Székely Nemzet, 1892 (10. évfolyam, 1-198. szám)

1892-12-03 / 184. szám

Dec­ember 3. által kijelentett igazságok, az Egyház dolga. Az Egyházban pedig a legfőbb tanító a római pápa“. „Akár abban, hogy mit higgyünk, akár abban, hogy mit tegyünk, az Egyház határoz, az Egy­házban pedig a Pápa“. „A szellemek uralma egyedül az Egyházat illeti, úgy hogy az állami hatalomnak ebbe nincsen semmi beleszólása“. Lássunk most Brecht Tódornak fen­­nebb említett könyvéből a házassági jogra vo­natkozó néhány idézetet: „A házassági törvényt a Code Napóleon­ban, és az 1875-ben kelt német polgári házassági törvényt a római kath. egyház elveti. A puszta polgári házasság konkubinata (ágyastartás, vadházasság)... A házassági ügyek nem tartoznak a világi, hanem az egyházi törvényszék elé.“ (Syllabus §. 74.) . . . „Három­szor jelentette ki XIII. Leo ünnepélyesen, hogy a polgári házasság konkubinat, 1878 ápril 21-én, 1879 junius 1-én és 1880 február 20-án. Ha te­hát egy katholikus a sakramentális (azaz : egy­házi) összekötést visszautasítja és csak polgári­­lag adatja össze magát, akkor vadházasságban él, gyermekei basztardok“ (korcsok, fattyuk) . . . Az 1880 február 20 án kelt Házassági Encyklika szerint „A házassági köteléket illetőleg Krisztus a törvényhozói és bírói hatalmat az ő egy­házának adta.“ Francziaországban az 1884-ben megszünte­tett polgári elválás 1814-ben ismét behozatott. Ezért Leo egy 1886-os brevében katholikus bí­ráknak megtiltja, hogy katholikus házastársak válóperében hivatalból eljárjanak.­­ 1881 őszén Szilézia és Brandenburg templomaiban a követ­kező hirdetmény volt felragasztva : „Azon katho­­likusok, kik a puszta polgári összekötéssel meg­elégszenek, a nélkül, hogy azután egyházilag ösz­­szeadatninak; vagy a­kik, ha az egyik fél pro­testáns, azután magukat nem katholikus lelkész által megáldatják, a katholikus egyház részéről keresztény házasoknak el nem ismertetnek. Ez által kizárják magukat a szent szakramentumok fölvételétől és az egyházi tisztségekből mint ke­resztatyák, keresztkomák, egyházi képviselők stb. gyermekeik egyházilag törvényteleneknek tekin­tetnek, minek folytán az anya templomi beava­tásban (Kirchgang) nem részesülhet. Ezen hirdetmény fölött az egész német pro­testáns világ felháborodott, s még sem volt egyéb, mint a következetes katholikus tan, mely abban kifejezésre jutott. Egy rajnai plébános egy katho­likus nőnek, ki protestánshoz ment férjhez és evangeliumilag áldatott meg, ily czimezéssel ellá­tott levelet küldött: N. N. kisasszonynak, lakik N. N. urnái. Ezekben és az ezekhez hasonló — az emlí­tett könyvben felsorolt — dolgokban kell ke­resni a kulcsát a gr. Apponyi által érintett nagy nehézségeknek, valamint a gr. Andrássy és Trefort által nyíltan kifejezett aggo­dalmaknak. Azonban „alea jacta est“, a koczka el van vetve. A kormány legjobban ismeri az elébe gör­dülő nehézségeket, s azokkal számolt, mielőtt a A SZÉKELY NEMZET TÁRCZÁJA, Három golyó. — Elbeszélés. — Irta Kovács Laura. (1. folyt.) Te csak örülj! — szólt az elkomorodott anya, légy boldog, engedje isten, hogy ne legyen okod soha megbánni engedetlenségedet ; de en­gem csak hagyj búsulni vesztetlen. És Annácska ez egyszer engedelmesen be­­lenyugodott a változtathatlanba Megjött az esküvő napja is: fényes ven­dégség közepett vidám násznép társaságában