Székely Nemzet, 1883 (1. évfolyam, 1-198. szám)

1883-01-14 / 8. szám

líb 1. „Mikor száműzte Péter vajdát a szultán?“ „Ez a Péter vajda, kit Sántá-nak is neveznek, uralkodott öt évig, ekkor a szultán száműzte és küldött egy előkelő törököt, a ki trónjától megfosztotta és Aleppóba küldvén, bezáratta, az uralkodást pedig Jonkul vodá-nak adta.“ 2. „Jonkul szász vóda uralkodása 7088. február 17.“ Miután a szultán Péter vódát a sánt száműzte, az uralkodást Jónkul vódának adta, s származására nézve szász volt, Luther hitű, s igaz hitet — értsd a gör.-keletit — nem szertte; eljőve tehát az országba és a trónt február 7-én elfoglalta. Ennek utána kimutatta mindententelenségét és eretnekségét, kimondhatatlan tárágya miatt az országban minden tizedik ökröt lvette.* 3. Egy urfiról, kit János vajdának a Hosszúiák neveztek 7089. Tele lévén Jónkus vada telhetetlenséggel, olyan adót talált ki, a mely ebben az országban lába sem volt, t. i. elküldött az egész országba, hogy vegyék el a tizedik ökröt, de ezt a szokást az ország nem tűrhette és felkelőnek a lapusiak, tanácskozván, hogy távolítsák el Jánkus vadát kéz alatt. És gyorsan Hosszút választották maguk közül vajdának és elnevezték igy: János vajda, innen a felső Prut-hoz ménének. Jankus váda pedig ezt megtudván, hogy a lapusiak ellene felkeltek, szorgosan — de sirgu — elküldte B u c s n m nagyvornikot és Brut postelnikot sereggel ellenük.**) A két sereg Bolotánál találkozván, megütköztek s mindkét részről vitézül — vitejeste — harczolván, a lapusiak az ütközetet elvesztették és az urfi is a Pruhba veszett. Erről, mit itt elbeszéltem, a lengyel krónika nem ir semmit, a mi moldovai krónikánk pedig csak röviden említi meg.“ 4. Mikor bujdostak ki a moldovai bojárok idegen országokba Jónkul vóda elől. Sok ocsmány és istentelen dolgot cselekedett Jónkul vóda uralkodása alatt, annyira, hogy gonosztettei miatt az egész ország és bojárok fellázadtak: a keresztyén vallást — értsd a gör.-keletit — nem szerette, telhetetlen és tékozló vola, az országot adókkal terhelő, szerfelett nagy kéjencz — omu curvar peste seame, — mert nem csak künn, de udvarában sem tartóztatta magát, mert az asztalához meghivott bojárok nejeit, kiragadta és rajtok erőszakot követett el. Mindezeket nem tűrhetvén a bojárok, főleg a movilestiek, György püspök, Jeremiás vojnik —■ a ki később vajda is lett, — Simon pohárnok, Bálik a hatman-lovastiszt, tanácskoztak titkon, hogy elűzzék. Ezek azon ürügy alatt, hogy Szucsavára mennek zárdaszentelésre, mind átmentek Lengyelországba, mások Törökországba, mások Oláhországba, mások meg más országokba. Tudósítás menvén a szultánhoz, az ország pusztítása felől, elvette tőle a vajdaságot és ismét visszaadta Péter vajdának, a sántának. 5. Hogyan bujdosott el Jónkul vóda és hogyan halt meg 7091. Megtudván Jónkul vóda, hogy a szultán száműzte, s hogy a vajdaságot ismét a sánta Péter- nek adta, tudván, hogy erre aztán mi fog következni; meggondolá, hogy ha Törökországba megyen sok pere fog lenni, s még aztán el is veszíthetik, elvégezte, hogy Lengyelországon át Magyarországba fog menni. A havasokon ugyanis nem mehetett, mert félt a földnépétől, így elmenvén az országból, Poikuczián át a jászloveczki utat tartva, Liovba ment összes vagyonával s a királyt azonnal tudósitotta. A király irt Szinavszky hatmannak és a liovi Sztarosztának, hogy vegyenek el tőle min-den királyit és vágják le fejét. A király azonnal ■ elküldé Pod Szkarbult, hogy vegye el Jónkulvódának minden vagyonát, csak fiának és feleségének hagyjon annyit, hogy abból megélhessenek. A király utasítása szerint cselekedek és levágta Jónkul vódá nak a fejét. A moldovai krónika J o n- 1 I k u 1 vódá-ról ezt írja : tudós ember volt, a szultitán vágatta le fejét és uralkodott Jonkul vóda s három évig és hét hónapig. Erről a Jonkl vódá-ról mondják, hogy nyárban csontszánnal járt. — Eddig a krónika. A mi időnkben Couza vódá-nak volt egy " szász minisztere: S te e ge, Jászvásári volt, onnan ■ jött Bukarestbe, de erdélyi származású; miveit és pártja által őszintén tisztelt férfi volt. ’ Koós Ferencz. I. évfolyam. Sepsi-Szentgyörgy, 1883. vasárnap, január 14. 