Székely Lapok, 1900. január (40. évfolyam, 1-17. szám)

1900-01-02 / 1. szám

2-ik oldal­ csapata előtt. És ott látjuk vérében vergődve, leverve mintegy lethargi­­kus állapotban feküdni egy egész idegen ismeretlen nemzet lábai előtt. Ve vietis! Jajj a legyőzötteknek. És azután? . . . Megtörténik egy epizód, melyben megkáromlása történik az Istennek, a jognak, erkölcsnek és igazságnak s nemzeti oltáraink a porba szerte szórva hevernek. Hitünk megren­dült az emberben és hittük azt, hogy e nemzet létjogosultsága megszűnt e földön. Megdöbbent szívvel, még fájda­lommal gondoltunk a végítéletre, mely reánk kimondandó lesz. És tovább ? . . . A lehanyatlott század színpadán uj jelenés következik. Az Úr meghallgatja árva népe jajgató szavát és kimondja, hogy elég a büntetésből. Uj kor uj élet virradt reánk. A magyar megint politikai tényező a vén Európa térképén. E megpróbál­tatás után másodszor fedezi fel nyel­vét, alkotmányát, irodalmát saját hazájában. Az elmúlt századok mulasztásait rohamos gyorsasággal igyekszik pó­tolni, hogy versenyképes legyen a nyugati államokkal. És a XIX. szá­zad e törekvésében segítette őt. Azonban e szédületes gyorsaságú haladás a magyar társadalom terén ferde kinövéseket hagyott maga után. Az actiónak megjött a reac­­tiója. A váratlanul kivívott szabad­ság mohó élvezete beteggé tette társadalmunkat. Vallása? az érdek és pénzimádás. Erkölcse meglazult. Haza? ... a századvégi ember sze­a magyar közigazgatásnak, az erdélyi magyar társadalomnak. Ha élni és ural­kodni fog itt még a magyar, az nem fogja megbocsátani soha a mai társadalomnak, hogy engedte elfajulni a kivándorlást és sorsára bízta Romániába vándorolt honfi­társait, rokonait, testvéreit. Önök tisztelt hallgatóimat végezetül arra kérem, ne higgjenek a szószátyároknak, kik saját lelki szegénységüket takarva, Romániát dicsérik, ne kövessék a szeren­csétlenek tanácsát, de inkább térítsék azokat is magukhoz. Romániában nem szeretik, ott gyűlölik, megalázzák, kicsúfolják, tönkre teszik a magyarokat, Isten mentse mind­­nyájokat, hogy oda jussanak. Ne felejtsék soha a költő igaz mon­dását: A nagy világon­­ kívül Nincsen számodra hely, Áldjon vagy verjen sorskeze Itt élned, halnod kell. Vége, mint elkoptatott fogalom, egy frázis, mely csak az ostobák és rajongók tömegének tud jelszava lenni. Akad osztály is, melynél a haza nemzet­közi fogalommá lett. A család kezdi elveszíteni jellegét s a létért való küzdelem miatt vállalattá alakul át, néhol részvénytársasággá. A szép és nemes iránti érzék megtompult, s szürke blazirtsággal szemléljük az események egymásután való lefolyá­sát. Érdeklődésünket az egészséges természetesség nem tudván felcsi­gázni, rendkivüliség és idegizgató frivolitásokra áhítozunk és ez uralja irodalmunkat, művészetünket. A szé­pet nem a szépben és a természetes­­ben keressük, hanem ezek ellenté­teiben. Sötét a múlt képe!... Nem kép! Valóság. De azért a szeretet hangján kell megemlékeznünk e letűnt, századról. Hisz nyolc század mulasztását ho­zatta helyre velünk. Hibái mellett is nagy, dicső és eseménydús volt nemzetünk történelmében. És most azt kérdjük milyen lesz a jövő? A természet rendje azt mutatja, hogy a fiatal és erőteljes individum hivatása újabb és fontosabb dolgo­kat végezni, a vén elagott egyén pedig csak vegetál. A letűnt, század ugyanezt a képet mutatja. A fiatal és tetterős XIX. évszázad sokat, nagyon sokat teremtett, hogy elagott vénségében hibákban lefedzett, ez a természet eredménye. De váljon az uj, az