Székely Nemzet, 1884 (2. évfolyam, 1-199. szám)
1884-09-16 / 142. szám
Szeptember 16. kik a vér olvasására s a kollegialitás szégyene undorral tölt el... Bevallja (t. i. Nagy János), hogy sértett, hogy köztiszteletben álló egyént alaptalanul sértett. Oly neme az a cinizmusnak, megalázkodásnak, a melyre nincs példa ... Ez ember mélyen megfeledkezett magáról. Ha igaz volt, amit mondott, semmi sem mentheti a férfiatlan meghunyászkodást, ha nem volt igaza, semmi sem mentheti a rágalmak ama czudarságait. “ (Eli. 1881. 17. sz.) Összegezzünk. Az Ellenzék Nagy János halálának okául főkép azt látja, hogy elüldöztetett a szerkesztői állástól. Mikor mint szerkesztő bántotta Szász Domokost, akkor a becsület nevében követelte, hogy perelje be, hogy üldözze. Mikor Nagy János menekült és megmenekült, akkor az Ellenzék esküdt, hogy nem maradhat szerkesztőnek, hogy lehetetlen maradnia, „hisz a kollegiallitás szégyene undorral tölti el.“ És mikor Nagy Jánosnak vissza kellett vonulnia a szerkesztői állástól. Akkor azt irta (Eli. 1881. 25-ik szám): ,,A mit tett, szégyene, botrányköve a zsurnailisztikának s megmaradása erkölcsi lehetetlenség vala.“ Ki üldözte hát el Nagy Jánost ? Erre feleljen Bartha úr! Ő maga. Saját szavait olvastuk rá. Ő, ki „kedves barátjának“ nevezi ma.*) Másik vádja ugyancsak „kedves barátom“ Nagy János ügyében Szász Domokos ellen az, hogy Szász Domokos úr a bátyját, Szász Gyulát gyúrta be a kataszterhez a Bartha úr szerint Nagy Jánosnak ígért helyre. Ez mocskos vád. De a törvény határain belül teszi szintén Bartha úr. Meg nem fogható éretté. A dolog pedig így áll: Szász Gyulát, a „titkári teendők vitelével megbízva“ 1880-ban nevezték ki pótbiztosnak. Tehát még akkor, mikor Nagy János szerkesztő volt a titkári állással bízzák meg. Nagy János belépett a katasterhez pótbiztosnak 1881-ben. Nagy János — úgy mondja Bartha úr, — titkárságot kelle, hogy kapjon. Szász Gyula titkárrá neveztetett 1882. októberben, tehát a Nagy János halála után. Az Ellenzék ez állítása is tehát csak annyira igaz, mint amilyen „jó barátja“ volt Nagy Jánosnak Bartha Miklós. Fáj szólanom az elköltözöttről. Lelkem megjajdul, hogy ő, kit a szerencsétlenség, s a viszonyoknál gyengébb volta a halálba űzött, előhurczoltatik egy, az ő emlékének felhasználására méltatlan ember által. És eléhurczoltatik oly érdekek szolgálatára, melyektől idegen vala egész életében. S vallom: ha valaki ’kezének érintésére vérzik az ő sebe, a Bartha Miklós keze az. *A második vád, hogy elnyerte a pénzét Szász Domokos néhány akademitának, kik külföldre készültek. Elnyerte s nem is adta vissza. Ezt tudta Haray Viktor, és felháborodott és pofon ütötte érte a papot. Ez a vád is úgy van elmondva, hogy senki meg ne foghassa Bartha urat. Így kezdődik: „Ha a nagytiszteletű ur egy tapasztalatlan ifjútól nyerne ... ha ez könyörögne... ha Haray felpofozná ezért.