Székely Nemzet, 1884 (2. évfolyam, 1-199. szám)

1884-09-16 / 142. szám

Szeptember 16. kik a vér olvasására s a kollegialitás szégyene undorral tölt el... Bevallja (t. i. Nagy János), hogy sértett, hogy köztiszte­letben álló egyént alaptalanul sértett. Oly neme az a cinizmusnak, megalázkodásnak, a melyre nincs példa ... Ez ember mélyen megfeledkezett magáról. Ha igaz volt, a­mit mondott, semmi sem mentheti a férfiatlan meghunyászkodást, ha nem volt igaza, semmi sem mentheti a rágal­mak ama czudarságait. “ (Eli. 1881. 17. sz.) Összegezzünk. Az Ellenzék Nagy János halálának okául főkép azt látja, hogy elüldöztetett a szerkesztői állástól. Mikor mint szerkesztő bántotta Szász Domokost, akkor a becsület nevében követelte, hogy perelje be, hogy üldözze. Mikor Nagy Já­nos menekült és megmenekült, akkor az Ellenzék esküdt, hogy nem maradhat szer­kesztőnek, hogy lehetetlen maradnia, „hisz a kollegiallitás szégyene undorral tölti el.“ És mikor Nagy Jánosnak vissza kellett vonulnia a szerkesztői állástól. Akkor azt irta (Eli. 1881. 25-ik szám): ,,A mit tett, szégyene, botrányköve a zsurnailisztikának s megmara­dása erkölcsi lehetetlenség vala.“ Ki üldözte hát el Nagy Jánost ? Erre feleljen Bartha úr! Ő maga. Saját szavait olvastuk rá. Ő, ki „kedves barátjának“ nevezi ma.*) Másik vádja ugyancsak „kedves barátom“ Nagy János ügyében Szász Domokos ellen az, hogy Szász Domokos úr a bátyját, Szász Gyu­lát gyúrta be a kataszterhez a Bartha úr sze­rint Nagy Jánosnak ígért helyre. Ez mocskos vád. De a törvény határain belül teszi szintén Bartha úr. Meg nem fogható éretté. A dolog pedig így áll: Szász Gyulát, a „titkári teendők vitelével megbízva“ 1880-ban nevezték ki pótbiztosnak. Tehát még akkor, mi­kor Nagy János szerkesztő volt a titkári állás­sal bízzák meg. Nagy János belépett a katasterh­ez pótbiz­tosnak 1881-ben. Nagy János — úgy mondja Bartha úr, — titkárságot kelle, hogy kapjon. Szász Gyula tit­kárrá neveztetett 1882. októberben, tehát a Nagy János halála után. Az Ellenzék ez állítása is tehát csak an­­­nyira igaz, mint a­milyen „jó barátja“ volt Nagy Jánosnak Bartha Miklós. Fáj szólanom az elköltözött­rő­l. Lelkem megjajdul, hogy ő, kit a szerencsétlenség, s a viszonyoknál gyengébb volta a halálba űzött, előhurczoltatik egy, az ő emlé­kének felhaszná­lására méltatlan ember által. És eléhurczoltatik oly érdekek szolgálatára, melyektől idegen vala egész életében. S vallom: ha valaki ’kezének érintésére vér­zik az ő sebe, a Bartha Miklós keze az. *­A második vád, hogy elnyerte a pénzét Szász Domokos néhány akademitának, kik kül­földre készültek. Elnyerte s nem is adta vissza. Ezt tudta Haray Viktor, és felháborodott és po­fon ütötte érte a papot. Ez a vád is úgy van elmondva, hogy senki meg ne foghassa Bartha urat. Így kezdődik: „Ha a nagytisz­teletű ur egy tapasztalatlan ifjú­tól nyerne ... ha ez könyörögne... ha Haray felpofozná ezért.