Székely Nemzet, 1887 (5. évfolyam, 1-199. szám)

1887-01-13 / 7. szám

V. évfolyam. *JK*­-«S*5 Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szentgyörgy­ön: Csikl-urcza Nagy Elei-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők Kiadóhivatal: lórai-ugorolla-résztén­y-társulai hová •i Iltimé­ti fiunk és biik­link bérmentesen küldendők. Sír«®-------------------------­SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDA­S­ATI LAP. Megjelenik hetenként, négyszer: vasárnap, kedden,csütörtökön és szombaton. Elő­zetés­ni ár helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre l0frt — kr. Félévre . . 5 frt — kr. Negyedévre . 2 frt 60 kr. Hirdetmények :Ii­­­íl : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. i|ri­-15Síx Csikmegye részére: ( szerkesztőség s kiadóhivatal Csik-Szeredában T. Nagy Imre társ­szerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csikmegyéből a lap szellemi részét illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. SSIP ®­-r*gyi Nyilttér sora 16 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „SZÉKELY NEMZET“ czimű politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenként négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára: egész évre. . . 10 frt félévre .... 5 frt negyedévre . . 2 frt 50 fr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utal­ványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldány­­nyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb meg­tenni, mivel felesleges példányokat nem nyomat­­tathatunk. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT mint a „Székely Nemzet“ kiadótulajdonosa. Leánykereskedés a keleti tartomá­nyok felé. — jan. 18. Ismeretes dolog, hogy nemcsak a kelet­európai államok nevezetesebb helyein, hanem Afrikának a középtengert érintő északi ré­szén levő városai, sőt még az angol gyar­matot képező Előindia főbb városaiban, ne­vezetesen Kalkuttában is sokszor tartózkod­nak csíki és háromszéki székely leányok, mint megannyi tanúbizonyságai a leánycsempészettel kozók lelketlen kufárkodásainak. Az 1885-ik évben is két eset történt, midőn egy leányt Alexandriából, egyet pe­dig Kalkuttából a kormány közvetítésével részben állami, részben pedig szülői költsé­gen kellett hazaszállittatni, kiknek külsején szánalomgerjesztőleg meglátszott az erkölcsi szenvedés hosszú sorozata. Hogy mily utón válik lehetségessé a leá­nyoknak oly messzi tartományokba való el­­széledése, leginkább megmagyarázható abból, hogy a tömegesen Brassóban szolgáló csíki székely leányok onnan vagy gazdájuk, vagy más, előttük ismeretlen közvetítők által lépve csalatni engedik magukat s a tömösi vámon át ismeretlen módon jutnak át Romániába és innen tovább. Ez utóbbi állítást kétségtelenül igazolja azon eset, mely a múlt év őszén megtörtént. Ugyanis négy csik­rákosi leány, név szerint: Fülöp Rózába, Balázs Julis, Péter Julis és Ágoston Julis szolgálatra Brassóba utazván, a­mint oda megérkeztek, azonnal megfogadta őket egy ismeretlen úri egyén s még az nap elszállította Tömösre, hol ez egy másik szin­tén urias kinézésű egyénnek e leányokat el­adta oly czélból, hogy keletre szállíttassanak. Ágoston Julisnak sikerült valahogyan Bras­sóba visszatérni s elszegődni, kitől a fenn­­tebbi részletek tudomásra jöttek. Hogy ezen undok üzérkedők csúnya üzelmeik végrehajtására a határszéleken tit­kos utakat és ösvényeket használnak fel, az kétséget nem szenved, mert lehetetlen fel­tenni a rendes átjárókon alkalmazott ma­gyar állami tisztviselőkről a bűnrészességet, különösen akkor, midőn az illetők rendes útlevél birtokában éppen nincsenek és nem is lehetnek. Tudomásunk szerint a brassói rendőrkapi­tányság már korábban figyelmessé lett téve a lélekvásárlásnak ily után való forgalomba hozatala felől, de ezen hatóság részéről, mint a későbbi eset is igazolja, nem fordít­­tatik oly éber figyelem a tettesek kipuha­­tolására, minőt a személybiztonság és a köz­­erkölcsiség megóvása parancsol. Innen van, hogy a Brassóból gazdájuk­ét megszökő leányoknak honossági községe­ikben való