Székely Nemzet, 1896 (14. évfolyam, 1-195. szám)

1896-09-11 / 135. szám

Sepsi-Szentgyörgy, péntek, 1896. szeptember 11. 135. szám. XIV. évfolyam. Alsó-sétatér 535. szám. hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. SZÉKELY NEMZET Előfizetési dr . • helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve . Egész évre . . 10 frt — kr. Félévre . . 5 frt — kr. Negyedévre . . 2 frt 60 kr. Hirdetmények ilim­ : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. ®£z.­Kiadóhivatal: havi az il­l­ilési piatik ét hirdetéuk bérmentesen küldendők. Reklamácziók a lap kézbe­sítését illetőleg a megfelelő postahivatalhoz intézendők. I M­ . lift tíz­ sora 16 kr. A hirdetmények 8 nyiltterek dija előre fizetendő. r-Szerkesztőségi iroda: Sepal Szentgyörgy, POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton Pénzküldeményeknél czélszerűbben postautal­ványok használhatók. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „SZÉKELY NEMZET“ czí­uű politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet" megjelenik hetenkint Degyater: hétfőn, szerdán, pénteken és szomba­ton reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel Előfizetési éra : egész évre ... 10 frt félévre . . 5 frt negyedévre . 2 frt 50 fr. Az előfizetéseket legc­zélszerűb­b postai utalvá­nyokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 6 előfizetés után tiszteletpéldán­yával szolgál mig. Kérjük az előfizetéseket minél előbb megtenni mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk. A JOKAI-HYOMDA-HBSZVfiNY-TÁRSULAT, mint a­­Székely Nemzet“ kiedótalzydomnsn.­ terpelláczióban foglalt s­eminenter a jö­vőre vonatkozó kérdésre a miniszterelnök­nek, minthogy a delphibeli jósda ma már nem áll fenn, határozott választ adnia nem lehetett. A választ az interpelláló maga is tu­domásul vette, tehát kielégítőnek találta, pedig tulajdonképen most sem tud többet, mint előbb, illetőleg előbb is tudhatott volna annyit, mint most, azt t. i., hogy amíg az ellenzéki pártok a komoly par­lamenti munka végzésében közreműködnek, amint éppen most ritkán tapasztalt módon teszik, addig a Bánffy-kormány nem nyúl a föloszlatáshoz, mert ez csak a legvégső esetben alkalmazandó eszköz, amelylyel játszani felelőssége tudatában levő kor­mánynak nem szabad.­­ Szabadelvű-párti képviselői körökben Az ellenzék bizonytalansága. Sepsi-Szentgyörgy, szept. 11. (—é—) Hónapok óta, amikor még mende­monda kószahírekben sem került szóba az országgyűlés föloszlatása, szerteszét az egész országban folyik az ellenzéki pártok korteskedése és előkészületi szervezkedése. Éppen nem mondhatják tehát az ellenzéki pártok, hogy az általános képviselőválasz­tások őket készületlenül találhatnák, bár­mikor is következnék be azok megtartá­sának ideje. És mégis valóságos ideges nyugtalan­sággal néz eléje az ellenzék az általános választásoknak, mintha bizony nem sok jót várna azoktól. Hiába mondotta Sze­derkényi Nándor a miniszterelnökhöz in­tézett interpellác­iójában, hogy az ellenzé­ket a feloszlatással megfenyegetni nem lehet, mert meggyőződése erősebb a man­­dátumnál. Ennek a kijelentésnek, bármily önérzetesen hangzik is, teljességében még­sem adhatunk hitelt, mert hisz a kormány­nak eszébe sem jutott az ellenzéket a fel­oszlatással fenyegetni, hanem az ellenzék maga idézte elő sajátságos magatartásával, annak a látszatát, hogy az országgyűlés feloszlatása őt nyugtalanítja. És ez a nyugtalankodás annál is in­kább szánalmas színben tűnik föl, mert végre is az ellenzéki pártok egyikének sincs oka attól tartani, hogy az általános választások r­á megsemmisítő hatással le­hetnének. Ennyire gyengének nincs okunk egyik ellenzéki pártot sem tartani. A vá­lasztásoknak esélyei minden alkalommal csak annyiban változtak, hogy az ellen­zéki pártoknak néhány mandátummal töb­bet vagy kevesebbet sikerült megmenteniük s igy