Székely Lapok, 1906. március (46. évfolyam, 48-74. szám)

1906-03-01 / 48. szám

2. oldal, azt, hogy még ma abszolutizmus nin­csen, nem fogadhatjuk el azt, hogy a nemzet ezeréves alkotmánya érintetlen épségben fennállana. Ilyen körülmények között ha szem­beállítjuk a november 18 iki dátumot az 1906. évi február 19-iki dátummal, meggyőződhetünk arról, hogy mikor elindultunk, nem oda igyekeztünk el­jutni, ahová megérkeztünk. Most pedig ne siránkozzunk, de ne is vicsorgassuk a fogainkat. Állapítsuk meg józanul, nyugodt megfontoltsággal, van-e erőnk és fegyverünk a további küzdelemre? Nem elég azt hebegni, hogy majd kiéheztetjük mi a passzív rezisztenc­iával a németet! Nem elég telekiabálni az országot azzal, hogy nem lehet már ma Európában egy nemzetet abszolút hatalommal kor­mányozni! Igen hangzatos, szép be­széd az ilyen és bárcsak igaz volna. Az ellenállásnak ez a módja azonban eddig teljesen hatástalannak bizonyult és az eredmények azt mutatják, hogy ezzel a „bölcsességgel“ eddig csak önmagunkat csaltuk meg. Vessünk véget a viszálynak, mely szembeállítja a magyart a magyarral és vegyük ki a felségjogok kérdését ebből a szőrszálhasogató szertelenség­ből, melyekben ezek a kérdések elpos­ványosodtak. Ha a nemzet vezérei olyan utat tudnak, melyen haladva elérhetjük a czélt, mely a nemzeti vágyak megvalósításához vezet, ám világítsák meg ezt az utat és nem lesz az országban senki, a­ki ne kö­vetné őket; de ha ők maguk is csak vakon tévelyegnek — a­mint hogy minden lépésük, minden szándékuk elhibázottnak bizonyul eddig — miért nem állanak félre a nemzet útjából és miért nem adják át a vezetés kö­telességét azoknak, a­kik 1867. óta becsületes alapon állva intézték az ország sorsát? Avagy meri-e valaki mondani, hogy a statuskvo ante helyreállításánál töb­bet ígérhet a nemzetnek? Avagy van-e bátorsága valakinek azt vitatni, hogy a nemzet nem szíves örömest fogadná ma már a statuskvo ante visszaállí­tását? Ma már ez is nehéz, nagyon nehéz, de az egyetlen feladat, mely megoldhatónak látszik. Megoldható a nemzeti jogok feladása nélkül, a jog­folytonosság teljes biztosításával. Meg­oldható a legyőzetés szégyene nélkül. Csak oda kell visszatérnünk, ahonnét elindultunk, a november 18-iki dátum vitáját kell közmegnyugvásra eldönteni, a parlamenti többségakarat megnyilat­kozását kell biztosítani.­zért. Ez beszélte el az egészet. A zsilipe­ken egy folyt, a vér, mint a viz. Egy másik mese, mint büntetőt tünteti fel a bányarémet. 200—300 évvel ezelőtt roppant sok volt a bányákban az arany. Ezért a bányabirtokosok egy napon össze­állónak s a bányában aranygolyókkal te­­kertek. Azonban ezt nemsokára megunták s más játékról gondolkoztak. Szombat volt s éjfél elmúlt. A bányákban már csak azért is meg kellett volna szüntetni a­­ munkát, mert benn voltak a vasárnapban. De az urak csak folytatták játékukat s­­ tovább dolgoztatták munkásaikat. Nem­­­sokára egy kis emberke jelent meg térdig érő szakállal s intette az urakat, hogy hagyjanak fel a játékkal. De azok nem hajtottak a beszédre s előhívtak egy ott levő asszonyt. Három aranygolyót igértek neki, ha ezért ant eladja. Az rá állván az alkura, a szegény arnak fejét levágták s azzal kezdtek tekézni. Erre roppant dörgés támadt a bányában, a sziklák összeomlot­­­­tak, a réseken roppant mennyiségű viz zuhogott be, mely hírmondónak egy bá­nyászt kimosott, a többi mind oda veszett. Ettől fogva az arany mindinkább kivesz a bányákból, úgy hogy ma már csak itt­­ott találnak egy keveset A bányarém azért is haragszik, ha jó­téteményeit elbeszélik. Búcsúmban két bányász dolgozott egy vajat végben, fel­váltva, mert a hely oly szűk volt, hogy egyszerre csak egy térhetett el benne. Egyikük jó ember volt, a másik gonosz. Mikor a jó bányász ment be, a banyaróm megnyitotta mindenfelől az aranyereket, a rossz elől pedig elzárta. Ezért amaz foly­vást gazdagodott. De a