“ Ha.. . Az efféle problematikus jellemek sze­retik ezt a határozatlan szócskát. Ha tehát... E „ha“ többet sejtet, mint a mennyit mond. Bizonyítja két halott. A sir szent. Oda tiszta kézzel nyúl csak a bátor. Fekete mélyéből csak szent igazságokhoz keres bizonyságot... Ki birja már szóra a porrá vált nyelvet, a porrá vált torkot hangra ki kész­teti, ha hazudik egy élő az ő rovásukra ? Ez a dolog igy áll: Nagy János (ki már halott) egyszer társa­ságban elmondta ezt a históriát. Mende-mon­­dának állította ő is. Hallotta, elmondja. A társaság három tagja figyelmeztette Szász Domokos urat: mit beszéltek róla. Ki van megvédve attól, hogy hitvány tüdőből ve­szett szelet ne fújjanak rá? Szász Domokosnak fátuma, hogy ottan-ottan a leghitványabb szele éri. Két tiszteletreméltó férfiút küldött Nagy Jánoshoz a hit eredetének kitudása végett. Ezek előtt nyilatkozatot tett Nagy János. „Alaptalan hazugságnak tartja ő is — úgymond — az egész hirt, urát se tudja adni, kitől hallotta ; nem is hiszi, nem is tételezte föl, sőt megkérdezte Harag Viktort (a másik halottat) és Harag is teljesen valót­lannak állította. Erről sajátkezűleg írva és aláírva is nyi­latkozatot adott. (E nyilatkozatok szerkesztősé­günkben vannak és megtekinthetők.) De Bartha ur hallhatott e gaz ráfogásról. De Bartha úr lehetetlen, hogy „kedves barátjá­tól“ ne értesült volna, hogy hazugság­­ épen, mert „kedves barátja“ volt). De Bartha urnak jó egy hazugság is, mikor gyalázni akar... De Bartha urban megfogan az ilynemű vád. És hogy bebizonyítsa, eléhurczol két halot­tat, Nagy Jánost, ki tagadta és Haragt, ki szintén tagadta. Velük bizonyitja, hogy a mit állít, az az igaz . .. A halottak emlékének meghurczolása ez. *) Mellékesen megjegyzem itt, hogy az 1881. 22-ik számban még az is olvasható a Nagy János által Szász Domokos ellen emelt vádakról : „olyképen támadott, hogy lapunk jó hírneve érdekében e támadás minden repro­dukálását elutasítottuk magunktól.“ Azóta az ügy elintéztetett, s az elintézett ügyet s a vádakat mind egyen­ként két ízben reprodukálta az Ellenzék. Azóta úgy látszik megkopott a „jó hírneve“. Többet elbír. SZÉKELY NEMZET. Csak az védi endéküket Bartha úr ellen, hogy sajátkezű írásukban hagytak czáfolatot hátra, így a halott meg tudja védeni magát egy élő Barthától.. . És Bartha úr ily fegyverekkel harczol! Lássuk a többi vádat. Román lapok Tisza beszédéről. A brassói „Gazeta Transilvaniei“ legutóbbi számában Tisza Kálmán miniszter­­elnök legújabb em­ncziácziójával foglalkozik. Azt mondja bevezetésében, hogy a romániai el­lenzék is reakczionárius terveket tulajdonít Bra­­tianunak, melyeknek forrása Berlin; éppen úgy tulajdonít a mi ellenzékünk is ily hajlamokat Tiszának is. A „Gaz. Tr.“ azonban azt hiszi, hogy Tisza még többet akar. Bismarckot és Gladstonet akarja utánozni és maga akarja ve­zetni az egész parlamentet. Azután így szól : „Vájjon ezen sajtószabadság megszorítása csak a magyarokra nézve lesz-e érvényes, vagy a nem magyarokra is? Mert tudvalevő dolog, hogy éppen Tiszának közlönyei azok, a­melyek a nemzetiségeknek minden szabad véleménynyil­­vánulását faji- és államellenes izgatásnak tekin­tik, holott azon zavarokat, a­melyeket a ma­gyar sajtó provokál a nemzetiségek ellen, urbi et orbi hazafias és dicséretre méltó tetteknek nyilvánítják.“ A nagy­szebeni „Tribuna“ legutóbbi szá­mában behatóbban és érdekesebben foglalkozik e kérdéssel. Különös, — mondja — hogy 6 millió magyar a zsidókkal együtt uralkodik Ma­gyarország 15 millió lakosa felett. Ezt megta­nulták az angoloktól, a­kik egész India felett uralkodnak. E titoknak nyitját a magyar elem színezetében találja m­eg és azt hiszi, hogy azon pillanatban, a midőn itt a különböző ele­mek szervezkedni fognak, a magyarok megszűn­tek mindenhatókká lenni, s az állam azon­nal mint polyglott állam szere­pelne a politikában is. Hasonlatot tesz a magyar és angol nép között és azt mondja: „Meddig fog tartani az angolok uralma In­dia felett?