fölkeresése a járási szolgabiró­­ságoknak sokszor nem sikerül, mert az ille­tők a­helyett, hogy haza­térnének, inkább Romániába szöknek át, valószínűleg a jelzett módon. Már ezen esetek is arra kellene, hogy utalják a brassói rendőrhatóságot, hogy az­zal egyidejűleg, midőn megkereséseit a ho­nossági hatósághoz intézi, egyúttal a legszi­gorúbb nyomozást is vigye keresztül ott helyben azon egyéneknél, kik cselédszerzés­sel szoktak foglalkozni. A­mint értesültünk, Csikmegye alispánja megkereste Brassó megye főispánját eme bű­nös üzelmek meggátlása iránt szükséges in­tézkedések megtétele végett s reméljük, talán sikerülni fog az üzérek kipuhatolása és érdem szerint való megbüntetése. Gyakran maguk a szülők okai gyerme­keik szerencsétlenségének. A 10—13 éves leány­gyermeket felpakolják egy szekérre, elküldik Brassóba szolgálni, s a szekeres a­helyett hogy Brassóban megállana és a rá­bízott leánykák elhelyezéséről gondoskodnék, vagy ott hagyja a cselédszerzők üzletében, vagy neki inditja őket a határhavasok tit­kos utainak egy helyismerettel biró bérencz vezetése alatt; maga pedig a rendes utón átmegy Romániába, ott bevárja a szerencsét­leneket és szállítja tovább a román piaczokra, hol alkalmas vevőket mindig talál. Következései mindezeknek igen szomo­rúak.­­ A testi épségéből és ártatlanságá­gából pár év alatt kivetkőzött leány bekerül a kórházba, ott vagy elpusztul, vagy egész életére nyomorék lesz. A szülők és sokszor a hatóságok betegápolási alapjai alig elvisel­hető kórházi költségekkel jujtatnak. Habár a csempészetet űző hazai fuvaro­sok olykor-olykor nem is kerülik ki a büntetésnek bizonyos fokát, de nagyon kívá­natos volna a tetten kapottaknak oly szigorú megfenyítése, mi­által a csempészet iránti hajlam végkép kiirtatnék az ezzel foglalko­zók kebléből. Ismételjük azonban, eme rettentő foglal­kozás megszüntetése csak úgy lehetséges,­ ha a hatóságok éber figyelemmel őrködnek , ha megteszi mindenik a maga kötelességét. A brassói rendőrséget sok efféle mulasztás terheli már. Ennek a hatóságnak úgy lát­szik szabadalmai vannak és pedig kiváltsá­gosak némely kötelesség elmulasztására. Hogy aztán az ilyen hanyagság borzasztó következményekkel boszulja meg végeredmé­nyében magát, ott abból nem szoktak lelki­ismeretességet csinálni. Végül is — úgy gondolkoznak — a székely fajt éri a csa­pás ; a csiki és háromszéki leányok sorsa ennélfogva nem igen bántja őket. Ismételjük, ez nem járja. Óvást emelünk az efféle könnyelmű indolencziák ellen s adandó alkalmakkor jogorvoslatot kérünk. Most mi teleírhatjuk a lapjainkat jajve­­székelő lamentácziókkal, hogy a székely vér fogy, hogy a székely faj pusztul s hogy a kivándorlás minden formájában megakadá­lyozandó , ha a határszéli hatóságok nem­csak elnézik a leánykereskedés ocsmány üzel­­meit, sőt büntetésre méltó mulasztásaik ál­tal szövetségesekül is szegődnek azok mellé. Ez ellen tiltakozunk mi. Ezért emeltük fel szavunkat most a konkrét esetek al­kalmával — ismételten. —s. Sepsi-Szentgyörgy, csütörtök, 1887. január 13. v7.szám. hús árának, a katonai (honvédségi) javadalmazásból leendő megtérítése fejében fizetendő összeget, az 1879. évi XXXVI. t.-cz. 51. szakasza alapján, a közös hadügyminiszter úrral egyetértőleg következőleg ál­lapítom meg : a Dunán-inneni kerületben tizenkilencz (19) krajczárban, a Dunán­tuli kerületben huszon­egy (21) krajezárban, a Tiszán-inneni kerületben tizenhét és fél (17­5) krajezárban, a Tiszán­ túli ke­rületben tizenhat és fél (16­5) krajezárban, a Ki­rályhágón túl tizenkét (12) krajezárban, Horvát-Szla­­vónországban tizenhét és fél (17­5) krajezárban; továbbá : Budapesten huszonöt (25), Pozsonyban hu­szonöt és fél (25’5), Kassán huszonhárom (23), Te­mesvárt huszonegy (21), Kolozsvárt tizenöt és fél (15-5) Nagy-Szebenben tizenhét és fél (17-5) Fiu­méban huszonhárom és fél (23’5) és Zágrábban hu­szonegy (21) krajczárban. Miről (a czimet) közhirré­­tétel és mihez tartás végett azzal értesítem, hogy az 1886. évi október hó 1-től egészen az 1887. évi szeptember hó végéig dívott húsárakból szerkesztendő kimutatást 1887. évi október hó 15-ig hozzám ok­vetlenül terjeszsze fel. Kelt Budapesten, 1887. évi január hó 2-án.