Székely Nemzet, 1887 (5. évfolyam, 1-199. szám)

1887-11-08 / 170. szám

November 8. egy dohánygyárt fog igényelni a négyes és ötös kuba gyártása.* * * Szokásunkhoz híven képzőművészeti mozgal­makról is emlékezni kellene. Az őszi műtárlat első cziklusa azonban már végéhez ért és így majd a másodikra kell bővebben kiterjeszked­nünk. Hazai festőművészeink alig produkáltak kevesebbet a jelenleginél, mióta a képzőművészet állandó csarnokkal bír. Nagyobb szabású alko­tást néhány külföldi mestertől láttunk. F­i­r­­­e Walther „vasárnapi i­sk­olá“-j­a ragadja meg mindenekfölött a néző figyelmét. Egyszerű, szegé­nyes szobában körbenülő gyermekcsoportnak taní­tás­t tart az öreg iskolamester , figyelme megosztva a kezében tartott könyv és tanítványai között. Reá nézve most nem létezik semmi, ezen a sze­gényes kis világon kívül, melyet oly széppé tesz a gyermek­sereg kifejezésteljes arcza, megvilá­gítva az egyetlen ablakon beözönlő napsugártól. Peddig semmi keresettség, semmi hatásra c­élzó fogások sem kompozíczióban, színezésben ; a ter­mészetnek jól ellesett és híven visszaadott vará­zsa ömlik el e képen. Meg kell említenünk Verstraete Theo­dore „B ü k k f a s o“-j­á­t. Őszi szél látszik su­hogni a sárgult bükkfák összeszövődő koronái közt, hullatván a száraz lombokat. Két hatal­mas falomb között végighúzódó erdei után, me­lyen mély nyomot vágott a kerék, azzal foglal­kozik egy munkás, hogy a száraz levelet hal­mokban gyűjtve, elégesse. A folytra égő tűz,ki­­kicsillan a levélcsomó közül, míg kékes füstje tovaszáll a gályák között. Mintha valóságban ott állanánk a fasorban, folytatását keressük a kereten kívül is. Színezése mellett egyik fő ér­deme a pompás távlat, mely egyaránt élvezhető a terem bármelyik pontjáról. * * * A magyar tudományosságnak nagyszerű ün­nepe folyt le vasárnap. S­t­o­c­z­e­k József mű­egyetemi tanárnak, a magyar tudományos akadé­mia másodelnökének, a főrendiház tagjának, negyven éves tanári működésének jubileuma. Az új városház nagytermében az ünnepelt tudós tanítványainak és tisztelőinek több százra menő sokasága előtt folyt le délelőtt a díszgyű­­lés, melyen a tanári kar nevében S­z­i­l­y Kál­mán, jelenlegi tanítványai megbízásából pedig S­ö­p k­é­t műegyetemi hallgató üdvözölte az ünnepeltet szép beszéddel. Megható volt a sze­rény tudós köszönete ; az ékes előadású tanár egyszerű szavait elfojtották a meghatottság könyvi. Díszes bankett fejezte meg a tudományos munka, a becsület emberének jubiláris ünnepét a VI., VII. kerületi kör palotájának díszes ter­meiben, háromszázat meghaladó résztvevő jelen­létében. Köztük a tudományos élet, a közokta­tás és a műszaki férfiak sok jelese. Stéczekre felköszöntőt mondtak : K­a­r­s­a­y műegyetemi hallgató, tanítványai,a Lip­t­h­ai mű­egyetemi rektor tanártársai nevében. A budapesti tudomány­egyetem képviseletében H­u­n­f­a­l­v­y, a kolozsvári egyetemében S­z­a­m­o­s­y rektor beszélt. A közoktatási kormányt B­e­r­z­e­v­i­­c­z­y, államtitkár képviselte. Felköszöntőt mond­tak még T­o­l­n­a­y Lajos, dr. Lengyel Béla, dr. Eötvös Loránd, báró, a physikusok nevé­ben s még számosan. Végül közkívánatra Szász Károly püspök beszélt nagy tetszés mellett, éltetve a komoly törekvésű ifjúságot, mely nem maradt el a régiek mögött. * * * Ugyanakkor