Székely Nemzet, 1887 (5. évfolyam, 1-199. szám)

1887-10-09 / 153. szám

V. évfolyam. Sepsi-Szerttgyörgy, vasárnap, 1887. október 9. 153. szám. 3 - (sSsiTI Szerkesztőségi iroda : Sepsi-Szentgyörgyön: Csikl­ urcza Nagy Elei-féle tűr, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Jókai-nyomda-részvény-társulat hová az előfizetési pénzek és hirdetések p? bérmentesen küldendők. 2*1S---------------------------­SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZ­ATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Előfizetési ár: helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . 10 frt — kr. Félévre . 5 frt — kr. Negyedévre . 2 frt 60 kr. Hirdetmények dija: 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. Élkre)­Csikmegye részére: szerkesztőség­i kiadóhivatal Csik-Szeredában Dr. Nagy Imre társ­szerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csik megyéből a lap szellemi részét illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. t£tS9---------------------------SLSÍ Nyilttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. -m a­CT­­ ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS a „SZÉKELY NEMZET“ czímű politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenkint négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy idén, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára: egész évre. . . 10 frt félévre . . . . 5 frt negyedévre . . 2 frt 50 kr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utal­ványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldány­­nyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb meg­tenni, mivel felesleges példányokat nem nyomat­­tathatunk. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT, mint a „Székely Nemzet kiadótulajdonosa. Cseh tévelygés. — okt. 8. Midőn a csehek egy terméketlen oppozi­­czió pusztításaiban éveken át tartott tévely­géseikbe belefáradának és Józsuájuknak, Riegernek vezetése alatt. — Mózesüket, Pa­­lackyt már bibliaszerüleg eltemették vala — a határt a parlamenti többség igéretföldéhez átlépték vala, akkor berendezkedének, mint más műveit népek, melyek az Úr választott­jainak tartják magukat és választanak ma­guk közül mindenfaj­u minisztereket és hely­tartókat, udvari tanácsosokat, tanárokat, igaz­gatókat és elöljárókat, a­kik az országokat kormányoznák és a népeket megoktatnák, hogy a cseh fajt, mint nagy befolyásút és uralkodót tiszteljék. És a szokáshoz híven trombitásokat is fogada a cseh Józsua, — a csehek a fúvó hangszereket örök idők óta jól értik, — hogy segítségükkel egy esetle­ges Jerikó falait romokba döntse. És fujának a trombitások teljes erejük­ből, hogy tüdejük majd megreped, de rosz­­szul fujának. Rieger első és házi trombi­tása, a „Pokrok­“ halálra fújta magát a dua­lizmus védfala előtt, a­nélkül, hogy képes lett volna a védműnek csak egyetlen téglá­ját is kimozdítani helyéből. És most a „Hlas Naroda“ lépett a saját nemzetségbeliek ál­talános részvétlensége mellett szerencsétlen hivatása közben kimúlt „Pokrok“ helyébe és trombitál ép oly recsegve és hamisan, mint elődje és aligha lesz jobb vége, mint volt annak. A „Hlas Narodá“-nak Magyarország nem tetszik s minden rossz neki, a mi ma­gyar, így a trónbeszéd, melylyel ő Felsége az országgyűlést megnyitotta, szintén