Székely Nemzet, 1887 (5. évfolyam, 1-199. szám)
1887-11-08 / 170. szám
November 8. egy dohánygyárt fog igényelni a négyes és ötös kuba gyártása.* * * Szokásunkhoz híven képzőművészeti mozgalmakról is emlékezni kellene. Az őszi műtárlat első cziklusa azonban már végéhez ért és így majd a másodikra kell bővebben kiterjeszkednünk. Hazai festőművészeink alig produkáltak kevesebbet a jelenleginél, mióta a képzőművészet állandó csarnokkal bír. Nagyobb szabású alkotást néhány külföldi mestertől láttunk. Fire Walther „vasárnapi iskolá“-ja ragadja meg mindenekfölött a néző figyelmét. Egyszerű, szegényes szobában körbenülő gyermekcsoportnak tanítást tart az öreg iskolamester , figyelme megosztva a kezében tartott könyv és tanítványai között. Reá nézve most nem létezik semmi, ezen a szegényes kis világon kívül, melyet oly széppé tesz a gyermeksereg kifejezésteljes arcza, megvilágítva az egyetlen ablakon beözönlő napsugártól. Peddig semmi keresettség, semmi hatásra célzó fogások sem kompozíczióban, színezésben ; a természetnek jól ellesett és híven visszaadott varázsa ömlik el e képen. Meg kell említenünk Verstraete Theodore „B ü k k f a s o“-ját. Őszi szél látszik suhogni a sárgult bükkfák összeszövődő koronái közt, hullatván a száraz lombokat. Két hatalmas falomb között végighúzódó erdei után, melyen mély nyomot vágott a kerék, azzal foglalkozik egy munkás, hogy a száraz levelet halmokban gyűjtve, elégesse. A folytra égő tűz,kikicsillan a levélcsomó közül, míg kékes füstje tovaszáll a gályák között. Mintha valóságban ott állanánk a fasorban, folytatását keressük a kereten kívül is. Színezése mellett egyik fő érdeme a pompás távlat, mely egyaránt élvezhető a terem bármelyik pontjáról. * * * A magyar tudományosságnak nagyszerű ünnepe folyt le vasárnap. Stoczek József műegyetemi tanárnak, a magyar tudományos akadémia másodelnökének, a főrendiház tagjának, negyven éves tanári működésének jubileuma. Az új városház nagytermében az ünnepelt tudós tanítványainak és tisztelőinek több százra menő sokasága előtt folyt le délelőtt a díszgyűlés, melyen a tanári kar nevében Szily Kálmán, jelenlegi tanítványai megbízásából pedig Söp két műegyetemi hallgató üdvözölte az ünnepeltet szép beszéddel. Megható volt a szerény tudós köszönete ; az ékes előadású tanár egyszerű szavait elfojtották a meghatottság könyvi. Díszes bankett fejezte meg a tudományos munka, a becsület emberének jubiláris ünnepét a VI., VII. kerületi kör palotájának díszes termeiben, háromszázat meghaladó résztvevő jelenlétében. Köztük a tudományos élet, a közoktatás és a műszaki férfiak sok jelese. Stéczekre felköszöntőt mondtak : Karsay műegyetemi hallgató, tanítványai,a Lipthai műegyetemi rektor tanártársai nevében. A budapesti tudományegyetem képviseletében Hunfalvy, a kolozsvári egyetemében Szamosy rektor beszélt. A közoktatási kormányt Berzeviczy, államtitkár képviselte. Felköszöntőt mondtak még Tolnay Lajos, dr. Lengyel Béla, dr. Eötvös Loránd, báró, a physikusok nevében s még számosan. Végül közkívánatra Szász Károly püspök beszélt nagy tetszés mellett, éltetve a komoly törekvésű ifjúságot, mely nem maradt el a régiek mögött. * * * Ugyanakkor ünnepelte az opera „Don Juan“ színrehozatalának