Székely Lapok, 1899. április (39. évfolyam, 27-35. szám)
1899-04-02 / 27. szám
2-ik oldal, dók eladni magukat, inkább éhen halnak, — hát azok éhen halnak, vagy küszködve verejtékesen tengetik az életet. Nos, kiket becsüljünk? Ezeket a koldusokat? Ezek is kiveszőben vannak. Mert hiában! Úgy van teremtve az ember, hogy ha rongyos a rujhája, fázik, ha nincs étele, itala, — , éhezik meg szomjazik. A levegő nem takarja be testünket, a levegő nem is hizlalja azt. Vagy elpusztulunk, — vagy keresni kell ruhát is, meg betevő falatot is. Szóval az önérzetes koldusok száma is egyre apad. Nagy sebe van az én népemnek, be fog-e gyógyulni valaha? . . . Ezer meg ezer hivő örvendezik ma az általános emberi megváltazás legdicsőbb lényének, a feltámadásnak. Én is örvendenék velük, ha nem nehezednék ólomsulylya lelkemre az örömmaró bánat. Lesz-e ennek az én népemnek is föltámadása — nem a szent sírból, de a szentségtelen erkölcshiány fertőjéből?! . . . B. Józsa Gyula, irj államtitkár. A hivatalos lap márczius 29-iki száma a következő legfelső kéziratot közölte. Igazságügyi magyar miniiszterem előterjesztése folytán Bernáth Géza dr. szegedi ítélőtáblás elnököt az igazságügyministériumhoz államtitkárrá kinevezem. Kelt Bécsben, 1899. évi márczius hó 22-én. Ferencz József, s. k. Plósz Sándor dr., s. k. mennyit bánkódott azután az ártatlan lélek után, a ki neki első szerelme volt. Nem törődött heteken, hónapokon át semmivel, s senkivel. Tőle akár disznó dinyét, akár j lenmagot vethettek az ugar fordulóba. Ha- !gyott mindent a maga mentire. Heteken, hónapokon át nem tett egyebet, mint vál- | jára vetette remekművű vadász fegyverét ! fütytyentett Neró kutyának. — a mely hűségesen ment elől - egy-egy pacsirtát verve fel útjában, egész a Zöldy udvar felett elterülő kedves kis pagonyig, hol gazdájával együtt lehevertek azután az illatos fűbe. A gazda elővett tárczájából egy fény-képet s hosszasan nézte, nézte mindaddig , mig egy hivatlan vendég érkezett azokba a szép nyílt tekintetű fekete szemekbe. Mikor jól kisírta magát megkönnyebbülten kelt fel helyéről és ballagott haza. Csak Margit és Margit foglalta le napokon át egész gondolatát. Az új szomszédot még nem ismert. De nem is akarta. Soha jó szemmel sem tudna talán reá nézni egykori boldogsága és ifjú reményei helyének bitorlójára s növelte ellenszenvét még az is, hogy az oláh volt. A tőzsgyökeres magyar gentry ivadék egy bocskorosból úrrá lett oláhval még szóba sem állhat! Pedig mégis szóba állott! . . Éppen Szent István napja volt. Arany idő ez egy olyan szenvedélyes vadásznak, mint István. Ilyenkor elfeled minden földi bajt Egy régen nem látott érzet hatja át kedélyét és bánatot, fáradságot, nélkülözést mindent elfeledve egy szenvedélynek lesz önműködő gépje a vadász ember ilyenkor. Már kora reggel hangzottak a bodoni hegyek az István kopói csatolásától. Soha akkora vadász szemcse! Délelőtt kilencz tiz óráig már öt darab nyúl esett. Végre mint egy jól végzett munka után kimerülten de vígan fütyörészve ballagott hazafelé, midőn az uj szomszéd lóheréséből kiugrik az a mi kis ugri füles jószágunk és nyíl sebességű iramban tartott a falu felé. A két fáradt kopó utána István lázasan kapta le fegyverét válláról, de nem ------------ t találta el s egy pillanat alatt az üldözőt állat már üldöző ellenségeivel együtt eltűnt a Basescu kertjében. István bosszúsan nézett kutyái után. Sipját vette elő, kiabált utánuk, kürtjébe fújt, levegőbe lőtt, mind hasztalan, a kutyák még sem jöttek vissza, benn jártak azok már az udvarház táján. „Még lelövi az oláh őket“ — mormoga magában és e gondolattól hajtva egész ösztönszerüleg hirtelen átvetette magát a sürü akácz és galagonya fákkal kerített sövényen. A sürü fagyai és kert kevésbé gondozott részében elbokrosodott gyümölcsfák