Székely Lapok, 1907. január (47. évfolyam, 1-26. szám)
1907-01-01 / 1. szám
2-ik oldal. zött az elnök semmi kapcsolatot nem lát fenforogni, akkor az indítványt tárgyalás alá sem bocsátja. Jelen esetben pedig letárgyaltatta az indítványt. És amikor a vitát bezárta, amikor már név szerinti szavzást kértek és amikor a közgyűlés hangulatából azt látta, hogy az Illyés indítványa igy többséggel keresztül megy , akkor zárta el a közgyűlést a szavazástól. Tehát nemcsak rosszakaratú hitványság, hanem ostoba tudatlanság is! Lehette a tárgyat napirendről. Beállott „alkotmányos Vozáry“-nak, s igénye nyílt megbántása a törvényhatósági bizottság tagjainak, lábbal tiprása a vármegye autonómiájának és beszennyezése az elnöki szék becsületének, mely székbe ő érdemetlenül, képesség és megfelelő inteligencia nélkül jutott — a sors bolond játéka folytán. Csak rövid idő előtt az összes Magyar-ság, az egész ország, mint egy szív és lejlek küzdött alkotmányunk legerősebb védbástyája, a vármegye autonómiájának épségben tartásáért. E küzdelemben, megint a sors bolond szeszélye következtében, a Farkas Albert neve is az előharcosoké közé került — és most a nihilista bombát éppen Farkas Albert robbantotta fel a védbástya alatt, kiérdemelvén ezzel az „alkotmányos Vozáry“ elnevezést, mert ilyen törvénytiprást sem Vozáry, sem Cseresznyés, sem többi társai nem követtek el. Pfuj! Farkas Albert! B. J. t látnak bukásukban. Holott ők tudják legjobban, hogy mennyire csúfos kudarcot vallottak és hogy azt a kis bizalmat, amelyet a vármegye közönsége valaha beléjük helyezett, azt is elvesztették. A hazug híresztelések azonban csakhamar kiderültek. A bizottsági tagok ma nyilatkozatot adnak le a magyar lapokban, amelyben megcáfolják a „bukottak“ rossz akaratú híresztelését és érvekkel bizonyítják igazukat. Szegény Farkas Albert, ő már revolvert is látott mellének szegezve, holott csak a demokresz kardja esett a főispáni állás fejére. Az a kard, amely már hónapok óta felette függött, azon idő óta, a mióta a vármegye derék tisztviselőit állásaikból kidobatta. A vármegyei bizottsági tagok nyilatkozata a következő: Hamis tudósítások a fóvárosi sajtónak. Revolvert látott rémületében. Nyilatkoznak a bizottsági tagok Maros-Vásárhely, dec 31. A szombati csúfos kudarc nagyon leverte a főispánt és családját. Végre belátták, hogy ma már alig van egy-két ember, akit a családon kívül hívüknek vallhatnak Pedig ezeket is el fogják veszteni, pláne akkor, ha oly szomorú eszközökhöz fordulnak, mint amilyen a szombati volt. De ha már megtörtént a nyílt törvénysértés, azt esetleg kimagyarázhatták volna, sőt találtak volna paragrafust is reá, amely mentette volna e hallatlan ténykedést. Azonban ahelyett, hogy elhallgatták volna csúfos kudarcukat, a fővárosi sajtót lehetetlen és hazug hírekkel kürtötték tele. Ledarabontozták az egész vármegyét. A régi rendszer híveinek nyilvánították régi vérbeli negyvennyolcas elvű bizottági tagokat és nemzetiségi mozgalmat Nyilatkozat: Maros Tordavármegye téli rendes közgyűléséről szóló fővárosi tudósítások tendenciózus és teljesen elferdített híreket tartalmaznak dr. Nagy József alispán és a törvényhatóság parancsa folytán a királybiztos alatt állásaikban visszamaradt és később felfüggesztett tisztviselők köré csoportosuló vármegyei pártról, hova a nagy történelmi nevű családok, a gróf Telekiek, báró Kemények, báró Huszárok, báró Balintittek, Matskassyak, Zeykek, Turmanok tartoznak. Hazafias kötelességünknek tartjuk kijelenteni, hogy Maros- Tordavármegyében haladó párt soha sem volt, jelenben sincs s nem lesz jövőben sem. A vármegye közönségét mindig a legtisztább hazafiság hatotta át s jelenben a vármegye jól felfogott közérdekéért, autó-nómiája épségének megóvásáért küzd a hihetetlen módon felburjánzott nepotizmus és a családi politika őrjöngésével szemben. A szinigazság érdekében kérjük nyilatkozatunknak föltétlen közreadását. A vármegyei bizottsági tagok nagy többsége nevében: Radnóti Branthó Elek, Sófalvi Illyés Lajos, Makfalvi Dósa Elek, Zeykfalvi Zeyk István, Egerházi István, Farkas Imre, Sóváradi Santha Albert, Apor Lazar, Érszentkirályi Szentkirályi István, Csikszentmihályi Sándor Pál, Pápai Dénes, Jenei József, Fülep Ede. __ Székely Lapok. Színház. Jó éjszakát „Ocskay brigadéros!