Székely Nemzet, 1888 (5. évfolyam, 1-200. szám)
1888-10-09 / 155. szám
Október 9. A Bécsben időző tábornokok kivétel nélkül hivatalosak voltak, a 34. gyalogezred küldöttségileg volt képviselve. A király és a császár csak néhány fogásból ettek, a királyasszony nem evett semmit, csak azt a pohár tejet itta meg, amelyet ebéd előtt hozatott, de ezt is seltersvizzel vegyítette. Vilmos császár igen jókedvűnek látszott, sokat kacsagott. A német kíséret tagjainak megjegyzése szerint, mióta a császár trónra lépett, kedélye még nem volt egyszer sem olyan vidám, arcza olyan derült, mint a tegnapi ebéden. Az asztalnál különben mindvégig igen derült és vidám hangulat uralkodott. Királyunk az ötödik fogásnál köszöntötte föl császári vendégét, szavait erős hangsúlyozással mondta s egész beszédéből kiérzett az igaz érzet lelkesítő melegsége. Amint beszédét bevégezte, a német császár mélyen meghajlott előtte, s azután mind a heten barátságosan és hosszasan kezet fogtak. Mikor Vilmos császár befejezte első felköszöntőjét, melyben királyunkat éltette, kaczintott Ferencz Józseffel, azután a királynéval és a trónörökösnével, mire a királyi ház többi tagjaival ütötte össze poharát. Hogy a toast után királyunk nem foglalt helyet, hanem még állva maradt és a német hadsereget is felköszöntötte, nagy feltűnést keltett. Mikor a német császár az osztrák-magyar hadsereget, a „mi bajtársainkat“ fölköszöntötte, a német tábornokok és tisztek viharos hadikiáltásokban törtek ki, míg az osztrák-magyar hadsereg képviselői legfelsőbb haduruk szövetségesének éltető szavait némi tisztelettel és hódolattal hallgatták végig. A két uralkodó erre ismételten kezet fogott, hogy mintegy megerősítsék fegyverszövetségüket. Az egész társaságon meglátszott a jelentőségteljes remény hatása. Még a királyi ház tagjai sem tudtak a hatalmas benyomás alól megszabadulni. Ezután a két uralkodó még hosszasan és barátságosan beszélgetett, és mindkettő arcza ragyogott az örömben. — Az ebéd menüje a következő volt: Potage â la Véfour. Petites timbales â la Lucullus. Truites saumouées, sauce ravigate. Piece de boeuf et roastbeef. Filets de perdreaux á la hieine. Homards en belle-vue. Sorbet. Chapons de Styrie, saladé, compote. Fonds d’artichants â la macédoine. Charlotte â la parisienne. Gelée l’eau de Danzig. Fromage. Glaces aux frambois68 et aux noisettes. Dessert. Az ebéd, mint említettük, hét óra után ért véget. Bécs, okt. 5. A „Politische Correspondenz“ a német császár kíséretében levő irányadó egyéntől vette azt a biztos értesülést, hogy Vilmos császárt a bécsi fogadtatásnak felette szíves és meleg volta a leghálateltebb megelégedéssel tölte el. A király és királynő jól eső szívességgel tudják áthatni a fényt és a vendégszeretetet, melyben a császár részesült. Ehhez járul még az a körülmény is, hogy Vilmos császár nem idegen a bécsi udvarnál, több éves barátság fűzi teljes bensőséggel a trónörököshöz. Ugyancsak a fentebb jelzett egyéniség kijelentése szerint az I. Vilmos által megteremtett ama tradíciót, hogy e szövetkezett államok barátságban levő uralkodói gyakran találkozzanak, II. Vilmos császár, amikor csak lehet, mindannyiszor érvényesíteni akarja. A SZÉKELY NEMZET TA KOZ AJA. Az őszi tárlat. Budapest, okt. 6. Az őszi képkiállítást Szana Tamás behatóan ismerteti a P. N. közelebbi számában. A tanulságos ismertetésből érdekes részleteket veszünk át következőkben : A kiállítás műtárgyainak közel kétharmadát a külföld szolgáltatta. — Német, olasz és belga művészektől láthatunk érték tekintetében nagyon különböző darabokat. Legérdekesebbek és hozzáteszem mindjárt, legértékesebbek is a belga festmények, melyek egy része már kiállta a kritika próbáját s a belga állam gyűjteményéből került hozzánk. Kivétel nélkül az újabb iskola termékei: erős realisztikus érzékről s a technika nagy tökélyéről tanúskodó festmények. Festőik részben új vendégek kiállításunkon , de van köztük olyan is, akit már régóta ismer és kedvel a magyar közönség, így mindjárt Verstraete Tódor, a hangulatkeltés nagy mestere, kitől két képet láthatunk. A „Nyári est“-en ismét azzal a csodás, álomba ringató fálhomálylyal találkozunk, melynek ábrázolásában a belga mester csaknem páratlannak mondható. Az alakokat, ezúttal a teheneket hazafelé terelő fiatal leányokat, még tisztán kivehetjük; de a körvonalak már elveszítették nappali élességüket s a táj felé lassankint misztikus homály terül, melynek sejtelmes költészete megragadja és hosszasabban foglalkoztatja képzelődésünket. „A hollandiai major“ kisebb igényű kép, de az ábrázolás igazsága ezen is meglepő. Wauters Emil „Sirályfészek“-je egyike a kiállítás legszebb fesményeinek. A képről kelet költészetének egész bűbája sugárzik felénk; a kompozíczió nemes egyszerűsége, a kifogástalan rajz és erőteljes kolorit egyaránt elsőrangú festőre vallanak. A „Sirályfészek“ bármely gyűjteménynek gazdagodását képezné. Verhas-tól már hatásosabb képeket is láttunk, mint a most kiállítottak , de azért ezeknek is vannak számottevő előnyeik : a rajz szabatossága s a közvetlenség. Abry Leont két festmény képviseli: a „Gyógyíthatatlan vakoknál“ czímű nagyobb kompozíczió s a „Hazulról“ czímet viselő, belga katonákat ábrázoló miniature-kép. Én ez utóbbin jobban feltalálom Abry szeretetreméltó tehetségét. A hazulról érkezett csemegét kíváncsian vizsgáló katonák, életteljes csoportozatot képeznek, mig vakjai legfölebb egy sikerült fénykép hatását teszik rám. A művészet ravndi helytelen útra téred, midőn a testi fogyatkozások ábrázolására vállalkozik s ha nem is undort, bizonyos fokig kellemetlen érzést kelt a szemlélőben. Ezt a veszélyt Abry sem kerülhette ki: gyógyíthatatlan vakjai a hangulat emelésére választott ólmos kolorittal, a szó igazi értelmében deprimálólag hatnak ránk s még arra sem érzünk kedvet, hogy képén az ecsetkezelés bravourjaiban gyönyörködjünk. A festőnek mély kedély és sok poézis felett kell rendelkeznie, ha ilyen tárgy ábrázolásával akar megbirkózni. Tudtommal újabb időkben csakis Verstraetenek sikerült ez a kísérlet. () azonban világtalan ifját, kezében hangszerrel ültette a teljes virágzásban levő almafa alá, s az arczon elömlő boldogság derűjével enyhítette azt a leverő hatást, melyet a testi fogyatkozások látványa szokott bennünk előidézni. Verstraete képe a szerencsétlenségben is mutatkozó boldog pillanatot, Abry festménye magát a szerencsétlenséget ábrázolja, ezért az első kép hatása költőileg fölemelő, az utóbbié poezis nélküli és nyomasztó. A belgák után az olaszok foglalnak el legtöbb tért őszi kiállításunkon. Maga Someda csaknem egész falat vesz igénybe a felülvilágított teremben, melyet rendesen a legjobb művek számára szoktak fenntartani. Képéről a „Hunnok berontásá“-ról nem sok dicséretest mondhatok. Életnagyságot meghaladó alakokkal túltömött, zavaros