ment végbe az esküvő. Nem busult senki, csak az anya szive , de arra úgy­sem­ ügyelt az, a­kiért megrepedésig sajgott. — Hát menj isten hírével, ha visszatartha­­tatlan vagy ! És Anna ment is . . . szép arczú, deli termetű gavallér férjével. Oh ! milyen élve­zet volt arra a bársonykabátos délezeg kebelre simulni ! . . . szinte visszataszító a zokogó anya bucsúölelése . . . Hogy zokog, mintha nem látná : leánya milyen boldog, milyen szívesen menekül a megunt rideg fészekből ; talán nem is fog ide visszakivánkozni soha. A felnyergelt paripák előálltak , mert eze­ken a nagy hegyeken keresztül csak lóháton lehet ám kimenekülni a szabad világba. A kelen­gyét is hátilovak viszik , kettő-három egymás mellé istrángolva, hogy megbirják a terhet, mely ékes asszonyi portékákból áll. Egész kara­ván vonul keresztül a hegyeken. Annácska nem sokat ügyel rá, az ő paripája szorosan az Ele­méré mellett lépdel. Fölöttük verőfényes kék ég, körülöttük a nagy vadregényes zöld termé­szet. Sas vijjong fent az átlátszó jégben, óriás szárnyait gyorsan lengetve, egy menekülő galam­bot üldöz. Utót is éri, körmeibe ragadja s leszáll vele a kegyorom apró bokrai közé . . . Elemér kezében tartja szép menyasszonya kezét. Égő pillantásaira kigyulad a szőke leány arcza. „Ó, de milyen jó, isteni jó dolog is az a szerelem !“ És ettől a gyönyörűségtől akarta őt megfosztani aggódó édes­anyja! . . Milyen illa­tos a lég, mi tündérben mesél , így kéz kézben tartva, menni világgá azzal, kit forrón szeretünk. Hát legyen könnyelmű, tékozló, meg csapodár , a­minek lenni tartják , szeretni még­is csak ő tud jól, meg igazán. Átérnek a hegyen. Ott vár rájuk a kényel­mes fogat. Egy legény átveszi a nyerges lovakat. Ez még ismerős, ez még az otthoni megszokott személyzet egyike. A legény leemeli lövegét és sírva kezet csókol távozó kisasszonyának ; áldást mond rá, kívánja, hogy új életében mindig dol­­gok legyen. És sir igazi könyeket, igazi bánat rezgi át hangját. Annuskának megremeg a szíve; egy pillanatra olyat érez, mintha jó volna le­szokni a kocsiról, visszaülni a fehér nyeregbe és haza menni, megvigasztalni az árván maradt anyát. Hanem ez a gondolat csak egy pillanat fellobbanása, egy tűnő pillanaté. — Isten áldjon meg János! légy te is bol­dog, rebegi halkan s elfordul a legénytől. Ked­­vencz házi lova felityerit, mikor a fogat megin­dul. És ez az állati hang kicsalja a könyeket ab­ból a kemény szívből, mely az anyai zokogásra meg nem lágyult. Elfordul, megtörli arczát csipke­kendőjébe , aztán ismét mosolyog; hát miért is sima ? hiszen boldog lett valahára , m­egyon élni azzal, a­kit mindenkinél jobban szeret. Oda is simul az egyetlenhez, kiért minden­kit elhagyott. Erős kar öleli át derekát, forró ajk­­apad ajkaihoz . . . milyen gyönyörűség is igy az élet!__ A néma légben lakozó szellemek, ha alálát­­nának is az emberi keblekbe, nem szokták szár­nyait szegni a magasröptű ábrándoknak, ha még oly hiúk vagy oktalanok is azok. Annácska körül a csillogó mindenség azt látszott sugallni, hogy nem létezik az úgynevezett csalódás, meg­bánás, késő okulás : — nem, — nem ! arról csak a kihamvadt érzelmű keblek tulajdonosai beszél­nek ; a fáradtak, kik minden jót agyonélvezvén, hálátlanul ellenségeivé lesznek az alkotás reme­kének , az ifjú kor élveinek. Előttök nincs be­cse , csak