századik évfordulóját, kiárult házzal. Kétes, kinek szólt a jubileum: Willné és Nádayné asszonynak-e inkább, vagy Mozartnak. —s—e. A SZÉKELY NEMZET TÁRCZÁJA. Egy asszony előőrsön. — Az orosz udvar történeteiből. — Irta: Sacher Masoeh. (Vége.) Eljött deczember tizenhetedikének emlékezetes éjjele. Az oroszok megmozdultak, dobszó nélkül, szalmába burkolt lábbal, legelői a Suwarow által vezetett rohamhasáb, egyetlen töltény nélkül a puskacsőben és tölténytáska nélkül ; a többiek mintegy ezer lépésnyi távolságban követték. Egyetlen hang sem árulta el a nagy vállalatot. Az önkéntesek már ott álltak az erőd sáncza előtt, Suwarow keresztett vetett magára s legelőt ugrott be. A mások utánra rohantak. A támadás teljesen sikerült, a török őrség meglepve és lekonczolva, a töltés megmászva. Egyetlen lövés sem történt, csak a szurony dolgozott. De ekkor riadás támadt az erődben, a janicsárok minden oldalról a bástyákra rohantak, az utánnyomuló ezredeket mindenütt gyilkos tüzelés fogadta, egyúttal az őrség egyik része is kitörést intézett s elvágta Suwarovot hatszáz emberével a hadsereg többi részétől. A grófnő, csakis ezredének néhány önkéntesétől kisérve, első volt a ki az orosz zászlót Ozsakoff falára tűzte; a török tüzéreket levágták, aztán előrehatoltak a városba, hol minden oldalról körülzárattak. Abban a pillanatban, mikor Suwarow a más rohamoszlopokkal való összeköttetés helyreállításán igyekezett, észrevette a grófnő hiányzását s nevét kiabálta; nem felelt senki. Halálos aggodalom lepte meg; ahelyett, hogy az elfoglalt üteget biztosítaná, a városba tört be embereivel, attól az egyetlen gondolattól éltetve, hogy megmentse őt. Rövid ideig minden elveszettnek látszott, az ostromlók engedni kezdtek, a törökök állatias győzelemordítást hallattak. Ekkor meghallotta Repnin herczeg, hogy Suwarow el van vágva ; leugrott lováról katonái közé s felragadva a zászlót, kiáltá : — Suwarow, a mi atyánk elfogatott, utánnam, a ki nem gyáva! — Suwarow, Suwarow elfogva, mentsétek meg Suwarowot! — Szájról-szájra ment a hit s ismételten rohamot intézett az egész. Repmin herczeg nyomult be először két ezreddel s még a maga idejében hozott segélyt Suwarownak, ki már hátulról is fenyegetve látta magát. Tartózhatatlanul vezette most előre a hős embereit, leapritva maga előtt a janicsárokat, mig a grófnő fehér tollbokrétáját ismét meglátta. A hölgy csupán néhány katonától környezve egy házhoz támaszkodva állott s kezében egyik elesett fegyverét tartva, a kétségbeesés utolsó erejével védte magát. — Meg ne öljétek, élve kell, hogy kezeink közé kerüljön, kiálták a törökök egyik a másiknak ; mindenik bírni akarta a szép asszonyt. Ekkor Suwarow, egyik kezében karddal, a másikban kozák lándzsát tartva, közéjük vágott, szétkergette őket és megmentette a grófnőt, ki megragadta kezét, s lázas felindulással szorította szivéhez. — Csak most vette észre Suwarow, hogy a grófnő vérzik. — Ön megvan sebesülve ? — kiáltá. — Úgy hiszem, — felelt bágyadtan. — Hol, az isten szerelméért ? Bal vállára mutatott, hol nemsokára megtalálta a sebet, s mialatt köröskörül lövések estek, s a sebesültek és haldoklók nyögése a harczosok hadilármájába vegyült , a tábornok ajkait a sebre tapasztva igyekezett