Székely Lapok, 1909. március (49. évfolyam, 33-49. szám)

1909-03-02 / 33. szám

Maros-Vásárhely, 1909. március hó 2. Székely Lapok. A megye urai vig­ceskedésre vetemedtek a 20 százalékos provízió kedvéért, favori­záltak egy biztosító társaságot. Nem számoltak saját lelkiismeretükkel és köny­­nyelműen belevitték a megye népét egy ilyen öngyilkosságba, de azt ne gondolják hogy a megye székely gazdaközönsége annyira kiskorú és annyira a feje lágyára esett volna, hogy saját anyagi romlásába rohanjon eszeveszettül. A székely kisgazdák igen értelmes emberek, akik hamarosan át fogják látni az új tűzbiztosítással rájuk háramló nagy veszedelmet és nem lesznek bolondok, hogy sajátkezüleg végezzék ki magukat a köllő alispán kedvéért. Lesz eszük arra, hogy ha már a megyei tűzbiztosítónál nem biztosíthatnak, hát az idegen származású Első Magyarnál sem fognak biztosítani. Keresni fognak majd maguknak még szolidabb biztosító intézeteket, ahol olcsób­ban, méltányosabban biztosíthatják be terményeiket és épületeiket, nem pedig olyan horribilis árért, mint amilyet az Első Magyar szabott meg a vármegyével kötött szerződésben. Csak annyit említünk fel, hogy a megyei tűzbiztosítónál a díjtételek átlag­ban minden biztosítási tárgynál 100 korona után csak 40 fillért tettek ki Ritkán történt meg hogy a díjtételek nagyobb károk révén emelkedtek volna. Az Első Magyarral kötött vásár alapján azonban minden 100 korona értékű bizto­sított tárgy után az eddigi 40 fillér bizto­sítási díj helyett 1 korona 12 fülért, azon­kívül minden 20 korona után 1 korona illetéket, másfél százalék bélyegdíjat és még külön 2 korona (20 korona díjtételig 1 korona) felvételi díjat tartozik fizetni a biz­tosított székely gazda. Vagyis hogy egy világos példával illusztráljuk a vakmerő gazságot, íme egy eset. Az a mezőbándi kisgazda, aki fából épült és szalmával fedett házát az Első Magyarnál biztosítani akarná 500 koro­nára, akkor fizetni köteles a vármegyei vi­­gécek jóvoltából az Első Magyarnak. Díjtételben 6 korona 60 fillért Illetékben 1 koronát"— fillért Bélyegben — korona 12 fillért Felvételi dijban 1 koronát — fillért Vagyis összesen fizet 8 korona 72 fillért. A székely kisgazda kára nyilvánvaló. Eddig míg a megyei tűzbiztosító fennállott fizetett a kisgazda biztosításért mindössze 2, azaz kettő koronát. Az első magyarral kötött szerződés alapján pedig fizetne 6 korona 72 fillérrel többet a tűzbiztosítá­sért, tudniillik ha sétálni menne az esze ... Csenevész gyermekek gyorsan egészségesekké válnak, ha a SCOTT-féle Emulsiót szedik. A javulás már az első adag használata után észlelhető. A ScotT-féle emulsió oly édes mint a tejszín és a beteg szívesen veszi be és meg­emészti még akkor is, ha a tejet visszautasítja. Köztudomású, hogy az orvosok az egész világon leg­melegebben ajánlják a SCO­TT-féle emulsiót, Aas Emuláló vá­sárlásánál a SCOTT-féle módszer véd­jegyét — a halászt - kér- kapható minden gyógytárban.