a vagyonnak, mit ők jólétnek, nyu­galomnak és észnek neveznek. Mintha bizony az idő meg nem hozná mindazt ? Meg fogja hozni és Elemér is lesz gazdag meg komoly, mint a többiek, kik már vállaikon vonszolják az évtize­dek súlyos keresztjeit. Nem sok ideje volt bölcselkedésre a bájos szőke fejecskének : gyors lovaik repítve vitték a bricskát változatos szép vidékeken. Egy-egy hely­ség, egy-egy kényelmes urilak megfigyelése elfe­lejtett ama gondokat, melyeket a bánkódó anya erőnek erejével be akart vésni a fiatal elmébe. Az után piros-pozsgás paraszt menyecskék men­tek férjeikkel ; maguk szőtte-fonta öltözetük tiszta volt ; ékesen simult edzett idomaikhoz, vigan és hangosan beszélgetve lépdeltek a poros ország­úton ; messziről jöttek, utjuk czélja még ki tudja meddig tart ? Tarisznyáikban fekete zabkenyér és mégis elégedettek , mert szeretik egymást és nem bölcselkednek. Hát a­kinek ilyen kiváló alakú nevelt, úri férje van, a­ki kényelmes ott­honba viszi ifjú nejét , hogy ne legyen az olyan asszony boldog? Annácska oda hajtja fejét férje vállára, megfogja annak keztyüs kezét és sze­meibe tekint vágygyal, szerelemmel, boldogság­gal. Elemér viszonozza a gyöngéd pillantásokat, ég nyílik fölöttök, paradicsomi gyönyörűségét hintve föléjök. Beli áldott is igy az élet!. . . Utjuk több napig tart. Az éjeket ismeretlen vidékeken, kisded vendéglőkben töltik, de a reg­geli, mit a mezítlábas, fehér ingujjas párleány tá­lal fel , jobban szük, mintha bérruhás keztyüs inas hordaná fel. Üdülten, ájult erővel, az élet­nek örvendve indulnak tovább. Elemér csókjaitól égnek Annácska ajkai, öle­lésétől kéjesen remegnek tagjai. És ezt az életet ellenezte aggályos kedélyű édesanyja . . . Harmadnapon hazaérnek, poros fogatjuk végig robog a kis város utczáján. A kapukban kiváncsi asszonynép ácsorog. Kissé kellemet­len , de ott áll már a nyitott kapu a tornáczos kőház előtt, begördül a fogat a porondos ud­varra. A tornácz lépcsőinél egy tűzről pattant feketeszemü menyecske áll és nagy öröm­kitöré­sek között siet az uj asszonynak kezet csókolni és a maga módja szerint üdvözlő szavakat rebegni. — Hát ez kicsoda ? kérdi Annácska, férjéhez fordulva. — Ez lelkem, Zsuzsi, a gazdasszony, kit ezentúlra is megtartunk ; mert nagyon hasznave­hető asszony. — Igen ,­­ meg fogjuk tartani ; mert hasz­navehető, gondolja Annácska és szemei most a többi cseléden akadnak meg. Két-három fiatal leány, meg egy fehérkötényes legény állnak ott együgyü mosolygással bámészkodva. Bent meg az iroda ajtajánál két barna fiú hajlong pirulva, hebegve. Ezek a gyakornokok, kiket Elemér be­állított megnyitott ügyvédi irodájába. Annácska fejbólintással fogadja az üdvöz­leteket, a férje karján besiet a pompásan ren­dezett szobákba. Körülnéz. Szép és kényelmes itt minden. A boldogság majd paradicsommá va­rázsolja. Elemér még egyszer megcsókolja nejét, azután elsiet, hogy a dolgai után nézzen. Nyom­ban bent terem a piros fejkendős Zsuzsi és be­hízelgő szavakkal igyekszik szolgálatkészségét fel­ajánlani. Az új asszony megnyerőnek találja ezt a jószívű készséges cselédet és segítségét igénybe veszi az átöltözésnél. Zsuzsi kissé nem épen bírja fékezni pórias kíváncsiságát: kezei végig simul­nak öltözés közben a karcsú fiatal asszony vékony derekán, dicséri haját, tört vállait, szemei ragyo­gását, domború