Székely Lapok, 1905. szeptember (45. évfolyam, 182-202. szám)
1905-09-01 / 182. szám
2-ik oldal ozni, csak helyesebb irányba akarja ezt az ügyet terelni. Éppen az a czél, hogy azok a házalók, akik a Székelyföldet bejárják, a jövőre székelyek legyenek. A bükkfa értékesítésére nézve utal az emlékiratnak e részbeni fejtegetéseire. Végül meggyőződésének ad kifejezést, hogy ha a társadalom összefog az állammal abban a komoly akaratban, hogy a székelységben valóságos honmentő akciót létesítsen, akkor, ha nem is nagy eszközökkel, de téglát téglára rakva, mégis épületet lehet emelni. Vöröss László miniszter az értekezletet annak konstatálásával rekesztette be, hogy az értekezlet az emlékiratban foglalt javaslatokkal nagyban és egészben egyetért. Ehhez képest a miniszter a további intézkedéseket a javaslatoknak életbeléptetésére megteszi. Ezzel a nagyérdekű értekezlet véget ért. Törvényhatósági élet. A város. A városi közgyűlés. A városi törvényhatósági bizottság tegnap d. u. 3 órakor tartotta XII ik rendkívüli közgyűlését a városház nagytermében. A gyűlésen dr. Bernády György polgármester elnökölt. — A következők estek nyilvános tárgyalás alá: Belügyminiszteri leirat a településről és a község kötelékébe való felvétel alkalmából fizetendő díjakról szóló szabályrendelet jóváhagyása, melyet a közgyűlés tudomásul vett. A belügyminiszteri rendelet a legtöbb adót fizető bizottsági tagok jövő évi névjegyzékének összeállításánál, a folyó évre kivetett vármegyei pótadók beszedésével és a jövő évi községi költségvetésekben megállapítandó pótadó százalék kiszámításánál az állami adó kivetési munkálatok késedelme miatt követendő eljárás. E pontra vonatkozólag dr. Bedő Sándor nyújtott be indítványt, hogy a névjegyzék összeállításánál ne 1905. évet vegyék alapul, hanem 1904-et. Rövid vita után az indítványt dr. Bernády elleninditványára elvetik. Majd a közgyűlés tudomásul vette a belügyminiszter leiratát az „Elhagyott gyermekek segélyalapja“ tárgyában hozott határozat módosításával. Az új téglagyár vízszükségletének ellátása tárgyában pedig azt határozta, hogy a benyújtott jelentések szerint fognak eljárni, amennyiben ez meg nem felelne, új terv kidolgozását teszik szükségessé. A vízgyűjtő csatorna kereskedelemügyi miniszteri engedélyt pedig tudomásul veszik. A közvágóhídi leszámolást helyben hagyják, úgyszintén a felülvizsgálatáról szóló jelentését tudomásul veszik. A Sándor János utczai elemi iskola átengedését az állami kincstárnak 20.000 koronába állapították meg. Ezután még több apró jelentések tárgyalása és tudomásul vétele után a gyűlés fél 6 órakor véget ért. MI UJSAG ?! 1900. augusztus 31. Szeressük egymást . . . Mosolyogva várom azt a perczet, Amikor látlak, angyalom. Mikor epedve nézhetek rád S neved csendül meg ajkamon. Székely Lapok Maros-Vásárhely, 1905. szeptember 1. Midőn kezed enyémben érzem !á Bár hallgatunk oly csendesen, nem tudja senki, csak mi ketten, a Szeressük egymást, kedvesem.n n Titokba, félve nézek csak rád, Alig ha alszik szó ajkamon. Suttogva, félve szólok hozzád, Ha van rá néha alkalom. De mégis értjük, értjük egymást, Hisz’ ezt rebegjük rendesen, Szeressük egymást mindörökké, Szeressük egymást, kedvesem. Ha int az óra, bucsúzóra És tőled hogyha távozom, ( Reád tekintek boldogsággal ! És azt hiszem, hogy álmodom. ) Ott álsz előttem elmerengve, Egy szót se szólunk s mégis, mégis ! Szeretjük egymást, kedvesem. Főispánunk itthon. Gr. Lázár István főispán ma d. e. a fővárosból, hol a székely kérdés ankettjén vett részt, hazaérkezett. Nem lesz katonai szemle. A hadügyminiszter — mint biztos forrásból értesülünk — rendeletet adott ki, amely szerint a tartalékosok szokásos őszi szemléje ezúttal úgy a közös hadseregnél, mint a honvédségnél elmarad. Elesik tehát az a többfelől terjesztett hirdelés is, hogy a behívásra nem jelentkezett tartalékosokat a szemlén le fogják tartóztatni és megbüntetik. Emberölés véletlenül. Már egy hete, hogy történt a szomszéd M.