Székely Lapok, 1904. február (44. évfolyam, 26-48. szám)

1904-02-02 / 26. szám

XXXIV. évfolyam 26. szám. Maros-Vásárhely, 1904. február hó 2. P .II. 1T 1 £ v A II' A. 1 I . A P Megjelenik: fe vers délutáni árá&áru*Szerkesitttség: Et. ref. kall. ttfosda (Beáké L.), hova s lap síeli enni részét illető közlemények küldendők Előfizetést és hirdetéseket felvesz Benfefi L. (ev. re?, koll. nyomda.) Szerkesztőségi telefon szám 130. — Siadóhivatali telefonszám 161. Előfizetési árak vidékre : egy évre 1® kor., félévre 8 kor., negyed évre 4 kor., egy hóra 1 kor. 60 fill. Helyben, házhoz hordással: egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed évre 3 kor., egy hórakor. Az az ultima ráczió! (.Med). Manap konstatálni lehet, hogy a politikai helyzetben külsőleg semmi sem változott, de maga ez a változatlanság bizonyos rosszabbodást jelent, mivel a sürgős elintézést, váró ügyek elhúzódása újabb és újabb bajok forrásává válik az országra és lakosságára nézve. Mikor a Kossuth Ferencz vezetése alatti függetlenségi párt felhagyott az obstrukczióval, mindenki közel levőnek hitte a két katonai javaslatnak s az indemnitásnak megszavazását. Az obstrukcziót folytató, számra csekély töredék azonban kímélet nélkül kihasználta és kihasználja még mindig a házszabályok azon intézkedéseit, melyek egy kis számú csoportnak is lehetővé teszik a vitáknak majdnem tetszés szerinti időig való kihúzását. Jelenleg még a második katonai javaslatnak is csak első szakaszánál tart a Ház. Ma már nagyon megfogyott azon optimisták száma, akik az obstrukciónak egy évi tartama alatt, mindig az obstrukció közeli megszűnésében reménykedtek. Bizonyos elfásultság vett erőt a többség sorain s az az érzés vált általánossá, hogy így már sohá még sem mehetnek a dolgok, hanem történni kell valaminek, hogy a törvényhozás és az ország a rákényszerített tétlenség nyomása alól szabaduljon. Az utó-obstrukciónak minden várakozást túlhaladó szívós életét nagyrészt a más pártokból, név szerint pedig a néppártból nyert időnkénti támogatás tette lehetővé. A néppártnak s a vele rokonszenvező elemeknek ez a magatartása pedig azon a reményen alapszik, hogy ha gróf Tisza miniszterelnöknek még hetekig nem sikerül az ujonczokat megszavaztatni s általában eredményt felmutatni, akkor végre is elejtik Tiszát Bécsben s következik egy, a klerikálisok szája íze szerint való kormányalakulás. Ez a föltevés azonban alaptalannak bizonyult, mert Tisza gróf félremagyarázhatlanul nyilatkozott arról az ultima ráczióról, a mit a magyar parlamentarizmus tisztességének megmentése érdekében kényszerülve lesz alkotmányos utón keresztül vinni. Tisztában van az ország és annak közvéleménye a voltaképen a czél felől, arról tudniillik, hogy az Ugron-pártnak és a néppártnak a technikai obstrukcióra való szövetkezése világossá tette, hogy mi a valódi czélja az obstrukciónak. Olyan politikus nincs, aki komolyan hinné, hogy a magyar vezényleti nyelv az obstrukczió folytatásával ez idő szerint elérhető volna, az obstrukczió valódi czélja tehát nem más, mint gróf Tisza miniszterelnöknek s vele együtt a szabadelvű iránynak megbuktatása s a klerikális irány győzelemre segítése. A helyzetnek ezen tisztább fölismerését nagyon előmozdították a képviselőhöz utóbbi ülései által nyújtott tapasztalatok s ezek mindinkább megérlelték a többség soraiban azt a meggyőződést, hogy a dolgok az eddigi modorban nem folyhatnak tovább, hanem erősebb rendszabályokhoz kell nyúlni az obstrukció megtörésére. A szabadelvű párt körében mindinkább megbarátkoznak a képviselőház feloszlatásának gondolatával, de ez valami nagyon hamar nem fog megtörténni, mivel a Ház felosztását meg