Székely Nemzet, 1899 (17. évfolyam, 1-194. szám)

1899-07-14 / 103. szám

Julius 14. te SZÉKE­LY NEMZET.103. szám. Nem voltunk elég erősek, hogy felap­rózhassuk magunkat s Örülnünk kellett, hogy egy erőforrással bírunk, mely a nagy rezervoár volt, melybe vizeiket ön­tötték a kis patakok s melyből másrészt a vidékre visszavezető csatornákat táplál­ták. Mint Hegedűs miniszter állítja, a főváros immár elég erős, hogy saját lábán álljon, s hozzá lehet látni a vidéki köz­pontok fejlesztéséhez. Budapest e pillanatban pangásban lát­szik ugyan lenni s uj impulzusokra van szüksége. De bízunk kereskedelmi minisz­terünkben, hogy a jelen pillanaton túl a jövőbe tekint és a Budapesten felhalmozott erőbe vetett bizalma megnyugtat bennün­ket s az új akc­iótól csak jót várhatunk. Hogy a termelő erőknek az egész országra való szétoszlásában bizonyos harmónia kí­vánatos, ezt nem kell hosszasan bizonyí­tani. Csak az szükséges, hogy az helyes megfontolással és helyes tempóban történ­jék. Erre nézve pedig legjobb garanczia Hegedűsnek mindenki által készsége­sen elismert kapac­itása. Petőfi emléke, Budapest, júl. 11. Ötven éve lesz e hónap 31-én, hogy a se­gesvári csatatéren, kozák paripák patái alatt, kilehelte lelkét a legnagyobb magyar költő. Sírja nincs, a nemzet szivében van ő el­temetve. Vagyis örökké él. És a nemzet meg­mozdult, hogy tanúságot tegyen erről. Segesvár, hol eltűnt, Budapest, hol a Talpra Magyart irta és szavalta, Mező- Berény, hol az utolsó éjszakát töltötte, mielőtt Erdélybe, utolsó útjára indult. Kis-Kőrös, a­hol­­ született, Szatmár, a­hol Júliával megismerke­dett, ünnepet készülnek ülni e napon. Az egész mozgalom szálai a Petőfi­ Társa­­ságban futnak össze. Ez ügyben már­is ülést hívott össze Bartók Lajos, a Társaság alelnöke az Akadémia képes termébe. Kevés tag jött össze. Azok nagy része is nyári vakáczióját megszakítva, sietett az érte­kezletre. Az egyik Tátrából, a másik a Balaton mellől jött. Ott voltak Jókai Mór elnök, Bartók Lajos alelnök, Ábrányi Emil, id. Ábrányi Kor­nél, Abafi Lajos, Bartha Miklós, Bársony István, Endrődi Sándor, Makai Emil, Neugebauer László, Pósa Lajos, Tap Zoltán és Rákosi Viktor ren­des tagok. Mint vendégek ott voltak Madarász József orsz. képviselő, Vészi József szerkesztő és Zseni József a Nemzeti Szövetség képviselője. Elmaradásukat kimentették a közoktatásügyi ál­lamtitkár és Halmos János polgármester. Bartók Lajos kifejti az ülés czélját : ez a Petőfi-ház fölépítése érdekében indítandó moz­galom és a segesvári ünnep programmja. Mert a társaság hivatalosan csak ezt rendezi és ebben vesz részt. Egyéb helyeken tartandó ünnepekre azonban szívesen kiküldi tagjait, ha ez iránt óhaj nyilvánul. Melegen üdvözli Jókait, Petőfi barátját, ki ma is teljes testi és lelki épség­nek örvend. Jókai Mór: Köszönöm az üdvözletét, de nem nagyon övendek teljes testi és szellemi épségnek. Ez Bartóktól csak poetica licen­­c­i­a. Ötven év előtt sem voltam valami kiváló egészségű ember, hát még most. Petőfi ünnep­lésében legfőbb a Petőfi-ház. Ezt