ünnepelte az opera „Don Juan“ színrehozatalának századik évfordulóját, kiárult házzal. Kétes, kinek szólt a jubileum: Willné és Nádayné asszonynak-e inkább, vagy Mozartnak. —s—e. A SZÉKELY NEMZET TÁRCZÁJA. Egy asszony előőrsön. — Az orosz udvar történeteiből. — Irta: Sacher Masoeh. (Vége.) Eljött deczember tizenhetedikének emléke­zetes éjjele. Az oroszok megmozdultak, dobszó nélkül, szalmába burkolt lábbal, legelői a Su­­warow által vezetett rohamhasáb, egyetlen töl­tény nélkül a puskacsőben és tölténytáska nél­kül ; a többiek mintegy ezer lépésnyi távolság­ban követték. Egyetlen hang sem árulta el a nagy vállalatot. Az önkéntesek már ott álltak az erőd sáncza előtt, Suwarow keresztett vetett magára s legelőt ugrott be. A mások utánra rohantak. A támadás teljesen sikerült, a török őrség meglepve és lekonczolva, a töltés megmászva. Egyetlen lövés sem történt, csak a szurony dol­gozott. De ekkor riadás támadt az erődben, a janicsárok minden oldalról a bástyákra rohan­tak, az utánnyomuló ezredeket mindenütt gyil­kos tüzelés fogadta, egyúttal az őrség egyik része is kitörést intézett s elvágta Suwarovot hatszáz emberével a hadsereg többi részétől. A grófnő, csakis ezredének néhány önkén­tesétől kisérve, első volt a ki az orosz zászlót Ozsakoff falára tűzte; a török tüzéreket levág­ták, aztán előrehatoltak a városba, hol minden oldalról körülzárattak. Abban a pillanatban, mikor Suwarow a más rohamoszlopokkal való összeköttetés helyre­állításán igyekezett, észrevette a grófnő hiány­zását s nevét kiabálta; nem felelt senki. Halálos aggodalom lepte meg; a­helyett, hogy az elfog­lalt üteget biztosítaná, a városba tört be em­bereivel, attól az egyetlen gondolattól éltetve, hogy megmentse őt. Rövid ideig minden elve­szettnek látszott, az ostromlók engedni kezdtek, a törökök állatias győzelemordítást hallattak. Ekkor meghallotta Repnin herczeg, hogy Suwa­row el van vágva ; leugrott lováról katonái közé s felragadva a zászlót, kiáltá : — Suwarow, a mi atyánk elfogatott, utánnam, a ki nem gyáva! — Suwarow, Suwarow elfogva, mentsétek meg Suwarowot! — Szájról-szájra ment a hit s ismételten rohamot intézett az egész. Repmin herczeg nyomult be először két ezreddel s még a maga idejében hozott segélyt Suwarownak, ki már hátulról is fenyegetve látta magát. Tartózhatatlanul vezette most előre a hős embereit, leapritva maga előtt a janicsárokat, mig a grófnő fehér tollbokrétáját ismét meglátta. A hölgy csupán néhány katonától környezve egy házhoz támaszkodva állott s kezében egyik el­esett fegyverét tartva, a kétségbeesés utolsó ere­jével védte magát. — Meg ne öljétek, élve kell, hogy kezeink közé kerüljön, kiálták a törökök egyik a másik­nak ; mindenik bírni akarta a szép asszonyt. Ekkor Suwarow, egyik kezében karddal, a má­sikban kozák lándzsát tartva, közéjük vágott, szétkergette őket és megmentette a grófnőt, ki megragadta kezét, s lázas felindulással szorította szivéhez. — Csak most vette észre Suwarow, hogy a grófnő vérzik. — Ön megvan sebesülve ? — kiáltá. — Úgy hiszem, — felelt bágyadtan. — Hol, az isten szerelméért ? Bal vállára mutatott, hol nemsokára meg­találta a sebet, s mialatt köröskörül lövések es­tek, s a sebesültek és haldoklók nyögése a har­­czosok hadilármájába vegyült , a tábornok aj­kait