kompozíczió, mely nálunk legfölebb tárgyánál fogva kelthet némi érdeket. Eddig réme volt minden internaczionális kiállításnak, s újra csak visszakerült Rivoltóban lakó festőjéhez. Keretén láthatók is a sok utazás nyomai. Hihetőleg nálunk sem fog megragadni, ha csak meg nem könyörül rajta az a műbarát, ki pár év előtt Grandjean „Lefékező“-jét is megszerezte gyűjteménye számára. Annyi bizonyos, hogy a két kép nagyon békésen megférne egymás mellett. — Velencze lagúnáit, omladozó palotáit és vizi utczáit a festmények egész hosszú sora ismerteti. Maga Sala öt velenczei részletet küldött s Calvi a Rive dei Schiavoni-t festette, mely egyike Velencze legmozgalmasabb pontjainak. Sala aquarelljei közt sok az érdekes, de én azért jobb szeretném, ha a lagúnák városának szépségeit Fragiacomo, az erre jelenleg leghivatottabb velerczei művész, vagy Brugnoli, a kitűnő aquarellista, ecsetje ismertetné. Egy kis utánjárással mindkettőt meg lehetne nyerni kiállításaink számára. Az olasz osztály legértékesebb darabja a „Gályarabok“ czímű nagyobb méretű kép, mely már a tavalyi velenczei kiállításon is általános feltűnést keltett. Festője Rotta Silvio, fia a nagynevű Rottának, a velenczei akadémia egykori tanárának, kitől az osztrák gyűjtemények őriznek értékes darabokat. Az öreg Rotta főleg finom kivitelű kisebb képeivel tűnt ki; fia , Silvio nagyobb arányokban, realisztikusabb felfogással dolgozik. A „Gályarabok“-on mintegy húsz fegyenczet látunk, kiket az őrök lánczra verve, komor, részvétnélküli arczczal kisérnek. Minden arcznak külön, sajátságos kifejezése van ; az egyik mivel sem törődve, daczosan halad előre; a másik bambán néz maga elé, míg egy harmadik az elkövetett bűn tudatában, a lélekmardosás kínjait árulja el révedező tekintetében. A jellemzés ritka ereje szól hozzánk a festményről, melyen nincs semmi színpadias, nincs semmi felesleges. Az egész kép egy darab a mindennapi életből, amint azt gyakran láthatjuk, de a minőnek azt elénk varázsolni csakis az olyan művész képes, kit a karakterisztikus vonások fölismerésére éles, festői szemmel ajándékoztak meg az égiek. A „Gályarabok“ egyike az újabb olasz művészet legkiválóbb termékeinek s köszönettel tartozunk a műcsarnok igazgatóságának, hogy a képet kiállításunk számára megszerezte, így legalább megismerik azok is, kiknek nincs módjukban, hogy a külföldi tárlatokat látogathassák. Az osztrák és német festészet termékeivel röviden végezhetünk. Kevés köztük a jelentékeny mű , de annál több a selejtes. Egy részüknek csakis a bíráló bizottság túlságos engedékenysége nyithatott utat a kiállítási termekbe. A képzőművészeti társulat, mint olvasóim jól tudják, két sorozatban mutatja be az őszi kiállításra szánt szobrokat és festményeket s a második sorozatban ítéli oda a különböző díjakat és kitüntetéseket. Ugyancsak e második sorozat megnyitása után jelölik ki azokat a műtárgyakat is, melyekkel a nyilvános gyüjteménye SZÉKELY NEMZET. A görgényi vadászat. — okt. 8. A trónörökös, mint tudva van, ma érkezik meg kíséretével Görgény-Szentimrére. Az előkészületek a trónörökös fogadására már megtörténtek ; az érdekesnek ígérkező vadászat részleteiről pedig annak idejében szintén értesítjük olvasóinkat. Ez alkalommal Görgényszentimréről f. hó 3-iki kelettel a következő tudósítást közöljük : Ma érkezett meg Wunderbaldinger főajtónálló, Berger fővadász és a szolgaszemélyzet egy jelentékeny