közt csörtetve haladt előre. „Ha lelőtte a kutyáimat én is lelövöm, mint a legutolsó komondort“ — villant át fejében e gondolat. És ime mekkora volt ámulata midőn a kert főutjára kiért. A felvert kis nyúl ott feküdt az út porondján meglőve. Már a túlvilági álmokat aludta, az egyik kopó mellette hasalt nyelvét öltögetve, a másiknak pedig a lábait kötözgette a kerti festett padon egy tizenöt évesnek látszó fűszer- és csemegeüzletében kaphatók finom likőrök, Cognac-pezsgők, kül- és belföldi csemege borok, 1 liter kiváló Leányka bor 60 kr, 1 liter Vörös bor 85 kr, 1 liter igen jó asztali bor 44 kr; bonbonok és egyéb czukorkaneműek nagy választékban; szolnoki gőzmalmi lisztek, valamint a legmegbízhatóbb gazdasági, konyhakerti és virágmagvak minden a legjobb minőségben és jutányos árban. Székely Lapok A néptanítók mozgalma. A czímet olvasva, ne tessék rosszat gondolni. Szükségesnek tartom ezt a megjegyzést előre bocsátani, mert sokan voltak, akik erről a 27 ezernyi hatalmas testületről eddig így vélekedtek: örüljünk, míg alszik, mert ha fölébred, ha mozogni kezd, félő, hogy a szocziálizmus polypkarjaiba veti magát. — Ezt a — mondhatjuk, hogy a magyar tanítóságot mélyen sértő — feltevést a következmények fényesen megcáfolták. A magyar tanítóság, igenis, megmozdult, mert cselekedni akar. A sok teljes, a súlyos anyagi gondok már nagyon megnyomták a vállait, most tehát könnyíteni akar magán. De ez a mozgalom nem olyan természetű, mint a hasonló czélú emócziók szoktak lenni; nincs benne semmi lárma, semmi követelés. A néptanítóság azzal mutatta ki igazi intelligenciáját, hogy szerényen, zajtalanul, csendben fogott a munkához; nem az államhoz, nem is a társadalomhoz, hanem elsősorban önönmagához fordult segélyért. Tudta, hogy egyszerre nagyot ugorni nem lehet, meg nem is tanácsos, tehát egyelőre nem fogott éppen nagy dologhoz. A néptanítóságot gyermekei bizonytalan sorsa aggasztja legjobban. Oh mert hány tehetséges tanító-gyermek elől záratik el a boldogulás útja, lelke szárnyát hánynak nyirbálja meg az anyagi vergődés, nyomorgás, nélkülözés! A folytonos aggódást már megsokalta és most azt akarja elérni, hogy a kiváló szellemi tehetséggel megáldott tanító-gyermeket magasabb tanulmányaik folytatásában se gátolja az anyagi tehetetlenség. E czélból „Tanítók Háza“ czímmel Budapesten egy nagyobb szabású intézetet akar felállítani, ahol a főiskolákat látogató, de szegény tanító gyermekek ingyen, vagy legalább nagyon mérsékelt áron teljes ellátásban részesülnének s a szünidő alatt a vidékről a fővárosba ránduló tanítók is — szintén mérsékelt díj mellett — kényelmes otthont találnának. Az eszme megpendült, a kivitel módozatainak megvitatása elkezdődött. A tanítóság nemes szándékát elejétől fogva nagy figyelemmel kísérte Wlassics Gyula dr., nagytevékenységű kultusminiszterünk is sőt kijelentette, hogy a törekvést teljes mértékben helyesli, a rendelkezésére álló minden eszközzel támogatni fogja. A szép eszme ezzel a kijelentéssel a megvalósulás stádiumába jutott, mert a néptanítóság soraiban megkétszereződött az ügy iránt való lelkesedés; a hangulatból ítélve, minden tanító kész a legmeszszebb menő áldozatok meghozatalára is. Valószínű, hogy a szükséges pénzösszeg legnagyobb része önkéntes adakozás útján fog egybegyűlni, de már biztosra vehetjük, hogy a kormány hathatós támogatása sem fog elmaradni; remélhető továbbá, hogy a felállítandó intézet telkét a főváros ingyen fogja átengedni. Igazán lélekemelő dolog, mikor 27 ezer ember szíve egyszerre, egy magasztos eszme hatása alatt megdobban. Ilyen lelkesedés, ilyen egyetértés, összetartás még nem fordult elő a néptanítóság kebelében. Az tagadhatatlan, hogy voltak ez előtt is küzdő, lelkesedő, munkás tanítók, de a Marosvásárhely, 1899. április hó 2.