a sebre tapasztva igyekezett a vérzést csil­lapítani. Borzasztó vérfürdő, nem hallott mészárlás következett erre. Mikor a Nap felkelt, minden ormon és tornyon az orosz zászló lengett. Ozsa­koff be volt véve. * *­­* Három napon át tartott a város fosztoga­tása. Mindkét részről harminczezer elesett födte a csatatért Ozsakoff előtt. Mikor Potemkin a csatatért megtekintve, meg­halt és megcsonkított katonáit látta, hangosan sírni kezdett. Ily sajátságos módon egyesült ebben a nagy barbárban az önzés és durvaság, a nagylelkűséggel és jósággal. Miután az elesett oroszokat eltemették, a janicsárok holttesteit a keményre befagyott Li­man jegén halmozták össze abban a nézetben, hogy a bekövetkező jégzajlás a tengerbe fogja temetni őket. Az orosz hölgyek Potemkin kísé­retéből, pompás bundáikba burkolva, szánkákban járták körül ezeket a rémítő pyrámisokat, s úgy csodálták a meghalt janicsárok erőteljes testeit. Hol ennél hajmeresztőbb jelenet! Potemkin II. Katalin czárnőtől az otsakoffi győzelemért megkapta a Szentgyörgy-rend nagy szalagját, kapott zászezer rubelt, a kozák hét man­ézimet és egy gyémántokkal kirakott, bo­­rostyánnal körülfont tábornagyi botot. Még felségesebb jutalmat nyert Suwarow. Soltikoff grófnő sebe annyira jelentéktelen volt, hogy az ágyat már néhány nap múlva el­hagyhatta. Mikor először ült karszékébe, meleg prémes felöltőjében, Suwarow tudakozni jött hogy­­léte után. — Ön még nagyon halvány, grófnő, — mondá gondoskodóan. — És ön még inkább, tábornok, — vála­szolt mosolyogva — csaknem azt hinné az em­ber, hogy ön még sokkal veszélyesebb sebet ho­zott magával. — Úgy van, grófnő, — sóhajtá. — A nép­hit azt tartja, hogy a­kinek véréből ivott az em­ber, annak testtel, lélekkel eladta magát. Úgy látszik, hogy ez rajtam beteljesedett. Ön engem is lánczon tart, mint a szegény pasát, s ha ön­nek úgy tetszik, rövid idő múlva én is megugat­hatom a holdat az ön sátra előtt. — Nem, tábornok — szólt a grófnő oly hangon, melytől a tábornok édes zsibongást ér­zett, — az ön számára jobb helyem van. — S hol volna az? — Lábaimnál, Suwarow, mert onnan nem nagy út van szivemig. S Krnburn és Otsakoff hőse ott térdelt lá­bainál s a bátor szép asszony benső szeretettel fonta át karjaival. —s—6. SZÉKEL­Y NEMZET. BELFÖLD. — nov. 7. A szász egyetem közgyűlése. A szász egye­tem f. hó 3-án ülést tartott Nagyszebenben. Bethlen András gróf főispán és ideiglenes szász ispán ez alkalommal a következő megnyitó be­szédet mondotta, melyet a „Kolozsvár“ nyomán közlünk : „Tisztelt közgyűlés ! A szász egyetemi köz­ponti hivatal vezetésénél a lefolyt évben kettős feladatot tűztem ki magamnak : először : az egye­temi vagyon szigorú és takarékos kezelését; má­sodszor : a 1. szász egyetemnek az én elnökös­­ködésem alatt hozott határozatai ajánlását és támogatását. (Tetszés.) Uraim ! Az 1886. évi költ­ségvetés keresztülviteléről szóló kimutatás, vala­mint az 1888. évi előirányzat beható megvizsgálá­sánál alkalmuk lészen észrevenni, hogy daczára az általános elértéktelenedésnek, úgy az egyetem, mint a hétbirák ingatlanai jövedelmezése kevéssel gya­rapodott, a folyó számadások pedig már most is egyes kiadási czímek alatt az előző évekhez arányítva némi megtakarítást mutatnak ki (Tet­szés.) Örömömre szolgál tudathatni önökkel, hogy a múlt ülésszakban hozott határozatokat a ma­gas minisztérium mind egytől egyig helyben hagyta, továbbá az ipariskolák tárgyában fölter­jesztett kérelem érdemében a közoktatási minisz­ter úr ő nagyméltósága az egyetem kívánságának a lehetőség határáig eleget tett. (Éljenzés.) Ezen ülésszakban önökre, uraim, fontos feladat meg­oldása vár. Utat és módot kell t. i.