Székely Nemzet, 1897 (15. évfolyam, 1-194. szám)

1897-09-11 / 135. szám

XV. évfolyam. Sepsi-Szentgyörgy, szombat, 1897. szeptember 11.­ 135. szám. Sétatér­ utcza 6. szám, hová a lap szellemi részét illető köszlemények li Ilid amink. Kéziratok nem adatnak vissza. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Előfizetési ár : helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve . Egész évre . . 10 frt — kr. Félévre . . 6 frt — kr. Negyedévre . . 2 frt 60 kr. Megjdenik hetenként négyszer: hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton. Hi i­d.fmni.nyolc­k­­i­jn : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. Kiadóhivatal: Jókat-nyomda-részvény-társulat hová az előáutési pinák és hirdetések bérmentesen küldendők. Reklamácziók a lap kézbe-­­­sízését illetőleg a megfelelő­­ postahivatalhoz intézendők. Pénzküldeményeknél czélszerűbben postautal­­ványok használhatók. Nyíl ítés- sora 15 kr. A hirdetmények s nyílt terek díja előre fizetendő. Szerkesztőségi iroda: Sepsi Szent György, POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „SZÉKELY’NEMZET“ valott politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet" megjelenik hetenkint négyszer: hétfőn, szerdán, pénteken és szomba­ton reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel Előfizetési ára : egész évre ... 10 frt félévre . . 5 frt negyedévre 2 frt 50 fr. Az előfizetéseket legczélszerű­bb postai utalvá­ny­ok­kal küldöm. Mutatványszévi kívánatra Ingyen. Qyu­jinknek 6 előfizetés ntAh t­iszteletpéldányn­yi 1 szó Igái uns. Kérjü­k az előfizetéseket minél előbb m­egten­i mivel feleslegOB példányokat nem nyomattathatn­nt. k JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TAHSOLAT, mint a „Székely Nemzet“ kiadótulajdonosa. Fiume. — szept. 11. Fiume városának három évtizeden át podesztája és bölcs vezére, Csotta János a fiumei liberális párt bukását közeledni érezvén, Velenczébe költözött, hogy ne lássa micsoda hányattatásoknak lesz kitéve Fiume, amelynek érdekeit ő és pártja annyi sze­retettel gondozta. Azok a balsejtelmek, amelyeket Ciotta visszavonulásakor érzett, úgy látszik, hogy teljesülnek, mert a libe­rális párt bukása után alighogy uralomra jutott az autonomista­ párt , Fiuménak máris konfliktusa van a korm­ánynyal és az állammal. S ezt a konfliktust valószínű­leg egye­bek is fogják követni, mert az autono­­mista­ párt egy perc­ig sem tarthatja fenn magát, ha hűtlen lesz mai programmjához, amely viszont ellentétben van a magyar kormánynak kinyilvánított álláspontjával. Nagy tévedés volna azonban azt hinni, hogy ezekben a konfliktusokban magyar államellenes törekvések fognak szemben állani a kormánynyal. Fiuméban mindenki égető szükségét érzi annak, hogy Fiume a magyar államhoz tartozzék, s még az autonomista­ párt demagógjai is büszkén verik a mellüket, hogy ők jó magyar ha­zafiak s a vezérük. Walluschnig beismeri, hogy ő csak azért ajánlja a h­orvát tarto­mánygyűlési képviselők választását, hogy egy kissé megijeszsze a magyar kor­mányt, mely nem teljesítette a fiumeiek kí­vánságát. A konfliktust különben csak egy for­mai hiba idézi elő : az autonomisták úgy adják elő kívánságaikat, mintha joguk volna teljesítésüket követelni. Ennyi az egész. Mindenki beszél az autonómiáról s mindenki védelmezi,­­ de négyszemközt nagyon sokan bevallják, hogy szeretnék, ha volna autonómiája Fiumének, s azután nyomban kérdezik, hogy ugyan mai módon lehetne Fiuménak autonómiát teremteni ? Ez a kérdés bánt Fiuméban mindenkit, mert a fiumei nép talán még jobban sze­­r­­­et politizálni, mint a magyar, de azért Fiuméban senki sincs tisztában a város közjogi helyzetével. Ebből a szempontból nagyon életrevaló a fiumei liberális párt vezérének, Dall’Astának az az indítványa,­­ hogy a magyar országgyűlés — Fiume meghallgatásával — alkosson külön tör­vényt Fiuménak Magyarországhoz való vi­szonyáról E törvény kodifikálása és parla­menti megvitatása közben azután Fiumé­nak elég alkalma van arra, hogy kivált­ságainak és ősi jogainak