Székely Lapok, 1906. április (46. évfolyam, 75-98. szám)
1906-04-01 / 75. szám
Maros-Vásárhely, 1906. április hó 1. XXXVI. évfolyam. 75 szám. ——— ————— Meszjfeleik : a kirt lilás Adjaniban. Szerkesztőség: Bv.ref. ki-U. nyomda (Benkő L.), hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. POLITIKAI LAP Fővárosi szerkesztőség : VII., Rottenbiller-atora 19. sz. Előfizetést és hirdetéseket felvesz Senki * (ev. ref. koll. nyomda.) Előfizetési árak vidékre: egy évre 16 kor., fél évre 8 kor., negyed évre 4 kor., egy hóra 1 kor. 60 &0. Helyben, házhoz hordással: egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed évre 3 kor., egy hóra 1 kor Politikai levél. III. Gróf Lázár István Úrhoz Tisztelt Barátom! Ha emlékezni akarsz, reá emlékezel, hogy Quinet Edgár a „Forradalom“ lélekemelő bevezetésében fejtegetvén azon okokat, a melyek Frankhon 1793-iki nagy forradalmának törekvéseit, majdnem mind meghiusiták, csüggetegen jut azon végeredményekre, hogy egyfelől a nemzeti lélek tétovázása, s másfelől a terror oktalan és véres tulságai fáraszták ki a franczia kedélyeket, hogy igy a béke és nyugalom utáni vágyódás minden más iparkodást kiölt, s két millió francziának vére hiába ontatott. A napokban leverő szomorú és elcsüggesztő látványban volt részünk. A vármegye törzsökösei: férfiak, tiszteletre méltó őszalakok és éltük delén álló munkás kezek, viruló ifjú erők, hivatalnokok, birtokosok, választottak és virilisek, a vármegye székháza elöl tanácstalanul visszatértek. A lengő trikolort, Magyarország szimbólumát, leszedték a megyeház ormáról, s a hatalom szavának végrehajtó őrei, tiltó parancscsal kizárták szándékolt közgyűlésükből a törvényhatósági bizottság tagjait. „Lélek az ajtón se be, se ki.“ E vármegye élén hetek előtt még, édes István te föispánkodtál, s ne vedd rész néven tőlem, ha becsületesen megérdemelt és mindnyájunk által őszintén sajnált ily korai nyugalmadat némely reflexiókkal megháborgatom. Mert úgy kezdem magamat érezni, mint a légszivattyú alá tett rabmadár, fogytán életerejének, s vérezvén törékeny szivének idegszálain, összemérem közállapotainkat ma a tegnapi Magyarországgal és úgy találom, hogy ez a mérleg a mára rettenetesen rész. Az 1848-iki magyar szabadságharcz küzdelmei nem valának gyümölcstelenek s az elvetett és az ötvenes években el is hantolt magvak mégis csak kikeltek, s a szabadságok hagyományait, úgy egyesekét, mint a státuséit, ezernyolczszázhatvanhét új virágzásra hozta, s a nemzetet — bármit mondjon az elfogult pártfelfogás — nagy lendületre képesítette. De nem a hatvanhetet akarom dicsőíteni, ámbár ezer izgató indulat ösztökél annak érdemeit kiemelni, mégis, mivel tényeket akarok idézni, kerülöm a pártpolitikai szempontokat. Elfogulatlanul a midőn nézem, s hideg ésszel összehasonlításaimat a midőn megteszem, úgy találom, hogy tegnap még volt törvényszerű szabad parlamentünk egész a „nye pez volim“ határáig menő szabadságával, voltak minisztériumaink, szabadon lüktető politikai életünk, önkormányzati joggal rendelkező vármegyéink és városaink, szájkosártalan publicistikánk és korlátlan kritikai jogunk, volt gyülekezési és egyesülési szabadságunk, ellenőrzési jogunk úgy a helyhatósági életben, mint a publikálisokban, dön-tünk adó