Székely Nemzet, 1892 (10. évfolyam, 1-198. szám)
1892-01-14 / 6. szám
X. évfolyam. Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szentgyörgyön • Alsó-sétatér 535. szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Jókai-nyomda-részvény-társulat, SZÉKELY POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Előketési ill : helyben házhoz hordva vagy vidro postán küldve. Egész évre 10 írt — kr. félévre . Negyedévre . 2 frt 50 kr. 5 frt — kr. Ilirdetméiiyek «lijsi : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. Csikmegye részére: szerkesztőségi kiadóhivata Csik-Szeredában T. Nagy Imre társszerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Cikmegyéből a lap szellemi részét illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. Udvarhely megye részére: társszerkesztő "10)8 Nyilttér- sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő, hová az előizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. ------------------Szent-Királlyi Árpád Szombatfalva (u. p. Sz.-Udvarhely) hová Udvarhelymegyéből a lapot érdeklő közrem, küldendők ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS SZÉKELY NEMZET“ czimű politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenkint jegyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy íven, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára : egész évre ... 10 frt félévre . . 5 frt negyedévre , 2 frt 50 kr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utalványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldánynyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb megtenni, mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT, mint a „Székely Nemzet“ kiadótulajdonosa A kortesek: jan. 13. Azt mondják, választások alkalmával legszerencsétlenebbek a választók , mert annyi felől rohanják meg, annyiféle érvet, igazságot és hazugságot kiabálnak füleikbe, hogy utoljára azt sem tudják, mit csináljanak, kinek higgjenek. Van igazság ebben. Hanem itt is van fokozat. A választó bárhova is adja szavazatát, az csak egy szavazat; vigasztalhatja magát, hogy a sok száz között az ő egy szavazata talán nem is számít olyan sokat , vigasztalhatja magát, s ha netalán később megbánná és lelki nyugtalanságot érezne — ami előbb vagy utóbb feltámad minden emberben, legyen bármily elvetemült, megrögzött bűnös is — mentségül hozhatja fel, hogy a kisértésnek engedett. Hiszen oly gyarlók vagyunk. De mit tud mentségül felhozni az, aki beáll terjeszteni olyan elveket, hiveket szerezni olyan pártoknak, melyekhez nem meggyőződés vonja, melyekről meg van győződve, hogy alapjában rosszak, a hazának és a polgároknak károsak. Hanem zért jár faluról-falura, városról-városra; itt hizeleg, amott fenyegetőzik; itt égig magasztal érdemetleneket és megvetésre méltókat, amott sárral dobálja az érdemest, a tiszteletre méltót. Nem félnek-e, hogy rajtuk is beteljesül a nil multum remanebit ? Biztosítva vannak-e, hogy csalárdságaik, ámításaik, vétkeik büntetlenül maradnak ? Azt hiszik, hogy nemes boszut állanak, midőn személyes érdekeikért, személyes boszuvágyaik kielégítéséért eldobják a köz érdekét, feldúlják a jóbarátok, a rokonok, a családok békességét ? Lehetetlen, hogy meggondolták volna azok, akik ilyen szerepre vállalkoznak, hogy mire vállalkoztak. Lehetetlen, hogy tudatával bírnának annak a gyűlöletnek, megvetésnek, szidalmazásnak, mely özönnel fog fejekre háramlani, mikor majd a felizgatott szenvedélyek lecsillapodnak, mikor a mesterséges mámor eloszlik, mikor az elámítottak magukhoz