része. A velük egyszerre érkezett podgyászt 17 nagy podgyászszekér szállította a szászrégeni vasúti állomástól Görgénybe. Holnap jön még négy szakács, udvari czukrász s a szolgaszemélyzetnek még több más tagja. Ugyancsak ma érkezett meg Kovács Gyula posta-távirdatiszt Nagyszebenből, ki a Kolozsvárról ide rendelt Kovács Géza posta-távirdatiszttel és Cserei Ferencz helybeli m. kir. postamesterrel együttesen fogják az udvari távírdát és postát kezelni. A vadászatra meghívott mágnások közül csak dr. Kemény Kálmán, mint a vadászat rendezője és gr. Károlyi István fognak a kastélyban lakni, a többiek részére künn a községben fogadtak s rendeztek be lakásokat. A vadászaton a következő vendégek fognak részt venni : a walesi herczeg és Braganza herczege, Leopold, Frigyes és Ottó főherczegek, egy angol lord, gróf Károlyi István, gr. Pototzky, gr. Wurmbrand, gr. Rosenberg, br. Kemény Kálmán, gr. Bethlen Gábor, br. Jósika Sámuel, Matskásy István, br. Bornemissza András, Pausinger Ferencz és Melka Vincze festő. Ily fényes vendégsereg eddig a görgényi vadászatok egyikén sem vett részt. Már csak ezért is óhajtandó lenne tehát, hogy a vadászat bár a mult évihez hasonló eredménynyel folyjon le, ami a vadőrök eddigi jelentései után ítélve, aligha úgy lesz. — Vad ugyan most is sok van, csakhogy mind a hajtásterületeken kívül tanyáznak, s csak alig 5—6 drb medve hagyta el nyári tanyáját. Épen ezért — azon esetre, ha a vad bikáig sem fog az alsóbb fekvésű cziheres erdőkbe leszállani, — úgy a vadászatok — az eddigi szokásoktól eltérőleg — nagyobb része Alsó-Fancsal tájékán fog megtartatni, hol trónörökös ő fensége, a walesi herczeg és a többi főherczegek az éjét is tölteni fogják, s csak a vadásztársaság többi része fog éjjelre Görgénybe lejönni. Ez okból is épült az isticsói pagonyba is egy kisebbszerü erdészlak — mely csak a napokban butoroztatott be, — hogy szükség esetén legyen a vadásztársaság legalább egy részének hová szállnia. Oly időjárásra, mint amilyen ez őszön nálunk volt, még a legidősebb vadászok sem emlékeznek, akik határozottan ennek tulajdonítják azt is, hogy a medvék még mindig a magasabb fekvésű őserdőkben tanyáznak. — Vadgyümölcs és bükkmakk a magasabb fekvésű erdőrészekben az idén nagyon sok volt, mig az alantabb fekvésű erdőségekben épen nagyon kevés termett, a mellett e helyeken a hosszas szárazság után a patakok is kiszáradtak s igy igen természetes, hogy a vén maczkó nem szívesen hagyja el a jó tanyát, hol úgy a tápláléknak, mint a friss havasi viznek is bőviben van. No de, daczára annak, hogy — amint látszik — a természet is a medve urak kedvében jár, alig hiszem, hogy legalább egy pár terítékre ne kerüljön. Azok az oláh vadőrök, kik ugyszólva a vadonban nőttek fel s nem egyszer ugyanazon málnabokornál lakomáztak a medvével, annyira ismerik a medve járását, cselfogásait — mert a vén bozontos ehhez is nagyon jól ért — hogy aligha kikerülhetik mindnyájan a reájuk leső kitűnő vadászok öldöklő golyóit. Az idei vadászatok alatt nem Pongrácz, hanem egyik előkelő budapesti zenekar fog játszani, melynek részére a lakás szintén a községbe rendeztetett be. A zenészek az udvari vonattal egyszerre érkeznek. A vadászatok idején Teleki Sámuel grófnak két igen szép négyesfogata fog a trónörökös ő fensége rendelkezésére állani, mi felől a gróf — a távolból is — már idejekorán intézkedett. _______ I. 7. BE I. FÖLD. — okt. 