Székely Nemzet, 1889 (7. évfolyam, 1-202. szám)

1889-11-21 / 180. szám

Sepsi-Szentgyörgy, csütörtök, 1889. november 21. 180. szám. VII. évfolyam. idJfí®--------------------------«Slfct * L ’ Szerkesztőségi iroda: * Sepsi-Szentgyörgyön: Alsó-sétatér 535. szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Jótai-nyomda-részvény-társulat hová « tUlnliil fiunk ii kiríniuk ^ bérmentesen küldendők. ^ TlfeJ®--------------------------gJÍK POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Előfizetési ár: helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . 10 frt — kr. Félévre ft frt — kr. Negyedévre . 2 frt 50 kr. Hirdetmények dija.: 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. -------------------------^ Csikmegye részére: ^ 1 szerkesztőség s kiadóhivatal Csik-Szeredában T. Nagsy Imree társszerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csikmegyéből a lap szellemi részét illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. I. Udvarhely megye részére: társszerkesztő Szent-Királlyi Árpád (Szombatfalva u. p. 87.-Udvarihely) hová Udvarhelymegyéből a lapot érdeklő közrem, küldendők. »189-------------------------Nyilttér sora 15 kr. hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS a „SZÉKELY NEMZET“ czimű politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet" megjelenik hetenkint négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Előfizetési éra: egész évre. . 10 frt félévre .... 5 frt negyedévre . . 2 frt 50 fr Az előfizetéseket legczélszerűbb postautalványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldánynyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb megtenni, mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT, mint a „Székely Nemzet“ kiadótulajdonosa Polonyi úr. — nov. 20. Az ellenzéki sajtó magatartása, úgy más egyéb jelek oda mutatnak, hogy az ellenzék pártkérdést igyekszik csinálni a Matlekovics ügyből. Csak úgy per fundam bundám, guba alatt dédelgeti Polonyi urat, és ragadja meg az alkalmat, hogy Kókánt Matlekovicscsal, Matlekovicsot a kormánnyal kavarja össze, de teszi ezt napról-napra, anélkül, hogy határozott állást merne foglalni, mert mégis fél a kásától, mely megégetheti a száját. Hanem Polonyi uram is beleugrott. Egy spanyol inquizitor üldözési dühével kutat a Kókán szemétdombján, és szed össze minden papírdarabot, melyen Matlekovics nevet lát, s mint valami gyémánt lelettel a gyémánt bányász, ujjongva fut vele a piaczra. Pedig bele fog törni a bicskája. A lélektani tapasztalás és józan ész mondatja ezt velünk. Tudja Matlekovicsról az egész világ, tehát nem titok, úton-útfélen beszélik, s így kiírható az újságba is, hogy mint privát ember rossz gazda. Többet költ, mint kellene, és hogy pénzzavarban van folytonosan. Meg volt az a hibája Trefortnak is, gyanúsították őt is, de halála után gyémánt jellemnek hirdették. Hát Mistlekovicsnak is elég baja az, hogy a bankót nem tudja élére venni, de hát van ilyen ember akárhány, ilyen volt Viktor Emánuel is, azért becsületesebb volt Harpagonnál. De hát csak hadd csinálja Polonyi úr. Ha az Isten akarja a bot is elsül, sőt ha arra kerülne a sor, Matlekovicsért sem tennék tűzbe a kezünket, de hogy a dolog még eddig forszírozott és semmi alapos bűnjelet nem képes felmutatni, azt minden elfogulatlan ember láthatja. Azok a frakker nyugták, amint a Matlekovics nyilatkozatából is olvasni lehet, nem bizonyítanak semmit, sőt ha bizonyítanak, Matlekovics mellett bizonyítanak, ki annyira nem gondolt velük, hogy aláírta, anélkül, hogy a dátumot megnézte volna, várjon egyeznek-e ama napokkal, melyeken parlamenti avagy bizottsági ülés volt. Mert hiszen ha csak az kellett volna, hogy a dátumok egyezzenek azon, ha már egyszer Kókánt bűntársul nyerte meg, könnyen lehetett volna segíteni, s hogy nem tette, arra