­­ A katonai előkészületek. A „Pol. Corr.“ jelenti Budapestről, hogy a külügyi helyzetben az utóbbi időben fenyegető jelenség nem merült föl. A A kormánynak a csapatok élelmezése és felszerelése tárgyában főleg egyes határterületeken tett intézke­dései semmiféle összefüggésben sem állanak, az egész­ben véve javulásnak indult politikai helyzettel és nincs semmiféle fenyegető jelentőségük. Magától ér­tetődő rendszabályokról és kisebb mennyiségű anyag beszerzéséről van csak szó, a­melyek miatt a dele­­gáczió egybehívása sem lesz szükséges. A kormány mindezt saját felelősségére elrendelheti utólagos jó­váhagyás reményében. Igen valószinű, hogy nagyobb kiadások eshetősége nem merült föl, s jelenleg a delegácziók egybehivásáról szó sincs.­­ A m. kir. honvédelmi miniszter, 1886. évi 58.400 szám alatt a következő rendeletet in­tézte valamennyi törvényhatóság közönségéhez. A közös hadsereg és a m. kir. honvédség legénységé­nek őrmestertől és ezzel hasonrangu altiszttől lefelé, az 1887. év folyamán, átvonulás alkalmával, min­den egyes legény részére a szállástudók által kiszol­gáltatandó (28 dekagramm × 280 gramm) marha­ Az osztrák-magyar-német szövetség és a bolgár trón késedelmes betöltése. Budapest, jan. 11. Nagy-Brittánia külügyminisztere, Lord Sd­­desleigh — írja a „Correspondance de Pesth.“ — a bolgár küldötteknek azt tanácsolta, hogy mindenekelőtt türelemmel legyenek, a fejedelem­választást el ne hamarkodják és ha ez idő sze­rint jelöltjük nincs, ne is keressenek. Nagy megelégedéssel konstatáljuk, hogy ama felfogás, mely szerint a bolgároknak a ré­­gensség fentartását épen nem kell sajnálniok — oly felfogás, mely a mérvadó magyar államfér­fiak politikai irányával teljesen megegyez­­— mind általánosabban érvényesül, a­mi leginkább kitű­nik a „Pester Lloyd“ január 7-iki czikkéből, mely kitűnően szabatos és bizonynyal Szt.-Péter­­várott is hatásteljes módon a Szófiában igen megszívlelendő alábbi tanácsot adja a bolgá­roknak. „Szófiában — mondja a Pester Lloyd — nincs ok a kedvező kimenetel iránt kételkedni, csak hozzá kell szokni, nem mindent idegen se­gedelemtől várni és némileg a saját állhatatos­ságban, okosságban és kitartásban bízni. A bol­gárok e tekintetben oly gazdag tapasztalatokat szereztek, hogy más mesterre alig szorulnak.“ Nagy-Brittánia külügyminiszterének és a „Pester Lloyd“-nak e nyilatkozatai a legbecse­sebb bizonyítékai azok helyességének, a­miket a „Correspondance de Pesth“ novemberben s kü­lönösen 1886. deczember 20-án e kérdésről irt: „Ausztria-Magyarország s a velük szö­vetséges Németország, sőt Oroszország kivételé­vel minden nagyhatalom a bolgár régensség to­vábbi fennállását, mint a politikai függetlenség megszokásának becses előiskoláját vagy rokon­­szenvvel szemlélheti, vagy legalább is teljes semlegességgel figyelheti meg. „Az osztrák-magyar érdekeknek főleg nem lehet semmi módon ártalmukra, ha a bolgárok Oroszország negatív magatartása folytán még egy ideig koronázott fő nélkül is létezni és saját akaratuk ellenére az önkormányzat legnehezebb formájába magukat begyakorolni kényszeríttet­­nek, melynek fennállása minden egyes polgártól a legnagyobb önuralmat, politikai mérsékletet és eszélyességet igényli. Minél inkább megfelel­nek a bolgárok ezen igényeknek, Oroszország negatív magatartását annál gyorsabban megszün­teti.