térnek s minden hibájukért azokat átkozzák, a kik őket félrevezették. Annyi szenvedés és küzdés után megengedte a felsőbb gondviselés, hogy ismét szabadabban lélekzelhessünk ; erőt és kitartást adott jobbjainknak, hogy az állam hajóját ne csak biztos révbe vezessék, hanem a viharok által okozott sérüléseket ki is javítsák. Azok, kik az állam élén állottak, lelkiismeretesen teljesítették feladatukat, aránylag rövid idő alatt, — egy század negyedrész élt el csak — s kipótolták háromszáz esz- tendő szenvedéseit, nyomorait, mulasztásait. Az egész országban hatalmas életerő nyilván : mi , mindenütt, a központban és a határszéleken, folyók mentén és égig nyúló bévizek között a művelődés, az anyagi feltételei mutatkoznak. Hol ezelőtt csak húszharmincz esztendővel is feneketlen mocsarak, vagy életveszélyek között járható rengetegek voltak, hol alig lehetett írni olvasni tudó embert találni: ma rengő kalászok, vígan zakatoló gyárak vannak, a tudást, a miveltséget — mely ellensége a nyomornak, a bűnnek, — mindenütt hivatott apostolok terjesztik s nincs az az elrejtett zug, hova el nem hatottak volna. És mégis akadnak, a kik magukat embereknek nevezik, polgároknak, sőt hazafiaknak s nem átallják a nemzet elé állani s azt kívánni, hogy ezeket az embereket, kik éjül és napot összetéve, nem kimérve semmi fáradságot, vívták ki ezt az eredményt, ezeket a férfiakat és segédeiket a nemzet feszítse meg, áldozza fel az önérdekük, magánboszorok dicsőítésére emelt oltárokon ! Némelyik egy ábrándképet tár a nemzet elé. Tudják, hogy ez a kép megvalósíthatatlan meg nem határozható időkig , de mégis elég merészek állítani, hogy ők egy év, egy pár nap alatt megvalósítják. Mások azt mondják, hogy az út, melyen a jelenlegi kormány halad, nem egészen rossz. De jól vezetni csak ők tudnának. Ezek olyanok, mint a kakuk. Fészket rakni nem tudnak, a munka idejét üres kiabálással töltik el s mikor jó a költés ideje, másokat igyekeznek kitolni fáradsággal szerzett lakásukból. Ezek nem ismernek semmit, csak önérdeküket. Amint felserdülnek s megállásodnak, elhagyják a fészket, hol születtek, elmennek más vidékekre, de nem azért, hogy szülőföldüknek dicsőséget szerezzenek, hogyannak bajait, nyomorúságait a távolból is élénk figyelemmel kisérjék s a mint isten tudniok adta, segítsenek a szenvedőkön. Önérdeküket követik mindenütt; elfeledkeznek övéikről s talán még szégyenük is, ha valamelyikkel találkoznak. Hanem az idő forgandó. A vakszerencse, mely eddig szolgálatukra állott, most hátat fordít, s mikor kezdenek sülyedni, kapkodnak fűhöz fához, eszökbe jut az a hely is, ahol születtek. Ismét fölkeresik a régi embereket, kiknek már nevére is alig emlékeznek s követelik maguknak az első helyet, mert ők itt születtek. Követelik, hogy űzzék el azokat, kik helyettük küzdve és fáradva megszerezték maguknak a bizalmat, a bizalom által az első helyet. S hogy czéljukat érjék, nem rettennek vissza semmitől, minden eszköz jó nekik. A rágalmazás, gyanusítás, bujtogatás, ámítás leghasználtabb fegyvereik közé tartoznak. Milyen lelkiismeret kell már most ahhoz, hogy valaki az ilyen emberek szolgálatába álljon, hogy azoknak érdekeit előmozdítsa?! S még ha meglenne a kívánt eredmény! De még csak arról sem biztosak. Mert az ilyen fűhöz-fához kapkodó ember más helyen is megkísérti ugyanezt a játékot. Háromnégy helyen, s ahol csak megfordult, mindenütt előáll most, és itt egyféle, amott másféle jogon követeli, hogy adják neki az első helyet. Ilyen érdekeket szolgálni, ilyen emberek eszközévé