Székely Lapok, 1900. január (40. évfolyam, 1-17. szám)
1900-01-02 / 1. szám
2-ik oldal csapata előtt. És ott látjuk vérében vergődve, leverve mintegy lethargikus állapotban feküdni egy egész idegen ismeretlen nemzet lábai előtt. Ve vietis! Jajj a legyőzötteknek. És azután? . . . Megtörténik egy epizód, melyben megkáromlása történik az Istennek, a jognak, erkölcsnek és igazságnak s nemzeti oltáraink a porba szerte szórva hevernek. Hitünk megrendült az emberben és hittük azt, hogy e nemzet létjogosultsága megszűnt e földön. Megdöbbent szívvel, még fájdalommal gondoltunk a végítéletre, mely reánk kimondandó lesz. És tovább ? . . . A lehanyatlott század színpadán uj jelenés következik. Az Úr meghallgatja árva népe jajgató szavát és kimondja, hogy elég a büntetésből. Uj kor uj élet virradt reánk. A magyar megint politikai tényező a vén Európa térképén. E megpróbáltatás után másodszor fedezi fel nyelvét, alkotmányát, irodalmát saját hazájában. Az elmúlt századok mulasztásait rohamos gyorsasággal igyekszik pótolni, hogy versenyképes legyen a nyugati államokkal. És a XIX. század e törekvésében segítette őt. Azonban e szédületes gyorsaságú haladás a magyar társadalom terén ferde kinövéseket hagyott maga után. Az actiónak megjött a reactiója. A váratlanul kivívott szabadság mohó élvezete beteggé tette társadalmunkat. Vallása? az érdek és pénzimádás. Erkölcse meglazult. Haza? ... a századvégi ember szea magyar közigazgatásnak, az erdélyi magyar társadalomnak. Ha élni és uralkodni fog itt még a magyar, az nem fogja megbocsátani soha a mai társadalomnak, hogy engedte elfajulni a kivándorlást és sorsára bízta Romániába vándorolt honfitársait, rokonait, testvéreit. Önök tisztelt hallgatóimat végezetül arra kérem, ne higgjenek a szószátyároknak, kik saját lelki szegénységüket takarva, Romániát dicsérik, ne kövessék a szerencsétlenek tanácsát, de inkább térítsék azokat is magukhoz. Romániában nem szeretik, ott gyűlölik, megalázzák, kicsúfolják, tönkre teszik a magyarokat, Isten mentse mindnyájokat, hogy oda jussanak. Ne felejtsék soha a költő igaz mondását: A nagy világon kívül Nincsen számodra hely, Áldjon vagy verjen sorskeze Itt élned, halnod kell. Vége, mint elkoptatott fogalom, egy frázis, mely csak az ostobák és rajongók tömegének tud jelszava lenni. Akad osztály is, melynél a haza nemzetközi fogalommá lett. A család kezdi elveszíteni jellegét s a létért való küzdelem miatt vállalattá alakul át, néhol részvénytársasággá. A szép és nemes iránti érzék megtompult, s szürke blazirtsággal szemléljük az események egymásután való lefolyását. Érdeklődésünket az egészséges természetesség nem tudván felcsigázni, rendkivüliség és idegizgató frivolitásokra áhítozunk és ez uralja irodalmunkat, művészetünket. A szépet nem a szépben és a természetesben keressük, hanem ezek ellentéteiben. Sötét a múlt képe!... Nem kép! Valóság. De azért a szeretet hangján kell megemlékeznünk e letűnt, századról. Hisz nyolc század mulasztását hozatta helyre velünk. Hibái mellett is nagy, dicső és eseménydús volt nemzetünk történelmében. És most azt kérdjük milyen lesz a jövő? A természet rendje azt mutatja, hogy a fiatal és erőteljes individum hivatása újabb és fontosabb dolgokat végezni, a vén elagott egyén pedig csak vegetál. A letűnt, század ugyanezt a képet mutatja. A fiatal és tetterős XIX. évszázad sokat, nagyon sokat teremtett, hogy elagott vénségében hibákban lefedzett, ez a természet eredménye. De váljon