­találni, hogy teljes biztonság mellett a tevőleges tőkepénzössze­­gek kellő jövedelmezőségét eszközölhessék, mert a hat százalékos jelzálog-kölcsönök visszafizetése egymás után megtörténvén, ehhez hasonló el­helyezési módozat a fennforgó viszonyok között hovatovább bajosabbá válik , miért is a központi hivatal indíttatva látta magát, hogy e fontos kérdésben tervezetet terjeszszen a t. közgyűlés elé. E kérdés felette fontos, mert csakis ennek szerencsés eldöntésével juthat a t. egyetemi köz­gyűlés azon helyzetbe, hogy a törvényesen meg­alapított és nézetem szerint minden esetre te­kintetbe veendő igényeknek eleget tehessen. (Tetszés.) Ezen alkalommal nem tehetem, hogy Bock Károly egyetemi titkár hi kötelességtelje­­sítéséről és odaadásáról meg ne emlékezzem. E választás csakugyan szerencsés volt. (Éljenzés.) Szívesen üdvözölve önöket, uraim, van szeren­csém az egyetem és a székbírák közgyűlését megnyitottnak nyilvánítani. (Hosszas éljenzés.) Gencz belügyminiszteri államtitkáré és Szilágyi Dezső egyetemi tanáré. A legnevezetesebb adminisztráló tehetséget, azon férfiút, ki a közigazgatási ügyek országos központján a tekintélyt és erőt, az államiságot és európaiasságot képviseli, nem volt szabad a parlamenttől elvonni. A hiány, melyet Beniczky­­nek mandátum nélkül maradása a képviselőház­­ban okozott volna, annyival inkább érezhető lett volna, minthogy igen valószínű, az állam érde­kében legalább kívánatos, hogy az állami köz­­igazgatás nagy kérdése még a jelen országgyű­lés alatt megoldásra kerül s ennél első­sorban Beniczky látszik hivatottnak, a döntő, elhatározó beavatkozásra. A jó ügynek, az országnak nagy szolgálatot tettek, a­kik Beniczky Ferencznek a képviselői mandátumot felajánlották. Képzelhető-e komolyan a magyar képvise­lőház, a modern parlamentarizmus Szilágyi De­zső nélkül, ezen éles gondolkodó, élénk debatter és választékosan eloquens szónok nélkül ? Ha már mint minden áron ellenzéki, parlamenti vi­táink színvonalának, erejének, tartalomgazdagsá­­gának és idomalakulásának emelése végett majd­nem nélkülözhetlen volt, működése most, midőn minden pártelfogultság és szenvedély alól felsza­badította magát s nagy szellemét, mély és szé­les tudományát elfogulatlanul s szabadon mű­ködtetheti, becsesebb lesz nemcsak magukra a vitákra, hanem a viták óhajtott eredményére is. Még egy harmadik mandátum, a kaposvári képezi ma a nyilvános megbeszélés tárgyát. A pártok kegyétől és gyűlöletétől eltorzítva lebe­gett e mandátum képe az idei választások tör­ténetében. Oly sokat és oly heveskedve beszéltek és vitatkoztak e választás felett, a nem mindig egész tiszta argumentumok oly özöne úszott a kaposvári választás képe fölött, hogy annak még a legélesebb szem előtt is tisztátalannak és za­varosnak kellett feltűnnie. Ma már van világosságunk, a bíró ítélt. A képviselőház harmadik bíráló bizottsága hosz­­szas, beható, tehát a