nem talál kegyelmet a pán-cseh közlöny szemei előtt. Azon álszenteskedéssel, mely oly igen jól áll a cseh physiognomiának, idézi fel az úgynevezett „cseh Deák“-nak Riegernek író trombitása az igazi Deák Ferencz tiszteletre méltó képét, hogy szembe állítsa azt az „epigon“ Tiszával, kinek kormányzata alatt az állami gazdálkodás egyre tékozlóbb, a nem magyar nemzetiségek iránti eljárás egy­re szűkkeblűebb lett. A­mit a trónbeszéd a pénzügyi orvos­lásra nézve az ötéves országgyűlés pro­­grammjába felvesz, nem lesz elég a magyar államháztartásban az egyensúly helyreállítá­sára, úgy véli gúnyolódva a Rieger úr zsold­­jában dolgozó írói lélek és még az is meg­történik Magyarország pénzügyi helyzetének erősítése végett, hogy a „Hlas Naroda“ is, talán ugyanazon számában, melyben a trón­beszédet persziu­álja, a többi cseh hírhordó­­val együtt derekasan és jó kedvvel kürtöl, nehogy magyar liszt cseh gyomrot töltsön, magyar bor cseh­séget nedvesítsen. És bizonynyal Deák Ferencz emlékeze­tének tiszteletére és a különböző nemzetisé­gek közti egyetértés és testvériség általa hir­detett magasztos elveinek erősítése végett történik, hogy a cseh politika és public­is­­tika többi bölcseivel és írástudóival a „Hlas Naroda“ nem szűnik meg a Szt. István ko­ronájához tartozó országokban élő tótokat, horvátokat, szerbeket és románokat a Deák Ferencz által teremtett dualizmus és a ma­gyar államban a magyar törzs vezérsége el­len izgatni és bujtogatni. Azt tanácsolnék a jó „Hlas Naroda“­­nak, hogy fújjon inkább a saját ajtaja előtt és bízza Magyarország királyára és Szt Ist­ván birodalmának népeire, hogy mit tegye­nek egymással és egymásért a magyar ál­lam megszilárdítására és fejlesztésére. A dua­lizmus bástyái pedig szilárdan vannak építve hosszú időkre, az osztrák-magyar közjog nem Jerikó, Rieger úr pedig legkevésbbé sem azon Józsua, a­ki képes lenne ily trombi­tások segélyével egy erődöt tönkrefujni. Örüljenek a csehek és legyenek boldo­gok, ha sikerül nekik az eddig kivívott po­­zícziókat megtartani, nem fúj most számukra kedves szél és nagyon könnyen támadhat oly vihar, mely egész politikai és nemzeti uralkodásukat mint polyvát söpri el. (¥■) : A képviselőház bíráló­ bizottságának meg­alakulása. A képviselőház bíráló bizottságai f. hó 6-án délelőtt 10 órakor tartott ülésükben a követ­kezőleg alakultak meg. Az I. oszt. bíráló bizottságba elnökké Ensbach Pétert, jegyzővé Török Zoltánt; a II. oszt. biráló bizottsága elnökké Eszterházy Kál­mán grófot, jegyzővé Latkóczy Imrét; a III. oszt. biráló bizottsága elnökké Vargits Imrét, jegyzővé Jelinek Arthurt; a IV. osztályú biráló bizottsága elnökké Ivánka Imrét, jegyzővé Szathmáry Györgyöt; az V. osztályú biráló bizottsága elnökké Boross Bá­lintot, jegyzővé Krajtsik Ferenczet, a VI. oszt. bi­ráló bizottsága elnökké Dárdai Sándort, jegyzővé Demkó Pált; a VII. oszt. biráló bizottsága, miután Komjáthy visszalépése következtében e bizottságból egy tag hiányzik, nem alakulhatott meg; a VIII. oszt. biráló bizottsága elnökké Szomjas Józsefet, jegyzővé Münnich Aurélt; a IX. oszt. biráló bizott­sága elnökké Horváth Gyulát, jegyzővé Szerb Györ­gyöt választotta meg. A levél. — okt. 8. A somogyi­­főispán „elfogott“ levele nagy zajt ütött a hírlapokban s beszéd tárgyát fogja