Székely Nemzet, 1897 (15. évfolyam, 1-194. szám)
1897-09-11 / 135. szám
XV. évfolyam. Sepsi-Szentgyörgy, szombat, 1897. szeptember 11. 135. szám. Sétatér utcza 6. szám, hová a lap szellemi részét illető köszlemények li Ilid amink. Kéziratok nem adatnak vissza. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Előfizetési ár : helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve . Egész évre . . 10 frt — kr. Félévre . . 6 frt — kr. Negyedévre . . 2 frt 60 kr. Megjdenik hetenként négyszer: hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton. Hi id.fmni.nyolckijn : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. Kiadóhivatal: Jókat-nyomda-részvény-társulat hová az előáutési pinák és hirdetések bérmentesen küldendők. Reklamácziók a lap kézbe-sízését illetőleg a megfelelő postahivatalhoz intézendők. Pénzküldeményeknél czélszerűbben postautalványok használhatók. Nyíl ítés- sora 15 kr. A hirdetmények s nyílt terek díja előre fizetendő. Szerkesztőségi iroda: Sepsi Szent György, POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „SZÉKELY’NEMZET“ valott politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet" megjelenik hetenkint négyszer: hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel Előfizetési ára : egész évre ... 10 frt félévre . . 5 frt negyedévre 2 frt 50 fr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utalványokkal küldöm. Mutatványszévi kívánatra Ingyen. Qyujinknek 6 előfizetés ntAh tiszteletpéldánynyi 1 szó Igái uns. Kérjük az előfizetéseket minél előbb megteni mivel feleslegOB példányokat nem nyomattathatnnt. k JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TAHSOLAT, mint a „Székely Nemzet“ kiadótulajdonosa. Fiume. — szept. 11. Fiume városának három évtizeden át podesztája és bölcs vezére, Csotta János a fiumei liberális párt bukását közeledni érezvén, Velenczébe költözött, hogy ne lássa micsoda hányattatásoknak lesz kitéve Fiume, amelynek érdekeit ő és pártja annyi szeretettel gondozta. Azok a balsejtelmek, amelyeket Ciotta visszavonulásakor érzett, úgy látszik, hogy teljesülnek, mert a liberális párt bukása után alighogy uralomra jutott az autonomista párt , Fiuménak máris konfliktusa van a kormánynyal és az állammal. S ezt a konfliktust valószínűleg egyebek is fogják követni, mert az autonomista párt egy percig sem tarthatja fenn magát, ha hűtlen lesz mai programmjához, amely viszont ellentétben van a magyar kormánynak kinyilvánított álláspontjával. Nagy tévedés volna azonban azt hinni, hogy ezekben a konfliktusokban magyar államellenes törekvések fognak szemben állani a kormánynyal. Fiuméban mindenki égető szükségét érzi annak, hogy Fiume a magyar államhoz tartozzék, s még az autonomista párt demagógjai is büszkén verik a mellüket, hogy ők jó magyar hazafiak s a vezérük. Walluschnig beismeri, hogy ő csak azért ajánlja a horvát tartománygyűlési képviselők választását, hogy egy kissé megijeszsze a magyar kormányt, mely nem teljesítette a fiumeiek kívánságát. A konfliktust különben csak egy formai hiba idézi elő : az autonomisták úgy adják elő kívánságaikat, mintha joguk volna teljesítésüket követelni. Ennyi az egész. Mindenki beszél az autonómiáról s mindenki védelmezi, de négyszemközt nagyon sokan bevallják, hogy szeretnék, ha volna autonómiája Fiumének, s azután nyomban kérdezik, hogy ugyan mai módon lehetne Fiuménak autonómiát teremteni ? Ez a kérdés bánt Fiuméban mindenkit, mert a fiumei nép talán még jobban szeret politizálni, mint a magyar, de azért Fiuméban senki sincs tisztában a város közjogi helyzetével. Ebből a szempontból nagyon életrevaló a fiumei liberális párt vezérének, Dall’Astának az az indítványa, hogy a magyar országgyűlés — Fiume meghallgatásával — alkosson külön törvényt Fiuménak Magyarországhoz való viszonyáról E törvény kodifikálása és parlamenti megvitatása közben azután Fiuménak elég alkalma van arra, hogy kiváltságainak és ősi jogainak érvényességét