“ Ha.. . Az efféle problematikus jellemek szeretik ezt a határozatlan szócskát. Ha tehát... E „ha“ többet sejtet, mint a mennyit mond. Bizonyítja két halott. A sir szent. Oda tiszta kézzel nyúl csak a bátor. Fekete mélyéből csak szent igazságokhoz keres bizonyságot... Ki birja már szóra a porrá vált nyelvet, a porrá vált torkot hangra ki készteti, ha hazudik egy élő az ő rovásukra ? Ez a dolog igy áll: Nagy János (ki már halott) egyszer társaságban elmondta ezt a históriát. Mende-mondának állította ő is. Hallotta, elmondja. A társaság három tagja figyelmeztette Szász Domokos urat: mit beszéltek róla. Ki van megvédve attól, hogy hitvány tüdőből veszett szelet ne fújjanak rá? Szász Domokosnak fátuma, hogy ottan-ottan a leghitványabb szele éri. Két tiszteletreméltó férfiút küldött Nagy Jánoshoz a hit eredetének kitudása végett. Ezek előtt nyilatkozatot tett Nagy János. „Alaptalan hazugságnak tartja ő is — úgymond — az egész hirt, urát se tudja adni, kitől hallotta ; nem is hiszi, nem is tételezte föl, sőt megkérdezte Harag Viktort (a másik halottat) és Harag is teljesen valótlannak állította. Erről sajátkezűleg írva és aláírva is nyilatkozatot adott. (E nyilatkozatok szerkesztőségünkben vannak és megtekinthetők.) De Bartha ur hallhatott e gaz ráfogásról. De Bartha úr lehetetlen, hogy „kedves barátjától“ ne értesült volna, hogy hazugság épen, mert „kedves barátja“ volt). De Bartha urnak jó egy hazugság is, mikor gyalázni akar... De Bartha urban megfogan az ilynemű vád. És hogy bebizonyítsa, eléhurczol két halottat, Nagy Jánost, ki tagadta és Haragt, ki szintén tagadta. Velük bizonyitja, hogy a mit állít, az az igaz . .. A halottak emlékének meghurczolása ez. *) Mellékesen megjegyzem itt, hogy az 1881. 22-ik számban még az is olvasható a Nagy János által Szász Domokos ellen emelt vádakról : „olyképen támadott, hogy lapunk jó hírneve érdekében e támadás minden reprodukálását elutasítottuk magunktól.“ Azóta az ügy elintéztetett, s az elintézett ügyet s a vádakat mind egyenként két ízben reprodukálta az Ellenzék. Azóta úgy látszik megkopott a „jó hírneve“. Többet elbír. SZÉKELY NEMZET. Csak az védi endéküket Bartha úr ellen, hogy sajátkezű írásukban hagytak czáfolatot hátra, így a halott meg tudja védeni magát egy élő Barthától.. . És Bartha úr ily fegyverekkel harczol! Lássuk a többi vádat. Román lapok Tisza beszédéről. A brassói „Gazeta Transilvaniei“ legutóbbi számában Tisza Kálmán miniszterelnök legújabb emncziácziójával foglalkozik. Azt mondja bevezetésében, hogy a romániai ellenzék is reakczionárius terveket tulajdonít Bratianunak, melyeknek forrása Berlin; éppen úgy tulajdonít a mi ellenzékünk is ily hajlamokat Tiszának is. A „Gaz. Tr.“ azonban azt hiszi, hogy Tisza még többet akar. Bismarckot és Gladstonet akarja utánozni és maga akarja vezetni az egész parlamentet. Azután így szól : „Vájjon ezen sajtószabadság megszorítása csak a magyarokra nézve lesz-e érvényes, vagy a nem magyarokra is? Mert tudvalevő dolog, hogy éppen Tiszának közlönyei azok, amelyek a nemzetiségeknek minden szabad véleménynyilvánulását faji- és államellenes izgatásnak tekintik, holott azon zavarokat, amelyeket a magyar sajtó provokál a nemzetiségek ellen, urbi et orbi hazafias és dicséretre méltó tetteknek nyilvánítják.“ A nagyszebeni „Tribuna“ legutóbbi számában behatóbban és érdekesebben foglalkozik e kérdéssel. Különös, — mondja — hogy 6 millió magyar a zsidókkal együtt uralkodik Magyarország 15 millió lakosa felett. Ezt megtanulták az angoloktól, akik egész India felett uralkodnak. E titoknak nyitját a magyar elem színezetében találja meg és azt hiszi, hogy azon pillanatban, a midőn itt a különböző elemek szervezkedni fognak, a magyarok megszűntek mindenhatókká lenni, s az állam azonnal mint polyglott állam szerepelne a politikában is. Hasonlatot tesz a magyar és angol nép között és azt mondja: „Meddig fog tartani az angolok uralma India felett?