idomait. A kis lábakhoz oda tér­del és valóságos imádással simogatja, míg ráhúzza a selyemharisnyákat. Elvégződvén az öltözködés, a mosolygó, csodálkozó Zsuzsi kisiet a kony­hára, és mikor beteszi maga után a szoba ajta­ját , gúnyos mosoly ül duzzadt piros ajkaira és nevetve, felhangon bocsátja léggé véleményét, mely meg nem fér bensőjében . Olyan, mint egy tollseprő, csak a kenőcs tartja benne a lelket.. (Folyt. köv.) SZÉKELY NEMZET. nagy akczióra magát elhatározta. És ámbár ná­lunk 58°­0 katholikus áll 42% más vallásúakkal szemben, nem fél még sem — mint a németor­szági protestánsok — egy ultramontán parla­menti majoritás létrejövetelétől; mert nálunk is meg van ugyan a hű katholikus érzület, de más itt a gondolkozás, mint amott. Csak óvakodni kell a katholikus érzület sér­tegetésétől s nem kell úgy tüntetni fel a dolgot, mint diadalt a klérus, illetve a katholikus egy­ház fölött, hanem mint az ország békéjére nézve elkerülhetlenül szükséges, vitális reformot, akkor keresztülvihető lesz a társadalom minden nagyobb megrázkódtatása nélkül. „Nulla salus belli, pacem te poscimus omnes.“ (A háború üdvöt nem hoz, a béke juttat el ahhoz.) Radányi József: A „Fegyverbarátság.“ — decz. 3. A két ellenzéki párt között kitört harcz és háború foly a sajtóban is. Egyszer egyik, azután a másik czikket. Mi lesz a vége, az isten tudja. Tény, hogy a harcz erősen foly a szem­lélők nagy­­ mulatságára. íme ízelítőül, a­miből az ellenzékek és „Hírlapok“ szent meggyőződéseit is meg lehet is­merni. A „Magyar Hírlap“ legutóbbi száma : Eötvös Károlynak. Az „Egyetér­tés“ mai számában azon panaszkodik, hogy a nemzeti párt lapjai a tavasz óta hajszát foly­tatnak a függetlenségi párt ellen és annak ve­zére , Eötvös Károly ellen. Pedig hát mily alap­talan ez a hajsza. Az „Egyetértés“ és Eötvös Károly buktatták meg a közigazgatási törvény­­javaslatot ; ők csinálták a Kossuth-jubileumot; ők vitték keresztül, hogy Klapka temetése nem­zeti ügygyé tétetett és a Hentzi-szobor megko­szorúzása elmaradt. Végezetül pedig ők buktat­ták meg a Szapáry-kormányt. Mivelhogy pedig e támadások a nemzeti párttól származnak, az­zal fenyegetődzik az „Egyetértés,“ hogy majd megkritizálja ő nagykeményen a nemzeti párt működését és jogosultságát. Maga Eötvös Ká­roly pedig a lap szerkesztőjéhez intézett levél­ben így védekezik : A konzuláris vitában nem vehetett részt, mert beteg volt; az elkereszte­­lési vitában nem vehetett részt, mert a fővá­rostól távol volt, Szilágyival pedig most már nincs jóbarátságban, sőt május óta nem is ta­lálkozott vele csak egyszer. — Minthogy a czikk is, a levél is egyrészt a „Magyar Hírlap“-ra c­é­­loz, elmondjuk a következőket : Mi a függet­lenségi párt ellen soha hajszát nem folytattunk, de sőt tőlünk telhetően megtettünk mindent a függetlenségi párt érdekeinek támogatására. Ez azonban éppenséggel nem korlátozhatja abbeli jogunkat, hogy kimondjuk a nézetünket, ha Eöt­vös Károly, vagy a pártnak más tagja vélemé­nyünk szerint helytelenül cselekszik. A mi Eöt­vös Károlynak és az „Egyetértés“nek nagy si­kereit illeti, azokra nincs szavunk. Mi nem szok­tunk dicsekedni s aztán meg a közönség is na­gyon jól meg tudja ítélni, mi kinek az érdeme. A lap fenyegetéseitől pedig nem túlságosan fé­lünk se mi, se a nemzeti párt. Még csak egy megjegyzésünk van. Azt