bebizonyítsa; röviden : ekkor kiderülne, hogy miben áll voltaképpen Fiume sokat emlegetett autonómiája. Ma még nincs semmi baj, de a fiumei kérdés fejlődését már mostantól fogva figyelemmel kell kísérni. Fiuméban mindenki igen sokat vár ugyan a miniszterelnök által összehívandó ankéttől, de ha a tanácskozásnak nem lenne olyan eredménye, hogy a konfliktus elsimulna, akkor sem tartana sokáig a mostani állapot, mert az autonmista párt és Mayländer podeszta akkor sem fog az uralmon megmaradni. Ha képtelenek lennének a közügyek olyatén intézésére, amin őt programmjukba foglaltak, akkor, amint ez bebizonyosodott, kénytelenek lennének visszavonulni. S erre a czélra elég szép aranyhidat remélnek ; valaki elhitette velük, hogy a kormány föl akarja oszlatni a rapprezentanciát Az autonomista pártot a liberális párt váltaná fel, amely három évtizeden át intézte Fiume közügyeit annyi gondossággal és tapintattal, hogy semmi sem sértette meg sem a fiumeiek hiúságát, sem a magyar állam jogait. A kérdésnek mindenesetre már a közeljövőben el kell dőlnie. A fiumei magyarok eddig kissé apatikusan nézték az autonomista párt törekvéseit. A magyarok különben alig vesznek részt a városi ügyek intézésében és sokkal hamarább beleolvadnak Fiume társadalmába, semhogy külön magyar pártot alakítanának. Évek óta készülnek magyar kaszinó alakítására, de eddig a tervből nem lett semmi. Most azonban, hogy a fiumei kérdés fölmerült, a magyarok is valószínűleg állást foglalnak s tőlük feltetőleg védelmezni fogják a magyar állam jogait. A nyitrai püspök kitüntetése. A király Bende Imre nyitrai püspöknek abból az alkalomból, hogy félszázados áldozárságának évfordulóját ünnepelte, a Ferencz József rend nagykeresztjét adományozta Ezt a kitüntetést közli a hivatalos lap a következő királyi kéziratban : Személyem körüli magyar miniszterem előterjesztése folytán Bende Imre nyitrai püspöknek, félszázados áldozátsága alkalmából, az egyház és a közügyek terén szerzett kiváló érdemei elismeréséül, Ferencz József-rendem nagykeresztjét adományozom. Kelt Bécsben, 1897. évi szept. hó 5-én. Ferencz József, s. k. Jósika Sámuel báró s. k. A szerb autonómia rendezése. Budapest, szept. 8. A miniszterelnöki palotában ma tartották meg a szerb egyházi autonómia rendezése tárgyában a második értekezletet. Ezúttal a mérsékelt párthoz tartozókat hívta meg a miniszterelnök. Ezen az értekezleten résztvettek : Bánffy Dezső báró miniszterelnök, Dárday Sándor min. tanácsos, dr. Mandics Tódor nyugid. min. tanácsos (Újvidékről), dr. Maximovics Miklós (Zomborból), dr. Sztankovics Péter (Kakóczáról), dr. Vavlovics Simon (Zomborból), Jágics József országgyűlési képviselő (Mohácsról) és Popovics Vazul István országgyűlési képviselő (Budapestről). A miniszterelnök megnyitván az értekezletet és üdvözölvén a megjelenteket, röviden vázolja a szerb egyházi önkormányzat szervezése végett összehívott és időközben elnapolt görökel. szerb egyházi kongresszus működésének inddő voltát. A jelenlegi szerb egyházi szervezetet tökéletlennek és ez okból tarthatatlannak nyilváníta. Ő — úgymond — így találta az állapotokat és kénytelen volt ez ideig fentartani, de nézete az, hogy ezeken mihamarább javítani és segíteni kell. Anomáliának tartja többek között, hogy a kormány a görökei, szerb egyházi ügyekben általában és így legjelentéktelenebbekben is, mint harmadfokú felebbezési fórum bíráskodjék, mert az önkormányzat fogalmával tartja ellentétben állónak. Ezt az állapotot csak addig tűrheti, míg megfelelőbb, az autonóm fogalmakkal és a szerb egyház hierarcikus jellegével összeegyeztethető új önkormányzati szervezetet alkotnak meg. Ezt szándékozta elérni a kongresszus összehívásával és őszintén sajnálja, hogy a czél nem sikerült, mert ez egyszersmind a korona óhaja is volt. Mielőtt a kormány a további teendők felett határozna, kéri a megjelenteket, hogy mondják el leplezetlenül véleményüket a további teendők iránt, melyeket a kormány megfontolás