érvényességét be­bizonyítsa; röviden : ekkor kiderülne, hogy miben áll voltaképpen Fiume sokat emle­getett autonómiája. Ma még nincs semmi baj, de a fiumei kérdés fejlődését már mostantól fogva figyelemmel kell kísérni. Fiuméban mindenki igen sokat vár ugyan a miniszterelnök által összehívandó ankéttől, de ha a ta­nácskozásnak nem lenne olyan eredménye, hogy a konfliktus elsimulna,­­ akkor sem tartana sokáig a mostani állapot, mert az autonmista párt és Mayländer podeszta ak­kor sem fog az uralmon megmaradni. Ha képtelenek lennének a közügyek olyatén intézésére, amin őt programmjukba foglal­tak, akkor, amint ez bebizonyosodott, kény­telenek lennének visszavonulni. S erre a czélra elég szép aranyhidat remélnek ; va­laki elhitette velük, hogy a kormány föl akarja oszlatni a rapprezentanciát Az autonomista­ pártot a liberális párt vál­taná fel, amely három évtizeden át intézte Fiume közügyeit annyi gondossággal és tapintattal, hogy semmi sem sértette meg sem a fiumeiek hiúságát, sem a magyar állam jogait. A kérdésnek mindenesetre már a közel­jövőben el kell dőlnie. A fiumei magyarok eddig kissé apati­­kusan nézték az autonomista párt törekvé­seit. A magyarok különben alig vesznek részt a városi ügyek intézésében és sok­kal hamarább beleolvadnak Fiume társa­dalmába, semhogy külön magyar pártot alakítanának. Évek óta készülnek magyar kaszinó alakítására, de eddig a tervből nem lett semmi. Most azonban, hogy a fiumei kérdés fölmerült, a magyarok is va­lószínűleg állást foglalnak s tőlük felte­­tőleg védelmezni fogják a magyar állam jogait.­­ A nyitrai püspök kitüntetése. A király Bende Imre nyitrai püspöknek abból az alkalom­ból, hogy félszázados áldozárságának évfordulóját ünnepelte, a Ferencz József rend nagykeresztjét ado­mányozta Ezt a kitüntetést közli a hivatalos lap a következő királyi kéziratban : Személyem körüli magyar miniszterem előter­jesztése folytán Bende Imre nyitrai püspöknek, félszázados áldozátsága alkalmából, az egyház és a közügyek terén szerzett kiváló érdemei elisme­réséül, Ferencz József-rendem nagykeresztjét ado­mányozom. Kelt Bécsben, 1897. évi szept. hó 5-én. Ferencz József, s. k. Jósika Sámuel báró s. k. A szerb autonómia rendezése. Budapest, szept. 8. A miniszterelnöki palotában ma tartották meg a szerb egyházi autonómia rendezése tár­gyában a második értekezletet. Ezúttal a mér­sékelt párthoz tartozókat hívta meg a miniszter­elnök. Ezen az értekezleten résztvettek : Bánffy Dezső báró miniszterelnök, Dárday Sándor min. tanácsos, dr. Mandics Tódor nyugid. min. taná­csos (Újvidékről), dr. Maximovics Miklós (Zom­borból), dr. Sztankovics Péter (Kak­óczáról), dr. Vavlovics Simon (Zomborból), Jágics József or­szággyűlési képviselő (Mohácsról) és Popovics Vazul István országgyűlési képviselő (Buda­pestről). A miniszterelnök megnyitván az értekezletet és üdvözölvén a megjelenteket, röviden vázolja a szerb egyházi önkormányzat szervezése végett összehívott és időközben elnapolt görö­kel. szerb egyházi kongresszus működésének inddő voltát. A jelenlegi szerb egyházi szervezetet tökéletlen­nek és ez okból tarthatatlannak nyilvánít­a. Ő — úgymond — így találta az állapotokat és kénytelen volt ez ideig fentartani, de nézete az, hogy ezeken mihamarább javítani és segíteni kell. Anomáliának tartja többek között, hogy a kor­mány a görö­kei, szerb egyházi ügyekben általá­ban és így legjelentéktelenebbekben is, mint har­madfokú felebbezési fórum bíráskodjék, mert az önkormányzat fogalmával tartja ellentétben álló­nak. Ezt az állapotot csak addig tűrheti, m­íg megfelelőbb, az autonóm fogalmakkal és a szerb egyház hierarcikus jellegével összeegyeztethető új önkormányzati szervezetet alkotnak meg. Ezt szándékozta elérni a kongresszus összehívásával és őszintén sajnálja, hogy a czél nem sikerült, mert ez egyszersmind a korona óhaja is volt. Mielőtt a kormány a további teendők felett ha­tározna, kéri a megjelenteket, hogy mondják el leplezetlenül véleményüket a további teendők iránt, melyeket a kormány