én görög stí­lusban épült csarnoknak képzelem, mint a Theseus-templom, a pesti Petőfi-szobor háta mögött, ha oda fér és ha a tanácstól megkapjuk. Ezért a helyért tudok lelkesülni, ez szép hely, olyan egy sincs több a városban. Egy pár tagot ki kell küldeni, hogy a magisztrátussal érint­kezésbe lépjen, magkapjuk-e ezt a helyet ? Míg a magisztrátus erre nem felel, addig ki sem kell bocsátani a gyűjtésre szóló felhívást. Most már nézzük az emlékünnepeket. Sok helyt ren­deznek. A mezőberényiek is, hol Petőfi az utolsó magyarországi éjszakát töltötte, Orlai Petrich Soma házánál. A mező­berényiek jártak nálam s miközben meghívtak, azt beszélték, hogy Petőfi Orlai házánál elutazása előtt sok kéziratot rej­tett el. Ezt a házat ki kellene kutatni. Ajánlom ezt a Társaság figyelmébe. Mező-Berénybe én nem mehetek le, Segesvárra sem. Azt tőlem ne várjátok. Az öreg Todescoval szólva, nem vagyok én madár, hogy egyszerre két helyen legyek. De arra vállalkozom, hogy Budapesten julius 30-án a Petőfi-szo­bor­n­á­l beszédet mondok , este elme­gyek a krisztinavárosi szinkör ünnepi előadá­sára. (Általános élénk helyeslés ) Az A­p­o­t­e­o­­z­i­s­t már megírtam, ezt majd kiszedetjük s minden vidéki ünnep számára elküldjük, hogy szavalhassák. Bartók Lajos nézete szerint a Petőfi­­házra vonatkozó felhívást minél hamarább ki kell bocsátani, nem várva meg a tanács határo­zatát. A ház számára szép hely volna az Erzsé­­bet­ tér is, a kávéház helyébe jönne a ház, a te­ret is emelné, s még kisebb helyet foglalna el, mint a mostani kávéház. A társaság, miután Jókai is beleegyezett, kimondta, hogy a gyűjtésre való fölhívást ki­­bocsájtják, s egyúttal az ifjúsághoz is intéznek egy kiáltványt, hogy a különböző ünnepekben minél tömegesebben vegyen részt. Ezután Jókai Mór általános megilletődés közt fölolvasta Apoteozisát, melyet a lánczba vert géniusz szaval el Petőfi szobra előtt, a hát­térben a Petőfi-házzal. Jókait magát is néha annyira elfogta a meghatottság, hogy az olva­sásban szüneteket kellett tartania. A fölolvasás után mindenki sietett gratulálni az ősz ko­szorúsnak. Ezután nagyjából megállapították a seges­vári ünnep programmját, mely nem a szobornál, hanem a csatatéren fog lefolyni, küldöttséggel képviseltetik magukat és koszorút tesznek le: a képviselőház, a m­. kir. kormány, az Akadé­mia, a Kisfaludy-Társaság, az Otthon, az Újság­írók Egyesülete, a Nemzeti Szövetség stb stb. A Petőfi­ Társaság részéről verset szavalnak Ábrányi Emil és Pósa Lajos, beszédet monda­nak Bartók Lajos, Bartha Miklós és Rákosi Viktor. E. Kovács Gyula szavalja Petőfi Apoteó­zisát. Az ünnep július 30-ikán, vasárnap lesz, Budapestről július 29-ikén különvonat megy Segesvárra. A Petőfi-Társaság már az Emké­vel és a Székely-Udvarhelyiekkel is érintkezésbe lé­pett, hogy az ünnep minél impozánsabb legyen. Külön meghívják Emich Gusztávot, az Athenaeum irodalmi társaság igazgatóját, mint Petőfi első kiadójának örökösét. A segesvári programoi még változhatik, mert nem lehetetlen, hogy Pósa Lajos és Rá­kosi