legcsekélyebb részleteket is kínos skrupulózitással figyelembe vevő tanács­kozás után gróf Széchenyi Pál miniszter kapos­vári mandátumát végleg igazolta. Az ítélet fö­­lebbezhetlen, felette vitatkozni nem lehet, a bi­zottsági tagok eskü alatt ítéltek. Különben nincs is oka az ítéletnek a megvitatástól tartani, oly behatóan és világosan van az indokolva. Csak egy pont legyen kiemelve, ez maga is elég lesz. Ama 19 taszári választó, kik állítólag ha­misan lettek Széchenyi javára írva, tényleg nem is így, hanem mint Körmendyre szavazók van­nak beírva és számítva. Képviselőválasztások. — nov. 7. A képviselőválasztásoknak is van indiai nya­ruk. A termés rég be van takarítva s a télre éltéve, erős szelek által korbácsolt esők szakad­tak le s reggelenként fagyást hozó ködök homá­­lyositották be az eget: ekkor a nap egyszerre újra fellobbanó tüzzé gyűjti össze pislogó para­zsait és mintha az ifjúságot visszaadó forrásban fürdött volna, tisztán és vígan, sütve és nevetve és ragyogva száll fel a felhőtlen kék égbolton s uj nyarat varázsol le a földre. Mikor az álta­lános, nagy választások már befejezvék, az álta­luk felkeltett ezerféle szenvedélyek lecsendesit­­vék ; mikor a mandátumok a ház levéltárában már felhalmozva, az osztályokban átlapátolva, az igazoló bizottságokban megrostálva vannak; a tisztelt ház már rég hozzáfogott az érdemleges tárgyalásokhoz, már gyakran messzeható jelen­tőségű előterjesztéseket és törvényjavaslatokat intézett el, azt tapasztaljuk, hogy az or­szág egyszerre új választási hadjáratra ébred s ezen parlamenti utón már nem ritkán barátsá­gosabb, gyönyörködtetőbb, mint volt a nagy mandátumaratás ideje perzselő szenvedélyeivel, reszkettető, romboló zivataraival. Főleg két képviselőválasztás az, — a teg­napi nap hozta őket, — melyeknek jelentőségét a „Pester Corresponded“ kiemeli: Beniczky Fe­­ R­Ü­LFÖL­D. — november 7. Erős küzdelem volt várható nov. 5-én a franczia képviselőházban. A sokat emlegetett etiquête ügyében kellett határozni s habár ez­úttal a kormány meglehetősen semlegesen fogja magát viselni s elfogad bármily határozatot, a végeredmény mégis komoly visszahatással lesz a Rouvier-minisztérium lételére is. Hogy Rouvier igen tapintatosan viselte magát s szerencsésen kimenekült a veszélyekből, melyek őt és kormá­nyát a napokban fenyegették, azt most már el­lenségei is elismerik. De azért még van baj elég, mert exisztencziája első­sorban ellenségei, a mo­­narchisták jó akaratától függ. Ezt a jó akara­tot pedig minden pillanatban felmondhatják neki. Izlandban egyre viharosabban folyik a nem­zeti mozgalom. Nemrég számos képviselő jelen­létében egy vidéki városban éjjel tartatott tit­kos gyűlés, melyen az ír alkirály rendeleteit ünnepélyesen elégették. A gyűlésen megjelentek ellen most a kormány elrendelte a bűnvádi el­járás megindítását. Cox képviselő ellen már ré­gebben per indíttatott, szintén tiltott gyűléseken való részvétel miatt. A tárgyalás tegnapra volt kitűzve, de Cox nem jelent meg, minek foly­tán a bíróság elrendelte elfogatását. TANÜGY. A tanító, mint tanítványainak eszményképe. — Elnöki megnyitó gyanánt felolvasta a csíki r. k. ta­nítóegyesület közgyűlésén, Csik-Somlyón, 1887. október 26-án, Imets F. Ják­ó. — II. Hevülni az emberiség jóllétéért: így lesz