tárgyává fog tenni és ehhez képest eljárni. Dr. Maximovics Miklós szólt először s azt ajánlotta, hogy tartassák fenn a status quo mindaddig, amíg a mostani izgalom lecsillapult , a ki fog tűnni, várjon a kongresszusi választmány és a püspöki kar a jelenlegi oppozícióval egyetértésre fog-e juthatni a szervezeti szabályzat megállapítására nézve; ha ez bekövetkezik, a kongresszus ismét fölvehetné működését. Ő különben — mint beszéde további folyamán kifejezte — egységes egyházi alkotmányszervezetet óhajt. Örvend, hogy ezt a kormány is istápolja. A kongresszusi többség ellentétbe helyezte magát az egységes szabályzattal, mert részleges szabályzatok alkotását óhajtja. Az álala és a kogresszusi vlasztmány által kontemplált egységes szervezeti javaslat tárgyalására ezt az időt nem tartja kedvezőnek, nem csak azért, mert azt a kongresszusi többség perkorreszkálja, hanem főképes, mert a kedélyek izgatottak és a javaslat tárgyilagos megítélésére nem képesek. De tudja, hogy ebben a kongresszusi többségben vannak mérsékelt, komolyan gondolkodó és hasznavehető férfiak. És azért hiszi, hogy az ezekkel való érintkezés által lehetne még megegyezésre jutni. Ezt a kísérletet is megteendőnek tartja, annyival is inkább, mert hisz az alapelvekben egyetértünk, csakis abban különbözünk, hogy a liberálisok és radikálisok a papi kongresszusi képviselők választását, illetőleg az eddigi választási eljárást, szóló pedig a papi képviselőknek a papoknak maguk kebeléből választását óhajtja. Azt hiszi, hogy a kongresszusi többség mérsékelt elemei meggyőződést szerezvén, hogy az egységes javaslatban annyi új jogot fognak nyerni, hogy ezek árán ebben a kérdésben elfoglalt merev álláspontjukat elhagyják. Bánffy báró tudja, hogy a kongresszusnak egyéb teendői is vannak. Az egységes szervezeti javaslat tárgyalásától mégsem térhet el , mert ez a korona óhajára alapított kormányi elhatározás. A kormány nem köti magát a kongresszusi választmány szervezeti javaslatához, de kívánja, hogy ez tárgyalási alapul fogadtassák el, mert a kormánynak a szerb egyházban való bíráskodási hatásköre valósággal terhes, attól az autonómia javára a legfőbb felügyeleti jog fentartása mellett szabadulni óhajt. Ebből a helyzet teremtette czirkulus vicziózusból kibontakozást keresni kell, ha a kongresszus nem akarja módját ejteni, találni kell a kormánynak. A miniszter és dr. Pavlovics Simon Maximovics álláspontját támogatták beszédeikkel, úgyszintén Janics József is, akinek nézete szerint kevés remény van arra, hogy az egyetértés eléressék. Ő elismeréssel van azért, hogy a kormány az összekuszált helyzet tisztázására a kongresszust összehivatta. Hibáztatja a kongreszszusi többség merev magatartását, de ezt részben a kormány által elfoglalt homályos közjogi álláspontnak imputálja. A kormány elnöke a parlamentben azt jelentette ki, hogy az 1868. IX. t. czikkben foglalt alkotást politikai hibának tartja és hogy a szervezkedéshez csak a Declaratoriura Illyricum alapján járulhatna hozzá. Ez a kijelentés méltán aggodalmat keltett a szerbeknél és nagyban befolyásolta a választásokat, utóbb eredményezte a kongresszus működésének meddőségét. A kormány ezt a hibáját a kongresszust összehívó királyi leiratban kikorrigálta ugyan, de a nyomok a kongresszusi többség bizalmatlanságában most is érezhetők. A többség garanciákat kért a kormánytól, mert nem adta meg azokat neki, egyszerű utalással az 1868. IX. tezikkre és a királyi leiratra. Hiszi, hogy ez által a többség nem tért volna ki az egységes szervezeti javaslat tárgyalása elől. Óva inti a kormányt rendkívüli a törvényűel ellenkező eszközök igénybe vételétől. Ez által részttetnek nemcsak az egyház önkormányzati jogain, hanem magán a közjogi alapon is. Csatlakozik dr. Maximovics javaslataihoz. Báró Bánffy Dezső miniszterelnök kijelenti, hogy az ő parlamenti nyilatkozatát félreértették. A korona óhaja az egységes szervezeti statútum. A kormány ezt teljesíteni