Székely Nemzet, 1884 (2. évfolyam, 1-199. szám)

1884-02-14 / 25. szám

Február 14. hogy nehogy bekövetkezzék az, hogy az értelmiség felett a söpredék uralkodjék s a község érdekei és becsülete áldozatul dobassanak oda némely önérdek­­hajhászó matadorok önző czéljainak. Különben úgy ezen választásra, mint a köz­ség egyéb ügyeire nézve is bátrak vagyunk felhívni úgy megyénk főispánjának, mint a nagyméltóságú belügyminiszter úrnak magas figyelmét. Az elöljárók mind közfelkiáltással lettek meg­választva. Alig egy-két kivétellel, mind a régiek ma­radtak meg. Elismeréssel kell adóznunk a szolgabíró urnak, hogy a kijelöléseket oly tapintatosan vitte keresz­tül, hogy az elöljárók közé egyetlen egyén sem ju­tott be olyan, a kínok becsületessége és értelmessége ellen kifogást lehetne tenni. Felszegi Zabola, febr. 7. Zabola községben a tisztujítás folyó hó 4-én ment végbe, a hetekkel ezelőtt megkezdett iz­gatások, korteskedések, és több rendben, több példányban megjelent gunyiratok daczára, a leg­­példásabb rendben és egyetértésben. Községi első bírónak Kónya János, másodbirónak Csá­kány Zsigmond, közgyámnak Debreczy Ferenc­, nyilvántartónak Hadnagy Antal, pénztárnoknak Kónya Elek kiáltattak ki egyhangúlag. Az adószedő, adóvégrehajtó és kü­lrendőri hivatalra többen jelentkeztek. A választás reg­geli 8 órakor megkezdődvén, mindamellett, hogy a választó bizottság által d. u. 3 óra tű­zetett ki határidőül, a választás d. u. 6 óra­kor ért véget. Megválasztottak : adószedőnek, volt másod­­bíró Balogh Mihály 173 szavazattal, volt he­lyettes adószedő Aczél Zsigmond 149 szavazata ellenében, adóvégrehajtónak György Ferencz 240 szavazattöbbséggel és külrendőrnek Németh Ferencz 172 szavazattal. A felesküvés után járási szólgabiró Hollaki Attilla úr, meleg szavakkal intette a megválasz­tott elöljárókat, hogy legyenek tettre készek, minden eljárásaikban igazságosak, a község, valamint az egyesek jólétének előmozdítói, a rend fentartói, az igazság kiszolgáltatói; végül isten áldását kérte minden igaz munkálko­dásukra. Ezután Dimény István ügyvéd ur köszönte meg az ujonan választott elöljárók és a nagy számmal jelen volt választók nevében, a szolga­biró urnák Zabola községe iránt tanúsított eré­lyes eljárását, éltette, mint igazságos tisztvise­lőt, tiszta, szilárd jellemű jó hazafit, mire a nép szűnni nem akaró eljenkiáltásban adott jó kivánatának kifejezést. Ezzel a választás véget ért, s a túlságos nagy számmal összegyűlt nép, szép csendesen haza vonult. Szabó János, községi tanító. NAPI HÍREK. — Halálozás. Molnár Áron, a sepsi-szent­­györgyi polgári fiúiskola egyik jeles képzettségű tanítója, az első székely szövőgyár és háziipar­­egyesület, valamint a második temetkezési egy­let és a sepsi-szentgyörgyi tanító-testület pénz­tárnoka, folyó hó 14-én hosszas szenvedés után jobb létre szenderült. A megboldogult theologiai pályájának elvégezése után néhány évig a hely­beli ref. gymásiumban tanított, később a felső­­népiskolához neveztetett ki, melynek megszűnése után a polgári iskolánál nyert alkalmazást. Rendkívüli szorgalom, takarékosság, józan élet és kötelességének pontos beteljesítése voltak jel­lemvonásai. Két neveletlen árvát hagyott maga után. Temetése az összes tanintézetek részvéte mellett holnap febr. 12-én lesz. Nyugodjanak csendesen porai. A haláláról kiadott gyászjelen­tés így szól: Molnár János és Róza, mint a boldogult kiskorú gyermekei; Molnár József és neje; Jakuts Bálintné, szül. Molnár Juliánná, özv. Bartha Mihályné, szül. Molnár Terézia, mint testvérek; néhai