a vérzést csillapítani. Borzasztó vérfürdő, nem hallott mészárlás következett erre. Mikor a Nap felkelt, minden ormon és tornyon az orosz zászló lengett. Ozsakoff be volt véve. * ** Három napon át tartott a város fosztogatása. Mindkét részről harminczezer elesett födte a csatatért Ozsakoff előtt. Mikor Potemkin a csatatért megtekintve, meghalt és megcsonkított katonáit látta, hangosan sírni kezdett. Ily sajátságos módon egyesült ebben a nagy barbárban az önzés és durvaság, a nagylelkűséggel és jósággal. Miután az elesett oroszokat eltemették, a janicsárok holttesteit a keményre befagyott Liman jegén halmozták össze abban a nézetben, hogy a bekövetkező jégzajlás a tengerbe fogja temetni őket. Az orosz hölgyek Potemkin kíséretéből, pompás bundáikba burkolva, szánkákban járták körül ezeket a rémítő pyrámisokat, s úgy csodálták a meghalt janicsárok erőteljes testeit. Hol ennél hajmeresztőbb jelenet! Potemkin II. Katalin czárnőtől az otsakoffi győzelemért megkapta a Szentgyörgy-rend nagy szalagját, kapott zászezer rubelt, a kozák hét manézimet és egy gyémántokkal kirakott, borostyánnal körülfont tábornagyi botot. Még felségesebb jutalmat nyert Suwarow. Soltikoff grófnő sebe annyira jelentéktelen volt, hogy az ágyat már néhány nap múlva elhagyhatta. Mikor először ült karszékébe, meleg prémes felöltőjében, Suwarow tudakozni jött hogyléte után. — Ön még nagyon halvány, grófnő, — mondá gondoskodóan. — És ön még inkább, tábornok, — válaszolt mosolyogva — csaknem azt hinné az ember, hogy ön még sokkal veszélyesebb sebet hozott magával. — Úgy van, grófnő, — sóhajtá. — A néphit azt tartja, hogy akinek véréből ivott az ember, annak testtel, lélekkel eladta magát. Úgy látszik, hogy ez rajtam beteljesedett. Ön engem is lánczon tart, mint a szegény pasát, s ha önnek úgy tetszik, rövid idő múlva én is megugathatom a holdat az ön sátra előtt. — Nem, tábornok — szólt a grófnő oly hangon, melytől a tábornok édes zsibongást érzett, — az ön számára jobb helyem van. — S hol volna az? — Lábaimnál, Suwarow, mert onnan nem nagy út van szivemig. S Krnburn és Otsakoff hőse ott térdelt lábainál s a bátor szép asszony benső szeretettel fonta át karjaival. —s—6. SZÉKELY NEMZET. BELFÖLD. — nov. 7. A szász egyetem közgyűlése. A szász egyetem f. hó 3-án ülést tartott Nagyszebenben. Bethlen András gróf főispán és ideiglenes szász ispán ez alkalommal a következő megnyitó beszédet mondotta, melyet a „Kolozsvár“ nyomán közlünk : „Tisztelt közgyűlés ! A szász egyetemi központi hivatal vezetésénél a lefolyt évben kettős feladatot tűztem ki magamnak : először : az egyetemi vagyon szigorú és takarékos kezelését; másodszor : a 1. szász egyetemnek az én elnökösködésem alatt hozott határozatai ajánlását és támogatását. (Tetszés.) Uraim ! Az 1886. évi költségvetés keresztülviteléről szóló kimutatás, valamint az 1888. évi előirányzat beható megvizsgálásánál alkalmuk lészen észrevenni, hogy daczára az általános elértéktelenedésnek, úgy az egyetem, mint a hétbirák ingatlanai jövedelmezése kevéssel gyarapodott, a folyó számadások pedig már most is egyes kiadási czímek alatt az előző évekhez arányítva némi megtakarítást mutatnak ki (Tetszés.) Örömömre szolgál tudathatni önökkel, hogy a múlt