megfontolás tárgyává fog tenni és ehhez képest eljárni. Dr. Maximovics Miklós szólt először s azt ajánlotta, hogy tartassák fenn a status quo mindaddig, a­míg a mostani izgalom lecsilla­pult ,­­ a­­ ki fog tűnni, várjon a kongresszusi vá­lasztmány és a püspöki kar a jelenlegi oppozí­­c­ióval egyetértésre fog-e juthatni a szervezeti szabályzat megállapítására nézve; ha ez bekö­vetkezik, a kongresszus ismét fölvehetné műkö­dését. Ő különben — mint beszéde további fo­lyamán kifejezte — egységes egyházi alkotmány­szervezetet óhajt. Örvend, hogy ezt a kormány is istápolja. A kongresszusi többség ellentétbe helyezte magát az egységes szabályzattal, mert részleges szabályzatok alkotását óhajtja. Az álala és a kogresszusi v­lasztmány által kontemplált egységes szervezeti javaslat tárgyalására ezt az időt nem tartja kedvezőnek, nem csak azért, mert azt a kongresszusi többség perkorreszkálja, hanem főképe­s, mert a kedélyek izgatottak és a javaslat tárgyilagos megítélésére nem képesek. De tudja, hogy ebben a kongresszusi többségben vannak mérsékelt, komolyan gondolkodó és haszna­­vehető férfiak. És azért hiszi, hogy az ezekkel való érintkezés által lehetne még megegyezésre jutni. Ezt a kísérletet is megteendőnek tartja, annyival is inkább, mert hisz az alapelvekben egyetértünk, csakis abban különbözünk, hogy a liberálisok és radikálisok a papi kongresszusi képviselők választását, illetőleg az eddigi válasz­tási eljárást, szóló pedig a papi képviselőknek a papoknak maguk kebeléből választását óhajtja. Azt hiszi, hogy a kongresszusi többség mérsékelt elemei meggyőződést szerezvén, hogy az egysé­ges javaslatban annyi új jogot fognak nyerni, hogy ezek árán ebben a kérdésben elfoglalt me­rev álláspontjukat elhagyják. Bánffy báró tudja, hogy a kongresszus­nak egyéb teendői is vannak. Az egységes szer­vezeti javaslat tárgyalásától még­sem térhet el , mert ez a korona óhajára alapított kormányi el­határozás. A kormány nem köti magát a kon­gresszusi választmány szervezeti javaslatához, de kívánja, hogy ez tárgyalási alapul fogadtassák el, mert a kormánynak a szerb egyházban való bíráskodási hatásköre valósággal terhes, attól az autonómia javára a legfőbb felügyeleti jog fen­­tartása mellett szabadulni óhajt. Ebből a hely­zet teremtette czirkulus vicziózusból kibonta­kozást keresni kell, ha a kongresszus nem akarja módját ejteni, találni kell a kormánynak. A miniszter és dr. Pa­vlovics Simon Maximovics álláspontját támogatták beszédeikkel, úgyszintén J­a­n­i­c­s József is, a­kinek nézete szerint kevés remény van arra, hogy az egyet­értés eléressék. Ő elismeréssel van azért, hogy a kormány az összekuszált helyzet tisztázására a kongresszust összehivatta. Hibáztatja a kongresz­­szusi többség merev magatartását, de ezt rész­ben a kormány által elfoglalt homályos közjogi álláspontnak imputálja. A kormány elnöke a parlamentben azt jelentette ki, hogy az 1868. IX. t. czikkben foglalt alkotást politik­ai hibának tartja és hogy a szervezkedéshez csak a Decla­­ratoriura Illyricum alapján járulhatna hozzá. Ez a kijelentés méltán aggodalmat keltett a szer­­beknél és nagyban befolyásolta a választásokat, utóbb eredményezte a kongresszus működésének meddőségét. A kormány ezt a hibáját a kon­gresszust összehívó királyi leiratban kikorrigálta ugyan, de a nyomok a kongresszusi többség bi­zalmatlanságában most is érezhetők. A többség garanc­iákat kért a kormánytól, mert nem adta meg azokat neki, egyszerű utalással az 1868. IX. tezikkre és a királyi leiratra. Hiszi, hogy ez által a többség nem tért volna ki az egységes szervezeti javaslat tárgyalása elől. Óva inti a kormányt rendkívüli a törvényű­­­el ellenkező eszközök igénybe vételétől. Ez által rés­zttetnek nemcsak az egyház önkormányzati jogain, hanem magán a közjogi alapon is. Csatlakozik dr. Maxi­movics javaslataihoz. Báró Bánffy Dezső miniszterelnök kije­lenti, hogy az ő parlamenti nyilatkozatát félre­értették. A korona óhaja az egységes szervezeti statútum. A kormány ezt teljesíteni