az uj, az ifjú XX. század felfogja e hivatását. Lesz-e elég ereje az újjáteremtéshez. S váljon nemzetünkre milyen szerep vár benne. Hatalmas, nagy és boldog lesz-e. Adja Isten, hogy úgy legyen ! A király döntése. A megkönnyebbülés érzetétől áthatva hajlunk meg az alkotmányos király ítélkezése előtt. A legfelsőbb döntés félesztendőre a 3B és% kvóta arányt állapítja meg. Nagy elégtétel a magyar álláspontnak, mert ime a király masa sem akarta a már bizottságilag állapított 344% ot. A királyi kézirat, amely a Budapesti Közlönyben jelent meg, így hangzik : Kedves Széli! Minthogy a magyar korona országainak és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országoknak törvényes képviseletei között arra az arányra nézve, amelyben azok a közös ügyek költségeihez járulni tartoznak, az 1867. évi XII. törvényczikk 19., 20. és 21. §§-ai (az 1861. deczember hó 21-én kelt ausztriai törvény 3. §-a R. G. Bl. 146 sz.) értelmében létesítendő egyezmény nem jött létre , a közös ügyek költségeihez való hozzájárulási arány kérdését az idézett törvényczikk 21. §-a (az idézett törvény 3. §a) alapján és az 1900. év első hónapjának tartamára való érvénynyel akkor döntöm el, hogy a közös ügyek költségeiből a magyar korona országai 333/49%-ot a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok 6665/49°/oot viselnek. Utasítom Önt, hogy ezt köztudomásra hozza. Kelt Bécsben, 1899. évi deczember hó 30-án. FERENCZ JÓZSEF, k. Széll Kálmán s. k. Vármegyei közgyűlés. 1899. decz. 30. „Bizony ártalmas egy népség az a fináncz ármádia“. Olyan irgalmatlan, hogy nem kegyelmez sem a viczispánnak, sem a falus bírónak, felhajtja még az öt éves adóhátralékot is könyörtelenül Hát ez még sem járja. Kivesz a szegény gazdák kezéből és szájából mindent, még a vetőmagot is lefoglalja, hiszn ezzel kész bukása a gazdának. Már pedig ha megbukom én s utánnam a másik, a harmadik gazda, megbukik a kormány is “• Ezeket panaszolta el ma Jeney Károly bátyánk a közgyűlésen tett interpellácziójában a napirend előtt. És Désy Zoltán alispán valami olyan formát felelt reá, hogy elsősorban is ha a pénzügyigazgató ellen panaszol az interpelláló, a közgyűlés ezen nem segíthet, mert az illetékes fórum a közigazgatási bizottság. De ha hatalmába álln, sem tudna segíteni a túl szigorú hajtások miatt okozott bajokon bár, hogy személyválogatás nélkünak mindenkin minden bátrak vezetésen ő rajta is, azt látja pénzügy emberei csak hivataliségüknek tesznek eleget. E válaszon megnyugodott a fia, nem éppen rajongó Károly bátyái A tárgysorozat többi pontját a jc megalakítandó bizottságok — ta választása képezvén — három új vlasztatott meg a közigazgatási bírót. — három az igazoló választmányba a két leavató bizottságba pedig egyelnök. Helyettes tiszti ügyésznek Dr. L Oszkár jelöltetett ki. A többi pontok egymásután tárgyaltattak le kevés vitát keltett Marosvásárhely város átirata a quóta felemelés ellen — továbbá a tanítók házában egy Maros-Torda megyei szoba alapítására adandó 500 írtnak mely alapból való kiutalása. A gyűlés végén tárgyaltatott Berzencey István indítványa a szék havas mikénti kezelése tárgyában, melyre a bizottság Berzenczey indítványával szemben azt határozta, hogy a havas kezelését továbbra a jó kezekben levő, a központi hivatalra s az alispánra bizza. A közgyűlés délután egy órakor ért véget a mikor Mikó Árpád főispán boldog újévet kívánva a tagoknak az ülést bezárta. Székely Lapok, Marosvásárhely, 1900 január hó 2.