“ „A­meddig azt az indusok elviselhetik, ők pedig mind addig elviselendők, míg az angolok nagy visszaélést nem követnek el hatalmukkal.“ „Mi is mind­addig tűrni fogjuk a jelenlegi helyzetet, míg azt tűrhetjük. Akkor, midőn valamennyien érezni fogjuk, hogy továbbra ezt el nem tűrhetjük, akkor túltes­szük magunkat minden kis érdeken, v­a­l­a­men­­nyien egyesülni fogunk és egy elvisel­hető „modus vivend­i“-nek létre­hozatalán működni fogunk.“ „Elegendő lesz erre az, hogy tudva legyen, hogy valamennyien akarjuk.“ „Vajjon megérkezett-e ezen egységes mű­ködésnek ideje ?“ „Azt nem tudjuk! De tudjuk azt, hogy Tisza úr szüntelenül azon czél felé terel minket és megerősíti lelkünkben azon törekvést, hogy szervezkedjünk, hogy megállapíthassuk a politi­kai egyensúlyt hazánkban.“ Azt hisszük, élénkebb czáfolat az ellenzék lapjainak felesleges. Ezek a lapok váltig bizony­kodtak a mellett, hogy minálunk nemzetiségi kirúgás nincs. Nos, ez a pár mutatvány is meg­győzi őket arról, hogy igenis van. Tisza Kálmán beszédében a sajtótörvény revíziójának szüksé­gessége ezzel a bizonyítékkal nem volt doku­mentálva. Hanem azért a lapok szörnyen fel­mérgesődtek miatta. Hát csak várjanak. Várjon a Napló és az Egyetértés , majd ír még a Gazetta és a Tri­buna olyan czikkeket ezután, a­mik, ha fel­érkeznek hozzájuk a szerkesztőségbe, keresztet vet mindenik rá és el fogja mondani: „minden jó lélel: dicsérje az urat!“ A székelyföldi kepe-ügy. A kepe-ügy egyike azon legégetőbbeknek, melyeknek megoldása minden oldalról hangozta­tott óhajtás tárgyát képezi. A múlt évi r. kath. státusgyülés a kepekérdés tanulmányozására négy bizottságot küldött ki a négy székely megyéből, hogy tekintettel a különböző viszonyokra, e tárgyban javaslatokat dolgozzanak ki. Az alább közlött jegyzőkönyv a c­s­i­k­m­e­­gyei bizottság megállapodásait foglalja magá­ban, melyet addig is, míg a kérdéshez bőveb­ben hozzászólhatnánk, ajánlunk olvasóink figyel­mébe. Az idei státusgyűlés alkalmából nagyon is időszerűnek tartjuk a jegyzőkönyvet egész terjedelmében közölni, hogy az abban nyilvánuló különböző elvek és felfogások gyakorlati érdeme olvasóink által is méltatható legyen. A jegyzőkönyv szó szerint így hangzik: * Az erdélyi róm. kath. státus 1883. évi közgyű­léséből a kepekérdés tanulmányozására kiküldött vegyes bizottságnak Csik-Szeredában az 1884. évi szeptember hó 1-ső napjain tartott értekez­letének J­egyzőkönyve. Jelen voltak: Búzás Mihály, Horváth Ká­roly egyháziak, Mikó Bálint, Madár Imre, Becze Antal, Mihály Ferencz és Márton Ferencz világiak. Mikó Bálint főispán ur ő mltsága min­denekelőtt felemlíti, hogy az erdélyi róm. kath. státus mult évi október hó 11-én folytatva tar­tott Hl-ik ülésében 21. javi szám alatt hozott határozatával a székelyföldi kepekérdés alapos tanulmányozására — tekintettel a megyék kü­­lönböző­ viszonyaira — kebeléből 4 bizottságot küld­vén ki, mint a csilm­egyei bizottság egyik tagja, többek felszólamlása következtében indít­tatva érezte magát annál inkább értekezletre a tagokat egybehívni, mivel a m­aros-tordamegyei bizottság egyik tagja, Gecző János, idevonatkozó kész javaslatát előleges tanulmányozás