lesz most is. De épp azért annál feltűnőbb az ellenzéki nyugtalankodás, amelyet tehát nem magyarázhat meg semmi más, mint a mandátumféltés, ami ellen pe­dig Szederkényi Nándor oly önérzetesen tiltakozott. Ámde a Szederkényi interpellácziójával kért fölvilágosítás a kormány részéről nem következett be, amennyiben báró Bánffy Dezső miniszterelnök a jövőre nézve sem­miféle praejudikáló kijelentést nem tett, a minthogy nem is tehetett. A kormány ugyan ez ideig nem foglalkozott avval a kérdéssel, vájjon ez az országgyűlés idő előtt föloszlatandó-e vagy sem, s így e tekintetben megállapodásra sem juthatott, mert hisz ez egyelőre a képviselőház elé terjesztett munkaprogrammot tekintve nem is aktuális kérdés: mindazonáltal az in­— írja a „P. H.“ — Horánszky Nándor be­számoló beszédét úgy fogják föl, mint leplezett föl­hívást a nemzeti párt részéről — a fúzióra. Ezt ol­vassák ki abból, ami benne volt a beszédben, ennek nyilvánvaló jelét látják abban is, ami hiányzott a be­szédből. Benne volt a néppártnak és törekvéseinek határozott elítélése, ami most történt először nem­zetipárti vezető politikus részéről s benne volt az apellálás a szabadelvű párt független elemeire s az új pártalakulásnak szükséges voltára. Hiányzottak viszont a beszédből az u. n. katonai követelések, — a nemzeti párt eddigi vesszőparipája, — amelyekről Horánszkynak ezúttal egy árva szava sem volt. A nemzeti párt elitk­ének megtartott beszéde után nem tartják lehetetlennek, hogy fuzionális szellők fognak már a legközelebbi napokban lengedezni. Másfelől viszont többeknek az a vélekedése, hogy az az éles támadás, melyet Horánszky ugyanebben a beszédben a szabadelvű párt ellen intézett, mindenre inkább alkalmas, mint a fuzionális törekvések sikeres ered­ményének előmozdítására. Tekintetbe véve különösen azt, — teszik némelyek hozzá — hogy a fúzióra való fölhívást nyilván nem egyéb szülte, mint a fé­lelem attól, hogy a nemzeti párt az új képviselővá­lasztásoknál szét fog zülleni. A közművelődési egyesületek kongresszusa. Budapest, szept. 8. Feledhetetlen szép, megható egy ünnep volt ez. A orgona hatalmasan áradó hanghullámai a legfenkeltebb templomi zsolozsma zengzetévé avatták az ezernyi ajkon felharsant szózatot. Az óriási csarnok, mintha csakugyan a ma­gyar géniusznak szent egyháza lett volna, zsú­foltig megtelve a nemzeti társadalom szíve javát képviselő lelkesült és buzgó hívőkkel, akik ide zarándokoltak, hogy hitükben megépüljenek, munkásságukban megerősödjenek a közös isten­ség, a magyar közmivelődés kultuszának szolgá­latára. S a­kik a politikában egymásnak gyakorta elkeseredett, szenvedélyes ellenfelei, az ünnep szónokai, gyönyörű harmóniában összeolvadva hirdetik vala azt a nemes hitvallást, melyre nézve magyar emberek között nem volt, nincs, soha ne is legyen nézetkülömbség. Ber­z­eviczy Albert és A­p­p­o­n­y­i Al­bert gróf és Ugrón Gábor megannyi szónoki kitűnősége a parlamentnek, a pártok fölött álló nagy nemzeti érdek körül buzgólkodván, valatha minden személyes és politikai antagonizmust ki­küszöböltek volna, legalább néhány órára, meg­valósítván az „egy akol egy pásztor“ ábrándos eszményét. Milyen kár, hogy ez a gyönyörű egyezség mindössze addig tart, míg az ideális czélok föl­lengző apostolai ismét átalakulnak merevül és ridegen szétváló pártpolitikusokká. Nagy lelkesedés mellett folyt le a magyar közművelődési egyesületek kongresszusa az ün­nepélyek csarnokában. A hatalmas terem zsúfo­lásig megtelt a magyar kultúra bajnokaival. Kü­lönösen nagy számban jöttek el a hölgyek. Az ünnepélyek csarnokának karzatán is nagy kö­zönség volt, a­mely a magyar ünnep hírére a fővárosi közönség köréből sereglett össze. Emelte a hatást az a gyönyörű három zászló, a­melyet az elnöki emelvényen állítottak fel. A három zászló az Emke, Kolozsvár és a 48-as Unió lobogója. A kongresszust