“ „Ameddig azt az indusok elviselhetik, ők pedig mind addig elviselendők, míg az angolok nagy visszaélést nem követnek el hatalmukkal.“ „Mi is mindaddig tűrni fogjuk a jelenlegi helyzetet, míg azt tűrhetjük. Akkor, midőn valamennyien érezni fogjuk, hogy továbbra ezt el nem tűrhetjük, akkor túltesszük magunkat minden kis érdeken, valamennyien egyesülni fogunk és egy elviselhető „modus vivendi“-nek létrehozatalán működni fogunk.“ „Elegendő lesz erre az, hogy tudva legyen, hogy valamennyien akarjuk.“ „Vajjon megérkezett-e ezen egységes működésnek ideje ?“ „Azt nem tudjuk! De tudjuk azt, hogy Tisza úr szüntelenül azon czél felé terel minket és megerősíti lelkünkben azon törekvést, hogy szervezkedjünk, hogy megállapíthassuk a politikai egyensúlyt hazánkban.“ Azt hisszük, élénkebb czáfolat az ellenzék lapjainak felesleges. Ezek a lapok váltig bizonykodtak a mellett, hogy minálunk nemzetiségi kirúgás nincs. Nos, ez a pár mutatvány is meggyőzi őket arról, hogy igenis van. Tisza Kálmán beszédében a sajtótörvény revíziójának szükségessége ezzel a bizonyítékkal nem volt dokumentálva. Hanem azért a lapok szörnyen felmérgesődtek miatta. Hát csak várjanak. Várjon a Napló és az Egyetértés , majd ír még a Gazetta és a Tribuna olyan czikkeket ezután, amik, ha felérkeznek hozzájuk a szerkesztőségbe, keresztet vet mindenik rá és el fogja mondani: „minden jó lélel: dicsérje az urat!“ A székelyföldi kepe-ügy. A kepe-ügy egyike azon legégetőbbeknek, melyeknek megoldása minden oldalról hangoztatott óhajtás tárgyát képezi. A múlt évi r. kath. státusgyülés a kepekérdés tanulmányozására négy bizottságot küldött ki a négy székely megyéből, hogy tekintettel a különböző viszonyokra, e tárgyban javaslatokat dolgozzanak ki. Az alább közlött jegyzőkönyv a csikmegyei bizottság megállapodásait foglalja magában, melyet addig is, míg a kérdéshez bővebben hozzászólhatnánk, ajánlunk olvasóink figyelmébe. Az idei státusgyűlés alkalmából nagyon is időszerűnek tartjuk a jegyzőkönyvet egész terjedelmében közölni, hogy az abban nyilvánuló különböző elvek és felfogások gyakorlati érdeme olvasóink által is méltatható legyen. A jegyzőkönyv szó szerint így hangzik: * Az erdélyi róm. kath. státus 1883. évi közgyűléséből a kepekérdés tanulmányozására kiküldött vegyes bizottságnak Csik-Szeredában az 1884. évi szeptember hó 1-ső napjain tartott értekezletének Jegyzőkönyve. Jelen voltak: Búzás Mihály, Horváth Károly egyháziak, Mikó Bálint, Madár Imre, Becze Antal, Mihály Ferencz és Márton Ferencz világiak. Mikó Bálint főispán ur ő mltsága mindenekelőtt felemlíti, hogy az erdélyi róm. kath. státus mult évi október hó 11-én folytatva tartott Hl-ik ülésében 21. javi szám alatt hozott határozatával a székelyföldi kepekérdés alapos tanulmányozására — tekintettel a megyék különböző viszonyaira — kebeléből 4 bizottságot küldvén ki, mint a csilmegyei bizottság egyik tagja, többek felszólamlása következtében indíttatva érezte magát annál inkább értekezletre a tagokat egybehívni, mivel a maros-tordamegyei bizottság egyik tagja, Gecző János, idevonatkozó kész javaslatát előleges