ifjú XX. század felfogja e hivatását. Lesz-e elég ereje az újjá­teremtéshez. S váljon nemzetünkre milyen szerep vár benne. Hatalmas, nagy és boldog lesz-e. Adja Isten, hogy úgy legyen ! A király döntése. A megkönnyebbü­lés érzetétől áthatva hajlunk meg az al­kotmányos király ítélkezése előtt. A leg­felsőbb döntés félesztendőre a 3B és% kvóta arányt állapítja meg. Nagy elégtétel a magyar álláspontnak, mert ime a király masa sem akarta a már bizottságilag állapított 34­4% ot. A királyi kézirat, a­mely a Budapesti Közlönyben jelent meg, így hangzik : Kedves Széli! Minthogy a magyar korona országainak és a birodalmi tanácsban kép­viselt királyságok és országoknak törvényes képviseletei között arra az arányra nézve, a­melyben azok a közös ügyek költségei­hez járulni tartoznak, az 1867. évi XII. törvényczikk 19., 20. és 21. §§-ai (az 1861. deczember hó 21-én kelt ausztriai törvény 3. §-a R. G. Bl. 146 sz.) értelmében léte­sítendő egyezmény nem jött létre , a közös ügyek költségeihez való hozzájárulási arány kérdését az idézett törvényczikk 21. §-a (az idézett törvény 3. §a) alapján és az 1900. év első hónapjának tartamára való érvénynyel akkor döntöm el, hogy a közös ügyek költségeiből a magyar korona országai 333/49%-ot a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok 6665/49°/oot viselnek. Utasítom Önt, hogy ezt köztudomásra hozza. Kelt Bécsben, 1899. évi deczember hó 30-án. FERENCZ JÓZS­EF, k. Széll Kálmán s. k. Vármegyei közgyűlés. 1899. decz. 30. „Bizony ártalmas egy népség az a fi­­náncz ármádia“. Oly­an irgalmatlan, hogy nem kegyelmez sem a viczispánnak, sem a falus bírónak, felha­jtja még az öt éves adóhátralékot is köny­örtelenül Hát ez még sem járja. Kivesz a szegény gazdák ke­zéből és szájából mind­ent, még a vető­magot is lefoglalja, hisz­n ezzel kész bukása a gazdának. Már pedig ha megbukom én s utánnam a másik, a harmadik gazda, megbukik a kormány is “• Ezeket pana­szolta el ma Jeney Károly bátyánk a köz­gyűlésen tett interpelláczió­­jában a napirend előtt. És Désy Zoltán alis­pán valami olyan formát felelt reá, hogy els­ő­sorban is ha a pénzügyigazgató ellen p­­anaszol az in­terpelláló, a közgyűlés ezen nem segíthet, mert az illetékes fórum a­­ közigazgatási bizottság. De ha hatalmába álln, sem tudna segíteni a túl szigorú hajtások miatt okozott bajokon bár, hogy személyválogatás nélk­­ünak mindenkin minden bátrak vezetésen ő rajta is, azt látja pénzügy emberei csak hivatali­ségüknek tesznek eleget. E válaszon megnyugodott a fia, nem éppen rajongó Károly bátyái A tárgysorozat többi pontját a jc megalakítandó bizottságok — ta választása képezvén — három új v­­lasztatott meg a közigazgatási bírót. — három az igazoló választmányba a két leavató bizottságba pedig egy­­elnök. Helyettes tiszti ügyésznek Dr. L Oszkár jelöltetett ki. A többi pontok egy­másután tárgyaltattak le kevés vitát kel­tett Marosvásárhely város átirata a quóta felemelés ellen — továbbá a tanítók há­zában egy Maros-Torda­ meg­yei szoba ala­pítására adandó 500 írtnak mely alapból való kiutalása. A gyűlés végén tárgyaltatott Berzencey István indítványa a szék havas mikénti ke­zelése tárgyában, melyre a bizottság Ber­­zenczey indítványával szemben azt hatá­rozta, hogy a havas kezelését továbbra a jó kezekben levő, a központi hivatalra s az alispánra bizza. A közgyűlés délután egy órakor ért vé­get a mikor Mikó Árpád főispán boldog újévet kívánva a tagoknak az ülést be­zárta. Székely Lapok, Marosvásárhely, 1900 január hó 2.

Next