akarja. Rend­kívüli eszközök használatáról ez idő szerint szó sincs, tán nem is lesz. A kormány tudatában van a felelősségének a korona és a parlamenttel szemben, és azért, ha bizonyos irányban való cselekvésre elhatározza magát, azt felelőssége érzetében komoly megfontolás tárgyává fogja tenni. D­á­r­d­a­y Sándor : A kongresszusi többség nem akarta elővenni a korona leirata értelmé­ben az egységes javaslat tárgyalását. Nincs re­ménye, hogy a kongresszusi többség erre bármi módon rávehető lenne. Czéltalannak tartja a dr. Maximovics javaslata szerinti további egyezségi kísérletet. Az egyház állapotai tarthatatlanok s rendezésük tovább nem halasztható. Napiren­den vannak a konfliktusok és súrlódások a kor­mány és a kongresszusi választmány között. Ez által c­ak az egyház érdekei szenvednek. Dr. Mandics tudhatja legjobban, mennyit tett és kí­sérletezett a kormány a helyzet szanálására, de 30 éven keresztül siker nélkül. Most a kormány­nak nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy a kongresszusi többség makacsságával szemben, bizonyos irányban való orvoslásra határozza el magát. Dr. Mandics Tódor, nyugalmazott min. tanácsos, a bajok forrását az 1876. évi kongresz­­szusi választási szabályzatban találja. Ez sede vacante metropolitana alkottatott meg és nyert szentesítést. Szóló mint akkori kongresszusi kép­viselő ellene volt ennek a választási rendszernek és figyelmeztette ve­télyes voltára az akkori kor­mányelnököt, gróf Andrássy Gyulát is. A kor­mányelnök ennek daczára szentesítés alá bocsáj­­totta, mert úgy mondá : „nem akarok klerikáli­­sabb lenni a szerb püspöki karnál“. A püspöki kar tudvalevőleg óvást emelt ez ellen a válasz­tási javaslat ellen, de utóbb visszavonta óvását és szentesítés alá engedte. Mindenki tudta, hogy miért , mert a metropolitai szék akkor üres volt. Ezen a választási szabályzaton kellene a törvény keretén belül változtatni, mert mindaddig b­ármi néven nevezhető experimentáczió hiába­valóság. Ezután előadta néhai Tr­efort miniszter­nek a javaslatát, mely az 1868. törvényczikk hatályának a felfüggesztését és új választási rend életbeléptetését kontemplálta. Szerinte ez lenne a leghelyesebb megoldási mód. Bánffy Dezső báró miniszterelnök erre kijelentette, hogy sem az 1868. IX. törvény­­czikknek, sem a választási statútumnak felfüg­gesztésére egyelőre nem gondol; ily eszközhöz csak végső esetben nyúlna. Megköszönte azután a megjelentek véleménynyilvánítását, majd kije­lentette, hogy meg fogja hallgatni legközelebb a püspöki kart is és a hallott véleményeket megfontolás tárgyává fogja tenni. Ezzel az értekezlet véget ért. Holnapután, 10-én délelőtt lesz a következő értekezlet, melyre a püspöki kar tagjai hiva­talosak. — Betegsége és halála. — Budapest, szept. 9. A nagyidők embere már nehéz érczkopor­­sóban pihen , munkásságának helyén, a Nemzeti Múzeumban. A korban és érdemben legöregebb tudós halála nem érte váratlanul hozzátartozóit, a­kik tudták, hogy a tüdőhurut, a­melyben hosszú évek óta szenved, előbb-utóbb a sírba dönti. Csaknem minden esztendőben elfogta a baj s csak az orvosok tudományo s családjának önfeláldozó ápolása halasztotta el a katasztrófát. Az érzékeny öreg urat nagyon kínosan érin­tette, hogy az Akadémia pályázatán négy esz­tendővel ezelőtt mellőzték hatvan éves nagy mun­káját, a Magyar Archeológiá­t. Harmadfél évnél tovább dolgozott rajta, s a­mikor végére ért, szélütés érte jobb kezét. Elvesztette beszélő ké­pességét, keze pedig annyira megbénult, hogy írni egyáltalán nem tudott többé. A­mikor any­­nyira fölépült, hogy nem kellett ágyba feküdnie, Ferenczy úrral, régi bizalmas barátjával Olaszor­szágba ment üdülni. Ott helyreállott az egészsége, de keze béna maradt, annyira, hogy egészen újra kellett megtanulnia az Írást s csak hosszú idő után, nagy nehezen vitte annyira, hogy reszkető kéz­zel, kuszáltan le tudta írni a nevét. Azóta csen­desen, visszavonultságban élt múzeumbeli lakásán, csak a szabadelvű pártkörbe látogatott el es­­ténkint.

Next