8. szám. Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szentgyörgy, Csikinta Matveovics-féle tó, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. kiadóhivatal: lakat - nyomda-részvény - társulat SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. %S31. Előfizetési sírhelyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve . Egész évre leírt — kr. Félévre . . 5 írt — kr. Negyedévre . 2 frt 50 kr. Hirdetmények dija: 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. Nyilttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek I dija előre fizetendő. f) hová az elfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. f) —& ------------------------------------------ ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS a SZÉKELY NEMZET“ czimű politikai és társadalmi lapra. Midőn a „Székely Nemzet“ szerkesztésére Málik József urat, a „Nemerédnek éveken át közelismerésben részesült szerkesztőjét volt szerencsénk megnyerni, szélesebb körű vállalatunkat a t. közönség jóindulatú pártfogásába ajánljuk. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenként négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára: egész évre 10 frt. félévre ... 5 frt. negyedévre . 2 frt. 50 hr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utalványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldánynyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb megtenni, mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk. Helybeliek Mélik János ur kereskedésében fizethetnek elő. A JÓKAI-NYOMDA-RESZVÉNY TÁRSULA mint a „Székely Nemzet“ kiadótulajdonosa. Az iparosok. jan. 13. (lf.) Nagyon kevés ideje annak, hogy a valódi magyar iparról csak magunknak is tudomásunk van. Magunk is csak most kezdünk annak a tudatára ébredni hogy voltaképen a nemzeti fejlődésnek egyik elodázhatatlan alapfeltétele az iparnak okszerű fejlesztése. Mostanában, mióta erről gondolkozni kezdünk azonban, egyebet e téren még nem tettünk, csak a tintát és nyomdafestéket fogyasztjuk anélkül, hogy alkalmat adtunk volna iparosainknak iparágaik szakművelésére a fokozott igények tekintetbevétele mellett azoknak csiszolására. Az iparosok mindeddig jóformán a tétlenség szerepére voltak kárhoztatva, minden oly iparügyi mozgalmakná a melyek hivatva lettek volna messzebb vidékekre, távolabb országokra is elvinni kirét a magyar ipar termékeinek. Pusztán jajveszékelésekkel, vagy levegőrontó bombasztokkal nem is fogjuk ezt ezért elérni soha. Hanem igenis elérjük azt közös munkássággal, az erők tömörítésére az önmunkánk eredményében vetett nagyobb bizalommal; erre czéloznak az újabb mozgalmak s erről szól a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszternek ama törvényjavaslata, melyet a képviselőház szerdai ülésében terjesztett elő s amelyet a ház el is fogadott. Eme törvényjavaslat, mint annak idejében jeleztük is, az 1885-ik évben Budapesten tartandó kiállításról szól. A kormány hozzájárul 136.800 frt segélylyel, ad rá 406.000 forint előleget s általában nemcsak erkölcsi támogatása van az államnak biztosítva, mint ahogy ezt az indítványozó országos iparegyesület kérte volt, hanem maga az állam veszi kezébe a kiállítás ügyét. Íme tehát az iparosok életében az első fontos mozzanat, melytől igen, sokat várhatnak és remélhetnek. Nincs szükségünk arra, hogy az államok háztartásában oly kiváló fontosságú szerepet játszó kiállítások szükségességét magyarázzuk; maguk az iparosok, kik a székesfehérvári, különben nagyon is partiális jellegű kiállításon részt vettek , nemcsak belátták annak fontos jelentőségét, hanem hatását is érezték azóta. Mennyivel más kilátásokkal megyünk elébe az 1885-iki országos kiállításnak. A külföldnek is szól az hogy jöjjenek, győződjenek meg idegen népek is, hogy a magyar ipar versenyképességét a külföldi piaczokon nem szegyelhetjük meg. Szó ez a nagy kiállítás másfelel maguknak az