Székely Nemzet, 1883 (1. évfolyam, 1-198. szám)
1883-01-13 / 7. szám
I. évfolyam. Sepsi-Szentgyörgy, 1883. szombat, január 13. szám. --------------------------GSS& S Szerkesztőségi iroda: ^ Sepsi-Szentgyörgy, Csiki-utcza Matveovics-féle tűz, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Jókai - nyomda- részvény - társulat SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Előfizetési ár & helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve . 1 Egész évre . lőírt — kr. 1 Félévre . . 5 írt — kr. 1 Negyedévre . 2 írt 50 kr. Hirdetmények dija: 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegükért külön 30 kr. Nyilttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. Kt’3- hová az előfizetési pénzek és hirdetések s bérmentesen küldendők. |) ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS aSZÉKELY NEMZET czimű politikai és társadalmi lapra. Midőn a „Székely Nemzet“ szerkesztésére Malik József urat, a „Nemerédnek éveken át közelismerésben részesült szerkesztőjét volt szerencsénk megnyerni, szélesebb körű vállalatunkat a t. közönség jóindulatú pártfogásába ajánljuk. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenként négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára: egész évre . 10 frt. félévre ... 5 frt. negyedévre . 2 frt. 50 kr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utalványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldánynyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb megtenni, mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk. Helybeliek Mélik János úr kereskedésében fizethetnek elő. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT mint a „Székely Nemzet“ kiadótulajdonosa. A magyar nemesség. — jan. 12. A „Budapesti Hírlap“ ezen a czimen figyelemre méltó czikket hoz lapja élén Visszautasítja egy német lapnak, amelyik Budapesten jelenik meg , azon állításait mintha a magyar nemesség többé nem volna hivatva az országban vezérszerepre. Ama lap, melyet a B. H. megjegyzéseivel kisér, elfogultságának már több ízben adta tanujelét, főkép oly kérdéseknél, melyek a valódi nemzetiesség fentartása avagy megmentése czéljából kerültek felszínre. Igen helyesen tette a B. H., hogy a magyar nemesség ellen felhozott alaptalan állításokat, itt-ott valóban meggondolatlan gúnyolódásokat, méltó visszatorlás nélkül nem hagyta. Amit a nemességről (a középbirtokosot lealázót, szégyenletest bizonyos faj-ambicziót izgatása szempontjából kigondolhatott ama német lap, annak mind hangot adott a nélkül, hogy bár egyetlen számbavehető argumentummal előállhatott volna a magyar nemesség gyalázására. Mi e kérdéshez nem szóltunk volna, ha lapunk egyik első czikke épen az agrariusz mellett nem foglalt volna álláspontot. Ez vitás ügy adta tolla alá a magyar gentry ellenségeinek azon meg nem állható következtetéseket, hogy a magyar nemesség úgy számarányban mint befolyásban, úgy vagyoni tekintetben, mint szellemi előhaladásunk terén napról-napra fogy és meg nem állja többé azon helyet, amit számára fejlődöttebb állami viszonyok kijelöltek. A magyar hírlapírók egyik nagy tanumányú publicistája megemlékezett részletesebben a magyar nemességről, s bár ő maga is elismerte, hogy az intellektuális elemei szaporodása bizonyos tekintetben a vagyonnak, az úgynevezett „ősi birtok“ épségének közvetlenül nem használ, ami nagyon természetes is; ámde oly vesszőparipát hegyezni abból, hogy annálfogva most élő nemesség lejárta magát hogy ennek helyét tőkepénzesek, bankrészvényesek, nagykereskedők s több ilyen reális állapotú „polgárok“ vannak hivatva betöteni, — sem nem illik, sem nem felel meg a tényállásnak. Igaz, hogy ma már az ármálisok kora lejárt; való, hogy az ólmos botok funktiója nem tartozik többé az irányadó argumentácziók közé, de végül nem ezekben kell keresnünk egy tekintélyes birtokososztály hivatását. Változott idők átalakítják a nemzeti törekvések irányát. Más idők más embereket teremtenek. De a magyar nemzet hagyományos politikai életében nem szabad fejlődést szakítással kezdeni. A magyar nemességnek hagyományos