a ráfogást, mintha né­zeteink forrása a nemzeti párt volna, a legha­tározottabban visszautasítjuk. A Magyar Hírlap nem volt pártlap soha, és nem­­ lesz az soha; nézeteinek forrása pedig ott van a főszerkesztő és a munkatársak meggyőződésében és sehol másutt, noha a Magyar Hírlap főszerkesztője tagja a nemzeti pártnak. Ha tehát bárkinek bár­milyen kifogása van valami ellen, a­mi e lap­ban megjelenik, vááltóztassék a főszerkesztő el­len fordulni, vagy a munkatárs ellen, a­ki azt írta, de ne tessék ezért se vádolni, se dicsérni senkit, a­ki e lap szerkesztőségén kívül áll. Az „Egyetértés“ szintén nem hagyja magát. Az utóbbi időben a nemzeti párt hírlapjai s egy függetlenségi párti képviselő gyakran em­legették az úgynevezett „fegyverbarátság“-ot, mely állítólag a függetlenségi párt és nemzeti párt közt fennállana. Egy efféle szövetség vagy összebeszélés tartalmáról, irányáról, vagy szó vagy írásbeli szövegéről a függetlenségi párt il­letékes körei semmit se tudnak. Báró Kaas Ivor azt állítja, hogy ezt főleg ő kötötte volna meg Irányi Dániellel. Itt félreértésnek kell lenni, mert ily szövetségre Irányi magát bizonyára il­letékesnek nem tartotta s ily szövetség létezését a függetlenségi párt férfiai előtt soha nem em­lítette. Volt igenis a két párt közt a választá­sok tartamára egy megállapodás, melynek az volt czélja, hogy a két párt a kormánypárt képviselőjelöltjei ellen lehető egyetértéssel jár el, s egymást lehetőleg kíméli, sőt támogatja. Ehhez azonban az a gondolat és terv soha nem kapcsoltatott, hogy e szövetség az or­szággyűlések tartamára is kiterjesztessék. En­nek különben sem volna se tárgya, se czélja, se erkölcsi jogosu­tsága. Erkölcsi jogosultsága nincs azért, mert az államjogi kérdésekben a függet­lenségi pártot ép oly nagy űr választja el a nemzeti párttól, mint a kormánypárttól. A szö­vetkezés tehát nagyon könnyen a függetlenségi elvek rovására ,szolgáló pajtáskodássá fajulna el, a melybe komoly férfiak bele nem mehetnek. — De tárgya sincs a szövetkezésnek, mert hiszen a függetlenségi párt minden szövetkezés nélkül is erélyes oppozicziót folytat a Wekerle kabinet el­len és úgy, mint elődjei ellen s ebben őt csak követheti, de meg nem előzheti a nemzeti párt. De le se térítheti az erélyes oppozíczió útjáról, a­mely azonban csak elvi lehet s nem személyes természetű. A Pesti Napló mai esti lapjában már nem is fegyverbarátságról beszél, hanem az „ellenzéki pártok egyetértéséről." A kérdés az mindig, hogy az egyetértés időnként és esetenkint mire vonat­kozik. Kossuth honossága, a közigazgatás álla­mosítása, az államjogi politika nagy kérdései például az ellenzéki pártok közti egyetértés tár­gyai soha nem lehetnek, ha csak egyik vagy má­sik párt megsemmisülni vagy programmjához hűtlen lenni nem akar. Egyebekben pedig időn­­kint és esetenkint ép úgy meglesz, mint eddig is meg volt az egyetértés . Eötvös bizonyára az utolsó, ki ezt zavarni akarná. És csakis a leg­nagyobb vakság s ellenséges érzületű elfogult­ság találhatta Eötvös legutóbbi nagy beszédét e szempontból kifogásolhatónak. Bárki olvassa azt higgadt elmével , abban árnyékát se találja a nemzeti párt megtámadásának. Csak annyit kon­statál, hogy úgynevezett „fegyverbarátság“ nincs s nem is lehet. Igaz, hogy volt vagy lehetett valaki a füg­getlenségi párt tagjai