . . Gyujtsunk szövétneket, hogy emlékét fel­újítsuk, s kegyelettel áldozzunk neki. — Be vájjon, oly szük­ körü a hála melyet ő tőlünk érdemel ? ily kevés a száma azoknak, a kik hálával adózandók neki? Nem, ezrek, milliók azok. De hálával tar­tozik­­ neki hazánknak minden hű fia, kinek ajkáról egy szép magyar szó elreb­ben: — mindenki, kit a magyar szellem nemzetünkhöz csatol! Ennek a szellemnek nevében jöttünk, hogy hálánkat lerójuk „tüzes ébresztője iránt !“ Zengjen tehát újra a dal A szép magyar nyelven, Magyar szívből fakadjon az Ezen a szent helyen ! Szép hazánknak bérczeitől Zengjen Adriáig: Él s élni fog nyelvében még A magyar sokáig! Fel hát újra! Ajkainkról Büszkén zengjen a dal : Égbe törjön Hozzá is föl: Ez a föld itt — magyar! — is —r. S­zínház, Bokody 40 éves színészi jubileuma. Bokody Antal délvidéki színigazgató — ki most társulatával városunkban működik október 1-én töltötte be színészi pályájá­nak 40-ik évfordulóját. Ez alkalomból színésztársai ovácziókban részesítik veterán direktorukat. Jubiláns előadást tartanak szombaton, november 5-én. Bokody pár heti itt időzése alatt hatá­rozott művésznek bizonyult és a közönség kedvenc­e lett. Éppen azért hisszük, hogy műpártoló közönségünk szívesen csatlako­zik az ünneplő pályatársakhoz és együtt ünnepli meg a neves vidéki direktor 40 éves színészi jubileumát. Bokody 21 éves korában 1858. október 1-én lépett először színpadra Szegeden Szabó József társulatánál. Azóta bebaran­golta az egész országot, s a pécsi és pesti színházak kivételével az ország valamennyi színpadán játszott. 1869-ben lett igaz­gatóvá s ily minőségben Pápán kezdte meg szereplését. Mint gondos igazga­tónak jól ment dolga egészen 1874-ig mikor a budai színkörben az akkori német áramlattal nem bírván, anyagi bukás szélére jutott. 1880-ban harmadszor nősült; mostani feleségét Máthé Rózát el­vévén ismét rendezhette ügyeit, s azóta állandó társulatával a délvidéki nagyobb városokat járja sorra. Első feleségeitől született gyermekei elhaltak, harmadik nősülése gyümölcslélén maradt. A szeretetben élő házaspár azonban nem tudván gyermek nélkül élni, két árva gyer­meket nevel. E körülmény élénk világot vett a Bo­­kody-pár lelkületére. Igazi szeretettel ne­velik őket, s már mindkettőt annyira fej­lesztették, hogy mint a napokban meg­győződhettünk róla nagyobb szerepeket is ügyesen megjátszanak. Társulata is egy szeretetben élő békés család benyomását teszi reánk. Nem kevés baj és nyomorúsággal kellet megküzdenie míg ennyire jutott, erős te­hetség, határozott művész, ki beillenék a főváros bármely színházába az első művé­szek közé. Szívesen üdvözöljük Bokody színigazga­tót jubileuma alkalmából és őt a mi mű­pártoló közönségünk jóindulatú támogatá­sába a legmelegebben ajánljuk. Bokody a támogatást, az elismerést rég kiérdemelte. Szombaton Aranylakodalom Rákosi Vik­tor és Beöthy László nagyhatású színműve telt házat vonzott. Csodás ereje van a kornak, melyből a neves írók tárgyukat merítették, melyhez bámulni, honszeretetet, önfeláldozást, bátorságot tanulni emlékeink visszavezetnek. Ebben rejlik a költemény varázsa is, melyet ma megrövidítve láttunk (Budavár bevétele dekoráczió hiányában kimaradt). Apáink küzdterét, hős tetteit újítja fel. Szent előttünk az összefoglalt episodok lánczolata, s az is, mit egy sziámii keretébe foglalni nem lehetett. A főszerepet Margittal adta Koltai sze­­mélyesítésével több önállóságot mutatott de nem volt elég tűz és mozgékonyság benne ; azért játékának színezésével sze­rencsésebb volt, mint máskor. Bokody­né (Katicza) a darab nagy női szerepében szép hatást ért el A siker nagyobb része azonban Bokodyt (Krausz) és Szebenit (Mikulák) illeti. Mindkettő re­mek alak volt. Farkas (Jurátus, kormányzó, Lubomirszky) sok szerepét ügyesen játszta meg. A kor­mányzó maszkja azonban rész volt. Károly­iné (Emerencia) sikerült alakítást mutatott Az előadásban kisebb-nagyobb sikerrel vettek részt: Vágó, Szilágyi, Belli, Ká­rolyi, Bándi Róza, Takács Mariska Jászai M, Reviczky Etelka, Tukorai. A ruhatárra dicséretet nem mondha­tunk. Sok öltözék kritikán alul állott. Több gondot kell fordítani az öltözködésre. Az előadást vasárnap megismételték a teltház előtt. Hétfőn Ki­kapós patikárius Godelet- Heltay ötletekben gazdag és rendkívül mulattató vígjátéka volt soron. A helyzet komikuma dominálja bőven megrakva pikantériával az újkor elma­­radhatlan fűszerével. Nagyban emelte hatását, hogy a fősze­repet (Ferdinand) Szebeni adta, kinek üde komikuma ezúttal a szokottnál is jobban érvényesült. Kitűnően volt disponálva. Szerepét a legkisebb részletekig kidolgozta és remekül megjátszta. Legtöbbször nyílt jeleneteiben nyert tapsot, lámpák elé is sűrűn hívták. Mellette Farkas (Fontageot) és Tukorai (Bertinet) a két kikapói mu­tattak jellemző könnyed alakításokat

Next