az Üdvözítő Ur Jézusnak az isteni Mesternek evan­géliuma a kér. tanító paedagogiává, tan- és vezér könyvévé ! Szeretni az ártatlan, a romlat­lan gyermek­világot! így lesz az isteni Mester bátorító, vonzó és vigasztaló életpéldája a kér, tanító szolgálati szabályzatává! Törekedni lan­kadatlanul arra, a­mi erkölcsileg jobb és töké­letesebb ! Így közelíti meg a kér­ tanító azon eszményképet, ki szerényen nyilatkozott magá­ról, midőn őt egy tanulni vágyó ifjú „jó mes­terinek nevező. Óvakodni mindentől, mi a rom­latlan gyermek világ szemében és szivében fel­tűnést vagy épen botrányt okozhatna ; soha le nem térni az igazság, méltányosság és vallásos meggyőződés útjáról! Így lesz az evangélium egy kér. tanítónak napi és tanórarendjévé, igy lesz üd­vös fegyelmi szabályrendeletévé! és igy lesz általá­ban maga az isteni Mester a tanítók eszményképévé! De valamint a kér. tanítónak és nevelőnek legfőbb eszményképe az Úr Jézus, úgy kell ma­gának, minden jóravaló kér, tanítónak és neve­lőnek oda törekednie, hogy kifogástalan maga­viselet és jó példa által a gyermekeknek, t­a­­nítványainak minta-, lehetőleg esz­ményképül szolgálhasson. Midőn ezen tételt fölállítom és a t. köz­gyűlés előtt hangsúlyozom, — úgy hiszem — sem a tanító, sem a gyermekek tekintetéből nem túlzók, annál kevésbbé állítok paradoxont. Mert a tanítónak — kit a nevelőtől tulaj­donképen megkülönböztetni nem lehet — úgy is mint ilyennek, de kivált mint nevelőnek egye­nes hivatásbeli és elválaszthatlan feladata, hogy ne csak szóval, hanem egész konkrét megjelenésével és élő példájával oktasson és neveljen. Igen, oktasson és neveljen a fölvételnél az iskolában, az imádság­ban saját háza körében, az utczán, a társaság­ban, szóval mindenütt legyen a tanító, szava és példája által előtör­vény és minta a gyermekek előtt. De ezen követelmény a gyermekek tekinte­téből is teljesen jogosult s föltétlenül szükséges. Szükségli ugyanis azt mint támaszt a fejlődő gyermeki természet, mely önállóságra még gyenge, kíváncsisága, tudványa és képzelme pedig ha­tártalan. Legyen szabad ezen tételt kissé részlete­sebben méltatnom. Azt állítom, hogy legyen a tanító é­l­ő törvény és minta mindjárt a fölvé­telnél! Az lesz pedig, ha a gyermeket, ki tulajdonképen most lépi át a szülői ház küszö­bét, s kinek lelkében az első benyomások eltö­­rülhetlenül megmaradnak, lakásán, vagy az is­kolában először is nyájasan, bizalomgerjesztőleg és úgy fogadja, hogy a gyermek természetes haj­lammal találhassa fel benne a szülői helyettest, sőt gyakran annál talán még többet is. Soha­sem feledem a mesteruram komoly, de mégis szelídséget sugárzó arc­át, midőn szüleim neki először bemutattak. Sok gyermekkel megtörténik, hogy daczára meglévő tehetségeinek, az iskolát sohasem tudja megkedvelni, mert a tanító elmu­lasztotta benne maga iránt rokonszenvet és bi­zalmat kelteni. Legyen továbbá a tanító a gyermek eszménye az iskolában. Az iskola és tanterem, ha alakjára nézve is a többi épületek közül kiemelkedőbb, a terem bútorozva s talán szent képekkel is el van látva, közel azon be­nyomást teszi az emberi kebelre, mint a templom. Ezen benyomásból önkényt folyik azon nyugodt megvonulás és ünnepélyes csend, mely az isko­lai munkálódás sikerének fő feltétele. Azért fö. 170. szám.

Next