Kilyéni Mihályné Molnár Borbála gyermekei, mint rokonok, a maguk és gyerme­keik, valamint számos rokonaik nevében mély fáj­dalom­mal jelentik, hogy a szerető jó apa, a kedves testvér és his rokon, kökösi Molnár Áron a sepsi-szentgyörgyi polg. fiúiskola tanára, az „Első székely szövőgyár“ és „Házi-iparegyesü­let“, valamint a „II-ik temetkezési egylet“ pénztárnoka, f. hó 12-én, délelőtt 11 órakor, életének 43-ik évében, hosszas szenvedés után tüdő gümőkórban jobb létre szenderült. A megboldogult hült tetemei f. hó 14-én délután 2 órakor fognak a háznál tartandó gyász isteni tisztelet után a sepsi-szentgyörgyi ev. ref. sirker­ba örök nyugalomra helyeztetni. Nyugodjanak csendesen a megfáradt porrészek ! Sepsi-Szentgyörgy, 1884. feb­ruár 12-én. — Kis-Borosnyóról vettük a következő gyász­­jelentést : Kisborosnyói ifj. Tompa Miklós saját, úgy gyermekei László, Margit, Árpád, Gizella, Kálmán és Gyula, valamint anyja özv. Tompa Lászlóné született Tompa Klára, testvérei: özv. Szent­­iványi Györgyné született Tompa Juliánna, leánya és családja, özv. Rápolthy Mihályné, szül. Tompa Mária, fiai és menyei; a néhainak testvérei: Szörcsei Albertné Csorna Jozefin és családja, Csorna Károly és családja, Csorna Imre és Mari, több közeli rokonok nevében megren­dült kebellel szomorúan jelenti, hogy a jó nő, szerető édes­anya, meny, testvér, sógornő és rokon kis-borosnyói ifj. Tompa Miklósné, szül. Csorna Juliánna folyó évi február 16-án reggeli 8 órakor, élete 44-ik évében, Kisborosnyón tü­­dőgyulladásban alig pár napi szenvedés után váratlanul jobblétre szenderült. Az üdvözült SZÉKELY NEMZET­ földi maradványai f. hó 15-én d. u. 2 órakor fognak a családi sírboltba örök nyugalomra leté­tetni ; lelkéért pedig a szent­miseáldozat Zágon­­ban fog megtartatni, mely végtisztességtételre minden rokonok, barátok szomorúan meghivat­nak. Béke lengjen porai felett! Kis-Borosnyó, 1883. február 13-án. — Özv. Rödi Nagy Sándorné haláláról az alábbi gyászjelentést vettük: Özvegy lisznyói Incze Istvánná szül. Butkai Butyka Terézia a maga, leá­nya özv. lisznyói Incze Sándorné szül. Incze Kata­lin, unokái lisznyói Incze Kálmán, István, Ferencz, Ilona férjezett szotyori Nagy Lajosné és Vilma, s több számos közeli és távoli rokonok nevében meg­szomorodott szívvel tudatja, miszerint Özv. Rődi Nagy Sándorné szül. Butkai Butyka Karolina a fe­­lejthetlen jó testvér, nagynéne, nemesszivü és gon­dos nevelőanya, a régi jó magyar nők mintaképe, életének 80-ik, özvegységének 35-ik évében, folyó évi február hó 12-ik napján, esti 7 órakor végel­gyengülés következtében elhalálozott. Földi marad­ványai folyó hó 14-ik napján fognak a szokott val­lásos szertartás után a helybeli rom. kath. közteme­tőbe örök nyugalomra elhelyeztetni.­­ Az engesz­telő szent-mise áldozatok pedig folyó hó 15-én d. e. 9 órakor fognak bemutattatni a sepsi-szentiványi rom. kath. imaházban a Mindenhatónak. Az örök világosság fényeskedjék felette! Uzon, 1884. feb­ruár 13-án. — Tű­z. Tegnap délben Prázsmáron tűz volt. Terjedelméről és a szenvedett kárról ez ideig nem kaptunk tudósítást. — Öngyilkosság. Tegnap délben Csernye István, ilyefalvi lakos a kapuja előtt levő fűzfá­nak egy kinyúló ágára felakasztotta magát. Hogy szándékát végre­hajthassa, felment a fára és úgy erősitte meg az ághoz a kötelet; aztán szépen leereszkedett, mintha valami gymnaszti­­kai mutatványt akart volna produkálni. Az egész jelenetet egy asszony alig néhány lépés­ről nézte végig, de nem sietett megakadályozni, mert azt hitte, hogy az öreg a fűzfát