Székely Lapok, 1899. augusztus (39. évfolyam, 62-70. szám)

1899-08-03 / 62. szám

r és a kormányz, a kultuszminiszter és az akadémia nevében tesz koszorút Petőfi emlékoszlopára Önmagához méltó volt a képviselőház küldöttsége, mely hazafias és tapintatos vezetőt nyert Tallinn alelnök személyében. A Budapestről elindult képviselőkhöz itt még többen csatlakoztak, a­kik közül gróf Károlyi István, gróf Zichy Jenő, Apáthy Péter, Kabos Ferencz, Bauszner Guidó és Melczer Vilmos, továbbá a román Serbán Miklós említendő, aki nemzeti ötös fogaton hajtott föl Fogarasról. ő volt az egyedüli román Petőfit ünneplő. Erdély előkelősé­gei közöl Bartók püspök, gróf Bethlen Bálint és Aurél, dr. Szentkereszthy s báró Zeyk József jelent meg, aki, bár egy­maga, de annál lelkesebben képviselte az ünnepen a főrendiházat. Mikorra a déli nap forró sugarai vissza­verődtek a fehéregyházi turul érerszárnyai­­ról, Petőfi sírján ott feküdtek egymás mellett az országgyűlés, megyék, városok, testületek, társulatok és egyesek kegyelet­virágai, aztán a negyvennyolc­as honvé­dek küldöttsége vonult a megdicsőült baj­társ nyugvóhelyéhez. Ötven éve tört re­­ménynyel tették le a fegyvert, akik ma mint megtört aggok könnyek közt jöttek ide újra búcsúzni a viszontlátásig. Teljes rendben történt a bevonulás Se­gesvárra, a­hol fönt a várban nyomban megtartották a délutánra tervezett ünnep­séget, azaz előbb várni kellett a kormányt képviselő államtitkárra, a­ki ez időben audiencziát adott. Bartók lendületes be­széde, mely méltó pendantja volt a fehér­egyházi szónoklatnak, kezdte itt a program­£ ot, a mely Illyés Bálint hazafias verse­­ik elszavalásával be is végződött. Az­zeg honvédek nevében beszélt a 48-as párt e­gy képviselője, mikorra letették a koszorúkat és szebbnél-szebb virágok egé­szen átfonták a szobor talapzatát. Elől feküdt Jókai koszorúja, mellette egy díszes ezüstmivü koszorú Fiume kegyeletének fé­nyes bizonysága, a város színeiből készült szalagon e felirattal: I. Fiumeni ad Ales­sandro Petőfi 30. juiglo 1899. Feltűnt még egy hatalmas babérkoszorú, hófehér sza­lagján e felirattal: Petőfi emlékének­­ , Prielle Kornélia. Épen vége volt a hivatalos ünnepségnek, mikor Ugrón ide is fölvezette székelyeit. Muzsikaszó, taraczkdurrogás mellett vonul­tak föl Csaba ivadékai, a­kik száz­számra hozták virágos koszorúikat Petőfi Sándornak. Ekkorra már egész Segesvár az utczán volt. A legszászabb szász is előbujt megbámulni a magyar hazafiságot, a­mely a mai nappal múltnak és jövőnek is példát mutatott. A társasebéd után csakhamar kiürült a város; előbb a szé­kelyek keltek útra, aztán a többi utasok is, estefelé a derék segesvári rendezőség is megpihenhetett babérjain. Az ünnepet csak két sajnálatos eset zavarta meg. Az egyik az volt, hogy E. Kovács Gyula, a kolozsvári nemzeti szín­ház művésze, a forró időben napszúrást kapott s összeesve a mentőknek kellett elszállítani. A másik eset pedig egy kínos inczidens volt, a­mely majdnem komolyabb jelleget öltött. Egyik budapesti hadastyán-egylet ugyanis olyan nemzetiszinű zászlóval von­­­nult az ünnephez, a­melyen Kossuth Lajos arczképe volt. Egy belügyminiszteri ren­delet értelmében Magyarországon csak előírás szerint való zászlót szabad hasz­­­­nálni. Sándor László főispán észrevette a­­ dolgot és odaüzent a zászlót tartó Kard-­­ hordó elnökhöz, hogy a zászlót azonnal­­ adja át. Ez ezt vonakodott megtenni s a­­ tömegben hangos morgás volt. Végre is az ünnep­rendezők tapintatos közbelépése kedvezően intézte el a kínos inczidenst. A pénzről. Irta: Dr. Kömőcsy József. II. A nemes fémeknek alkalmas voltát tehát kimutattuk, még hozzáadhatjuk, hogy mivel nagyon terhes munkával szerezhető meg tehát nagyon értékes. És ezeknél fogva pénznek nagyon alkalmas. A­mint nő a tömege az aranynak és ezüstnek, a szükséglet is nő, mert a forgalom is foly­ton fejlődik és igy értéke a nemes fémek­nek egyáltalában nem változik nagyon. Az arany és ezüst kicsi terjedelemmel nagy értékkel bir, szóval a pénz minden álta­lunk felsorolt kellékei megvannak benne. (A platina becses anyag és nemes fém, de jó pénzt verni belőle nem lehet, mert réteges és nem nyújtható és a színe na­gyon hasonlít az ezüsthöz és értéke az arany után áll, de a pénzzé verés költsé­gei igen nagyok vele.) Targó és Kéri nevű nemzetgazdák azt mondják, hogy az ara­nyat