indokából a tagok között leendő kiosztás végett már ke­zéhez megküldötte. Ezzel egyidejűleg továbbá javaslatba hozza főispán ur, hogy a bizottság megalakulása ötletéből elnök és jegyző kijelölé­séről gondoskodnék. Mire egyhangúlag Mikó Bálint főispán ur ő mltsága elnöknek, Madár Imre pedig jegyző­nek megválasztatik. Elnöklő főispán ur ő mltsága a meg­alakult bizottság tanácskozását megnyitottnak jelentvén ki, tudatja, hogy a kérdéses ügy iránt tanúsított érdeklődésüknél fogva Becze Antal és Márton Ferencz szakférfiakat jónak látta jelen értekezletre meghívni. Becze Antal és Márton Ferencznek az érte­kezleten való megjelenésük örömmel fogadtatik. Elnök részéről Gecző János bizottsági tag által kidolgozott s jelen értekezlet tagjai számára megküldött „A székelyföldi rom. kath. lelkészek és kántortanitók képe javadalm­azása megváltoztatásának szabályozása“ tűzetvén ki tárgyalásra. A nagy szorgalom és gonddal irt „Kepe­szabályozás“ szövege ismeretes lévén a bizottság előtt, azt nagybecsű szerves munkának tekinti és tudomásul veszi. Ezzel kapcsolatosan olvassa a kepe-ügy iránt érdeklődő Márton Ferencz az általa ide­vonatkozókig készített javaslatnak kivonatát, mely azon alapszik, hogy a hitközségek az egyháziak­kal 10 évről 10 évre a kepét helyettesitő pénz­összegre nézve ideiglenesen szerződjenek. A köl­csönösen magállapitott és elfogadott pénzmen­­­nyiséget a hitközség a regale-jövedelemből, vagy ha ez nem ütné, rovatai utján kiegészítve fizeti, mig a magtári rendszer által a megkivántató tőke kinövi magát, mely tőkének járuléka lesz hivatva a hitközségeket a teher alól végkép fel­menteni és az egyházi egyének járandóságát teljesen biztosítani. Államgazdászati szempontból a keleli magtár­­rendszer és az ezzel kapcsolatos pénztárnak azon vitális haszna lesz, hogy a hitközségek, melyek egyszersmind politikai községek is, a közös szük­ség érdekében magtárral és pénztárral fognak bírni, melyeket közigazgatási szempontból is lé­tesíteni kellene. A hitközségek által felállítandó magtár és az ezzel kapcsolatos pénztár 20—25 év alatt felnevelt tőkéje 1500—2000 forintot lesz képes törvényes járulék által évenként nyújtani. Az ily felnevelt tőkék képeznék jövőre a kath. pénzintézet alapját, mely a kepe végleges megoldásának biztonságára szolgálna és a hit­községeket is a további tehertől végleg meg­szabadítaná, miáltal a bAés nyugalom és a jó egyetértés helyre lenne állítva. Minthogy a javaslatba hozott képét helyet­tesítő évi pénzösszegnek, ha különben nem le­hetne, rovatai útján való beszerzése mellett még egy jövendőbeli tőkének megteremtése alapjául szolgáló magtári rendszernek is egyidejűleg való behozatalát és fentartását a bizottság a hívekre nézve elviselhetlen tehernek tartja, a közlött javaslathoz jelen alakjában belenyugvását nem adhatja. Becze Antal, tekintve, hogy a községek­­beni kötelező magtárak létesítése nehézségekbe, azoknak gyümölcsöztetési módszeréből folyó uzso­ra­üzem pedig épen a polgári törvénybe ütkö­zik , indítványozza, miszerint a Székelyföldön, jelesen Csil­ megyében, hol a polgári községet a hitközségtől elválasztani különben sem lehetsé­ges, a birtokosság tulajdonát képező úgynevezett „községi regálék“ évi jövedelmei ezentúl fordít­­hatnának kizárólag a hitközség hivatalos szemé­lyeinek fizetésére. Tekintettel a korcsmajog bérbeadásából