szándéko­zik megnyesni. Csak midőn Csernye 11 éves unokája oda­kiáltott neki : „nini, nagyapó a fán fityeg“ — vette észre, hogy mi történt. Gyor­san segítségért szaladt, de már késő volt, az öregnek csak holttestét emelhették le. Az ön­­gyilkosságnak okául azt adják, hogy a boldog­talant neje elhagyta és Oláhországba szökött előle. — Regény. Az idei farsangon történt Három­széken. Adolf három év óta udvarolt Rózának és Róza három évig volt szerelmes Adolfba. A szülők örvendettek a „viszonynak“, melynek előbb-utóbb házasságra kellett vezetni. Adolf három év után megkérte Rózát s a szülők örömmel egyeztek bele jó szándékába. Az eljegyzés január 26-ra volt kitűzve s akkor mégis tartatott szűkebb családi körben. Hanem Rózában volt egy kicsi abból, mit hiúság­nak neveznek. Nem tettszett neki az ilyen egy­szerű eljegyzés. Ő hét országra szóló ünnepélyesség­gel akarta volna azt megtartani. E miatt rossz kedvű és durczás volt. Adolf vigasztalta és igyeke­zett meggyőzni a felől, hogy mit az eljegyzésre költöttek volna, az jó lesz majd a házaséletben. Nem használt semmit. A szülők és Adolf a menyeg­zőt három hétre tűzték ki az eljegyzés után, Róza makacskodott azt mondotta, hogy csak azért sem megy még egy évig Adolfhoz, várjon, ha neki tet­szik. Adolf elkeseredésében elment a vendéglőbe, ivott hajnalig és azt határozta el magában, hogy csak azért sem veszi el ezt a hiú és makacs Rózát, hanem a­melyik leán­nyal vasárnap délelőtt először találkozik, bárki legyen annak az apja, megkéri és ha odaadják, három hét alatt megesküszik vele. Ká­bult feje és tántorgó lábai a templom küszöbéig vit­ték. A legelőször kijövő leányt úgy harmincz lépés­ről hazáig kisérte. Aztán mikor kijózanodott meg­kérte és három hétre rá megtartotta a lakodalmat. Róza sirt, de hasztalan. A dolgot visszatéríteni nem sikerült. A friss menyecske aztán az esküvő nap­ján bevallotta Adolfnak, hogy régóta szereti, de az a csúnya Róza mindig útjában állott. Adolf három nap óta boldog feleséges és házas ember.­­ Új északsarki expeditiót készít elő az Egyesült­ Államok kormánya az eltűnt Greely-féle expeditió felkeresése végett; e czélra 20,000 font sterlingen megvette a peterheadi hajóraj leg­jobb gőzösét, a „Hope“ bálnakalászhajót, melyen két évvel ezelőtt sir Allan Gourg felkereste a Leigh- Smith-féle északsarki expeditiót. — Harmincznégy ember áldozat. Dornrád mellett, a Tisza jegén hajmeresztő szerencsét­lenség történt. A faluból lakodalmas nép ment Czigándra, menyasszonyért, átkelvén a befagyott folyón. Mivel tudták, hogy a lanyha időjárás a jeget már igen meggyöngité, egyenkint mentek keresztül a jégen és ez alkalommal nem is lett semmi baj. De nem igy volt esküvő után, Dom­­rádra visszamenetkor. A hét szekér domrádi és czigándi násznép, a lakodalmi vigasságban nem gondolt többé a jég gyöngeségére és nem törődve a veszélylyel, vig muzsika szó mellett egyszerre ment rá a jégre. Néhány perczig ro­pogás és iszonyú orditás volt hallható : a hét szekéren ülő harminczör ember elsülyedt a jég alá. Aztán csöndes lett minden, a víz nesztele­nül összecsapott a szerencsétlen lakodalmas nép fölött. Az egész nászkiséretből egyetlen egy em­ber menekült meg hírmondónak: a bőgős czigány. — Elevenen eltemetve. Mármaros-Szigetről írják: F. hó 2-án szörnyű eset történt­ Vasér völgyé­ben, Novicsornál. Öt munkás indult hazafelé Felső- Visóra, midőn iszonyú lavina-tömeg omlott alá a magas hegyről és hármat közülök eltemetett. Való­ságos hótorony képződött azon helyen, hol a sze­rencsétlen munkások sírjukat