“ „A Correspondance de Pesth“ egyéb indo­kokat illetőleg, hogy t. i. a bolgár trón betöl­tésének halogatása úgy a bolgár, mint európai érdekekre nézve miért nem káros, a következő­ket mondta : Oroszország vétő­joga minden bol­gár trónjelölttel szemben közjogilag elvitázhatlan s ennek következtében Oroszország, hogy a vég­leges rendezést megakadályozza, hosszabb ideig érvényesíthet negatív befolyást. Az időhatár, a­meddig Oroszország kétségbe nem vont vétójogával él, gyakorlati-politikai szem­pontból szintén korlátolva van, és pedig nemcsak az orosz birodalom valódi érdekei által, hanem s még inkább a pánszláv, vagy helyessebben pánorosz politikusok vélt érdekei által is. Különösen az utóbbiakra nézve és ezen kí­vül az orosz befolyásra nézve Bulgáriában, mit az orosz kormány oly nagyra becsül, minden­esetre rendkívül kártékony lenne, ha Oroszország részéről a vétő­jog folytonos gyakorlása és a diplomácziai huza­vona folytán Bulgáriában a ré­­genség színe alatt a köztársasági államforma évek hosszán át eltart, a­mily kevéssé alkalmas különben a kormányforma a keleti viszonyokra. Miután tehát a bolgár trónbetöltési kérdés elhúzódása épúgy ellenkezik Oroszország valódi, mint képzelt érdekeivel, nem kicsinylendő a re­mény, hogy Oroszország és a berlini szerződést aláírt többi hatalmak közt megegyezés lé­tesül. Miután a bolgár régensség az állami és tör­vényes rendet minden tekintetben fentartotta , a jelenlegi diplomácziai helyzet egyelőre semmiféle okot nem szolgáltat a nyugtalanságra. Oroszország vető­jogával szemben áll a ber­lini szerződést aláírt többi hatalmak vétő­joga, mint jogos és okszerű lehetetlensége annak, hogy oly valaki tétessék Bulgária fejedelmévé, a­ki nem a bolgár nép alkotmányos képviselői által szabad és független választás útján válasz­­tatik meg. Minthogy a bolgár nép kétségbevonhatlan szabad választási joga a mingréliai Dadian ki­nevezését lehetetlenné teszi: a kérdés leggya­korlatiasabb megoldása az, hogy az orosz kor­mány oly jelöltet hoz javaslatba, a­ki a bolgár­ nép és az európai nagyhatalmak beleegyezését bírja azért, mert az ügy elintézésének ezen módja mellett egyúttal Oroszország jogát gya­korolja annyiban, a­mennyiben az a berlini szer­ződés határozmányain alapul s egyúttal Bulgá­riának az európai béke érdekében fontos álla­­dalmi függetlensége biztosíttatik, előre bocsátva mindenkor, hogy a bolgárok munka és politikai erények által, mint eddig, úgy ezután is folyton érdemeseknek bizonyulnak az önkormányzatra és pedig mindenek előtt az által, hogy politikai függetlenségüket és állami önkormányzatukat minden erkölcstelen idegen befolyás ellen nem­csak alakilag, hanem valóságban is megvédik. Ha tehát Oroszország negatív, vagy halo­gató politikáját tovább folytatja s ennek követ­keztében a bolgár trónjelöltet illetőleg végelha­tározás nem történik . Ausztria-Magyarország és Németország Bulgáriában az interregnum további fennállására a legnagyobb nyugalommal és tü­relmes figyelemmel ügyelhetnek. Ha a régensség hosszantartó ténykedése Bulgáriában az állami önállóság eszméit az orosz befolyás képzelt előjogainak kárára még inkább kifejleszti, úgy ez az orosz kormánynyal ter­mészetesen meg fogja értetni, hogy a politikai eszélyességből minden elfogadható engedékeny­ségre kész bolgárokkal való megegyezés úgy Oroszország valódi érdekeinek, mint a czár pres­­tigeének többet használ, mint a bolgár trón be­töltésének hosszantartó halogatása.­ ­ A Szász Domokos javaslata. — jan. 12. Lapunk múlt számában már jeleztük, hogy az érd. ref. állandó igazgatótanács tárgyalás alá veendi Szász Domokos ref. püspök ismeretes nagy­szabású javaslatát. A tanácskozásról, mely va­sárnap tartatott meg dr. Kemény Gábor főgond­nok elnöklete alatt, a „Kolozsvár“ a követke­zőkben tudósít: A reformátusok állandó igazgatótanácsa teg­napi nagy és népes gyűlésében vette tárgyalás alá főt. Szász Domokos püspök úr előterjeszté­sét, melylyel az erdélyi ev. ref. egy­házkerület és az E. M. K. E. között létesítendő ismeretes szerződési viszony érdekében eddig tett lépései jóváhagyását kérte, s bemutatva azt a részletes munkálatát, melyet lapunk utóbbi számában tü­zetesen ismertetünk, s mely a munkába veendő segélyezés adatait megokolva foglalja magában, kérte a szerződés megkötésére szolgáló további előmunkálatokhoz a fölhatalmazást, illetőleg egy bizottság kiküldését, hogy az E. M. K. E. vá­lasztmányának kiküldöttjeivel egyetértve, megál­lapítható legyen a szerződés végszövegének ter­vezete, melyet aztán egyfelől az erdélyi ev. ref. egyházkerület f. é. közgyűlése, másfelől az E. M. K. E. lesz szentesítendő. Az állandó igazgat

Next