Viktor a szatmári és koltói ünnepben vesz­nek részt. A „SZÉKELY NEMZET11 TÁRCZÁJA A végrendelet írta: József Nikulás. (Folytatás.) Makszimovics Sztepan visszament a szobá­jába, leült a pamlagra s elgondolkozott. Tizet ütött az óra A vendég távozása után, a­ki nagy hangon társalgott és hangosan kac­agott, egy­szerre nagyon is nagy csend lett Makszimovics Sztepan lakásában. A gyerekek és a dajka már régen aludtak, a szakácsnő a teás edényt elm­oso­­dogatva, szintén elcsendesült a konyhában és Makszimovics Sztepan csak az ebédlőben függő régi óra ingájának lassú ütéseit hallotta. — Csendes minden . . . akár csak a sírban, — gondolta Makszimovics Sztepan, visszatérve állandó gondolatához: az oldalam csak fáj és fáj ; a fenyő­olaj sem használ semmit; kell hogy a májam nagyon beteg legyen ; oh, vájjon ellá­­zom-e még legalább fél esztendeig . . . Ekkor eszébe jutott valami, felkelt a pam­­lagról és leült az íróasztalához. Papírt tett ki a fiókjából, tollat vett elő, bemártotta és merően bámult a lámpa ernyőjére. — Kell, hogy írjak a mostoha nővéremnek, — mormogta gépiesen. Megkérem, hogy fogadja el a gyámságot . . . Makszimovics Sztepan irt néhány sort, az­után hirtelen félbehagyta. — Talán bizony elment az eszem ? — mor­mogta boszosan s összetépte, a­mit irt. No ugyan jól kiválasztottam ... szó sincs róla . . . Hiszen szegény Masámat nem szenvedhette ... De mé­gis, rokon . . . Nem, rokon ide, rokon oda. . . . isten hírével!.. . Máshoz kell fordulnom ezzel a keserves kéréssel... Makszimovics Sztepan megint elgondolkozott. — Talán felkérem Szolovjevet? — szólalt meg halkan, az asztalra könyökölve s kezeivel halántékát dörzsölve. Régi ismerősök, csaknem barátok vagyunk . . . Szolovjev felesége igen jóra­­való asszony . . . Nekik maguknak is vannak gyer­mekeik .. . Elfogadják . . . Igen, igen, már jobbat nem is találhatok. Szolovjev nem gazdag, de nem is szegény. Sőt meg vagyok róla győződve, hogy mindent megtesz értem . . . Tehát írjak ? No hát isten nevében, legyen úgy ! Hadd legyen Szolo­vjev az én akaratom végrehajtója és gyermekeim gyámja ... De hátha visszautasítja ? No arra az esetre számítva, még gyorsabban kell cselekedni, hogy választ kapjak .. . Igen, igen . .. Szolovjev, Szolovjev Vaszilijevics Fedor ... Eh .. . Írok . . Megpróbálom . . . Makszimovics Sztepan új papírt vett elő és elkezdte a levelet: „Igen tisztelt Vaszilijevics Fedor, régi czim­­borám és asztal­társam ! Rég nem írtunk már egymásnak; úgy tetszik, három éve, vagy tán több is. De én a „Tverszkija Gubernszkija Vje­­domosztit“ nézegetve, nemrég megtudtam belőle, hogy ön sikerrel folytatja szolgálatát a pénzügy­minisztériumban és a múlt hónapban megkapta a másodosztályú Sz.