lelték. Testeiket tavaszig lehetetlen kihozni a hó alól. Kettőnek neje és gyer­meke van. — Egy második Mailáth eset készülőben. Beniczky Ferencz, Szolnok megye főispánja ellen saját huszárja és egy általa az alispánnak aján­lott huszár rablógyilkosságot terveztek. A tervbe beavattak egy Illaváról, büntetésének kiállása után nemrég kiszabadult fegyenczet. A főispán huszárja tudta hol tartja Beniczky a pénzét és a kulcsot pénzes szekrényéhez. A tervet akként főzték ki, hogy akkor törnek rá, mikor éjjel haza­jön. Ekkor megkötözik és megfojtják. Már a rablógyilkosság keresztülvitelének napját is kitűzték volna szerdán éjjelre. A gyilkosság esz­közei is be voltak szerezve, úgymint kések és kötelek. Szerdán reggel azonban a fegyencz be­állított a főispánhoz és fölfedezte az egész ter­vet minden részleteivel együtt. Elmondta, hogy ő Illaváról kiszabadulta óta becsületes ember akar maradni. Csak azért tartott látszólag az összeesküvőkkel, hogy minden tervüket kifür­készve, a főispánt idejekorán értesíthesse az őt fenyegető veszélyről. E felfedezés következtében a két huszárt elfogták és a vizsgálat foly. — Vasúti szerencsétlenségek Boszniában. A bosnavölgyi vasút vonata, mely f. hó 5-én ment Brodból Szerajevóba, két szerencsétlenséget okozott. Kotorsko állomás közelében Berghofer gépész saját vigyázatlansága folytán a mozdonyról lebukott és annak kerekei alá esett. A vonat tizenhat kocsija végigment a boldogtalan ember holttestén és iszonyú módon marc­angolta azt szét. A vonat ezután to­vább haladt; Pop-Lugovi állomásnál egy pályaőr, nem tudni mi módon, szintén a vonat kerekei alá ke­rült, melyek teljesen szétzúzták a fejét. E szerencsét­lenségek következtében a vonat egy óra késedelemmel érkezett Szerajevóba. — A világnyelv. Egy Sturmhöfel nevű úr Ber­linben röpiratot bocsátott közzé, mely „uj latin“ nyelvével arra igyekszik, hogy a népek között meg­szüntessen minden súrlódást, állítsa helyébe az örök­­békét, a­mi nagyon egyszerű lesz, mihelyt mindegyik nép megérti egymást „új latinul“. Ö meg van arról győződve, hogy a következőket mindenféle nyelven meg lehet érteni: „Ubi est post !“ vagy „Est ne tramway in loco ?“ Ép oly könnyen megérthető az is : „Sum conductor tramviae“. Szakértő férfiak fel­adata lenne ilyen új latin szótárt, nyelvtant csinálni és általánossá tenni. Sturmhöfer úr azt mondja utó­szavában, hogy öreg mestere nem akar addig meg­halni, a­mig az általánosan elfogadott „servus“ helyett az emberek így nem köszönnek egymásnak : „Salve amicus­ qui state? — a­miből kétségtelen hogy a tiszteletreméltó öreg ur még számos évekig óhajt élni. Ez utószóban megtámadja a szerző „Lit­­zelstetten derék lelkészét, “ a­ki a világnyelv alkotás érintetlen földjén is már concurrentiát csinál neki feltalálván az övével hason czélú „Volapük“ nyelvet Mind­ezek után indokolt, hogy Sturmhöfel be is mu­tatja magát, föltámadt kíváncsiságunkat ingyen kielé­gítve. Az ő nagyatyja, „a mint egyszer értesült“ keletről (?) származott és Csehországban telepedett le ; atyja azért egészen cseh volt, mig anyja után ő félig német, félig franczia — a két nemzetnek persze, csakis nemesebb tulajdonait egyesítve magában. S minthogy a nevezetes urnák azt ajánlották, hogy vi­lágrenditő tervével szerkesztőségekhez forduljon, a lapok nem is mulasztják el az alkalmat, hogy mó­dot nyújtsanak olvasóiknak szaporítani ismereteiket és­­ vidámságukat. — Egy brazíliai hirdetés. Délbrazília egyik gyarmati újságában a következő érdekes hirdetés je­­lent meg: „50 ml­s. jutalmat adok annak, a­ki úgy szolgáltatja kezembe azt a gyujtogatót, ki 22-én éjjel 1 óra után a házamat fölgyujtotta, hogy én törvény utján üldözhetem. Azonfelül óvok mindenkit hogy éjjel házam túlsó oldala felől járjon, mert én minden további nélkül bárkit is lelövök. Stouhava 1883. decz. 23. Reif Emil.