és újoncz felett, és tehetünk jót, avagy rosszat, de mindig szabadon. És ennek a tegnapnak történetét látván, nem kapok ma okokat, s melyekkel ezt a most alig elmúlt esztendőt, mely a szentséges koaliczió jóvoltából szakadt reánk, s annyi gazdagnak indult termés rügyet lesorvasztott, s mely téged is édes István, elbuktatott, valamivel expiálhatnám! Pedig kerestem s ma is keresem az okokat erre és a sikereket, melyek megértetik. Itt is úgy találom, hogy a parlament szétugrattatván, zár alatt van, státusférfiaink diskrét hallgatás lakatja alatt, a sajtószabadság lassan-lassan eltünedezőben, a municipiumok, mint a hajléktalan színésztársaság, sátor alatt táboroznak, s mint tépett tollú sasok, erőtlenül vergődnek terheik alatt, a gyülekezési jog, a vitatkozási és egyesülési szabadság immár a múlté lett, s ha politikai zivatarainkat megérző reumás tüneteink nem csalnak, maholnap per maiorem glóriám, ujonczoznak is, s adókat is szednek. Ez a mának látképe. Ma amikor majdnem mindent veszítnk ugyebár, szörnyen kirívó: mi mindenünk vala, a mit a hatalomelvehetett. Dolgok ezek, melyekkel úgy vagyunk, mint a levegővel: akkor érezzük, minő becses, a mikor elvonatik tőlünk, s mint az a rabmadár, fuldoklunk a szabadság levegőjétől elzárattatván. Tavaly és azelőtt kritizálhattuk, gyalázhattuk kiválóbbjainkat, rabnak, szolgáknak mondhattuk magunkat, s országunkat tartománynak tituláltuk, minisztereinket és politikusainkat kineveztük bérenczeknek, hazaárulóknak és talpnyalóknak, s minden jó törekvésüket elmondhattuk árulásnak. Most, tisztelt Barátom, reánk szakadt a felidézett végzet. A politikai halál szétbontogatja felettünk holló szárnyait, s a mikor ortályoskodásunk, pártviszályaink és egymást marczanigoló türelmetlenségeink apokaliptikus ereje ránk zúdítja alkotmányunk és a szétdúlt szabadságunk oszlopait, szomorúan valljuk meg mindannyaian, hatvanhetesek is, negyvennyolczasok is, amit a francziák nagy történésze mondott az ő hazájának: „A szabadság csak gyönge nádszál, oly gyönge és törékeny, hogy a mikor legjobban hisszük biztos tartósságát, akkor veszítjük el.“ Édes István, mi is elveszítettük! E helyen is kifejezem előtted kiváló tiszteletemet, s változhatatlan nagyrabecsülésemet. Maros-Vásárhely, 1906. márcz. hó. készséges hived: Dr. Kábdebó Ference. Legolcsóbb bútor bevásárlási forrás! Erdély legnagyobb bútorgyára! Ifiaros-Vásárhelyen ISSSSÜ ttulS: Kolozsváron: Unió u. 3. is 5. sz. A 40 év óta fennálló Mostitz Mihály és Fiasszegros és kir. udvari szállító, bútor-, épület asztalos munka és parkett gyár. A legegyszerűbb festett bútortól a legdíszesebbig minden raktáron. Nagy választékban függönyök, szalon- és futószőnyegek, gyermekkocsik. „Sanitas“ féderes matrucz könnyen leemelhető kárpitozott felső résszel, könnyen tisztítható és poloskától teljesen óvható* Utolsó szavak. Mindenki vágyakozik a béke után és mindenki visszahozná a 3—4 év előtti helyzetet. Küzdöttünk eredmény nélkül, törekedtünk el nem érhetőkért és e közben elveszítettük azt, ami a mienk volt. Kár most a fölött vitázni, hogy törvényes-e a kormány, a királyi biztosok, melyik intézkedés miféle kritika alá vonható, aki jó hazafinak érzi magát, egyetlen törekvését az kell képezze, hogy legyen vége ennek az