ülésszakban hozott határozatokat a magas minisztérium mind egytől egyig helyben hagyta, továbbá az ipariskolák tárgyában fölterjesztett kérelem érdemében a közoktatási miniszter úr ő nagyméltósága az egyetem kívánságának a lehetőség határáig eleget tett. (Éljenzés.) Ezen ülésszakban önökre, uraim, fontos feladat megoldása vár. Utat és módot kell t. i.találni, hogy teljes biztonság mellett a tevőleges tőkepénzösszegek kellő jövedelmezőségét eszközölhessék, mert a hat százalékos jelzálog-kölcsönök visszafizetése egymás után megtörténvén, ehhez hasonló elhelyezési módozat a fennforgó viszonyok között hovatovább bajosabbá válik , miért is a központi hivatal indíttatva látta magát, hogy e fontos kérdésben tervezetet terjeszszen a t. közgyűlés elé. E kérdés felette fontos, mert csakis ennek szerencsés eldöntésével juthat a t. egyetemi közgyűlés azon helyzetbe, hogy a törvényesen megalapított és nézetem szerint minden esetre tekintetbe veendő igényeknek eleget tehessen. (Tetszés.) Ezen alkalommal nem tehetem, hogy Bock Károly egyetemi titkár hi kötelességteljesítéséről és odaadásáról meg ne emlékezzem. E választás csakugyan szerencsés volt. (Éljenzés.) Szívesen üdvözölve önöket, uraim, van szerencsém az egyetem és a székbírák közgyűlését megnyitottnak nyilvánítani. (Hosszas éljenzés.) Gencz belügyminiszteri államtitkáré és Szilágyi Dezső egyetemi tanáré. A legnevezetesebb adminisztráló tehetséget, azon férfiút, ki a közigazgatási ügyek országos központján a tekintélyt és erőt, az államiságot és európaiasságot képviseli, nem volt szabad a parlamenttől elvonni. A hiány, melyet Beniczkynek mandátum nélkül maradása a képviselőházban okozott volna, annyival inkább érezhető lett volna, minthogy igen valószínű, az állam érdekében legalább kívánatos, hogy az állami közigazgatás nagy kérdése még a jelen országgyűlés alatt megoldásra kerül s ennél elsősorban Beniczky látszik hivatottnak, a döntő, elhatározó beavatkozásra. A jó ügynek, az országnak nagy szolgálatot tettek, akik Beniczky Ferencznek a képviselői mandátumot felajánlották. Képzelhető-e komolyan a magyar képviselőház, a modern parlamentarizmus Szilágyi Dezső nélkül, ezen éles gondolkodó, élénk debatter és választékosan eloquens szónok nélkül ? Ha már mint minden áron ellenzéki, parlamenti vitáink színvonalának, erejének, tartalomgazdagságának és idomalakulásának emelése végett majdnem nélkülözhetlen volt, működése most, midőn minden pártelfogultság és szenvedély alól felszabadította magát s nagy szellemét, mély és széles tudományát elfogulatlanul s szabadon működtetheti, becsesebb lesz nemcsak magukra a vitákra, hanem a viták óhajtott eredményére is. Még egy harmadik mandátum, a kaposvári képezi ma a nyilvános megbeszélés tárgyát. A pártok kegyétől és gyűlöletétől eltorzítva lebegett e mandátum képe az idei választások történetében. Oly sokat és oly heveskedve beszéltek és vitatkoztak e választás felett, a nem mindig egész tiszta argumentumok oly özöne úszott a kaposvári választás képe fölött, hogy annak még a legélesebb szem előtt is tisztátalannak és zavarosnak kellett feltűnnie. Ma már van világosságunk, a bíró ítélt. A képviselőház harmadik bíráló bizottsága hoszszas, beható, tehát a legcsekélyebb