“ jó éjszakát ! Ilyen alakban ne is lássúnk többet, különösen díszelőadás alakjában. Az Isten őrizzen attól minden élő lelket, aki valaha a kuruc tábor felvonulását színpadon látta, hogy itt is végig nézze. A rendezésről nem is beszélünk. A személyekről se mondhatunk sokat, különösen , nem mondhatunk semmit Tisza Ilonáról, akit Püspöki Rózsi személyesített, mint énekesnő. Ocskayt Ladányi, az öreg palócot Hegyesi és végül Dilit Halasi Mariska játszotta. Hogy ezek a derék színészek Állandó rovat. — Marostordai Oroszország. — Megbukott a kormányzó. Öröm a tartományban. (Távirati tudósítás.) (Maros-Novgorod, dec. 31.) Általános örömmel fogadták tartományszerte a kormányzó bukását. Számos községben örömtüzet gyújtottak és hála istentiszteletet rendeztek. (Maros Novgorod, dec. 31.) A kormányzó csúfos vereségét kiheverendő régenevesini tutajára vonult, amely a jégtől még teljesen alásülyedni nem tudott. (Maros Novgorod, dec. 31..) Gábor Alexandrov a cári bank ügyésze a legutóbbi gyűlésen kijelentette, hogy a szivét félretette és csak az agya szerint beszél. A beszéd végén ismét vissza akarta tenni a szivét, azonban nem találta meg, mivel Konyovics Piripinét helyezte letétbe. (Maros-Novgorod, dec. 31.) Bethlenov gróf a tegnapi közgyűlésen bűnül tudta be a felfüggesztett tisztviselőknek, hogy ügyük igazságáért a trón zsámolyáig mentek. Úgy látszik Bethlenov gróf azóta tartja bűnnek a trónig való menést, amióta ott eszközölte ki Farkasevics kineveztetését. Igaza van, ő tényleg nagy bűnt követett el. (M. Novgorod, dec. 31.) Farkasevics bukott kormányzó szombaton annyira agonizált, hogy rémületében revolvereket látott. Browning angol revolver gyáros ma levelet írt a kormányzónak, hogy a legközelebbi gyűlésen az ő gyártmányait képzelje látni és azt írassa ki a Szabadságba. Ennek ellenében Sándorovics sógorának öt darab díszpéldányt küld ajándékba. (Maros-Novgorod, dec. 81.) Pressburgerov a nagy hős nagyon exponálta magát a legutóbbi közgyűlésen. Kiváncsiak vagyunk, hogy melyik helyettes azért vállalt jótállási kötelezettséget (Maros-Novgorod, dec. 31.) Egy kis helyettes vice helytartó a tegnapi közgyűlésen bejelentette, hogy nem készült el a vizsgájára és igy nem kell neki szabadság. E nagyfontosságú kijelentés kolozsvárosi egyetemi körökben nem keltett feltűnést, mivel ezideig a helytartócska még soha sem tudott elkészülni a vizsgájára. Maros-Vásárhely, 1907. január hón együttvéve nem tudtak maradandó sikert aratni, annak egyedüli oka a környezet. A prologot, igen hatásosan adta elő Gergely. Ebből a fiatal emberből kiváló színész lesz. Magyarul beszél, szép orgánuma I ven. Adjon az Isten 1907 ben több szerencsét ! (08) A 40 év óta ~ VI íhákr THÍ í* í cs és királyi udvari 8Zallitó' butor' épület-’ fennálló -IM.11X5E JJyI«3» JO till asztalosmunka és parkett gyára Erdély legnagyobb butorgiyárban a legolcsóbb butorbevásárlási forrás, ahol a legegyszerűbb festett bútortól a legdíszesebbig mindig raktáron van. Modern ebédlő-, hálószoba-, szalon , úriszoba-és konyhaberendeztesek Teljes menyasszonyi kelengyék. Nagy választékban függönyök, ágy- és asztalterítők, futó- és szalonszőnyegek, vas és rézbútorok stb. Kívánatra költségvetést és művészi kivitelű rajzokat küldünk. Meghívásra szakemberünk dús mintagyüjteményünket személyesen bemutatja. Maron- V nev U-Sielyen : Kizárólag saját gyártmányt ts . Jutányos árakt ..Unió utca 5. szám alatt A leghosszabb jótállás.