mutat, miszerint esze ágában sem volt, hogy még ilyesmire is figyeljen, hanem megnézte az összeget, s nem gondolva a dátummal, aláírta a nyugtát amint elébe tették. Aki ezer és ezer okmányt ír alá olvasatlanul, mint bármelyik főbb hivatalnok, felelősségére annak a hivatalnoknak, aki elébe teszi, azzal nagyon könnyen megtörténhetik az ilyesmi. Nem kenyerünk a gyanúsítás, s igy nem akarunk azzal élni Polonyi úr ellen, de ismerünk ügyvédet akárhányat, aki felszámlálja felének a bérkocsi pénzt olyan ügyekben, melyekben bérkocsit nem használt, s a kész nyomtatott kereset alá oda teszi: fogalmazásért 15 frt. És tudtunkkal még egy ily eset miatt sem kezdtek csalási pert az ügyvéd urak ellen, pedig inkontumáczióm elítélhetnék valamennyit. Elítélhetnék a kiküldött bírót, aki egypár forinttal több fuvarbért pingál a számlába, valamennyi biztosító társulati kárbecslőt, és ezer meg ezer mást, csak egy kissé utánuk kellene nézni. Ámde mi elfogadjuk, hogy egy államtitkárnak ilyesmit elkövetnie nem szabad, ha bár erkölcsi tekintetben külön törvényük nekik sincs, de nem szabadna elkövetni Polonyi úrnak sem, illetőleg senkinek sem, ha akadnának, akik utánuk kutatnának. Mindezt nem azért hoztuk fel, hogy Matlekovicsnak enyhítő körülményeket játszszunk a kezére, sőt amennyire tőlünk telik, egy bűnös államtitkár fejére szigorúbb büntetést követelünk, mint egy mindennapi ember fejére. Capite piscis! Kiknek világító tornyokul kellene szolgálniok, sokszorosan bűnösök, ha a társadalom tengerén hányatottakat erkölcsi sötétségben hajótörésre vezetik, de felhoztuk Polonyi úrral szemben, ki ha ügyvédi számláit áttekinti, bizonynyal nem fogja magát jogosultnak érezni arra, hogy ő dobja Matlekovicsra az első követ, még ha meggyőződése is, hogy Matlekovics mindazon bűnöket elkövette. De nem törnénk lándzsát Matlekovics mellett máskülönben sem, ha Polonyi úr nem azon kezdené, hogy beadványait előbb a lapokhoz viszi s csak azután nyújtja be a törvényszéknek. A dolog legalább igy tűnik föl, annyi pedig mindenesetre igaz, hogy mielőtt a vádak alapossága bármely oldalról bebizonyítva lenne, hóhéri kegyetlenséggel állít erkölcsi kíspadra egy olyan embert, kinek Polonyi úr előtt korántsem az a legnagyobb bűne, melyeket a nyilvánosság előtt bűnöknek állít, hanem igenis az, amit Polonyi úr oly irigy gúnynyal szokott emlegetni, hogy : Matlekovics államtitkár és valóságos belső titkos tanácsos. Ha az ellenkezőről volnánk meggyőződve, arról tudniillik, hogy Polonyi úr mint egy kerub, lángpallossal igyekszik kiverni a paradicsomból az arra érdemetlen bűnös embert, habozás nélkül nyújtanék neki oda az elismerés babérját, mint azt az ellenzéki pártok gyengébbjei teszik, ámde ismerve a Polonyi úr eljárását és magatartását pártunk más egyéniségeivel szemben is, határozottan állíthatjuk, hogy belőle nem a bűnöket büntetéssel sújtó igazságszeretet és erkölcsi érzés, hanem a „valóságos belső titkos tanácsos“ elleni irigység és pártdüh beszél. Egyáltalán nem tartozunk ama emberek közé, kik azonnal leveszik kezeiket még legjobb barátaikról is, ha az gyanúsítva van valamivel. Az erkölcsi érzéknek a kegyetlenségig való fokozását sem emberi, sem keresztényi erénynek nem tartjuk, hanem védelmére kelünk annak, ki szerintünk igazságtalanul van gyanúsítva és megtámadva, mert azt tartjuk, hogy a védelmet ott kell alkalmaznunk, ahol arra szükség van s balzsam-cseppeket hint az illetőnek égő sebére. Ám tessék erénynek tartani a Polonyi úr viselkedését és bűnnek a mienket, ha tudnánk, hogy a mindenható is úgy gondolkozik : még a menyország sem kellene. Tóvölgyi Titusz, a Gönczy Pál vallás és közoktatásügyi államtitkár nyugalmazását követő királyi kitüntetését közli a hivatalos lap a következő legfelsőbb elhatározással : „Személyem körüli magyar miniszterem előterjesztése folytán , Gönczy Pál államtitkári czímmel és jelleggel felruházott nyugalmazott miniszteri tanácsosnak, sok évi szolgálata közben a tanügy terén szerzett kiváló érdemei elismeréséül, Szent-István-rendem kiskeresztjét díjmentesen adományozom. Kelt Gödöllőn, 1889. évi november 12-én. Ferencz József s. k., b. Orczy Béla s. k.