Székely Lapok, 1909. augusztus (49. évfolyam, 117-133. szám)

1909-08-01 / 117. szám

XXXIX. évfolyam. 117. szám. Maros-Vásárhely, 1909. augusztus 1. FÜGGETLEN POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelenik hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton délután. Kiadóhivatali telefon 161. Szerkesztőségi telefon 222. Kiadóhivatal: Benkő László kollégiumi nyomdájá­ban, hirdetések és előfizetési pénzek ide küldendők. Szerkesztőség­: Kazinczy-utcza 1. szám, hová a szellemi részt illető küldemények küldendők. Felelős szerkesztő: M­ÁTHÉ GYIII.A Előfizetési árak vidékre: egy évre 16 kor., félévre 8 kor., negyedévre 4 kor., egy hóra 1 kor. 60 fill. Helyben, házhoz hordással: egy évre 12 kor., fél­évre 6 kor., negyedévre 3 kor., egy hóra 1 kor. A keleti Spanyolország. Munkában a kalksburgi A magyar Cortezek. Spanyolország lángokban áll. Ki­ütött benne a forradalom. A régi con­­quistadorok, kiknek Spanyolország dus­­gazdagságát és világhatalmát köszön­hette az utódokban átformálódtak és az új conquistadorok nem a messze idegenbe igyekeznek hazájuknak ara­nyat, gazdagságot szerezni, hanem bestiális, gyilkos fegyverüket a klérus, a kapitalizmus és a despartizmus haj­szolására önmaguk ellen fordították. Ezért borult lángba Catalónia. Cortez, Pizaro és Alvarez mai utó­dai nem mennek kalandos északafri­kai útra megvédelmezni a spanyol di­csőséget. Tengerbe dobják a puskát, inkább lángba borítják Spanyolorszá­got, de nem harcolnak a kabillal. E helyett egész Spanyolország for­rong. Megtagadja az engedelmességet. A jelszó: le a háborúval! Inkább önmagát végzi ki, megta­gadja a katonai engedelmességet, mi­nek nyomában a biztos halál jár, sem­hogy egy olyan kalandos hadakozás­ban vegyen részt, melyben a háborúk rendszeres nacionalista álarca hiány­zik és nyíltan be legyen vallva, hogy a háború tulajdonképen csak egy né­hány percentes profit elmaradásáért folytatódik. Agyon­gyötrött, vérig kínzott ma­gyar hazánkban is a hadakozás tulaj­donképen az elmaradt percentért folyik és pedig egy évtized óta a klerikaliz­­mus, despotizmus és oligarchizmus el­maradt percentjéért. A magyar conquistadorok, kiknek vezére a spanyol Cortez helyett a kalksburgi Apponyi gróf, a klerikaliz­­mus érdekében neki indul a kalandos vállalkozásnak. Megtagadja az enge­delmességet ép úgy mint a spanyol kaballezók a koronás királynak és ké­pes a nacionalizmus álarca alatt há­borúba vinni, lángba borítani csupán csak azért, hogy az általa imádott klerikalizmusnak meg ne csökkenjen lélek sorvasztó bevétele, melyet a ma­gyar haza területén monopolizálni szándékozik. Ezért készül megtagadni az enge­delmességet a koronás magyar király­nak, ezért készül „gyászmagyarka“ vezértársaival lángba borítani a sze­gény magyar hazát. Ámde az igazi hazafiak átlátnak a szitán. Látják a koalíciós kalóz tervet és mielőtt a nemzetiségi álarc alatt a nemzetiségek a biztos vesztőhelyre mennének csupán csak azért, hogy e ravasz, hazudozó, egymást eláruló, kapzsi és koncon rágódó magyar con­quistadorok alávaló uralmát meghosz­­szabbítsák; már útközben eldobálják maguktól a puskát és odahagyják a nemzet ámító kalandor vezéreket Nyilvánvaló, hogy ezeknek az álha­zafiaknak más céljuk nem lehet, mint a nyugati Spanyolországban dúló for­radalmat is bűnös életek meghosz­­szabbítására kiaknázni és a hiszékeny nemzetet egy újabb nemzeti küzdelem leple alatt végromlásba vinni. A kultusz­minisztérium népiskolai