politikai múltja van, és ma kivenni kezéből a megyei közigazgatásra, a megyei élet új organizatiójára irányuló befolyásukat s odaadni azt a pénz hatalmának, gyárosoknak, pénztőzséreknek és nagykereskedőknek, anynyi volna, mint egy tollvonással megsemmisíteni magának a magyar nemzetnek ősi jogait, nemzeti hagyományait. Mikor birtokrendezésről lesz szó, a középbirtokosságra való eme szempontok semmi esetre nem fognak figyelem nélkül maradni. Hogy a szellemi befolyás mindig magasabb helyet foglal el az államkormányzatban vagy a társadalomban, mint a születés, az nagyon természetes. Mikor már odáig tudtunk eljutni, hogy a közigazgatási erők a képesítési törvény kívánalmainak lesznek alávetve , akkor már nagyot haladtunk az államrendezés tökéletesítésében. Ámde épen ezek az igények szólnak leghathatósabban a birtokos osztály emelése mellett, melynek érdekei azonban soha sem fogják a társadalom többi osztályait elnyeléssel fenyegetni. Épen az a kötelessége az államnak, hogy ha van menteni való, mentse meg őket a történeti múlt számára a társadalomban. Jól esik azonban konstatálnunk, hogy a vészharangot idő előtt húzták meg a magyar nemesség ellenségei. Nincs itt akkora veszedelem még, hogy őket olyan sürgősen kellene megmenteni. Itt-ott szomorú tények merülnek ugyan fel, mikor az ősi birtok idegen kézre kerül s az embert csakugyan gondolkozóba ejtik az új magyar nemesek feltűnő számarányai. Hanem a magyar példabeszéd azt mondja: „kaparj, s neked is lesz.“ Egészen más utón gondolkodik a törvényhozás azok ellen, kik a jogegyenlőséget annyi különféle utón szerzett birtokvásárlásra, szóval a mások kárán történő vagyonosodásra használják fel. Nyugodt lehet a német lap: évről-évre apadni fog ezeknek a számuk. Lám, az erdélyi nemest, vagy még inkább a székely középbirtokost ilyen esetektől nem kell félteni. Itt is megtörténik, mint mindenütt a világon, hogy középbirtokok kisbirtokokká apróztatnak fel a mostoha időjárás, elemi csapások, szóval a gazdasággal járó miseriák folytán ; de az nem történt meg a székely földön sehol, hogy egy ősi nemes kúriájába „új magyar nemes“ ült volna be. Ha tehát a középbirtokosok létszámban általában véve megfogytak, annak nem az a logikája, hogy tehát annálfogva tehetetlenek, a közigazgatási vagy politikai élet gyakorlati mezején szerepelni képtelenek, vagy hogy a rossz kormányzat áldozatait látjuk a tönkrement birtokosokban mindenütt , hanem igenis az következik abból, hogy a birtokszerzés módját kell a törvényhozásnak oly mederbe terelni vissza, hogy bizonyos lapok ne állhassanak a tőkepénzesek pretenzióival elő s ne csinálhassanak osztálykérdést a birtokkérdésből. (?) A tengerparti szlávok Trieszt város közhatóságát az irredenta által felidézett zavarok közepette hatalmukba szeretnék keríteni. A szlovén politikai „Edinost“ nevű egyesület utolsó közgyűlése a városi statútumok megváltoztatását követeli s e czélból kérvényt intéz az osztrák kormányhoz. A határozat szerint a szlovének a szlovén városi képviselők számának megszaporítását, az iskolákban a szlovén nyelv tanítását, több szlovén tanintézet felállítását s a városi hatóságnál a szláv nyelv felvételét kívánják. És mindezt az olasz Triesztben. Béldi Gergely maros-tordai főispán lemondását beadta. Béldi utódául emlegetik Bánffy Zoltánt, Kemény Kálmánt és Szentiványi Kálmánt. Kemény Kálmán kineveztetésének legtöbb valószínűsége van. A szász egyetem közgyűlése meglehetősen viharos zárüléssel véget ért. Witttsock tag kifogásokat tett a múlt ülésjegyző könyve ellen, az elnököt a közgyűlés megsértésével vádolta s azt indítványozta, hogy az elnök a legutóbb törvényellenesen felfüggesztett közgyűlés költségeiért felelőssé tétessék. Az indítványt a többség hamarjában elfogadta, mire Bacon tag az ily eljárás ellen tiltakozott. Az elnök a kifejlődött izgatott jelenetek közepette az ülést bezárta. Pulszky Ferencz zel vagyunk. Csínján és bölcsen kell velünk bánni, mert aki aztán a szeretetünket megnyeri, azért meg élünk, halunk. Vagy megölünk valakit, vagy meghalunk érte, de a középutat nem igen ismerjük