és ezüstöt a gondviselés rendelte pénzanyagul, mint a búzát kenyérül; így hát azt pénzé nem az emberiség közmeg­egyezése tette, hanem azon fémeknek tu­lajdonságai. Arisztotelész és sok-sok évvel utánna Locke azt tartották, hogy az aranyat és ezüstöt a konvenczió tette pénzzé. De ha nem is verik pénzzé az aranyat és ezüstöt, az mégis csereközvetítő volt. (A kelták arany drótot használtak gyűrű formára feltekerve csereközvetítőül) ; a törökök egy „erszény aranyról“ (zechinéről) szólanak; Ábrahám is erszénynyel (a bibliában zsákkal) mérte az ezüstöt. Az emberiség pénzzel először a könnyen található féme­ket használta: jelesen ólmot, bronzot, vasat, sárga rezet stb. De mivel a czivi­­lizátióval nagyon sok kellett, igen nehéz pénzzé változott ez anyag. Kezdetben a római „ász“ egy font volt, később az értéke nagyon leszállott egy font ász­nak. Később jöttek rá az ezüst pénz hasz­nálatára Kr. e. 900 évvel. Fédón, Argosz királya Eszm­a szigetén verette az első ezüst pénzt 895 évvel Kr. e. A görögök Hómer korában nem hasz­náltak vert pénzt, hanem csak Hérodotosz idejében. 485 évvel ab. u. c. vagyis Róma építése után, az I­se pán háború lejártával verték Rómában az első arany és ezüst pénzt. Cyrusz midőn Ázsiát meghódította, onnan 15 ezer bankó vagyis font aranyat hozott rudakban és tömérdek ékszert, (egész platán fák voltak aranyból kiverve), 500 ezer tálentumot ezüstben szedett össze és Szemiramis kráterit, mely 15 tálentum volt és 80 fontot nyomott, így tanítja (Timu­m.) Tehát a kincs már a pénzverés előtt meggy­üjtetett ezen anyagokban. Cyrusz ezeket Perzsiába hozta volt és Nagy Sán­dor győzelmével görög, majd római kézbe került. Mert akkor a hódí­tók minden kincset elvettek a legyőzöttektől, vagyis mai értelemben „kirabolták a nemzeteket“, így jutott Európába a fennemntett kincs. A rómaiaktól a hódítók vették el, de bele­ejtették nagy részét a Közép tengerbe, legalább így mondja a história. A pénz hatalma. Az egyes cserék szűk körre szorítkoztak, de a pénz közbejövetele, a csere ketté­szakasztásával kiterjesztő az ember hatal­mát az egész földre. Bárhol lévő ember­társai tehetségére hatalmat ad a pénz, mert vele megszerezhető, mi pénz nélkül nem lehetne megvásárolható. Az ember „glébé adstrictusz“ volna pénz nélkül, vagyis egy helyre volna szoritva és ha valahová menne mindent magával kéne vigyen : pinczetokot meg átalvetőt és mivel a vendégszeretet­nek is határa van, tehát nem ritkán a me­zőn kellene háljon. Régen a más nemzetek vagyonát háborúval kellett elrabolni és a háborúk terjesztették a javakat s az isme­reteket, mit ma a pénz terén és igy az ember rablási vágyát mérsékeli, vagyis a „pénz a béke eszköze“. Legfőbb szerepe abban van, hogy közvetíti a munkát, vagyis munkanyereséget ad a csere ketté szakasz­tásával. A­m­íg a munkát nem pénzzel fizették, addig a munkás ott kereshetett csak munkát, a­hol terményt kapott érette, de ma már bárkinek lehet munkát kínálni. A pénz a megtakarítás eszköze is. Ter­ményben tőkét gyűjteni nagyon nehéz, mert nagy tér kell neki és romlandó is. A pénz szolgálatai minden irányban oly nagyok, hogy a mai világ műveltségét arra vihetni vissza úgy, hogy mindenki szereti mentől nagyobb mértékben a pénzt. Azonban a pénz is olyan mint minden emberi dolog, melynek tehát árnyoldalai is megvannak. A­kinek pénze van, az ren­delkezhetik a más ember javai és szolgála­tai felett, mig más speczifikus jóval (búza stb-vel) ezt tenni nem lehet. Az államnak segélyt az nyújthat, aki pénzzel rendelke­zik; a pénzes embereket tehát igyekszik az állam megnyerni és igy hatalmuk még nagyobb lesz annyira, hogy a pénzembe­rek daczolnak még az állammal is és itt van a nagy baj, mert a kik hiteleznek az államnak, azoktól nagyban függenek a többi polgárok. (Folyt. köv.) Marosvásárhely, 1899. augusztus hó 3. Székely Lapok. 3-ik oldal. IRODALOM. Emlékkönyv Magyarország ezer­éves fennállása emlékére. Háromszék vármegye törvényhatósági bizottsága 1894. évi deczember hó 28-án tartott közgyű­lésében elhatározta, hogy Magyarország ezeréves fennállásának ünneplő esztende­jére emlékkönyvet ad ki. Szükségesnek ta­lálta oly monografikus irányú emlékkönyv megírását, a­mely magában foglalja Há­romszék vármegye területének, gazdasági, ipari, közlekedési, közigazgatási, művelő­dési stb. életműködésének lehetőleg­etter

Next