“ — Megsebesített rendőr Bécsben vasárnap este az a hír terjedt el, hogy Florisdorfban egy rendőr ellen merényletet követtek el és sú­lyosan megsebesítették. E merényleti hír azon­ban alaptalannak bizonyult. A tényállás a kö­­vetkező: Hochberger Venczel és Görlitz Vilmos rendőrök tegnap délben a Ferencz József híd melletti ligetben állomásoztak. Hochberger elő­vette revolverét és társának adta át, hogy nézze meg. A­mint ez a revolvert forgatta, a fegyver hirtelen elsült és a golyó befúródott N­ochber­­ger felső jobb kulcscsontjába. A meglőtt rendőr eszméletlenül összerogyott, de pár percz múlva magához tért. A lövés zajára a közeli rendőr­­állomásról többen a helyszínére siettek és se­gélyben részesítették a meglőtte. Majd később megérkezett a rendőrorvos és elszállíttatta Hoch­berget a közkórházba. A golyót keresték a test­ben, de eddig nem találták meg. Hochberger ki igen veszélyes állapotban van, 38 éves, há­rom gyermek atyja. A vigyázatlan Görlitzet fel­függesztették szolgálatából és az illetékes bíró­ság elé állítják. A bírt, hogy itt öngyilkosság forog fenn, egy ideig maga Görlitz terjesztette, hogy magáról a bajt elhárítsa. De csakhamar bevallotta, hogyan történt a dolog s igy a tit­­kozatos ügy azonnal felderült s kitűnt, hogy egyszerű vigyázatlanság okozta a szerencsét­lenséget. — Biró és Vádló: A törvé­nyszéki teremben kihallgatás alkalmával folyt a következő párbeszéd Vádló: A ficzkó felém jött s két pofont akart adni. — Biró : Honnan tudja, hogy két pofont akart ön­nek adni ? — Vádló : Hiszen meg is adta mind­kettőt valósággal. — Biró : De ebből nem követ­kezik, hogy csakugyan akarta is önt megütni. — Vádló: No, ha nem akarta volna, akkor nem is tette volna meg. — E meggyőző logika ellen persze semmit sem hozhatott fel többé a bíró. — Találó hasonlatok. Bevisznek a helybei kórházba egy czigány­ asszonyt. Elgyengülten félh­oltan szedték fel valamelyik utcrasarokról. A gondos, általa tán soha sem tapasztalt ápolás csakhamar lábra kelti a gyengélkedőt. Életereje 25. szám.­ isszatértével megszállja újra az az élet­beteg­ség is, mit étvágynak neveznek. A beteglátoga­tást végző orvosnak siralmas hangon panaszko­dik reggel hat órakor: „Olyan éhes vagyok, mint egy nagy, nagy farkas. Kérek még egy zsömlét.“ — Reggel 10 órakor : „Olyan éhes agyak, mint egy nagy, nagy medve. Kérek még egy adag sültet.“—Délben: „Olyan szom­­as vagyok, mint egy nagy, nagy gödény. Kérek egy üveg bort.“ — Az estét már nem várhatta be. Kitették a szűrét, mert a kórházban nem tartanak ... állatseregletet. — Botrány a debreczeni kollégiumban. Múlt pénteken reggel a debreczeni pénzügy­­őrség megtudta, hogy a kollégiumnak egyik fű­tője, a kollégium belső udvarának fáspinezéjé­­ben csempészett dohányt szokott rejtegetni. Egy pénzügyőrt küldött oda és az öt mázsa dohányt talált a pinczében. A kulcsot ráfordí­totta az ajtóra, de az ifjúság, a­mint ezt meg­tudta, oly fenyegető magatartást mutatott, hogy pénzügyőr zsebre tévén a kulcsot, jónak látta tovább állani, hogy többedmagával térjen vissza. Az ifjúság különösen a kisebb gimnazisták sárral dobálták a pénzügyőrt. Nagy csopotorsulás tá­madt a kollégium körül ; az igazgatótanár erélyes fellépése végett vetett a bravallnak. — Uj zenemüvek. Rózsavölgyi és társa zeneműke­­cskedésében megjelentek : „A gulyá­s“, zenéjét szerzé B. Bánffy György. Zongorára alkalmazta Serly Lajos. Ára 1 frt 50 kr. „Regatta kering­ő­.