és szíveljük. Ez az igaz. És ezt nagyon jól tudták Bécsben mindig és nagyon jól tudják ma is, ámde a mai uralkodói család egy-egy tagját kivéve, soha sem tudták eltalálni a magyarság véralkatához és őszinte jelleméhez mért politikát, noha mindig találgatták, de az is igaz, hogy a találgatás közben vagy hat forradalommal küzdöttek meg és minden forradalom után új találgatásra voltak utalva. Hát mondom, mikor egy Széchenyi, mikor egy Kossuth nem bírtak megegyezni a helyes irány felett, hogy lett volna az könnyű egy olyan uralkodóháznak, melynek a magyarság egy része kezdettől fogva halálos ellensége vala, és csinált légyen jót, csinált légyen roszat, az egyre ment. A jót néha még rosszabbra magyarázták, mint a jót. De hiszen itt van a mai kormány, melylyel szemben a magyarságnak ugyanazon töredéke áll, melynek kedvére a mindenható Isten sem tudna tenni. Már pedig ez a kormány magyar, ismeri a magyart, közte van, mégis ugyancsak eszén járjon, ha meg akar állni a talpán. Hát egy idegen uralkodó család, mely — a történelem szavai után mondom: mindent megkísértett már, de semmivel nem birt menni semmire......... És e szerint mindenki, aki a lélektant csak egy kissé is ismeri, be fogja látni, hogy a legtöbb félrelépés nem annyira rosz szándékból, mint folytonos kísérlettevésből, lapozgatásból és tévedésből, néha pedig az ügynek mindkét részről való elmérgesítéséből történt. Vittek oda fel elég magyar embert tanácsadónak, s hogy olyat vittek, aki magát az uralkodói házhoz hűségesnek mutatta, az nagyon természetes. Azért lehettek azok jó magyarok is. Adtak is azok jó tanácsot elégszer, de ismerve nemzetünk természetét, nem csodálkozhatunk rajta, hogy a jó tanács is mindig roszul ütött ki. Mert hiszen az uralkodóház mindig meg akarta tartani az országot, és olyan rövidlátó csak nem volt, hogy készakarattal csinálja az elégedetlenséget és elszakadási vágyat. Ezerszer nagyobb érdeke volt annak megnyerni a magyart, mint a magyarnak megtartani őt, s igy mindig valószínűbb, hogy az idegenkedést nem felülről, hanem alulról szították, s az ellenünk alkalmazott erőszak a félelem kifolyása volt. Hát hogy ily körülmények közt melyik tanácsot ismerje el egy-egy ember jó tanácsnak, azt igazán nehéz meghatározni. Hiszen a függetlenségiek még ma is azt tartják, hogy az uralkodónak rosz tanácsadói vannak, és hogy magyarellenesen megy minden .. . sőt a régi állapotokat magasztalják!! És bizony akármint tagadják, de hiszen minden izgalomról láttuk, hogy forradalmi irányt adtak volna neki csak lehetett volna. Sőt a török-orosz háború alatt sem rajtok múlt, hogy nem lett forradalom, hanem Tiszán. Ki tehát már most a jó hazafi, és mi az elfogadható jó tanács? Mi magyarok sem tudjuk meghatározni, hát csodálhatjuk az uralkodói házat? — Hátha pláne még most is forradalomba mennénk, mit kellene akkor annak az uralkodó háznak gondolnia? Na hát kérem, mikor másokat bírálunk, magunkat is bíráljuk meg, mert okos következtetéshez csakis ezen után lehet jutni. — jan. 12. Itol van a Pulszky Ferencz hires nagy esze? És mi az a következetesség? Mert mi épen az ellenkező véleményváltozást tartjuk természetesnek, és az olyanokat, — tehát nem az olyant, hanem az olyanokat, — amilyeneket ő cselekszik, természetelleneseknek. Mert amíg fiatal ember valaki és a szélső radikálisokkal tart, az a természetes fejlődésnek igen elfogadható egészséges tünete, hanem mikor valaki fiatal korában szélső radikális volt, aztán ahány párt Európában van, már valamennyinek hive volt, s végig menvén valamennyin, öreg korára ismét visszafelé a szélső radikalismus felé veszi útját, azt egy oly nyughatatlan szellemnek tartjuk, kinek, mert helyes ítélő tehetsége nincs , megállapodott meggyőződése sem lehet, s így véleményére sem lehet adni semmit, mert annak, amit ma mondott, holnap már az ellenkezőjét mondja. Épen Pulszky Ferenczczel történt meg, hogy ezelőtt nyolc-kilenc évvel, mint Gyöngyös városának képviselőjelöltje, roppantul feltűnő erős beszédet mondott a Bethlenek, Bocskayak, Rákóczyak és Kossuthok ellen, kimutatván, hogy