lenni, ilyenekért futni, fáradni, hazudozni, rágalmazni, ámítani, békét fölzavarni, viszályt hinteni, vagy nagymérvű tudatlanság, vagy nagymérvű lelkiismeretlenség. Ha valaki tudatlanságból vállalkozik ilyen szerepre , nagyon szánandó teremtmény ; ha öntudatosan, még szánandóbb, mert az eddiginél is mélyebbre sülyedéséről tesz tanúbizonyságot. — Románok konferencziája. A nagyszebeni Tribuna közzéteszi a román nemzetiségi párt végrehajtó bizottságának közleményét. Ez összehívás alkalmából a Tribuna kifejti, hogy a legutolsó értekezlét óta úgy a bel-, mint a külpolitikai helyzet változott, amennyiben a sovinizmus a kisdedóvási törvényre reákényszerítette a kormányt, a nemzetiségek kibékítéséről szó sem lehet, a nagy politikai pártok pedig versenyt űznek az erőszakos magyarosításban. Másrészről a bukaresti memorandum után a külföld pártját fogta a nemzetiségeknek, Romániában pedig megalakult a Liga. A Tribuna azt a reményét fejezi ki, hogy a román delegátusok meg fogják találni a módozatot arra nézve, hogy egészséges politikai vezetés mellett a román népnek jogos törekvései érvényesíttessenek. Ugyanily szellemben is a brassói Gazeta Transilvaniei és reményét fejezi ki, hogy az értekezlet meg fogja állapítani azt a politikai magatartást, amely mellett elérhető lesz a nemzetiségeknek politikai egyenjogúsítása. Az „offert‘ Budapest, jan. 12. Nem akarok nevet említeni, hanem a társulat czimét megemlítem : „Corvina“ volt. Ez a czim nagyon sokat ígért, de nagyon keveset adott, úgy, hogy a részvényesek nem voltak megelégedve és változtatták az igazgatókat. Egyszer egyik barátom került az igazgatói székbe, aki igen derék, becsületes ember volt, hanem hogy praktikus is lett volna, arról az oldalról még nem ismerték. De hát ígérte, hogy az lesz, s nyújtott be a társulatnak egy olyan programmot, hogy rögtön kinevezték igazgatónak. Ámde nagy szerencsétlenségére a programm olyan volt, hogy valósítani nem lehetett s a „Corvina“ (talán emlékezni is méltóztatnak reá) egy fél év múlva megbukott. Ez a szegény szerencsétlen programm jutott eszembe, mikor Apponyi Albert grófnak, választóihoz irt „offert“-jét olvastam. És eszembe jutott még valami. Eszembe jutott Helfy Ignácznak egy interpellácziója, melyet egykor boldogult Trefort Ágoston akkori kultuszminiszterhez intézett, kérdvén: „Miért adott bizonyos alapítványi vagyont Kégli Györgynek kisebb összegért haszonbérbe, holott N. N. (a névre már nem emlékszem) még egyszer annyit ígért.“ Persze, hogy erre az interpelláczióra nagyot nézett az egész ház és botrányos leleplezésekre voltak elkészülve. A kis Trefort azonban fürgén és tüzesen fölállt, s körülbelül ezeket válaszolá Hefy nek . Ama bizonyos alapítványi vagyont azért adtam Kégli Györgynek olcsóbbért, mert Kégliben teljes garancziát találtam. Kéglit minden ember úgy ismeri, hogy ha valamit igér, azt meg is adja, míg N. N.-ről úgy vagyok informálva, hogy nem csak azt nem szokta megadni amit igér, hanem egyáltalában nem igen szokott fizetni. Helly a ház nagy derültsége közt vette a választ tudomásul. Mert semmi se könnyebb, — tartották az öregek — mint olyan ígéreteket tenni, amit nem lehet az illetőn behajtani ; az pedig bizonyos , hogy aki sokat ígér, keveset ad. Ki ne tételezte volna föl Apponyiról ezt a programmot ? Ki kételkedett abban valaha, hogy a „nemzeti párt“ nem fog tudni egy olyan „offertet“ adni, amilyen Beöthy Ákos szerint „Noch niedagewesen.