tanulmányozás indokából a tagok között leendő kiosztás végett már kezéhez megküldötte. Ezzel egyidejűleg továbbá javaslatba hozza főispán ur, hogy a bizottság megalakulása ötletéből elnök és jegyző kijelöléséről gondoskodnék. Mire egyhangúlag Mikó Bálint főispán ur ő mltsága elnöknek, Madár Imre pedig jegyzőnek megválasztatik. Elnöklő főispán ur ő mltsága a megalakult bizottság tanácskozását megnyitottnak jelentvén ki, tudatja, hogy a kérdéses ügy iránt tanúsított érdeklődésüknél fogva Becze Antal és Márton Ferencz szakférfiakat jónak látta jelen értekezletre meghívni. Becze Antal és Márton Ferencznek az értekezleten való megjelenésük örömmel fogadtatik. Elnök részéről Gecző János bizottsági tag által kidolgozott s jelen értekezlet tagjai számára megküldött „A székelyföldi rom. kath. lelkészek és kántortanitók képe javadalmazása megváltoztatásának szabályozása“ tűzetvén ki tárgyalásra. A nagy szorgalom és gonddal irt „Kepeszabályozás“ szövege ismeretes lévén a bizottság előtt, azt nagybecsű szerves munkának tekinti és tudomásul veszi. Ezzel kapcsolatosan olvassa a kepe-ügy iránt érdeklődő Márton Ferencz az általa idevonatkozókig készített javaslatnak kivonatát, mely azon alapszik, hogy a hitközségek az egyháziakkal 10 évről 10 évre a kepét helyettesitő pénzösszegre nézve ideiglenesen szerződjenek. A kölcsönösen magállapitott és elfogadott pénzmennyiséget a hitközség a regale-jövedelemből, vagy ha ez nem ütné, rovatai utján kiegészítve fizeti, mig a magtári rendszer által a megkivántató tőke kinövi magát, mely tőkének járuléka lesz hivatva a hitközségeket a teher alól végkép felmenteni és az egyházi egyének járandóságát teljesen biztosítani. Államgazdászati szempontból a keleli magtárrendszer és az ezzel kapcsolatos pénztárnak azon vitális haszna lesz, hogy a hitközségek, melyek egyszersmind politikai községek is, a közös szükség érdekében magtárral és pénztárral fognak bírni, melyeket közigazgatási szempontból is létesíteni kellene. A hitközségek által felállítandó magtár és az ezzel kapcsolatos pénztár 20—25 év alatt felnevelt tőkéje 1500—2000 forintot lesz képes törvényes járulék által évenként nyújtani. Az ily felnevelt tőkék képeznék jövőre a kath. pénzintézet alapját, mely a kepe végleges megoldásának biztonságára szolgálna és a hitközségeket is a további tehertől végleg megszabadítaná, miáltal a bAés nyugalom és a jó egyetértés helyre lenne állítva. Minthogy a javaslatba hozott képét helyettesítő évi pénzösszegnek, ha különben nem lehetne, rovatai útján való beszerzése mellett még egy jövendőbeli tőkének megteremtése alapjául szolgáló magtári rendszernek is egyidejűleg való behozatalát és fentartását a bizottság a hívekre nézve elviselhetlen tehernek tartja, a közlött javaslathoz jelen alakjában belenyugvását nem adhatja. Becze Antal, tekintve, hogy a községekbeni kötelező magtárak létesítése nehézségekbe, azoknak gyümölcsöztetési módszeréből folyó uzsoraüzem pedig épen a polgári törvénybe ütközik , indítványozza, miszerint a Székelyföldön, jelesen Csil megyében, hol a polgári községet a hitközségtől elválasztani különben sem lehetséges, a birtokosság tulajdonát képező úgynevezett „községi regálék“ évi jövedelmei ezentúl fordíthatnának kizárólag a hitközség hivatalos személyeinek fizetésére. Tekintettel a