re­mélhető évi jövedelem ingatag — és ezen jog­nak a községi és az egyes birtokosok közötti vitás voltára, a bizottság az úgynevezett „köz­ségi regálejog“ évi kétes jövedelmét, a kepeja­­vadalom­ helyett az egyházi szolgák fizetésének biztos alapjául annál kevésbbé hajlandó elfo­gadni, mivel az idáig községi közigazgatás költségei fedezésére szánt regale jövedelmek, ha ezentúl a hitközség hivatalos személyei javadal­mazására fordittatnak, akkor a polgári község egyeseinek ezutáni kettős adóztatással való meg­­terheltetése által — ha azt hordozni képesek lennének is ■— a hitközség és az egyház szol­gái között nem hogy a czélba vett egyetértés éretnék el, de sőt inkább a torzsalkodás és gyű­lölet szitására nyittatnék ez által újabban is tág tér. (Vége köv.) Az udvari vonatot, melyen a két idegen uralodó Skiernieviczébe utazott, Mason cseml­­őrkapitány kísérte. Természetes, hogy a legki­terjedtebb biztossági intézkedések téteztek, de az intézkedések nem voltak túlhajtottak. Sem Varsóban, sem a határon nem volt fölötte ter­hes felügyelet. Varsó tömve van idegenekkel. A közélet igen élénk. A számos ünnepély és mu­latság közül, melyekkel Sándor czár felséges vendégeinek kedveskedni fog, igen érdekes lesz a kastély vadaskertjében, mely az erdővel ha­táros, tartandó nagy vadászat. Skiernieviczében, melynek házai és házacs­kái a pályaház két felén elég csinos látványt nyújtanak, a legutolsó helyiség is el van fog­lalva. Olyan szobácskákban, a­hol előbb pinczé­­rek laktak, most előkelő főtisztek vettek szál­lást. A czári család szept. 22-én utazik vissza Skierniewiczéből Pétervárra, a­nélkül, hogy Var­sót érintené. A franczia-khinai háború. Ferry miniszter­elnök ismét tanácskozott a tengerészeti minisz­­terrel s azután vidékre ment vadászni. A National szerint a hadügy- és tengerészeti mi­niszter Ferryvel még nem bírtak megegyezni a represszáliák folytatása iránt s azt sürgetik, hogy Francziaország nyíltan üzenje meg a há­borút Klímának. Pekingi táviratok szerint oda két ezred csá­szári testőrség érkezett, s megszállotta a városi s a császári palota kapuit. Ez ezredek a klim­­­ai csapatok színe javát képezik s európai módra vannak felszerelve. KÜLFÖLD. — szept. 15. Az uralkodók találkozása. A trónörökös és Gurko tábornok Ferencz József császár-király elé Szczakováig utaztak, míg a czári pár Vil­mos császárt Alexandrevóban várta be. A czári pár az osztrák-magyar uralkodót elutazásakor Graniczáig kisérte. Ferencz József császár-király Skiernieviczébő­l szept. 17-én reggel utazik el. Szept. 16-án este Skierniewiczében még nagy színházi díszelőadás tartozik. Az előadáson var­sói színművészek fognak közreműködni. Az orosz czár f. hó 12-én este hagyta el Varsót s Modiin erődbe utazott az orosz had­csapatok zárgyakorlataira. Modlinban a czár három napig marad s szombaton fejedelmi ven­dégei fogadására Skiernieviczébe ment, 142. szám. S­z­i­n­ h­­á­z. Csíkszereda, szept. 