“ Meg azt sem állítjuk, hogy a tapasztalatlan embereket az eféle „offert“-ekkel lefőzni nem lehet. Hiszen csak nem régen olvastuk a lapokban, hogy egy szegény földmivelő egy nagyságos urnak jó summa pénzecskét kölcsönzött oly ígéretre, hogy háromszorosan fogja visszakapni. Aztán se pénz, se posztó ! A nagyságos úr eltűnt ugyan, hanem a pénz is. Az Apponyi programmjára is csak annyit mondunk, hogy van abban elmondva nagyon sok szép dolog. Tudjuk mindnyájan, hogy jó volna az úgy , mint ahogy minden ember oda törekszik, hogy sorsát minél kedvezőbbé tegye, hát az országra nézve az alkotmányos kormányokban is meg szokott lenni ez az igyekezet, ámde aki érti, az tudja, hogy az Apponyi gróf ígérete (magyarán mondva) vagy svindli, s kissebb gondja is nagyobb, mintsem hogy azt beváltani akarná, vagy egy olyan embernek az ígérete, aki előtt „minden pap sajt“, s azt hiszi, hogy az akarat egy a cselekedettel. Ha valakinek csak az kell, hogy ami s jót és üdvöst kívánni lehet, azt egy programmban mind összeszedjük és mind elmondjuk, és meg lesz elégedve ? Nem hiszem hogy egy egész tábor olyan ember ne akadna aki szemenszedett helyes eszméktől duzzadó programmot összeeszkábálni ne tudna , más kérdés aztán, hogy mit mondana azokra az „effertekre“ egy-egy Trefort, vagy hozzá hasonló szakember ? A „nemzetiek“ programmját is csak mosolylyal fogadják a szakavatottak, s vállat vonva teszik hozzá : „Megsértené Apponyit aki nem föltételezne róla egy tetszetős programmot.“ De hát nem egy emberöltőre való az ! (—M-) Felkérjük a „Székely Nemzet“ tisztelt levelezőit és barátait, szíveskedjenek a választási mozgalmakról lehetőleg gyors és hiteles tudósításokat küldeni lapunk számaira. Választási mozgalmak. A kézdi járásban — Gr. Nemes János jelölése. — Lapunk mult számában rövid sürgönytudósitásban már említettük, hogy Nemes János grófot, a kerület volt képviselőjét a szabadelvű párt Asó-Csernátonban impozáns módon újból jelölte országgyűlési képviselőjéül ehó 10-én. Tudósításunkat a következőkben egészítjük ki. Nemes János gróf, ki az országgyűlés lefolyt cziklusában is képviselte a kézdi járást: a munka embere. A nemes gróf fáradhatatlan buzgalmának köszönheti vármegyénk nagyrészben, hogy ténynyé vált rég táplált óhaja, hogy tudniillik vasutja kiépüljön. Mint engedményes nem elégedett meg annyival, hogy csupán előtanulmányoknál maradjon e fontos közlekedési kérdés, — ami sok esetben csakis a koncesszió megnyeréséig jutott s abban a stádiumban meg is feneklett — hanem valósággá is vált a remény, mert Háromszék gyönyörű térségein áldásait már is terjesztve, robog a gőzparipa. De kiterjedt munkássága a székely érdekeknek sok más fontos kérdésnek megoldására s beszámoló levelében részletes képet adott a szabadelvű párt és az ez által támogatott kormány működéséről. Alsó-Csernáton községben a Damokos Albert-féle terjedelmes lak, oly nagyszámú, intelligens választó közönséggel telt meg a jelölési aktus alkalmából, melyről csak a Székelyföld ismerői alkothatnak maguknak fogalmat. A kerület nagy terjedelme folytán főleg a járás alsó részének községei voltak képviselve. Az értekezletet Damokos Albert márkosfalvi nagybirtokos nyitotta meg, előadva az értekezlet czélját és kéri a gyűlés szervezését. Az értekezlet elnökké egyhangúlag Damokos Albertet, jegyzővé Keresztes Edét választotta meg és magalakította a szervező bizottságot. Egyhangúlag kimondotta az értekezlet, hogy a szabadelvű párt részéről Nemes János grófot jelöli ismét. A felkérő bizottság meghívására gróf Nemes János megjelenvén az értekezlet színhelyén , lelkes éljenzéssel fogadtatott. Damokos Albert az értekezlet határoza-