korcsmajog bérbeadásából remélhető évi jövedelem ingatag — és ezen jognak a községi és az egyes birtokosok közötti vitás voltára, a bizottság az úgynevezett „községi regálejog“ évi kétes jövedelmét, a kepejavadalom helyett az egyházi szolgák fizetésének biztos alapjául annál kevésbbé hajlandó elfogadni, mivel az idáig községi közigazgatás költségei fedezésére szánt regale jövedelmek, ha ezentúl a hitközség hivatalos személyei javadalmazására fordittatnak, akkor a polgári község egyeseinek ezutáni kettős adóztatással való megterheltetése által — ha azt hordozni képesek lennének is ■— a hitközség és az egyház szolgái között nem hogy a czélba vett egyetértés éretnék el, de sőt inkább a torzsalkodás és gyűlölet szitására nyittatnék ez által újabban is tág tér. (Vége köv.) Az udvari vonatot, melyen a két idegen uralodó Skiernieviczébe utazott, Mason csemlőrkapitány kísérte. Természetes, hogy a legkiterjedtebb biztossági intézkedések téteztek, de az intézkedések nem voltak túlhajtottak. Sem Varsóban, sem a határon nem volt fölötte terhes felügyelet. Varsó tömve van idegenekkel. A közélet igen élénk. A számos ünnepély és mulatság közül, melyekkel Sándor czár felséges vendégeinek kedveskedni fog, igen érdekes lesz a kastély vadaskertjében, mely az erdővel határos, tartandó nagy vadászat. Skiernieviczében, melynek házai és házacskái a pályaház két felén elég csinos látványt nyújtanak, a legutolsó helyiség is el van foglalva. Olyan szobácskákban, ahol előbb pinczérek laktak, most előkelő főtisztek vettek szállást. A czári család szept. 22-én utazik vissza Skierniewiczéből Pétervárra, anélkül, hogy Varsót érintené. A franczia-khinai háború. Ferry miniszterelnök ismét tanácskozott a tengerészeti miniszterrel s azután vidékre ment vadászni. A National szerint a hadügy- és tengerészeti miniszter Ferryvel még nem bírtak megegyezni a represszáliák folytatása iránt s azt sürgetik, hogy Francziaország nyíltan üzenje meg a háborút Klímának. Pekingi táviratok szerint oda két ezred császári testőrség érkezett, s megszállotta a városi s a császári palota kapuit. Ez ezredek a klimai csapatok színe javát képezik s európai módra vannak felszerelve. KÜLFÖLD. — szept. 15. Az uralkodók találkozása. A trónörökös és Gurko tábornok Ferencz József császár-király elé Szczakováig utaztak, míg a czári pár Vilmos császárt Alexandrevóban várta be. A czári pár az osztrák-magyar uralkodót elutazásakor Graniczáig kisérte. Ferencz József császár-király Skiernieviczéből szept. 17-én reggel utazik el. Szept. 16-án este Skierniewiczében még nagy színházi díszelőadás tartozik. Az előadáson varsói színművészek fognak közreműködni. Az orosz czár f. hó 12-én este hagyta el Varsót s Modiin erődbe utazott az orosz hadcsapatok zárgyakorlataira. Modlinban a czár három napig marad s szombaton fejedelmi vendégei fogadására Skiernieviczébe ment, 142. szám. Szin ház. Csíkszereda, szept. 