8. A bécsi udvari diszebéden egyfelől királyunk, másrészről a német császár által mondott pohárköszöntők rendkívül meleg és szívélyes hangja, mely jelentékenyen eltér más szokásos udvari felköszöntések kimért szövegétől, örömteljes viszhangra talál mindenfelé. A bécsi lapok ennek kifejezést is adnak. Az uralkodók pohárköszöntőit közli ma a magyar hivatalos lap is a lap élén. Itt megemlítjük, hogy míg a bécsi lapoknak is egy jó része az általunk közölt szöveggel azonos textusban közli a pohárköszöntőket s igy Vilmos császár első beszédében e passus: „Ő Felsége Ausztria császárja és Magyarország királya“ teljes — csonkitatlanul közöltetik, az osztrák hivatalos lapban e passus csak igy adatik vissza : „Ő felsége, Ausztria császárja.“ Az osztrák hivatalos lapban tehát a szöveg további része: „és Magyarország királya“ nem foglaltatik. Ezen eltérést a „Wiener Alig. Ztg.“ következőleg magyarázza : Mi a német császár ezen beszédét szószerint közöltük, mint azt a német császár fogalmazványa után, a főudvarmesteri hivatal részéről velünk közölték, tényleg azonban Vilmos császár néhány más kifejezést használt, nevezetesen ebben a kifejezésben : „Felséged kegye“ az eredetileg megállapított „Huld“ szó helyett ezt használta „Gnade“, továbbá a felköszöntő végén „Ő felsége Ausztria császárja“ kifejezéshez hozzá tette még ezeket a szavakat „és Magyarország királya.“ Bismarck Herbert gróf Budapesten. A német kanczellár idősebb fia, Bismarck Herbert gróf porosz államminiszter f. hó 6-án délután Bécsből Budapestre érkezett. Az előkelő fiatal diplomata, ki császárját kiséri közép-európai útjában, nem akarta elmulasztani az alkalmat, hogy legalább rövid időre meg ne látogassa a magyar fővárost, mely a legmelegebben üdvözli kiváló vendégét. A Bismarck név iránt a magyarság csak tisztelettel és rokonszenvvel viseltetik. Évtizedeken át igazi hévvel lelkesült a magyar közvélemény azon eszmékért, melyeket Bismarck herczeg megvalósított. A német nemzeti egységnek Magyarországban már a negyvenes évek óta buzgó hívei voltak s az újonnan alkotott német császárság benső viszonya Ausztria- Magyarországhoz Béből sem kell élénkebb visszhangot, sehol sem talál őszintébb és igazibb ragaszkodásra, mint a magyarok közt. Bismarck gróf budapesti látogatása annak bizonyítéka, hogy Németországban ismerik és méltányolják a magyar közvélemény ez érzelmeit. Bismarck gróf, kivel együtt Szögyény-Marich László külügyminiszteri osztályfőnök és Plessen báró budapesti német főkonzul is megérkeztek, megjelenik Tisza Kálmán miniszterelnök estélyén, melyet tiszteletére rendez és Diószegre utazik Zichy Ferencz pohárnokmester birtokára, ahol vadászatot rendeznek ez alkalomból. A német császár elhagyta Bécset, s habár még vendége uralkodónknak, a kiváló jelentőséggel bíró látogatást, legalább formailag, befejezettnek tekinthetjük. A felköszöntők, melyeket uralkodónk és a német császár tegnapelőtt mondottak, élénk visszhangra találnak Németországban ; pártkülönbség nélkül lelkesült örömmel üdvözlik ottan is a nagyfontosságú szavakat, amelyeknek hordereje messze kihat a jövőre. A német sajtónyilatkozatok egyértelműleg kiemelik a felköszöntőkön végigvonuló baráti bensőséget; elárulja ez, mindenki által megérthető módon, hogy a német-osztrák-magyar szövetség nem pusztán a szerződések paragraphusain alapul, de sokkal mélyebb gyökerekkel bír. Az uralkodók, hogy meleg rokonszenvvel