­jtik figyelembe * bt venni. Egy eredeti üveg ára 2 K. 50 fillér. Kálló Géza hangversenyez. Ma és holnap újra hangverseny­z Kálló Géza nagyenyedi zenekara tárogató kísé­rettel a Korzó-kávéházban. ü­l ÜJ8ÁÖ?! 1909 március 1. Meghalt Kossuth Ferenc Szombat délelőtt az a rémü­l­ ter­jedt el a budapesti tőzsdén, hogy vá­ratlanul meghalt Kossuth Ferenc. A halálhírt persze hamarosan lecáfolta maga Kossuth Ferenc, aki a körül­ményekhez képest tűrhető egészség­nek örvend és egyáltalán nem gon­dol a halálra. Nyugdíjazások a megyén. A vármegye pénteki közgyűlésén két régi tisztvelőjét Nyárády Károly és Gaál László szolgabirókat nyugdíjazta. Gaál Lászlónak 1670, Nyárády Károlynak 2428 korona nyugdíjat állapított meg a várme­gye. Kiválasztott tisztviselők közül most már csak Szász Jenő volt szolgabíró nyug­díjazása van hátra A református dalkör sikere Meglepően sikerült az a táncmulatság, amelyet most szombaton rendezett a refor­mátus dalkör a Központi szálló helyiségében. A szép leányok és asszonyok egész serege kereste fel ezt a vidám mulatságot, amelynek védnöksége a rendezőség lele­ményessége folytán nem nagyságos urakból, hanem tekintélyes iparos polgárokból állott. Az ügyes rendezésért különös dicséret illeti Kovács Pál karnagyot, aki a többi rendezőkkel együtt mindent elkövetett a mulatság érdekében Az estélyen megjelent Bedőházy képviselő is. Az új református honatya, Fenyvesi képviselő úr azonban nem tisztelte meg jelenlétével ezt a refor­mátus jótékonycélú mulatságot. Pedig ide­haza volt a képviselő úr — és betekint­hetett volna egy-két percre. A Székely Lapok a várban. Az olvasó közönség távolabb lakó része panaszkodott, hogy nehezen tud hozzáférni a Székely Lapok egyes számaihoz. A közönség kényelme érdekében intézkedett a kiadóhivatal, hogy a Székely Lapok egyes számai a mai naptól kezdve a Klastrom­ utca sarkán, Beke József keres­kedő üzletében is kaphatók legyenek, mi alig hisszük, hogy ezt a jegyzőkönyvet is meghamisíttassa Ugron Gábor, mint a múlt szeptemberi viharos közgyűlés jegyző­könyvét, amelyben bizalmatlanságot sza­vazott e méltós­ágának a tekintetes vár­megye, Bojkott a borvizek ellen. Mai naptól kezdve életbe lép Maros­­vásárhelyen a borvizkartellre kimondott bojkott. A vendéglősök kérik a fogyasztó­közönséget, hogy a bojkott sikere érdeké­ben ne igyanak a borvizkartell vizeiből. Félreértések kikerülése végett jó tudni, hogy a borhegyi borviz is benne van a kartellben, akárcsak a borszéki, az elő­­pataki és a kászoni vizek. Itt jegyezzük meg, hogy a borvizkartell vizeit az elmúlt héten a kolozsvári vendéglősök is bojkot­­tálták. Tűzoltó vacsora az Erzsébetben. Tegnap folyt le a marosvásárhelyi tűz­oltók rendes évi közgyűlése, nagy érdek­lődés mellett, amely alkalommal Bustya Lajost a világjáró tűzoltói főparancsnokká választották meg. Bustya a tűzoltók tisz­teletére este nagy vacsorát adott az Erzsébet-vendéglőben ahol számos pohár­­köszöntő hangzott el. Leszavazták a főispánt. Megírtuk, hogy Ugrón főispánt, aki tün­tetőleg exponálta magát a Ne­temere vé­delméért, a múltkori állandó