kell előzni a házszabályok oly módosításának, mely jövőre nézve lehetetlenné tegye a mostanihoz hasonló obstrukciót. Az obstruálók azonban s azok, akik velük többé-kevésbbé rokonszenveznek, előreláthatólag ellene fognak szegülni a házszabályok ily irányú átalakításának. A miniszterelnöknek, hír szerint, eddig az volt a szándéka, hogy meg fogja kísérelni a házszabályoknak az összes pártok egyetértésével, tehát barátságos megegyezés útján való módosítását. Az utóbbi napok tapasztalatai azonban arra mutatnak, hogy ezen az úton eredménye jutni nem lehet. Számolni kell tehát a többségnek azzal, hogy a házszabályoknak az ország életbevágó érdekei által parancsolólag követelt módosítását a maga erejéből kell keresztül vinnie. Nos hát keresztül is fogja vinni a a gróf Tisza vezéréje alatt. De aztán jaj lesz az egyéni érdekben, s feketeségben leleplezett obstruáló hősöknek, mely a közelmúltban teljes egyoldalúsággal hajlította az egész kormányt az u. n. agrárérdekek istápolása felé. Végre is a termelési és általán a gazdasági érdekkörök folytonos súrlódását természetesnek kell tartanunk, de teljesen más elbírálás alá esik a helyzeteknek olyatén kiélesítése, midőn az érvényesülés harczában egyik a másikat akarja legyűrni, sőt megsemmisíteni. Mindig kárhoztattuk azt, ha az egyes gazdasági ágazatok egymás ellen törtek akkor, midőn pedig nagyon könnyen megtalálhatták volna — egy kis jóakarattal és főleg elfogulatlansággal — közös érdekeik kapcsolódási pontját. A mezőgazdaság táplálja és nyersanyaggal látja el az ipart; az ipar a mezőgazdasággal szoros kapcsolatban intenzívebbé és így jövedelmezőbbé teszi a gazdálkodást; a kereskedelem pedig arról gondoskodik, hogy úgy az ipar, mint a mezőgazdaság produktumai folytonosan elhelyezhetők legyenek. A kereskedelem alapjában véve szervezi a fogyasztást és szünet nélkül arra törekszik, hogy a kínálatnak minél kedvezőbb keresleti konjunktúrákat teremtsen. Világos, hogy a kereskedőknek ez a törekvése közvetlenül a termelőkre hat vissza előnyösen, mert ha az áron van is a kereskedőnek nyeresége, az többé kevésbbé mindig arányban áll a beszerzési árak alakulásával. Ennélfogva nagyon természetes, hogy a kereskedelem megbénítása egyenesen a termelők megkárosítását jelenti. A dolgoknak ezt a logikus következését, mondhatnék elemi igazságát, éppenséggel nem respektálták agráriusaink, s csak amagukon ejtettek sebet, midőn nem az intenzív gazdálkodásban igyekeztek az erők érvényesülését, munkájuk gyümölcsét és anyagi eredményét feltalálni, hanem abban a hibás okoskodásban, hogy termelvényeik értékesítését arra hivatott kezekből kivonva, nemcsak termelők, hanem kereskedők is akartak lenni. De hát legyünk teljesen őszinték. Az agráriusokat ezen törekvésükben nagyrészt, sőt elsősorban a politikai érvényesülés vezette, márpedig a politikai hatalom megszerzése egyoldalú kedvezések kilátásba helyezése alapján, legalább is — erkölcstelen. Nem rekriminálunk, értelme sem lenne, de azt ismételjük, hogy veszedelmes közelségében voltunk ezen irányzatnak. Hangsúlyozom, hogy voltunk. Minden jel arra vall, hogy a földmivelési kormány új csapáson készül haladni. Arra az útra igyekszik mezőgazdaságunk fejlődését viszszaterelni, mely a pillanatnyi előnyök figyelmen kívül hagyásával az állandó siker és komoly eredményekhez vezet. Ennek a Mezőgazdasági érdekeink és a földmivelésügyi minisztérium. (.a.) Bármennyire méltányoljuk azon rendkívüli fontos érdekeket, melyek mezőgazdasági termelésünk megvédelmezésével kapcsolatosak, mégsem hagyhatjuk említés nélkül azt a romboló hatású irányzatot. Újságkihordó, kifutó ügyes fiú fizetéssel felvétetik lapunk kiadóhivatalában!!