részleteket is kínos skrupulózitással figyelembe vevő tanácskozás után gróf Széchenyi Pál miniszter kaposvári mandátumát végleg igazolta. Az ítélet fölebbezhetlen, felette vitatkozni nem lehet, a bizottsági tagok eskü alatt ítéltek. Különben nincs is oka az ítéletnek a megvitatástól tartani, oly behatóan és világosan van az indokolva. Csak egy pont legyen kiemelve, ez maga is elég lesz. Ama 19 taszári választó, kik állítólag hamisan lettek Széchenyi javára írva, tényleg nem is így, hanem mint Körmendyre szavazók vannak beírva és számítva. Képviselőválasztások. — nov. 7. A képviselőválasztásoknak is van indiai nyaruk. A termés rég be van takarítva s a télre éltéve, erős szelek által korbácsolt esők szakadtak le s reggelenként fagyást hozó ködök homályositották be az eget: ekkor a nap egyszerre újra fellobbanó tüzzé gyűjti össze pislogó parazsait és mintha az ifjúságot visszaadó forrásban fürdött volna, tisztán és vígan, sütve és nevetve és ragyogva száll fel a felhőtlen kék égbolton s uj nyarat varázsol le a földre. Mikor az általános, nagy választások már befejezvék, az általuk felkeltett ezerféle szenvedélyek lecsendesitvék ; mikor a mandátumok a ház levéltárában már felhalmozva, az osztályokban átlapátolva, az igazoló bizottságokban megrostálva vannak; a tisztelt ház már rég hozzáfogott az érdemleges tárgyalásokhoz, már gyakran messzeható jelentőségű előterjesztéseket és törvényjavaslatokat intézett el, azt tapasztaljuk, hogy az ország egyszerre új választási hadjáratra ébred s ezen parlamenti utón már nem ritkán barátságosabb, gyönyörködtetőbb, mint volt a nagy mandátumaratás ideje perzselő szenvedélyeivel, reszkettető, romboló zivataraival. Főleg két képviselőválasztás az, — a tegnapi nap hozta őket, — melyeknek jelentőségét a „Pester Corresponded“ kiemeli: Beniczky Fe RÜLFÖLD. — november 7. Erős küzdelem volt várható nov. 5-én a franczia képviselőházban. A sokat emlegetett etiquête ügyében kellett határozni s habár ezúttal a kormány meglehetősen semlegesen fogja magát viselni s elfogad bármily határozatot, a végeredmény mégis komoly visszahatással lesz a Rouvier-minisztérium lételére is. Hogy Rouvier igen tapintatosan viselte magát s szerencsésen kimenekült a veszélyekből, melyek őt és kormányát a napokban fenyegették, azt most már ellenségei is elismerik. De azért még van baj elég, mert exisztencziája elsősorban ellenségei, a monarchisták jó akaratától függ. Ezt a jó akaratot pedig minden pillanatban felmondhatják neki. Izlandban egyre viharosabban folyik a nemzeti mozgalom. Nemrég számos képviselő jelenlétében egy vidéki városban éjjel tartatott titkos gyűlés, melyen az ír alkirály rendeleteit ünnepélyesen elégették. A gyűlésen megjelentek ellen most a kormány elrendelte a bűnvádi eljárás megindítását. Cox képviselő ellen már régebben per indíttatott, szintén tiltott gyűléseken való részvétel miatt. A tárgyalás tegnapra volt kitűzve, de Cox nem jelent meg, minek folytán a bíróság elrendelte elfogatását. TANÜGY. A tanító, mint tanítványainak eszményképe. — Elnöki megnyitó gyanánt felolvasta a csíki r. k. tanítóegyesület közgyűlésén, Csik-Somlyón, 1887. október 26-án, Imets F. Jákó. — II. Hevülni az emberiség jóllétéért: így lesz