13-án. Folyó hó 10-én „A Bantzauk“ Erckman Chatrian 4 felvonásos színműve került színre Fáy J. Béla fordításában. A szereplők mindnyájan jól voltak disponálva, miért az előadás egyike volt a legjobbaknak, melyet tőlük láttunk, vagy melyet várhatunk. Elsősorban kötelességünk megemlékezni Völgyiről (Florence iskolamester), ki mai játékával igyekezett megczáfolni azon feltevésünket, mellyel őt első fellépése alkalmával fogadtuk. Ha mindenben nem is cáfolt meg, de legalább okot adott arra, hogy megismerjük a szerepkört, melyben őt bírálni kell. Mai sikeréért szívesen lemondunk róla, hogy őt kénytelen-kelletlen szerelmes szerepeiben bíráljuk. Ha lehet, múljék is el a pohár, tőle úgy, mint a közönségtől, mert szerelmes szerepben őt látni, több, mint komikus. A darab előadása bár sokkal több színpadi kelléket igényel, mint mennyivel egy ilyen vándortársaság rendelkezhetik, mégis a siker általában nem hagyta hidegen a nézőközönséget. Kissé nevetséges az igaz, mikor a párisi drága zongorát egy leteritet bolti ferslag pótolja s a kisasszony annak fenekén futtatja végig ujjait, hogy a színfal mellett levő czigány hegedűjéből nehány pengetett hangot a zongora hangjaképen kicsaljon; de hát — nekünk ez így is jól van. Hozzá vagyunk mi már szokva az ily szemfényvesztésekhez. Beke Gyula is (Georges) ma jól játszott volna, ha abból a forzadalmas álpáthoszból valamit a színfalon kívül tudna hagyni , anélkül jelennék. Zágonyi az orvost jól játszotta. Szerepe sokkal igénytelenebb, hogysem méltatni akarnak, csak azon furcsa körülményre figyelmeztetjük, hogy ugyanazon ruhában jelenvén meg, melyben a „Tót leány“-ban a lódoktort adta, komoly megjelenése most is derültséget idézett elő. Pásztori (Rantzau Jean) olyan lapos kakastaréjt ragasztott Vastromból az orrára, hogy jó játéka mellett is az ember önkénytelenül csak az orrát látta, melyen lehetetlen volt ne mosolyogni. Az előadás egyébiránt jól ment. Közönség gyérebb számmal volt, mint a megelőző előadásokon. Ez egyébiránt jelleme a kisvárosi közönségnek, hogy mindent mohón kap s mihelyt kíváncsisága ki van elégítve, már nem érdeklődik. Szeptember 11-én színre került: „Hunyadi László halála és Ronow Ágnes.“ Ezt azok, kik nem voltak az előadáson, persze nem tudják mi az, mert e czimen színdarabot nem ismernek. Ezek kedvéért ide írjuk a darab czimét: „V-ik László“, történeti tragoedia 5 felvonásban, írta: Dobsa Lajos. A czímet Homokai úr jórészt azért változtatta el, mert e darabot ő még adta elő Szeredában , nehogy tehát e körülmény az érdeklődést sütse. Homokainak a darabban jó szerepe van (V. László). Előadásáról azonban ez alkalommal többet nem mondunk, lévén a világon mindenki gyarló és némely hibákban görnyedő, igy maga Homokai úr is. Hogy szerepét némelyek szerint történelmi hűséggel akarta bemutatni s ez okból arra az előadás előtt jól elkészült, az csak buzgóságáról tesz tanúságot. Mikor szomjúsága oltására egy pohár vizet kért, a közönség derülten mosolygott. Az előadás nagyon vontatott volt. Mintha minden szereplő szórakozott lett volna, olyan tartózkodva lépett elő jelenésében. Az előadás folytában egyszer a függönyt is le kellett bocsátani a körszékek első sorában előfordult ájulás miatt. A szerepeket helyesebben lehetne olyképen elosztani, hogy Cilleyi Völgyi és Hunyadi Lászlót Beke Gyula játssza. Barcsai Jozefa (Szilágyi Erzsébet) a legszebb drámai jelenetet tette hatástalanná, érzelem nélküli, semmitmondó játékával. Homokainé (Mária) ma meglehetősen játszott, különösen őrült jelenetében majdnem kifogástalan volt. Győrfiné szép toilettejeivel s értelmes játékával ma is kitűnt. Szombaton Pásztori jutalmául „Bozóti Mártha“, Csiky Gergely színműve kerül színre,