képezni sokáig parlamenten belől és azon kívül. Olvastuk a levelet, melyet Tallián a belügymi­niszterhez intézett s megvalljuk, nem tudtuk ab­ból azokat a súlyos következtetéseket levonni, a­mikre a mi ellenzéki lapjaink rájöttek. A nagy nekiförmedéssel szemben, a­mely az ellenzék ré­széről elhangzik most, igen érdekes fejtegetést találunk a „Nemzetiben , ide igtatjuk azt a következőkben : Nem szólunk a kaposvári választás tényé­­ről. Ez aktus felett nem vagyunk hivatva ítéle­tet mondani sem mi, sem ellenzéki kollegáink. Csakhogy mi gyakorlatilag tartjuk, a­mit Kom­játhy a czeglédi monstre­ küldöttségnek mon­dott : hogy van még bíróság Magyarországon. Mi nem szoktunk a bíróság eldöntése alá tartozó dolgokat a nyilvánosság elé hurczolni. Nem szoktunk, mint az ellenzéki lapok, már eleve ítéletet mondani. Annál kevésbé szoktunk izgatni, haranguirozni. Legkevésbé szoktuk pe­dig a közvéleményt alarmirozni azon czélból, hogy kiáltson be a bíróság tanácskozó termébe. Ezt a minden zsarnoki pressiónál zsarnokibb eszközt mindig a legveszedelmesebbnek tartjuk. Azon eszközt, melyet annyiszor neki feszítettek Magyarországon s ép az újabb korban, a ren­des igazságszolgáltatás épületének is, és melyet annál kíméletlenebb módon alkalmaznak az oppo­­zíczió bizonyos árnyalatai, midőn némileg politi­kai tény megbírálásáról van szó. De nem kételkedünk, hogy ez a leggono­szabb és legveszedelmesebb eszköz, valamint si­kertelennek bizonyult az ország rendes bírósá­gaival, ép úgy sikertelen leend a parlament bí­róságával szemben. Mert a bírálóbizottságok mindegyike ép oly bíróság, mint az ország bármely rendes bíró­sága. Bíróság, melynek a szigorúan megállapí­tott tények alapján, legszentebb meggyőződésé­ből kifolyólag kell ítélnie, nem pedig a sajtó lármás nézetnyilvánítása, vagy a még zajosabb tömeg követelései szerint. Ismételjük tehát: a kaposvári választás té­­nyéről nem szólunk, mert e tény felett a ház bírósága van hivatva ítélni. Az első és utolsó szó e bíróságé. De nem hagyhatjuk szó nélkül azon táma­dásokat, melyeket a somogyi főispán állítólagos levelének az „Egyetértés“ által történt közlésé­vel kapcsolatban a Tisza-kormány és rendszere ellen az ellenzéki lap intézett. Ami magának a levélnek közzétételét illeti, erre nézve meg van véleményünk. Kifejezést ad­tunk annak ily közlések alkalmából más eset­ben , s nincs okunk más véleményen lenni ma sem. Ha a sajtó — illetékes felhatalmazás nél­kül — bele­nyúl akár a magánlevelek titkaiba, akár a hivatalok irattáraiba , veszedelmes tűzzel játszik, melylyel sok mindent megégethet; de félő, hogy első­sorban magát végezi meg. Mert hogy állandóvá egy törvényhozás, de sőt egy társadalom sem engedheti tétezni azt az ásust, hogy a magán vagy hivatali titok megsértése attól függjön, mennyire tartja ezt egy hírlap szer­kesztője a közérdekben levőnek , azt, úgy hisszük, nem kell bizonyítani. S ha a törvényhozás vagy tár­sadalom ez ellen védelmet talál keresni s ha vé­delme keservesen találja érinteni szabadságainkat, lesz-e joguk a panaszra azoknak, kik vélt párt­érdekeik ürügye, sokszor pláne csak egyszerű szenzáczió­hajhászat miatt ide juttatták állapo­tainkat. Vélt pártérdeket mondtunk, mert a szélsőbal valódi pártérdekei ép úgy idegenek az ilyesmitől, mint az ország