az Üdvözítő Ur Jézusnak az isteni Mesternek evangéliuma a kér. tanító paedagogiává, tan- és vezér könyvévé ! Szeretni az ártatlan, a romlatlan gyermekvilágot! így lesz az isteni Mester bátorító, vonzó és vigasztaló életpéldája a kér, tanító szolgálati szabályzatává! Törekedni lankadatlanul arra, ami erkölcsileg jobb és tökéletesebb ! Így közelíti meg a kér tanító azon eszményképet, ki szerényen nyilatkozott magáról, midőn őt egy tanulni vágyó ifjú „jó mesterinek nevező. Óvakodni mindentől, mi a romlatlan gyermek világ szemében és szivében feltűnést vagy épen botrányt okozhatna ; soha le nem térni az igazság, méltányosság és vallásos meggyőződés útjáról! Így lesz az evangélium egy kér. tanítónak napi és tanórarendjévé, igy lesz üdvös fegyelmi szabályrendeletévé! és igy lesz általában maga az isteni Mester a tanítók eszményképévé! De valamint a kér. tanítónak és nevelőnek legfőbb eszményképe az Úr Jézus, úgy kell magának, minden jóravaló kér, tanítónak és nevelőnek oda törekednie, hogy kifogástalan magaviselet és jó példa által a gyermekeknek, tanítványainak minta-, lehetőleg eszményképül szolgálhasson. Midőn ezen tételt fölállítom és a t. közgyűlés előtt hangsúlyozom, — úgy hiszem — sem a tanító, sem a gyermekek tekintetéből nem túlzók, annál kevésbbé állítok paradoxont. Mert a tanítónak — kit a nevelőtől tulajdonképen megkülönböztetni nem lehet — úgy is mint ilyennek, de kivált mint nevelőnek egyenes hivatásbeli és elválaszthatlan feladata, hogy ne csak szóval, hanem egész konkrét megjelenésével és élő példájával oktasson és neveljen. Igen, oktasson és neveljen a fölvételnél az iskolában, az imádságban saját háza körében, az utczán, a társaságban, szóval mindenütt legyen a tanító, szava és példája által előtörvény és minta a gyermekek előtt. De ezen követelmény a gyermekek tekintetéből is teljesen jogosult s föltétlenül szükséges. Szükségli ugyanis azt mint támaszt a fejlődő gyermeki természet, mely önállóságra még gyenge, kíváncsisága, tudványa és képzelme pedig határtalan. Legyen szabad ezen tételt kissé részletesebben méltatnom. Azt állítom, hogy legyen a tanító élő törvény és minta mindjárt a fölvételnél! Az lesz pedig, ha a gyermeket, ki tulajdonképen most lépi át a szülői ház küszöbét, s kinek lelkében az első benyomások eltörülhetlenül megmaradnak, lakásán, vagy az iskolában először is nyájasan, bizalomgerjesztőleg és úgy fogadja, hogy a gyermek természetes hajlammal találhassa fel benne a szülői helyettest, sőt gyakran annál talán még többet is. Sohasem feledem a mesteruram komoly, de mégis szelídséget sugárzó arcát, midőn szüleim neki először bemutattak. Sok gyermekkel megtörténik, hogy daczára meglévő tehetségeinek, az iskolát sohasem tudja megkedvelni, mert a tanító elmulasztotta benne maga iránt rokonszenvet és bizalmat kelteni. Legyen továbbá a tanító a gyermek eszménye az iskolában. Az iskola és tanterem, ha alakjára nézve is a többi épületek közül kiemelkedőbb, a terem bútorozva s talán szent képekkel is el van látva, közel azon benyomást teszi az emberi kebelre, mint a templom. Ezen benyomásból önkényt folyik azon nyugodt megvonulás és ünnepélyes csend, mely az iskolai munkálódás sikerének fő feltétele. Azért fö. 170. szám.