választmány­ban csúfosan leszavazták. A főispán úrnak úgy látszik fáj ez az igazság és a félhiva­talos Székely Ellenzékben most egy cáfolat­félét bocsátott közre, mely szerint ő nem óhajtott befolyni a Ne-temere ügybe. Ez a védekezés közönséges hazugság. Ellenben igaz az, hogy a főispán igenis befolyt a Ne-temere ügybe, kapacitált mindenkit a Ne-temere mellett, sőt mi több fel is szólalt az állandó választmányban az antiliberális Ne-temere érdekében. Meg lehet, hogy most a kudarc után szeretne a főispán úr „pár­tatlannak” feltűnni a közvélemény szemé­ben, és letagadtatná a való tényeket, me­lyek őt a lehető legkínosabban kompromit­tálják. De hasztalan a kertelés. Az állandó választmány jegyzőkönyvében meg van örökítve a főispán Ne­temere barátsága és A Bethlen Kata egylet felülfizetői: Gróf Bethlen Leopoldine 120, Gróf Bethlen István 20, Urmánczy Jeromos 50, Gróf Teleki Domokos 20, Gróf Teleki Károly 20, Báró Kemény Katalin és Linka 20, Báró Bornemissza Andrásné 20, Fenyvesi Soma képviselő 20, Dr. Sebess Dénes 20, Farkas Albert 20, Földvári Szandria 20, Désy Zoltán államtitkár 20 koronát. Dr. Balogh Dezső 60 fillért. Lázár Lajos 2, Csiszér Albert 2­60, Dr. Hints Zoltán 5­20, Dr. Szentpéteri Ödön 7 60, Dr. Krupecz József 2 60, Kelemen Ádám 2 80, Straetz Hermann 20, Bedőházy János 7 60 koronát, Jánosi Sámuel 60 fillért. Horváth József tanár 3. Ágotha Elek 2­ 80 koronát. Imreh Gábor 60, Nagy Sándor 40, özv. Czakó Józsefné 40 fillért. Dr. Lieber József 5, Kóbor­ János 5, Reichardsperg József 18, Schweitzer Adolf 20, Fekete Bernáthné 14, Patrubány István 10, Petri Zsigmond 4’20, Misz Olivérné 3, Szakács Tibor 2 40, Richt­­zert Pinkászné 5, Pünkösti Ferencz 2, Szalmári Gyuláné 2, Kovács László 5 20, Tauszik B Hugóné 2 60 koronát Hints Klára 60 fillért­, Váradi Árpád 2’20, Dr. Stein Lázár 5'40, Udvarhelyi Dezső 120, Dr. Fekete Andor 7 60, Gróf Toldalagi Tibor 7 60 koronát, Ifj Nemes Elek 60, Bürger Dezső 60, Lázár Kálmán 60, Révész Gyula 60 fillért, Dr. Szilágyi Sándor 5, Straetz Emil 7 60, Dr Kovácsy Albert 10, Tóth­­falusy József 2­ 60, Dr Bernády György 20, Dr. Marthy Ferencz 2 60, Benkő László 4 koronát, Bürger Albert 1 hordó sört adakoztak. (Folyt. köv.) 3. oldal. Tanoncok Vörösmarty-ünnepe. Szép hazafias ünnepélyt rendezett a Vö­rösmarty emlékére a maarosvásárhelyi ipa­ros tanonc otthon. Az ünnepélyen dr. Lőwy Ferenc rabbi érdekes felolvasást tartott, Horváth Irén kisasszony és Német An­­nuska pedig a Szép Ilonkát adták elő mint melodrámát. Az ünnepélyen nagy számú közönség vett részt és őszinte elismeré­süket fejezték ki Szent­györgyi Dénesnek, a tanonc otthon derék vezetőjének. „Szenkovits Marci mókái” címen Pálffy Gyula által kiadandó könyvre nap-nap után oly tömeges megrendelések történnek, hogy most már az író arra kéri a gyűjtőivek tulajdonosait, hogy gyűjtéssel tovább ne fáradjanak, hanem­ legfennebb a saját nevükkel beírt gyűjtőivel szívesked­jenek lehetőleg forduló postával szerző cl­mére Maros-Vásárhelyre beküldeni.

Next