általános érdekei. E pártnak ép úgy nincs érdekében, hogy botrány­nyal frisítse föl idegeit, mint nincs az ország­nak. S főleg nem volt érdekében, hogy ezt a le­velet nyilvánosságra hozza, mert az tartalma leg­pregnánsabb részében ellene tartalmazza a leg­­sújtóbb vádakat. Kényelmes dolog: ezeken túl tennie magát. Kiforgatni egy-két, a kormány és pártja ellen fordítható sorának értelmét s a többire vállat vonni, mintha őket nem is érintené. Teljes bizo­nyítéknak ismerni el azt, a­mit e levélbe bele­magyaráznak ők ellenünk , s egyszerűen túltenni magukat rajta, a­mit e levél nyíltan hirdet el­lenük. A levél azon részére, mely felszólításnak ma­gyarázható a bíráló bizottságok kormányi befo­lyásolására , megmondtuk már tegnap vélemé­nyünket. Ily befolyásolást hiába kér bárki, a kormány nem hajlandó gyakorolni azt, a bizott­ságok nem hajlandók elfogadni azt. De a főispán nem is azt kérte, a­mit az ellenzék reá fog, hogy t. i. egy törvénytelen vá­lasztás igazoltassák. Ő a választást — a történt s ki nem derített tévedés daczára — törvényes­nek tartja s egész levele erre van alapítva. S a levélben vázolja, minek lennének a választás megsemmisítésének következményei. S e követ­kezmények valóban megfontolást érdemelnek nem a biráló bizottságban, melynek feladata csak egy­­ igazságot szolgáltatni, hanem a politikusok közt és a közvéleményben. S a függetlenségi párt lapja azért nem tett jó szolgálatot a függetlenségi pártnak, s általá­ban az ellenzéknek, midőn ama levelet közzé tette, mert így nem kerülhető ki, hogy szóljunk a kérdés ez oldaláról is, a­melyről különben — épp mert ama választás, illetékes bírósága előtt áll — nem szóltunk volna. És állítjuk, hogy sokkal inkább jogosult e levél kapcsán szólni azon bajokról, melyekre ama levél nyíltan rámutat, mint azokról a bű­nökről, a­miket az ellenzék abba bele­magya­ráz. Nem a kormány korrumpáló rendszerét lep­lezi le ez a levél, hanem azon mély sebeket, melyeket a mindenfajta ellenzéki bujtogatás a Dunántúl egy részében, különösen pedig Somogy­ban ütött. Szomorú társadalmi kép az, mely torz arczát kimutatja e levélből s nem egy korrum­pált kormányrendszer. Egy megye válságban levő társadalmi élete szólal abban meg, nem a népjogokat hamisító és tönkretevő hatalom. Azok az üzelmek, melyek Somogy társa­dalmi szétzüllését felidézték, visszanyúlnak előző évtizedekbe. Mikor a ma szövetséges ellenzéki elemek mint engesztelhetetlen ellenfelek álltak egymással szemben ; mikor azok, kik ma az elő­retolt szélsőbali ütegek mögött állanak, királyi biztosok kiküldését követelték, hogy Somogyban megmentessék a tulajdon és társadalom szentsége. Azóta a mozgalom lényeget nem, csak ala­kot és méreteket változtatott. Több alakot s ha lehet még nagyobb méreteket öltött. A főispán levelének ide vonatkozó része egyike a legszo­­morubb vonásoknak korunk történetéből. Vád, mely élesen sziszszen fel s az igazság erejével és közvetlenségével tör keresztül azon hamis vá­dak és tanúskodások tömkelegén, melyeket a kormány ellen emelnek. A főispán által feltárt társadalmi kép söté­­tebb és komorabb, a mellett, hogy igaz, mint azon kép, melyet az ellenzék a somogyi levél kapcsán, mesterségesen és jogtalanul kiszínez. De persze a levél ezen részéről az „Egyet­értés“ bölcsen hallgat. Ez