akarja. Rendkívüli eszközök használatáról ez idő szerint szó sincs, tán nem is lesz. A kormány tudatában van a felelősségének a korona és a parlamenttel szemben, és azért, ha bizonyos irányban való cselekvésre elhatározza magát, azt felelőssége érzetében komoly megfontolás tárgyává fogja tenni. Dárday Sándor : A kongresszusi többség nem akarta elővenni a korona leirata értelmében az egységes javaslat tárgyalását. Nincs reménye, hogy a kongresszusi többség erre bármi módon rávehető lenne. Czéltalannak tartja a dr. Maximovics javaslata szerinti további egyezségi kísérletet. Az egyház állapotai tarthatatlanok s rendezésük tovább nem halasztható. Napirenden vannak a konfliktusok és súrlódások a kormány és a kongresszusi választmány között. Ez által cak az egyház érdekei szenvednek. Dr. Mandics tudhatja legjobban, mennyit tett és kísérletezett a kormány a helyzet szanálására, de 30 éven keresztül siker nélkül. Most a kormánynak nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy a kongresszusi többség makacsságával szemben, bizonyos irányban való orvoslásra határozza el magát. Dr. Mandics Tódor, nyugalmazott min. tanácsos, a bajok forrását az 1876. évi kongreszszusi választási szabályzatban találja. Ez sede vacante metropolitana alkottatott meg és nyert szentesítést. Szóló mint akkori kongresszusi képviselő ellene volt ennek a választási rendszernek és figyelmeztette vetélyes voltára az akkori kormányelnököt, gróf Andrássy Gyulát is. A kormányelnök ennek daczára szentesítés alá bocsájtotta, mert úgy mondá : „nem akarok klerikálisabb lenni a szerb püspöki karnál“. A püspöki kar tudvalevőleg óvást emelt ez ellen a választási javaslat ellen, de utóbb visszavonta óvását és szentesítés alá engedte. Mindenki tudta, hogy miért , mert a metropolitai szék akkor üres volt. Ezen a választási szabályzaton kellene a törvény keretén belül változtatni, mert mindaddig bármi néven nevezhető experimentáczió hiábavalóság. Ezután előadta néhai Trefort miniszternek a javaslatát, mely az 1868. törvényczikk hatályának a felfüggesztését és új választási rend életbeléptetését kontemplálta. Szerinte ez lenne a leghelyesebb megoldási mód. Bánffy Dezső báró miniszterelnök erre kijelentette, hogy sem az 1868. IX. törvényczikknek, sem a választási statútumnak felfüggesztésére egyelőre nem gondol; ily eszközhöz csak végső esetben nyúlna. Megköszönte azután a megjelentek véleménynyilvánítását, majd kijelentette, hogy meg fogja hallgatni legközelebb a püspöki kart is és a hallott véleményeket megfontolás tárgyává fogja tenni. Ezzel az értekezlet véget ért. Holnapután, 10-én délelőtt lesz a következő értekezlet, melyre a püspöki kar tagjai hivatalosak. — Betegsége és halála. — Budapest, szept. 9. A nagyidők embere már nehéz érczkoporsóban pihen , munkásságának helyén, a Nemzeti Múzeumban. A korban és érdemben legöregebb tudós halála nem érte váratlanul hozzátartozóit, akik tudták, hogy a tüdőhurut, amelyben hosszú évek óta szenved, előbb-utóbb a sírba dönti. Csaknem minden esztendőben elfogta a baj s csak az orvosok tudományo s családjának önfeláldozó ápolása halasztotta el a katasztrófát. Az érzékeny öreg urat nagyon kínosan érintette, hogy az Akadémia pályázatán négy esztendővel ezelőtt mellőzték hatvan éves nagy munkáját, a Magyar Archeológiát. Harmadfél évnél tovább dolgozott rajta, s amikor végére ért, szélütés érte jobb kezét. Elvesztette beszélő képességét, keze pedig annyira megbénult, hogy írni egyáltalán nem tudott többé. Amikor anynyira fölépült, hogy nem kellett ágyba feküdnie, Ferenczy úrral, régi bizalmas barátjával Olaszországba ment üdülni. Ott helyreállott az egészsége, de keze béna maradt, annyira, hogy egészen újra kellett megtanulnia az Írást s csak hosszú idő után, nagy nehezen vitte annyira, hogy reszkető kézzel, kuszáltan le tudta írni a nevét. Azóta csendesen, visszavonultságban élt múzeumbeli lakásán, csak a szabadelvű pártkörbe látogatott el esténkint.