ezek az ország előmenetelét mindig hátravetették, hogy ezeknek köszönhetjük hátramaradottságunkat, mert a nemzet és az uralkodó ház közt a válaszfalat újra meg újra felállítván, mindig újabb és újabb harczot kezdtek, hogy 300 éves történelmünk nem volt más, mint örökös harcz, pedig a nemzeteket a béke szokta emelni, és a harcz szokta tönkre tenni larsat. És ugyan az a Pulszky Ferencz, ki 1873 ban, tehát 10 év előtt ezt beszélte, a ki már akkor európai pártjain keresztül a lojalitás netovábbjáig ért el, azóta visszafelé vevén útját bolygó üstökös ködképében ismét a radikálismus egén kezd mutatkozni, és még azokat az írókat is pecsovicsoknak mondja, kik az olyan emberek tetteit, kiket ő elitélt, kritika alá merészelik venni, sőt többet mond: kárhoztati azon fejedelmeket, kik rész tanácsadóikra hallgattak. E szerint nemcsak a politikus, hanem psychológus vélemény szabadságának is neki megy s töri, zúzza a logikát meg a lélektani következtetést, s a kezébe vett nagy kalapácsot olyan határozottsággal forgatja, mintha előtte ismeretlen lenne minden tudomány s nem indulna más után, mint egy lázas fej gondolkozása után. Meg fogja tehát nekünk engedni Pulszky Ferencz, hogy mi őt semmi egyébnek, mint évrőlévre változó, átmeneti politikusnak tartván, véleményére semmit ne adjunk, azon állítást pedig, hogy várjon az, ki a rosz tanácsokra hallgat, roszszul cselekszik-e, a lélektan fegyvereivel vívjuk meg. Hát először is az a kérdés, hogy ki mily körben növekedett, ki mily körben forog, s kinek mennyi alkalma volt arra, hogy a jó avagy rósz tanácsok közt különbséget tehessen? Mert hogy aki rósz tanácsadók után indulva cselekszik, hogy az nem cselekedhetik jól, az nagyon természetes, ámde hogy az illetőt, aki rósz tanácsok után indul és cselekszik, lélektanilag bűnösnek ítélhessük, előbb mindig azzal a körülménynel kell tisztában lennünk: várjon volt-e alkalma arra, hogy a rosz tanácsot felismerje, s hogy a jó és rosz tanácsadók közt különbséget tehessen? Mertha gyenge gyermeksége óta rosz tanácsnál egyebet nem hallott? Honnan tudhatja akkor, hogy mi a jó? Pláne a politikában, hol a jó meg a rész anynyira relatív fogalom, hogy hazája boldogításának módozatai felett egy Széchenyi és egy Kossuth nem volt képes megegyezni. Aztán meg ne áltassuk magunkat azzal az önámítással-e vagy hízelgéssel, hogy mi nem vagyunk forradalmi nemzet. Mert hát nagyon jól tudja azt a történelem, meg azok a kiket illet, meg akik a történelmet olvassák, hogy az vagyunk, sőt úgy is vagyunk ismeretesek a külföld előtt. Nincs olyan századunk, amelyikre két forradalom ne essék, de némelyikre esik itt is. Hát ahol ennyi a forradalom, nevetséges ott azt állítani, hogy mi igen békés és csendes nemzet vagyunk. Ezt az illetők képmutatásnak vehetik, és képmutatásra kényszerülnek ők is. Holott Csíkszereda, jan. 8. „Oly foglalkozásra tanítsanak meg, mely az improductiv bevezető erőket foglalkoztatva, jövőre a kenyérkeresetet mindnyájunkra nézve megkönnyítené, ez a második kifogás a központi választmány feletti szokásos jeremiádnak. Hiszen ép a kosárfonás és faragással akarnak munkát és ezzel kenyeret adni az improductiv heverő erőknek, mert azt nem hiszem, hogy lenne valaki, ki el ne ismerné, hogy hiában van meg a székelyben a kézügyesség, ha nincs előismeret, ízlés, czirádás jármokkal kikarikázott kerek fejekkel bizony nem tud versenyre kelni a kézműipar terén. Nemcsak ama három ifjú existencziáját biztosította tehát a székely egylet akkor, mikor a kosárfonás- és műfaragászatban kiképeztette, hanem a székelység egy nagy részének, mert ezek lesznek hivatva beoktatni, bevezetni a népet iparágaikba. „Kenderáztató tavat építettek, a földet kell kiszélesíteni előbb, hogy a szűk mindennapi mellett kendert is termeszthessünk, aztán tavat magunk majd csak építeni fogunk“, hangzik to________________________ _ válik a panasz. Látszik, hogy mennyire nem tetaz igazság az , hogy mi bizony forradalmi nem fék még csak felületes tanulmányok tárgyává is a 0.) A székely közművelődési egylet központi választmánya. — Befejező közlemény. —