neki rágalom , de igazság mindaz, a­mit bele­olvas abba. S a­ki azt állítja, hogy túlságos színekkel színezzük ki mi is az ott említett jelenségeket, annak emlékezetébe hozzuk, hogy azok nagy része, kik ma tagadni hajlandók e bajok fen­­forgását, sokkal vészesebbnek hirdették már két évtized előtt e bajt gyökerében, mint a minőnek látjuk s mondjuk mi most — virágzásában. Ol­vassa el például, tisztelt laptársunk a „Pesti Napló“, miket akkor írt a somogyi viszonyokról, s aztán gondolja meg: nem jogosult-e a somo­gyi főispán figyelmeztető szava, midőn ma So­mogy ellenzéki passióból oda jutott, hogy a gou­­vernementális princípium ellen való küzdelem kedvéért a konzervatív elv nem egy hivatásszerű védője eszközzé lesz azon szóvivők kezében, kik­nek veszedelmességét évtizeden át maga hir­dette legjobban. A főispán egy bizalmas levélben csak érinti e veszedelmeket, így híva fel rájuk a kormány figyelmét. Csoda-e azután, ha egy általa jóh­iszemű­­leg helyesnek vélt választást szeretne fentartani? Csoda-e, ha fél egy új választás esetleges követ­kezményeitől ? Az éremnek ezen másik oldalára nem azért irányozzuk a figyelmet, hogy elvonjuk azt a kormányról és a főispánról. Nem is azért, hogy a bíráló bizottság véleményét befolyásoljuk. A kritikától oly kevéssé félünk, mint a támadások­tól. S a bíráló bizottságok eljárása iránt — akár Komjáthy, akár gróf Széchenyi ügyében ítéljenek — a legfeltétlenebb tisztelettel visel­tetünk. De midőn az „Egyetértés“ nagy garral köz­zéteszi a somogyi főispán bizalmas levelét, kon­statálni kívánjuk, hogy — akár hiteles ama le­vél, akár nem — nem oda, vagy legalább ke­vésbé oda sújt, a­hová czélzott. S a kormány üzelmeit akarva megbélyegezni, lerántja a lep­let az ellenzék választási üzelmeiről. És ezek az üzelmek komolyabb következmé­nyeket vonhatnak maguk után minden állítóla­gos kormányi visszaélésnél. A machiavellizmust nemcsak a kormányok számára találták fel. Az ellenzékek néha sokkal nagyobb mérvben és durvább módon alkalmaz­zák ezt. S ha eziránt Magyarországon kétséget ápolt még valaki, ennek a „leleplezésnek“ egész története, jelenetezése és kihasználása a legal­kalmasabb, hogy megszüntesse ezt a kétséget. ORSZÁGGYŰLÉS. — A képviselőház ülése okt. 6-án. — Ülés kezdete d. e. 11 órakor. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Tibád Antal, Beöthy Algernon, Tors Kálmán. A kormány részéről jelen van­nak: Tisza Kálmán, Fejérváry Géza dr., Tre­­fort Ágost, Bedekovich Kálmán, Fabinyi Teophil. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után az elnök bemutatja Zay Albert gróf Tren­­csén megye baáni, Bánffy György báró Szilágy­megye szilágy­somlyói, Iszakovics Milán Toron­­tál megye uzdini választókerületében megválasz­tott képviselők megbízó leveleit. Kiadatnak az állandó igazoló bizottságnak tárgyalás és jelentéstétel végett. Jelenti továbbá az elnök, hogy Almásy Géza s Mikó Árpád az általuk viselt főszolgabírói, Koczkár Zsigmond képviselő az általa viselt já­­rásbírói és Görgey Béla az általa viselt főszol­gabírói állásukról lemondtak. Tudomásul vétetik. Bemutatja a miniszterelnök átiratát, mely sze­rint a lefolyt országgyűlésen elfogadott törvény­­javaslatok közül a múlt országgyűlés berekesz­tése óta eddig mely törvényjavaslatok lettek .

Next