közt, ki a nemzeti párti hírlapokat ellenkező irányban sugalmazhatta, de hiszen ez így történt a tavaszszal az Irányi Dá­niel elleni áskálódások alkalmával is. De a nem­zeti párti hírlapok akkor is kénytelenek voltak meggyőződni arról, hogy alaposan félrevezettet­tek. Végre is a függetlenségi párt elnökének, mai elnökének kérdése is főleg e párt bel­­ügye, melybe se gróf Apponyinak, se pártjának, se hírlapjainak irányadólag beleavatkozni nem lehet. Ha mégis tennék, ha ezután is tennék : legyenek készen arra, hogy a legmerevebb visz­­szautasításra fognak találni. S még ez lesz rájuk a legkedvezőbb. 184. szám. ORSZÁGGYŰLÉS. — A képviselőház ülése decz. 1-én. — Ülés kezdete d. e. 10 órakor. Elnök: Bokross Elek. J­e­g­y­z­ő­k : Josipovich Géza, Molnár An­tal, Szederkényi Nándor. A kormány részéről jelen vannak : Wekerle Sándor miniszterelnök, Lukács Béla, Josipovich Imre, Szilágyi Dezső. Felolvasták és hitelesítették a múlt ülés jegyzőkönyvét. A ház felhatalmazta az elnököt, hogy Buda­pest V. kerületében az új választást rendelje el, majd harmadszor való felolvasásban is megsza­vazta a Vaskapura vonatkozó javaslatot, valamint az 1889. évi közösügyi zárszámadásra alapított végleges leszámolás szerint Magyarország ter­hére mutatkozó tartozás fedezéséről és az 1891. évi közösügyi kiadásokra Magyarország által pót­lólag fizetendő összegről szóló törvényjavaslatot és a kereskedelemügyi miniszter jelentését a Nagy-Károly-somkuti helyiérdekű vasút engedé­lyezése tárgyában. Következett az állami tisztviselők nyugdíja­zásáról szóló 1885 : XI. t. sz. 21. és 64 .§-ának módosítására vonatkozó javaslat. Krajtsik Ferencz előadó a javaslat elfogadá­sát ajánlja. A ház a javaslatot általánosságban és rész­leteiben elfogadta. Következtek a mentelmi ügyek Beöthy László előadása mellett és indítványához képest a ház Ambrózy Béla báró mentelmi jogát párviadalnál való segédkezés, Ábrányi Kornél és Münnich Aurél mentelmi jogát párbaj, ifj Dániel Gábor mentelmi jogát párbajnál segédkezés vétsége mi­att felfüggesztették, ellenben a Horváth Gyuláét nem. Felfüggesztették továbbá Atzél Béla báró, Luby Géza, Olay Lajos és Csávolszky Lajos men­telmi jogát párbajvétség miatt, a Tisza Istvánét, Szederkényi Nándorét és Hentaller Lajosát pár­bajnál való segédkezés miatt, ifj. Miklós Gyuláét rágalmazás, Sima Ferenczét három ízben: sajtó utján elkövetett rágalmazás, nyilvános becsület­­sértés és rágalmazás , sajtó utján elkövetett rá­galmazás és becsületsértés miatt; ellenben ugyan­csak Sima Ferencz mentelmi jogát egy sajtóren­dőri kihágás miatt nem függesztette fel. Végül felfüggesztették Sima Ferencz mentelmi jogát párbajnál való segédkezés és Vikár Istvánét be­csületsértés miatt. A holnap d. u. 10 órakor tartandó ülés napi­rendjének megállapításával az ülés véget ért. Ülés vége d. e. 1/*12 órakor. Irodalom és művészet. E. M. K. E. Daloskönyv két és három szólamu komoly és víg dalok gyűjteménye. Szerkesztette Deák Gerő. Az Emke tulajdona. Ára 80 kr. Lampel Ró­bert kiadása. E czim alatt jelent meg közelebbről egy meg­lehetős vaskos füzet, mely hangjegyekkel ellátva hoz 201 darab dalt. A gazdag tartalmú könyvet a ko­moly, vallásos tartalmú énekek sorozata nyitja meg, vegyítve a régebbi és mai magyar zeneszerzők mű­vei közé a külföldi jelesebb szerzők művei, valamint

Next