“ A vallás és közoktatásügyi minisztérium nagyérdemű államtitkárának távozása a minisztériumból, melyben br. Eötvös József minisztersége óta vezette a népoktatás ügyét és emelte arra a magaslatra, melyen az ma már az osztatlan elismerést érdemli meg, újságnak nem mondható. Beavatott körökben régóta beszélték, hogy Gönczy Pál megválik állásától, melyben sok és nagy szolgálatot tett a magyar kultúrának, s jelentékeny tényező volt abban, hogy a népoktatás a magyar nemzetiség erősítésében hatalmas faktor lett, de azért a tanyag igaz barátait még mindig fájdalmasan érinti, hogy a vallás és közoktatásügyi minisztérium egyik oszlopa hosszú és küzdelmekben ép úgy, mint eredményekben gazdag pályájának tevékenységét nyugalommal cseréli fel. A királyi kitüntetés csak ritkán jutalmaz oly nagy és valódi érdemeket, mint Gönczy Pálnál, kinek félszázadot meghaladó közpályája a magyar népnevelés történetétől el nem választható. Czéh rendszer, szabadipar-verseny. — nov. 20. II. A szabadipar nem gátol senkit abban az akaratában, hogy iparos legyen. Nem kíván kvalifikácziót csupán iparjegyet. Ha valaki lefizeti a városi tanács e czélra meghatalmazott közegének az ezért járó díjt, ha soha szerszám sem volt is a kezében — üzletet nyithat. Csuda-e ha ily viszonyok mellett a kontár mesteremberek száma 90 perczentjét képezi a jó és szakképzett iparosoknak. Csoda-e ha a szakképzett iparosok elszegényednek, ha leszoríttatnak a kontár munka olcsósága által. Az olcsóság elvakítja a vevőt, kapva kap rajta ; a drága munka ott marad a piaczon vagy készítője kénytelen eladni úgy a hogy veszik. Másodszor ő sem bolond, hogy jó és szolid munkát vigyen a piaczra. Feladja elveit, összetákolja úgy a hogy lehet. Olcsó munkást fogad, minek következése az, hogy a legénység sem törekszik előre : nem fizetik meg a mesterek, azoknak a publikum, s miután a legénység rosszul jövedelmez, ha szerét teheti felcsap mesternek a nélkül, hogy tovább járt volna faluja, városa határán. Szűk látkör, felületes szakképzettséggel lép az üzlet élére, vállalkozásaival rendszerint megkárosítja a munkaadót és saját magát, de légióként a szakképzett iparosokat. A publikum hozzáfordul, mert olcsón vállal, amiből aztán kaczajra ingerlő eredmények következnek. Oh! mulatságos példákat lehetne felhozni a hajáttépő, mérgelődő szegény lefőzött tudatlan publikumról, kik kapva az ily kontár iparosok olcsó ajánlatain, végre is kénytelenek voltak az egész munkát újból csináltatni, most már háromszoros idő és pénzveszteséggel. Hát a mérgelődés. . ? a rossz vér .. ? melyet a rossz munka láttán érzünk ..! van-e díj, mely azt meg tudja fizetni..! Erre vezet uraim a szabadiparverseny a prakszisban. Ily ipari mizériákra számított a lajtántúli iparpolitika. E végből sugalmazta eltörlését a czéheknek. A szolid ipari törekvéseket lehetetlenné kellett hogy tegye, el kellett idegeníteni a publikumot saját iparától a kontár és ízléstelen munka által, s midőn tökéletesen torkig volt vele, ráküldeni, elárasztani iparczikkeivel a megcsömörödött publikumot. Egyoldalúságunk következtében nem láttunk át a lajtántúli kereskedelem és iparpolitika szitáján. Közönynyel, sőt majdnem kárörömmel engedtük elzülleni iparunkat. Nem siettünk hathatós intézmények által meggátolni a szabadiparverseny elfajulását, minek következménye lett, hogy iránynélküli — mint már említettem, a kontár mesteremberek elszaporodásával a többé senki által nem ellenőrzött kisiparunk — fokozatosan aláhanyatlott, s versenyképtelenné