13-án. Folyó hó 10-én „A Bantzauk“ Erck­­man Chatrian 4 felvonásos színműve került színre Fáy J. Béla fordításában. A szereplők mindnyájan jól voltak disponálva, miért az elő­adás egyike volt a legjobbaknak, melyet tőlük láttunk, vagy melyet várhatunk. Első­sorban kötelességünk megemlékezni Völgyiről (Florence iskolamester), ki mai játékával igyekezett meg­­czáfolni azon feltevésünket, mel­lyel őt első fel­lépése alkalmával fogadtuk. Ha mindenben nem is c­áfolt meg, de legalább okot adott arra, hogy megismerjük a szerepkört, melyben őt bírálni kell. Mai sikeréért szívesen lemondunk róla, hogy őt kénytelen-kelletlen szerelmes sze­repeiben bíráljuk. Ha lehet, múljék is el a po­hár, tőle úgy, mint a közönségtől, mert szerel­mes szerepben őt látni, több, mint komikus. A darab előadása bár sokkal több színpadi kellé­ket igényel, mint mennyivel egy ilyen vándor­­társaság rendelkezhetik, mégis a siker általá­ban nem hagyta hidegen a néző­közönséget. Kissé nevetséges az igaz, mikor a párisi drága zongorát egy leteritet bolti ferslag pótolja s a kisasszony annak fenekén futtatja végig ujjait, hogy a színfal mellett levő czigány hegedűjéből nehány pengetett hangot a zongora hangjaké­­pen kicsaljon; de hát — nekünk ez így is jól van. Hozzá vagyunk mi már szokva az ily szem­fényvesztésekhez. Beke Gyula is (Georges) ma jól játszott volna, ha abból a forzadalmas ál­­páthoszból valamit a színfalon kívül tudna hagyni , a­nélkül jelennék. Zágonyi az orvost jól ját­szotta. Szerepe sokkal igénytelenebb, hogysem méltatni akarnak, csak azon furcsa körülményre figyelmeztetjük, hogy ugyanazon ruhában jelen­vén meg, melyben a „Tót leány“-ban a lódok­tort adta, komoly megjelenése most is derültsé­get idézett elő. Pásztori (Rantzau Jean) olyan lapos kakastaréjt ragasztott Vastromból az or­rára, hogy jó játéka mellett is az ember ön­­kénytelenül csak az orrát látta, melyen lehetet­len volt ne mosolyogni. Az előadás egyébiránt jól ment. Közönség gyérebb számmal volt, mint a megelőző előadásokon. Ez egyébiránt jelleme a kisvárosi közönségnek, hogy mindent mohón kap s mihelyt kíváncsisága ki van elégítve, már nem érdeklődik. Szeptember 11-én színre került: „Hunyadi László halála és Ronow Ágnes.“ Ezt azok, kik nem voltak az előadáson, persze nem tudják mi az, mert e czimen színdarabot nem ismernek. Ezek kedvéért ide írjuk a darab czimét: „V-ik László“, történeti tragoedia 5 felvonásban, írta: Dobsa Lajos. A czímet Homokai úr jó­részt azért változtatta el, mert e darabot ő még adta elő Szeredában , nehogy tehát e kö­rülmény az érdeklődést s­ütse. Homokainak a darabban jó szerepe van (V. László). Előadásá­ról azonban ez alkalommal többet nem mon­dunk, lévén a világon mindenki gyarló és né­mely hibákban görnyedő, igy maga Homokai úr is. Hogy szerepét némelyek szerint törté­nelmi hűséggel akarta bemutatni s ez okból arra az előadás előtt jól elkészült, az csak buzgóságáról tesz tanúságot. Mikor szomjúsága oltására egy pohár vizet kért, a közönség derülten mosolygott. Az előadás nagyon vontatott volt. Mintha minden szereplő szórakozott lett volna, olyan tartózkodva lépett elő jelenésében. Az előadás folytában egyszer a függönyt is le kellett bocsá­tani a körszékek első sorában előfordult ájulás miatt. A szerepeket helyesebben lehetne olyké­­pen elosztani, hogy Cilleyi Völgyi és Hunyadi Lászlót Beke Gyula játs­sza. Barcsai Jozefa (Szilágyi Erzsébet) a legszebb drámai jelenetet tette hatástalanná, érzelem nélküli, semmitmondó játékával. Homokainé (Mária) ma meglehetősen játszott, különösen őrült jelenetében majdnem kifogástalan volt. Győrfiné szép toilettejeivel s értelmes játékával ma is kitűnt. Szombaton Pásztori jutalmául „Bozóti Mártha“, Csiky Gergely színműve kerül színre,

Next