iparoknak. Itt kell megmutatniok, hogy a küönféle áruczikkeik előállításán nemcsak a nyersanyaggalrendelkeznek, hanem akarat is, tehetség is van bennük azok versenyképes feldolgozására. Első nagyfontosságú pilanat lesz az az iparosok életében, jól fontolják meg annak jelentőségét. Ami a székelyföld iparát illeti, két dolgot hallottunk itt főleg panaszképen említeni. Az egyik az, hogy az áruczikkelynek nincs kellő piaczuk, nincs meg a forgalom s nem áll a kiadás arányban az iparosok munkája után járó jövedelemmel. Készséggel alánjuk, hogy ez így van, ámde ha statisztikai adatok után nyúlnának s összehasonlítanák az ugyanazon nemű külföldről hozott áruk forgalmát a magukéval, azt fognák találni, hogy a közönségnek azokkal szemben tanúsított részvéte az izlésszerűségben és olcsóságban leli magyarázatát. A másik panasz a közönségtől jön. Iparosainknál bizonyos közönyösség, szakmájukkal szemben valami lehangoltság vehető észre, mely miatt az ipar, ma izlés magasabb arányú fejlődésében meg van akadályozva. Ha eme, kétségkívül helyes észrevétel okait fürkésznek rájönnénk mindenesetre, hogy e körülmény indoka nagyon is összefügg az előbbenivel Az iparos, ha látja, hogy munkája áldástalan, fáradsága annyira eredménytelen, hogy a tisztességes szegénység korlátai között is alig tengetheti magát: bizony akkor nem csodálkozunk, ha iparosaink lassúk és tevékenységöknek semmi jeleivel nem találkozunk Nem mondjuk, hogy e bajokat az 1885-iki kiállítás végkép megszünteti, de nagyon sokat fog tenni arra nézve, hogy a magyar ipart hazáján kívül is megismertetvén, az önbizalmat felkeltse és ápolja az iparosokban hogy piaczot szerezzen számukra künn is hogy nemes versenyt támaszszon itt benn egymás között; szóval, ama kiállításnak eredményei beláthatatlan haszonnal ígérkeznek iparosaink számára. Elég idő van addig a készületre. Fontolják meg jól helyzetüket, tömörüljenek tanácskozzanak a teendők felől, hogy székelyföld gazdagon és a hozzákötött várakozásoknak megfelelően legyen képviselve. A törvényhatóságok pedig tűzzék ki tanácskozásaik tárgyává még jó eleve a kiállítást s anyagi és erkölcsi támogatásukkal tegyék lehetővé, hogy az országos kiállításon a székely ipar minden ága méltó helyet foglalhasson el. A Marosvásárhelytől Szászrégenig építendő vasútvonal előmunkálatai már jelentékeny mértékben előhaladtak s a műszaki felvételek is befejeztettek. E vonalnak folytatást is terveznek a Marosvölgyén fel Romániáig. Gr. Kálnoky közös külügyminiszter tegnapelőtt Budapestre érkezett. Valószínűnek tartják, hogy a gróf Wimpffen halála által megürült párisi nagyköveti állás betöltése iránt fog ő Felségének előterjesztést tenni. neinktől testvéreinken gyakorolt kegyetlenségeikről, — de chauvinista szomszédainkhoz hasonló rendszabályok alkalmazására; alakítsunk tehát philantropikus egyleteket és társulatokat és segélyezzük a magyarok által elnyomott román fiatalságot...........“ „Bukovinában, ahol a románok négyszerre kisebb számban vannak, mint Magyarországban a románok minden politikai jogaikat élvezik. A bécsi parlamentben szabadon elhangzanak képviselőiknek szavai, iskoláik virágzanak és a cser- novitzi egyetem felében román intézet. Magyar- országban ■— hála legyen az erdélyi választási törvény kivételes voltának — a románok meg vannak a szólás szabadságától fosztva; nyelvök a nyilvános életből száműzetett, sőt még az isko - lákban is üldöztetik; az ő pénzük, az ő véres verejtékük gyümölcse, a magyar zsarnokságot szolgálja, hogy abból új üldözési fegyvereket kovácsoljanak számukra; sőt mi több, még a magánadakozás is tiltva van a román iskolák érdekében. És midőn a dolgok így állanak, vájjon nincsen-e jogunk alarmírozni a közvéleményt, s nincsen-e jogunk elnyomott testvéreink érdekében azt tenni, amit a magyarok a csángók érdekében tesznek ? A Budapesten történt dolgok erre tökéletesen feljogosítanak minket is. A fajok létérti küzdelmében azé a győzelem, akinek nagyobb az életrevalósága. A természet törvénye oly szépen van megállapítva, hogy