orgonajáték nyitotta meg. Az orgonán Stacks István ó budai kát. plébános játszott és a rákosi közművelődési egyesület dalárdája énekelte a „Hymnuszt“. A kongresszust a hallgatóság nagy figyel­métől kísérve Bethlen Gábor gr. nyitotta meg. A tapssal és éljenzéssel fogadott megnyitó után Széll Kálmán foglalta el az elnöki szé­ket. A jegyzőkönyv vezetésére felkérte Por­zsolt Kálmánt, L­ő­r­i­n­c­z­y Györgyöt, B­u­­d­a­y József doktort és Fekete Bélát. Azután így folytatta : Mielőtt a kongresszus megállapított napi­rendje értelmében az ünnepi szónokokat szólásra felhívnám, úgy vélem, hogy a mélyen tisztelt kongresszus általános helyeslésével fogok talál­kozni, hogy ha azt indítványozom, hogy Magyar­ország összes közművelődési egyesületeinek mai ünnepi ülését azzal kezdjük meg, a minél fénye­sebben, a minél szebben, a minél érzelmeinknek megfelelőbben nem kezdhetjük: siessünk tiszte­letteljes hódolatunkat kifejezni az iránt, a ki fejedelmi vagy erényeinél fogva és mint e nem­zet atyja minden igaz magyar hazafi szivében a legelső helyet foglalja el és a ki e nemzetnek ezer éves nagy múltja dicsőségére rendezett ün­nepének és kifejezésre hozott kegyeletében ösz­­szeforrt újból a nemzettel, e nemzet örök hálá­jára , a ki fejedelmi tényeivel, nyilatkozásaival, megjelenésével adta meg nemzeti ünnepünknek igazi fényét, nagy nemzeti karakterét. (Lelkes éljenzés.) Indítványozom, hogy a kongresszus ő­felségének, Magyarország szeretett és nagy királyának (Lelkes éljenzés) hódolatát távirat­ban fejezze ki, biztosítván őt a magyar társada­lom képviselői nevében törhetetlen hűségéről, kiapadhatatlan hálánkról, elévülhetetlen szerete­tünkről és feltétlen ragaszkodásunkról. (Lelkes éljenzés.) Ha a I. kongresszus ezen indítványt egyhangúlag és lelkesedéssel, magáévá teszi, az elnökség intézkedni fog ez értelemben. A királyhoz ezután a következő üdvözlő sürgönyt intézte az elnökség : Mielőtt a magyar közművelődési egyletek mai kongresszusukon tanácskozásukat megkez­dették, császári és apostoli királyi Felséged ke­gyes szme elé járulnak, hogy innen­i nem­zet társadalmának az ország minden részé­ből összes egyletek képviselői biztosítsák Felségedet, Magyarország nagy és szeretett királyát tántoríthatatlan hűségükről, kiapad­­hatlan hálájukról és rendithetlen alattvalói ragaszkodásukról. A kongresszus nevében an­nak elnökei : Károlyi István gróf, Szál Kálmán, Bethlen Gábor gróf. Ezután Sándor József titkár olvasta fel a képviseleteket, a­melyet már közöltünk. Beje­lentette, hogy a kormány részéről Magyarország kultuszminisztere, W­­­a­s­s­i­c­s Gyula jött el. (Éljenzés.) Az ünnepi szónoklatok sorát Márus József a főváros a polgármestere kezdte meg. Erre a beszédre Széll Kálmán válaszolt. Az éljenzéssel fogadott beszéd után R­á­­k­o­s­i Jenő az Otthon Írók és hírlapírók köré­nek elnöke nagy, lelkesedést keltett beszédben üdvözölte a magyar sajtó nevében a kongresszust. A tetszésnek, éljenviadalnak és tapsnak csil­lapulta után, a­mely a beszédet kisérte, Széll Kálmán válaszolt. Ezután a három ünnepi szónok, Berze­­v­i­c­z­y Albert, gr. A­p­p­o­n­y­i Albert és U­g­­r­o­n Gábor nagyszabású beszédeiket tartották meg mély hatás és lelkes éljenzés kíséretében. * * * Egy órai pihenővel, délután két óra után a dúsan felterített fehér asztalnál találkoztak ismét a kongresszus tagjai, kik közül vagy négyszázan jelentek meg, hölgyek és urak vegyest, az ünne­pek csarnokában rendezett diszebéden. Az asztalfőnél a kongresszus elnökei: Beth­len Gábor gr. Széll Kálmán és Károlyi István gróf foglaltak helyet, míg mellettük Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter, Apponyi Al­bert gr., Ugrón Gábor, Tisza István, Berzeviczy Albert, a képviselőház számos tagja, stb. foglal­tak helyet. A bankett egyike volt a legsikerültebbeknek és mindvégig a leglelkesebb hangulat uralkodott, a­miben