-Kereszturon. A határon a cseplesi munkálatok folynak, melyet Zöldváry Gyula gépész (a helyi Wallerstein bácsi gépésze) vezetett. Folyt hó 25 év reggel 8 órakor, a reggeli szünetkor a gépész Roska János 16 éves munkásnak azt rendelte, hogy vigyen neki egy darab deszkát. A suhancz épen dinnyét evett, miért is visszaszólott a gépésznek, hogy várjon, amig eszik. A gépészt bántotta az engedetlenség, oda ment a fiúhoz s kétszer arczul ütötte. A suhancz a kezében levő kis késsel hadonászva hátrált, miközben Zöldvary még egyszer feléje ütött. Ekkor érte fagyékon a Roska szúrása. Zöldváryt beszállították a helyi állami kórházba, ahol két napi szenvedés után meghalt. A kés egy gyenge kis pengéjű eszköz, amely halálos szúrásra alig alkalmas. Zöldvary szúrása sem lett volna halálos, hanem a kés teljesen rozsdás lévén, vérmérgezést okozott. A vizsgálatot megindították, de a gyilkos suhancz szabadlábon van. Lótenyésztésünk érdekében, Vármegyénk gazdasági egyesülete előterjesztéssel élt a földmivelésügyi miniszterhez, hogy az előző évekhez képest ez év őszén kiselejtezés alá kerülő tüzérségi és szekerész lovak közül a tenyésztésre még alkalmas kanczákat engedje át kedvezményes áron a tenyésztő székely kisgazdáknak. Várjuk a miniszter válaszát, hogy a gazdaközönséget a továbbiakra nézve tájékoztassuk. Székely munkásleányok elhelyezése. A székelyföldi miniszteri kirendeltség az elmúlt évben igen sok marosvásárhelyi székely munkásleányt helyezett el a komáromi selyemfonó gyárban, kiknek ottan igen tisztességes kenyérkeresetben van részük. A leányok közül egy néhányan betegség, vagy egyéb családi körülmények miatt hazajöttek, nagyobb részük azonban most is ott van s a gyárvezetőség teljes megelégedésére dolgoznak. Mint értesülünk, a miniszteri kirendeltség legközelebbi napokban újból fog székely munkásleányokat szállítani Komáromba s a jelentkezők öszszeirása a kirendeltség irodájában épen most folyik. Napfogyatkozás. Tegnap a délutáni órákban érdekes és ritka természeti tüneményt tapasztalhattunk. A hold ugyanis világtéri utjában délután három óra tájban a nap és föld közé jutott és az izzó világfaklyát részben elfödte előlünk. Az elfedés nálunk a mi földrajzi fekvésünknél fogva csak részleges volt, a föld más pontjain lakóknak a nap teljesen elsötétedett. Nálunk a hold korongja a nap tányérjának felületét, látszólag 68/100 részben födte el. A tiszta égen egyszerre elhomályosodott a nap, a fény bágyadtabb, halványabb lett. Szinte különös, megmagyarázhatatlan érzés támadt az emberben e különös tünemény hatása alatt. Az emberek városszerte mindenfelé apparátusokkal szemlélték a nap elfogyatkozását. Kitüntetett életmentő. A hivatalos lap tegnapi száma közli, hogy a király Voda Patka marosvásárhelyi 22. honvéd gyalogezredbeli honvédnek, egy gyermeknek a vízbefutástól saját élete kockáztatásával történt megmentéséért, az ezüst érdemkeresztet adományozta. A székely földek javítása. A marosvásárhelyi czukorgyár részvénytársaság évenként 30.000 méter mázsa mesziszapot ingyen bocsát az erdélyi gazdák rendelkezésére. A székelyföldi kirendeltség, miután a gazdák a mesziszap gazdasági értéket nem ismerik, elhatározta, hogy a mesziszap trágyaértékét megismertetik. A köllótanitó elhelyezése. Nagy Lajos m.-régeni áll. el. iskolai tanítót, ki azon az exponált vidéken a magyarság lelkes bajnoka volt, s ki költészetében maradandó becsű müvekkel gazdagította irodalmunkat, a miniszter az izsapi all. el. iskolához helyezte át. Őszintén sajnáljuk derék barátunk távozását megyénkből. A mai piaczi árak. A mai piaczi áraknál semmi változás nem észlelhető. Mindennek az ára olyan, mint a múlt hetivásár alkalmával. Piaczvizsgálat. A mai piaczra került élelmi czikkek fölött orvosrendőri vizsgálat nem volt eredménytelen, amennyiben 150 drb. rossz dinnyét és egy csomó éretlen körtét semmisített meg a vizsgáló bizottság. Ezt ugyan gyakrabban is meg lehetne tenni, mert az eredménye mindig megvolna. Halálozás. Egy becsületes szegény asszony, Sükösd Mihályné, Szász Mária, Sükösd Mihály, az Önk. tűzoltó egylet régi szolgájának a felesége halt meg tegnapelőtt 64 éves korában. Ma délután temetik. Nyugodjék csendesen. Az ellopott revolver bosszúja. Még a múlt héten történt, hogy Hadik 1 J. helyi kötelesnek Butinka János nevű , nyomádi illetőségű kocsisa ellopta szekenyéról a revolverét. Hadik kereste az érté-