egyik népnek a másik felé való győzelme mindig az emberi nem haladása, czivilizácziója érdekében történik. Meghatva ezen igazság által, mi románok, kik egy finom régi fajhoz tartozunk, bizalommal bevárjuk a magyarsággal való harczunkat, amely faj Európába való letelepedése óta ezen világrész előhaladásához semmivel sem járult hozzá, s a mely fajból soha semmiféle kitűnőség , ki nem került, a magyaroknak legkitűnőbb királyai és tábornokai román vagy más eredetűek s voltak, csak magyarok nem voltak ; ezen fajjal való harczunk biztos és könnyű győzelmet igér számunkra. “ Megjegyzendő, hogy ezen lap félhivatalos jelleggel bir. ” A panaszoskodó románok. — jan. 13. A bukaresti félhivatalos Telegraphus 3188. számában a csángó magyarok telepítési ügyével foglalkozván, azzal vádolja a magyar kormányt, hogy a magyar nemzeti chauvinismust a szédelgésig táplálja azon előre kigondolt tervével, hogy a csángó magyarok ügyének felkarolásából alkalmas időben történelmi jogot formálhasson Moldvára nézve. E lap a román kormánynak figyelmét felkelti ezen ügyre és azt mondja, hogy a magyar kormány nem minden politikai ok nélkül küldött emissáriusokat Moldvába a csángók közé. Ezek után pedig ezeket írja: „Adversus hostes aeterna auctoritas est. Mi részünkről csak örülni tudunk a Budapesten keletkezett mozgalomnak, mert ez minket is feljogosít — ezúttal nem arra, hogy visszareklamáljuk őseink földjét és számadást kérjünk elle-Eddig az idézett híres czikk. Csakugyan az ugorkafára felkapaszkodott , oláh sajtó napról-napra impertinensebb támadásokat intéz a magyarok ellen. Nagy gyengeség kell ahoz, hogy valaki olyan hazugságokat, gyalusításokat, pöffeszkedést bocsásson világ elé, mint amilyenekkel most a bukaresti „Telegrafitul“ megkeni kegyes olvasóinak a mellét. Boszankodik, hogy mi a csángókat haza szándékszunk telepíteni s hogy ezt ellensúlyozza, az „elnyomott“ román fiatalság számára philantropikus egyleteket akar alapítani. Ám tegye. Lelke rajta. Nem akarunk rekriminálni ezúttal, de bizony találnánk mi is egész légió mondani valót a szálkát meglátó leyális (!?) oláh újságok számára. Sokat forogtunk az oláh köznép között, de panaszt soha sem hallottunk arról a rettenetes elnyomatásról. Az csak az oláh írástudók fejében született mánia, akik folytonosan bujtogatnak saját véreiknek is romlására. Ha a román lojalitás annyira terjedhetne is, hogy a moldvai magyarok egy kis műveltséghez jutva, ráadnák fej őket a hirlapírásra: meg vagyunk győződve, hogy Romániában soha sem tudnának úgy írni magukról, mint ahogy írnak a „Gazetta transylvaniei“, az „Observatoriulu“, a „Telegraphul“. Kérdjük a Telegraphustól: magyar papjaik, magyar iskoláik vannak-e a csángóknak Romániában? Mit tett a román kormány ezen szegény nép kiművelése érdekében? Hányat vitt be a parlamentbe és hánynak adott magas katonai rangot vagy egyéb polgári hivatalt. Felmenti-e őket a katonáskodástól, az adófizetéstől? A Romániában élő összes magyarok vétetnek-e úgy tekintetbe, hogy az egyetemen magyar előadás tartassák, vagy a gymnásiumokba bevétetik a magyar nyelv? A Telegraphus mondja, hogy a bukovinai kevés románság szónokol a bécsi Reichstagon. Hát a moldvai kevés magyarság mit tesz? Sohajtoz hazája után. Jankus szász vajda Moldovában 1570. Teut,schländer /bukaresti evang. pap . „Michael der Tapfere“ Bukarest 1879. czimü kor- és jellemrajzában említi, hogy Moldovának volt egy erdélyi szász vajdája is. Utána néztem ennek az előbbi leveledben említett „Istoria Moldo- Romaniei“ czimü muhijában és ebben Tankuvodáról a következőket, találtam : BELFÖLD. I —jan. 13. A képviselőház 11-én tartott ülésében a fellebbvitel korlátozásáról szóló javaslatot tárgyalta folytatólag. A javaslat mellett szóltak Gáli fő*) Bizonyosan a székelyeknél szokásban volt ökör- sütést utánozta. 1 **) Tomik, azaz kormányzó Moldovában és Oláhországban is kettő-kettő volt, u. m. nagyvornik és kisvornik, a nagyvornik az alföld, a kisvornik a felföldi megyék kormányzója volt. Postelnik, főudvara Poster, K. F.