nagy része volt a nagyhatású felköszön­tőknek, no meg a Radics Béla gyűjtő muzsiká­jának is. Hivatalos teszt itt volt bejelentve; azoknak sorát Bethlen Gábor gr. nyitotta meg, a­ki a második fogás után mély csendben emelkedett fel szólásra. Ősi szokás szerint, úgymond, az első poharat a királyra kell, hogy emeljük. (A közönség fel­emelkedik helyéről.) Midőn ezt teszszük, öröm­mel emlékezik meg arról a dicső uralkodóról, a ki a nemzet és korona közti békét helyreállította. Éljen a legdicsőbb király ! (Zajos éljenzés.) Károlyi István gr. kért most szót és el­mondta szép beszédét, mely több helyen zugó tapsokra ragadta a hallgatóságot. Ezután Széll Kálmán emelkedett fel szó­lásra s zajos tetszés mellett fogadott felköszön­tőt mondott. A nagy tetszéssel fogadott felköszöntő után Berzeviczy Albert éltette a hazafias magyar hölgyeket Rákosi Jenő szellemes felköszön­­tőben poharat ürített a kulturegyletek képvise­lőire és a vendégekre. Apponyi Albert gróf Magyarország három legnagyobb közművelődési egyleteinek vezetőire, Bethlen Gábor grófra, Széll Kálmánra és Károlyi István grófra mondott fel­köszöntőt. F­e­r­e­n­c­z József unitárius püspök az élő szó mestereire, a mai nap ragyogó szónokaira mondott felköszöntőt. Ugron Gábor hasonlattal magasztalja a magyar fővárost, a­melyet, úgymond, oda kell fejleszteni, hogy el lehessen mondani, hogy falai közt egy fél millió magyar ember buzgó har­czosa a magyar kultúrának. Szavait lelkes taps és éljenzés kísérte. S v­a­­­­­n a kolozsvári tanár lelkes szavak­ban méltatta Sándor Józsefnek, az Emke igaz­gató alelnökének bokros érdemeit. Ez a mai ünnep is nagyrészt az ő fáradhatatlan munkás­ságát, láncoló hazaszeretetét dicséri. Beszéltek még Meszlényi Lajos orsz. képviselő, Potsa József Háromszék megye főis­pánja, v. b. t. t., Bartók Lajos és He­rc­el­es Sándor orsz. képviselő, a ki a hazafias ma­gyar sajtót éltette lelkes szavakban.­ ­ A Kelet. v. — szept. 11. 5. Ausztria-Magyarország és Oroszország a Keleten. Szerencse, úgy Ausztria-Magyarországra, mint a Keletre, hogy a Habsburgok monar­chiája belső konszolidácziójára jutott, a tö­rök kérdés megoldásának küszöbén. Mennyi idő fog eltelleni e megoldásig, senki sem mondhatja meg , és csak utólagos mosolyt érdemel a hetvenes évek publiczistikájának azon jövendölése, hogy a török birodalom csak legfeljebb még 10 évig áll fenn. A legnagyobb politikai kérdések las­san és csak fokról-fokra bontakoznak ki. A forradalmak kivételek s ezeknek is min­dig visszaeséseik vannak s igy a végki­bontakozás még forradalmi bomladozások idején is csak nagy időközökben jut befe­jezéshez. A keleti kérdésnél nagyobb kér­dése Európának nem volt , mégis száza­dokon át fel-felmerült azon politikai nai­vitás, hogy ezt egyszerre meg lehet oldani. A török uralom tulajdonképen még meg sem szilárdult Európában, midőn már ál­lamférfiak és hadvezérek a törökök kiűze­tését forgatták agyukban. A magyar tör­ténelemből tudva van, hogy már Hunyady János a törökök kiűzésének eszméjével foglalkozott és híres téli hadjárata ez esz­mével állt kapcsolatban. A mohácsi vész után pedig, mely a magyar nemzeti ki­rályságot megsemmisítette, királyok, feje­delmek és a római pápa egyében sem tör­ték fejüket, mint a török uralom egyszerre való megsemmisítésén. Loranzo, Velencze követe, már 1576-ban kidolgozta a Balkán­félsziget felszabadításának és a török ki­űzésének tervét, Cedolini, lessinai püspök pedig VIII. Kelemen pápához 1594-ben benyújtott tervében világosan megjelölte az orthodox vallást, melynek segítségével a keleti keresztényeket fel lehet szabadítani a török uralom alól s igy ez uralomnak egyszerre véget lehet vetni Európában. Igen érdekes, hogy a visszatérítés ekkor még nem nyomult előtérbe . Róma meg­elégedett volna azzal, ha a keleti keresz­ténység felszabadítása versenytársának, a

Next