kölcsönösen megemlékeztek egymás hadseregeiről, szintén kellemesen érintette a német közvéleményt. Az uralkodók által kiemelt bajtársi viszonyban, amely a két szövetséges hatalom hadseregei között fönnáll, a békének erős zálogát látják a németek éppen úgy, mint mi , amely fölfogás teljesen harmonizál a szövetség egész természetével és jellegével, mert ha történtek jb kísérletek, félremagyarázására a törekvéseknek, amelyeket Ausztriában és főképpen Magyarországon hozzákötnek ehez a szövetséghez, azért mégis tudhatja mindenki, aki tudni akarja, hogy a szövetség feladatát itten is becsületes béke megőrzésében látja nemcsak minden irányadó tényező, de általában minden józaneszű politikus. Éppen így európaszerte a német császár bécsi látogatása békés jelleggel bírónak kell, hogy elismertessék, és mikor úgy Ausztria-Magyarország, mint Németország uralkodói szoros barátságukat hangsúlyozzák, ezzel a béke érdekei mellett rendeznek impozáns demonstrácziót. A közvélemény összetartásának örvendetes jelét és így a két nagyhatalom szövetségének ereje mellett újabb garancziát kell látnunk abban, midőn a német sajtó a bécsi látogatás és a bécsi felköszöntők jellegét ugyanígy magyarázza. Nincs többé Dacorománia. A n.szebeni „Tribuna“ a Dada ügye alkalmából hosszabb czikkket szándékoznak gazdagítani, vagy sorshúzások alkalmával a társulat tagjainak szereznek meglepetést. Az érdeklődés súlypontja tehát kizárólag a második sorozatra van fektetve, míg az első jelenleg jóformán csak arra szolgál, hogy a művészek azon alkotásaikat is bemutathassák, amelyektől a társulat pályázatainál szellemi vagy anyagi sikert nem remélhetnek. Ez a gyakorlat, mint már röviden első czikkemben is hangsúlyoztam, megélő csapássá vált az őszi kiállítások első sorozatára. Káros következményeit az idén láthatták legjobban s attól lehet tartani, hogy a szomoru tünemény évenkint ismétlődik. Mit tegyen tehát a társulat? — kérdheti tőlem egyik vagy másik olvasó. Megfelelek a kérdésre őszintén és röviden. Ne rendezzen csak egy sorozatot, vagy ha már, előttünk ismeretlen okoknál fogva, a két sorozat rendezését elkerülhetetlennek találja, gondolkozzék olyan eszközökről, melyek az első sorozat részére is általános érdeklődést biztosítanak. Oszsza meg a pályadíjakat a két sorozat közt, vagy ha ezt kivihetetlennek tartja, kölcsönözzön az első sorozatnak kizárólag nemzetközi jelleget s szerezzen meg számára, habár áldozatok árán is, a megelőző külföldi tárlatokból olyan műveket, melyekből a közönség élvezetet, az itthon élő fiatal művészek okulást szerezhetnek. Az ekkép hozott áldozat megtermi a maga gyümölcseit, ha mindjárt nem is, később minden bizonynyal. De ezek a külföldi művek aztán valódi becscsel bírjanak, s ne azoknak a képeknek és szobroknak számát szaporítsák, melyek azért kerülnek hozzánk, mert művészeik másutt nem voltak képesek túladni rajtuk vagy talán mert túlságos bizalmat fektetnek a magyar közönség ízlésének hiányos voltába, ami reánk nézve még szégyenletesebb. Bármiként intézkedjék is a műcsarnok igazgatósága a kiállításokat illetőleg, egyről jövőre nem szabad megfeledkeznie: a kiállítások nem arra valók, hogy bizonyos számú falakat, bizonyos számú képekkel tele aggassanak, még akkor is, ha ezek a képek a magyar művészet méltán megérdemelt jó hírnevét kompromittálják, s a művészet minden igaz barátjában csak boszankodást keltenek. 155. szám.