lett a külföldi misszionátus iparral szemben. Igenis uraim ! megerősítik ez állításomat az osztrák és cseh czukorházak kifakadásai s azon pánik, mely a botfalvi czukorgyár épülésének hírére kitört közöttük. Egy oly gazdag és nagy területnek megnyerése mint hazánk, hogyne képezhette volna a külföld nagyiparos álmainak netovábbját s elveszítése nem csoda ha kihozta őket sodrukból s be engedett látni bennünket gyarmatpolitikai ábrándjukba, a melyet szinte jogosnak hisznek velünk szemben. De hogy visszatérjek a tárgyra: mondom amíg mi összetett kézzel néztük kisiparunk kétségbeesett vergődését, az alatt a Lajtán túl gyárak képződtek, s a szabad behozatal előnyei mellett elárasztották az országot olcsó gyári iparcikkekkel. A nép végre is torkig volt már, a szabadipar ízléstelen s háziszőttesünk egyhangú czikkeivel, kapva kapott a bécsi rongyokon. De mikor oly szépek voltak azok a faolajos kartonok ! Jó örmény kereskedőink alig győzték kimérni a sok virágos kelmét. Tömve voltak a boltok napestig, paraszt és úri néppel. Belekábult még az is, akinek nem volt szándéka vásárolni. Dehogy kellett dicsérni a publikumnak, dehogy kellett behívni az útról a vevőt , egymásnak adták a kilincset hívatlanul. Nem úgy a homposztosok és szőttesárulók, azok halálba ásították magukat unalmukban, üres sátraikban, midőn végre beleuntak a hivogatásba. Hossz idők előhírnöke volt ez a honi kisiparra. Arany idők jele volt ez a külföldi gyáriparra. Sóhajtva gondol arra az arany időkre a mai rőfös-kereskedő. Szörnyen jól folyt akkor az üzlet. Sok emeletes palota épült a külföldre vándorolt milliók után nyert hazafiatlan perczentekből. A házi szőttes nem kellett senkinek. A brassói posztósok tönkre mentek, vagy csak a legalsóbb néposztály számára dolgoztak. A nemzet nagy zöme, az urak , bécsi rongyokba burkolták hazafiságukat. Avagy nem igy volt . . .! ? Avagy nem igy van mai nap is . . . ! ? A saját pénzünkön óriássá nőt külföldi iparvállalatok rettegett hatalmasságokká nőtték ki magukat. Összes harczaink, ezredéves küzdelmeink nem ártottak annyit, nem szegényítették el a nemzetet annyira, mint e veszedelmes filloksztái közgazdasági viszonyainknak. És daczára a pár évtized tanúságának a lajtántúli ipar még mindig vámmentesen özönlik az országba. Ázsiai fatalizmussal nézzük, hogy mennek tönkre még azok az iparágak is, melyek eddig daczolhattak a külfölddel. Látunk, szörnyülködünk, hogy egy hazai ipar, úgy hazai ipar, hanem azért külföldi rongyokba öltözködünk. Iparosaink oda hagyják mesterségüket, nem biztosítja az többé létüket: hivatalszolgák, végrehajtók s isten tudja minő pályára lépnek ; kényszerülve vannak rá, hogy megélhessenek. Hol van iparos, ki fiát iparosnak merné képezni! Nincs, vagy ha van , fehér holló. Annyi megvetést, annyi nyomorúságot tapasztalt és élt át a társadalom részéről, hogy ha csak teheti, remeg gyermekét azoknak a szenvedéseknek kitenni, hivatali pályára küldi fiát még ő is, nem úgy mint a nyugati nemzetek iparosai, kik hagyományként, gazdag örökségként hagyják mesterségüket fiuról-fiura s fiurólfiura növekedik a későbbi nemzedék, jólétben és gazdagságban. * Nagyon nevetséges és mosolyt keltő dolog szidni a kormányt, hiszen ki alkotja ez átkos intézményt: maga a társadalom. A társadalom a felelős a társadalmi mizériákért. Őszinte bámulattal üdvözlöm Attikust, ki bátran szemébe vágta a nemzetnek, hogy kiért, hogy öngyilkos irányoknak hódol. Szemébe vágta a parlamentnek, hogy 90 perczentje a régi társadalomból való, tehát oly elemekből áll, melyek következésképpen nem is hevülhetnek új eszmékért. Hogy védje meg az oly parlament az iparos osztály érdekeit, melyeket elhibázott irányú nevelése által megvet. Azonban van egy dolog, melyben nem tudok igazat adni Attikusnak s ez az, hogy megtámadja a nemzetnek ősi legendáit.