segélyosztás és megvonás machinatiója már előre magán hordja a bélyegét annak a törekvésnek, hogy a nem­zetiségeket — kikkel eddig ha nem is békében, de megsértünk — a ma­gyar állam ellen igyekeznek uszítani, hogy azután kalóz vállalkozásuknak, uralmuk meghosszabbításának köny­­nyebben tudjanak érvényt szerezni. Ámde a józan magyar nép látja alávaló tervüket, nem fogja követni őket A klerikális agrárius törekvések­kel már jól lakott, tudatában van, hogy Apponyi gróf, ki a fővezérséget Szovátai gyorsfölvételek. Nyafogó, hisztériás asszonyok pár év előtt princípiumképp kimondották, hogy azért nem mennek Szovátára fürdőzni, mert ott is csak vásárhelyi blattokat lehet látni. Megnyugtatásul most már följegyezhetjük, hogy ott igen kevés idevaló alak van,­­ mert oda sok pénz kell, nekünk pedig az kevés szokott lenni. Azonban, ha egy külföldi fürdőre sok vásárhelyi blatt befészkelné magát, oda mégis csak elmennének a mi asszonyaink — pukkasztási kísérletképpen, no meg hogy láthassák esetleg a Cumberlandi nagy­herceg csóró­szájú lakását, avagy a montenegrói fejedelem — rezét. A­ki szereti Szovátát mint a leggyö­nyörűbb festői vidéket és hátsó gondolatok nélkül élvezi a fenséges tavak fürdőhatását és csábító bájait, az nem szűnik meg szeretni. Olyan Szováta, mint egy szép ifjú menyecske kápráztató toaletjeiben, olyan mint egy zsarnokoskodó Démon lebilincselő hatásában Világfürdői jellege évről-évre kibon­takozik nagy gyönyörűségére rajongóinak és a kitűnő ízlésű Illyés Lajosnak, a fürdő tulajdonosának. A fürdőigazgató a legfinomabb és leg­figyelmesebb dzsentlemén. Mindenkinek arcáról igyekszik leolvasni óhajtásait és szíves készséggel akceptálja azokat. Ha csekélyke panasz van, úgy az a pincérek ellen irányulna, kik bizonyos sor­sukkal elégedetlen szaktársi szemüvegen látják a kényelem­hajhászó és földi javakba bővelkedő halandókat, kiket ők tétlen­ségben tobzódó keréknek néznek és azért csak könyörgő szavukra hozzák a „borjú tekercset“ ebédtáján. Hanem annál mesésebb ott a társadalmi élet. Az ország minden vidékéről van képvi­selve különösen a női nem. A szépje és a molettje rendez öntudatlan versenyeket. Csak mi, a szemlélődő teremtés urai vesz­­szük észre, hogy ott egy csendes szépség­­kiállítás tart, melynél csak a kedvessé­gük istenibb. Ki is jut ebből az élvezésből a zseniális és becézett Dessewffy Arisztidnek, ki köz­pontja és éltető lelke a fiatalságnak. A nagy Damjanich özvegye is ott hűsöl és mint egy szentre úgy néz rá minden ember fia. Nagy művésznők, művészek, a főváros szellemi és vagyoni intelligenciája ott lu­bickol délelőttönként a Medve-tó zöld hul­lámaiban és a szerelmi cselszövények bo­­hókás nüánszait, legfennebb az átsuhanó szitakötők tanúsítják. Nos, szóljunk még valamit a fiatal leá­nyok divatos szólamairól, mert ezekben él ám az üdesége az életnek. Az egyik hölgyike divatos parafrázisokkal „irtja a társaságokat,“ míg a másik a „pofozni való melegség“ ről cseveg, a harmadik arra kéri a pincér urat, hogy a fagylaltos üres tányért szíveskedjen az asztaláról „elkezelni.“ Ha azt kérdezem a pincértől, hogy ehez az asztalhoz leülhetek a társaságommal, így biztat arra: „szórul-szóra.“ Az ékszerész üzletben „36 személyre való“ b­easzülőt árulnak. Megfigyeltem egy kedvesen lumpoló elő­kelő női és úri társaságot. A fiatal grófné szenvedélyesen cigarettázik, szeretne a a szép húga is egy pár füstöt eregetni, de a néniké szigorú. A társaság rövidesen

Next