banyarém megtil­totta, hogy erről valakinek szóljon, legyen az akár a saját felesége. De a felesége házsartos asszony volt, s addig faggatta az urat, a míg az mindent ki­vallott. Mikor másnap a banyába ment, a banyarem addig lökdöste egyik faltól a másikig, hogy megőrült belé. Vége.) Székely Lapok Maros­vásárhely, 1906. hó márczius 1. ISI ÚIHAO *, 1006. február 28. Hamvazó. Amig mások a templomokat járják, Fejükre hamvat hintve pazaron: Én hallgatom a szilaj dalok arját, Mely édes lázzal karjaiba von. Lángszin italját a gyönyör kínálja, ibolyáit nyújtja a szerelem, Hogy csak szenvedni jöttünk a világra, tí mámor közben már-már feledem. Bóditó csóktól tűzben ég az arczom, Verem lobogva csapkod, mint a láng. Kabult fejem egy hóvál­on nyugasztom, Ma ünnepnap van, ki ügyelne ránk ?­­ Fehér virágok hub­ongnak fejünkre, Múltat, jövőt egygyé fon a jelen, Még nem látszik a tűznek hamvas üszke De hamvát érzem már a szivemen . . . Olvasóinkhoz, előfizetőinkhez. A belügyminiszter — mint azt a főkapitányság egy a kiadóhivatalunk­hoz intézett feiratában közölte, a­ki 2200 — jövö. sz. körrendeletével be­tiltotta a hólapok utczai elárusitását, s ezek között természetesen a mien­ket i£, azon indokolással, hogy „Az utczai árusítás és házalás útján ter­jesztett sajtótermékek, különösen pedig a hírlapok már évek óta az események és tények elferdítése, valamint valót­lanságok közlése által a közvéleményt irányzatosan nemcsak félrevezetik, hanem a kormány, a közhatóságok és ezzel a törvényes rend ellen folytatott izgatása­ikkal az állami rendet, valamint a köz­­békét és a közrendet súlyos zavarok veszélyének teszik ki.“ Mi a magunk részéről, hazafias lel­künk, erős meggyőződéseink egész erejével tiltakozunk az ellen, hogy eseményeket, tényeket elferdítettünk, valóságokat közöltünk s a közbékét és közrendet veszélyeztettük volna. Mert mi, minden gáncs és hitvány rágalom daczára, mindig az igazat ir­tuk. Fogjuk ezután is, és épen ez okán nem hallgathatjuk el óriási meg­botránkozásunkat a fölött, hogy ez a rendelet — ha a fölburjánzott „ha­zafias üzlet“-et joggal töri is le — csaknem orvosolhatlan sebet az al­kotmányunk egyik palládiumán , a szabad véleménynyilvánításon. Meg kell azonban hajolnunk a két­ségtelenül törvényes formákon alapuló intézkedés előtt s igy előfizetőink, olva­sóink szives figyelmét fölhívjuk, hogy egyelőre lapunk rendes kihordói köny­vecskét kaptak, melyben mindenki, a­ki állandóan olvasni akarja lapunkat, mint előfizető bevezettetik s ez igazolás alapján, nem házalás utján, hanem részletekben törleszthető előfizetési díj ezb­en, a lapot rendesen naponta megkapja. Lapunk előfizetési ára a lap hom­lokán olvasható. Azonban helyi elő­­fizülőinkn­ek 60 fillérért házhoz hor­­datjuk havonta a lapot. E kedvezményt azonban csak privát előfizetők élvez­hetik. Akczió a honi­ ipar érdekében. Többször megemlékeztünk már lapunk­ban arról a nagyszabású akczioról, melyet városunkban az osztrák ipar bojkottálására s a honi ipar fellendicesére nehány lelkes hazait kezdeményezett, élükön Bedeházy Jánossal és dr. Bernády Györgygyel. Az akezio mint szelesebb hullámokat ver. Tegnap már eljutott oda, a­hol a legna­­gyobb segítségre, fölkarolásra, támogatásra lelhet­ az asszonyokhoz, s ott is meleg fogadtatásra talált. T. i. egy előkészítő női bizottság hivatott össze, mely a követendő elvekről tájékozódást szerzett, s egyhangú lelkesedéssel vette kezébe az ügyet, minek főczélja az, hogy bárhonnan vásárolhat bárki, csak az osztrák iparczikkekből ne. Persze — ha van — első­sorban, magyar gyárak készítményét. Vasárnapra lesz a­z Erdélyi uradalmi borok kiviteli pinczészete 3 Baros-’'V­ásárh­ely, Szentgyörgy-utcza 7. (Stupiczki-féle ház) borpinczéje megnyílott, s a nagyközönség rendelkezésére áll; nagyban és kicsinyben ép úgy, mint palacz o­kozva kitűnő minőségű uradalmi borokat szállít olcsó árak mellett.

Next