“ A regatta bál rendező bizottságnak ajánlva. Szerzé Ibrányi Jenő. Ára 1 frt. „Éji látogatás“ Gyulai Páltól. Jókai Mórné szül. Laborfalvi Róza ő nagyságának ajánlva. Melodrama. Zenekisérettel irta Káldy Gyula. Zongora-át­irat. 2-ik kiadás. Ára 50 kr. A pazarul kiállított zenemű darabokat olvasóink különös figyelmébe ajánljuk. Farsang. # Alsó-Csernátonban a Végh­ Antal síremléke avára folyó évi február hó 9-én este a Kálnoki­­féle nagy teremben rendezett tánczvigalom oly sikerült volt, minőre ezen községben senki sem emlékszik. A tiszta jövedelem 45 (negyvenöt) fo­­int 40 krt tett. Azonban, mire ezen sorok meg­jelennek, már ötven írtra fel lesz szaporodva az ös­szeg, mert még mindig küldözgetik be a tánczvigalomba meg nem jelent községi lakosok a belépti dijakat. (Ezeknek névsorát majd ké­sőbb fogom beküldeni.) A tánczvigalomban fe­lülfizettek : Végh Károly 1 krt 40 krt, Czell Jó­zsef 20 krt, Fekete János 30 krt, Szaniszló Fe­rencz (Felső-Csernáton) 60 krt, Végh Ignácz 1 krt 20 krt, Cseh Gyula 10 krt, Molnár Sándor (Martonf.) 10 krt, Kupán Balázs (K.-Vásárhely) 20 krt, Csíki Lázár 60 krt, Végh Ferencz 20 krt, Cseh Ignácz 60 krt, Cseh Sándor 20 krt, Kupán Károly (Martonf.) 45 krt, Kupán Zsig­mond (Martonf.) 25 krt, Váradi János 25 krt, Teleki Domokos (Albis) 20 krt, Jani Gábor 60 krt, Gál Sándor 20 krt, egy kártyázó társaság 1 krt 40 krt. Köszönetet érdemel m. Kálnoki J. úr és neje, hogy a nemes czélra szép nagy termeiket és bútoraikat díjtalanul átengedni szívesek vol­tak, valamint Végh Ignácz is, ki a tánczterem­­ben a világítást egyedül látta el. Fogadják mindazok, kik ezen tánczvigalom­­ban részt vettek, vagy annak jövedelmét gyara­pítani kívánták és így egy nemes czélt előmoz­dítani óhajtottak, a rendezőbizottság nevében hálás köszönetem nyilvánítását. Fekete András, r. b. jegyző. A közönség köréből.*) Egy szerény kérdés a kir. ügyészséghez. A törvény értelmében a közigazgatási bizott­ságokon az illető kir. ügyészségnek személyes kép­viselete van megrendelve. Legutóbbi közigazgatási bizottságunkon az ügyészség egyáltalán nem volt képviselve. Mi ennek az oka ? Ha D. ügyész úr beteg volt, mi tartotta vissza az alügyészt, hogy törvényszabta kötelessségét teljesítse ? Az ügyészség személyes képviseltetését a törvény nem ok nélkül rendeli meg. Tehát esetleg nagy hátrány következ­hetnék abból, ha ezen törvényes eljárás rendszeresen mellőztetnék. S még egyet. Úgy tudjuk, hogy D. ügyész úr január utolsó és február első napjaiban egyáltalán nem volt K­ézdivásárhelytt (az utolsó időben épen Sepsi-Szentgyörgy­ön betegeskedett) s mégis — ha a jelentésre vetett futólagos pillantásunk nem csak­ — az ügyészi jelentés Kézdivásárhelyről ja­nuár 31-éről van keltezve. Talán ez sincs rendén. Kézdi-Vásárhelytt, 1884. febr. 10. I. Felelős szerkesztő: MALIK JÓZSEF. A „SZÉKELY NEMZET“ táviratai. London, febr. 13. A felsőház tegnap el­fogadta Salisbury által a kormány ellen in­dítványozott nyilatkozatot. A szudáni felkelők Suakint elfoglalták, a 600 főnyi helyőrséget lemészárolták. Ba­ker basa segélyére angol csapatok küldetnek,­­ valamint Suakimba is. Berlin, febr. 13. K­irlik, hogy Vilmos császár Erzsébet királynénak wiesbadeni tar­tózkodására német udvarhölgyeket, szolgákat, kocsikat, lovakat bocsát rendelkezésére. *) Az e rovat alatt közlöitekért csak a sajtóhatóság irányában vállal felelősséget a szerk.

Next