­Anna rendet. Szívemből gra­tulálok önnek és a feleségének, Konstantinovna Jelenának eh­öz az örömhöz. Hogy szolgál az egészségük, hogy vannak a gyermekeik ? Azt hi­szem, legidősebb leánykája Katyenka, már elmúlt tíz éves ? Lám, hogy repül az idő. Emlékszik, mikor a feleségem halála után az én kis Lizám a dajka karján ült és úgy félt öntől ? Most már ő is négy esztendős, futkos, énekel, senkitől és semmitől sem fél; olyan kövér és úgy hasonlít az édes­anyjára. Lám, az én Petyám egészen más, daczára annak, hogy hat éves, kicsiny, vézna, félénk, valósággal leányos, gyakran meg­hal, gyenge a gyomra és szűk a melle. Önről és családjáról volt szerencsém hírt kapni a múlt évben, még­pedig egészen véletlenül, találkozván Pagorjelyczev úrral, a ki adóhivatalnok Tverben. Ő mondta, hogy valamennyiben egészségesek. Remélem, hogy önöknél most is rendben van minden. Sajnos, én nem mondhatom ugyanezt magamról. Sőt a mi több, nagyon kellemetlen dolgokról kell írnom. „Bocsásson meg, ha levelem nem igen nyeri meg tetszését, de egyedül szegény gyermekeimre való tekintetből bátorkodtam megírni. Az ő ked­vükért, ne utasítsa el kérésemet. De erről majd később, előbb csvk magamról. „Arról van szó, hogy az én egészségem na­gyon meg van rongálva. Sőt ez kevés — tönkre van téve. Megpróbáltam gyógyítani magamat s még most is folytatom, de fájdalommal kell meg­győződnöm róla, hogy minden szer hasztalan s nem marad egyéb hátra, mint kibékülni a kö­zelgő halál gondolatával. Ha egyedül volnék, tán örömmel várnám ha a véget s csak azt az egyet kérném az istentől, hogy betegségem ne legyen kínos és hosszadalmas. De mint ön is tudja, van nekem két apróságom, két kis árvám és ezeknek a jövője aggasztja lelkemet. Sokáig töp­­renkedtem magamban, hogy rokonaim közül ki­hez fordulhatnék azzal a kéréssel, hogy gondos­kodjanak gyermekeimről, de nem találtam sen­kit. Mind rideg, gőgös, sőt irántam rosszindulatú emberek. Hiszen tudja, hogy Masa egyszerű pol­gárleány volt és ez az én házasságom igen sok szemrehányást , idézett fel rokonaim és ismerő­seim köréből. Érthető tehát, hogy én, a­ki tisz­telem feleségem emlékét, soha semmiféle kérés­sel sem fordulok, ezekhez a neheztelőkhöz és rosszakarókhoz. Épen így összes ismerőseim közül, önt kivéve, senkire sem merném rábízni kis árváim sorsát. És épen ezért, drága czira­­bórám, nagyon kérem, ne utasítson el , legyen gyámja kicsinyeimnek. „Az én vagyonon­ nem valami nagy. A bú­torok és a ruhák, ha megvenné valaki, behoz­nának vagy háromszáz rubelt, de tán keveseb­bet. Van öt darab nyeremény-kölcsönsorsjegyem és anyámnak a gyémánt fülönfüggői. Ezek meg­érnek ezer rubelt, íme ez mindenem. A sorsje­gyeket kérem Petya és Liza nevére írva, tartsa az állami bankban és ellenőrizzen minden húzást, a fülönfüggőket, a bútorokat és a ruhákat pe­dig adja el és a pénzt fordítsa gyermekeim szük­ségleteire. A­mi marad, azt tartsa meg magá­nak, mert azt nem tehetem, hogy ne fizessek önnek, a­ki szintén szegény és családos ember. Én csak arra kérem, nyújtson menedéket a gyer­mekeimnek és ne hagyja el őket. Nagyon lehet, hogy nem lesznek önnek a legkellemesebb ven­dégei, de legyen könyörületes szegénykék iránt. Régi jó viszonyunk nevében kérem, gondozza a kis árvákat. Ott fognak élni önnél addig, a­m­íg Lizát be lehet adni Moszkvába intézetbe, Petyát pedig gimnáziumba, ha ugyan kis­fiam egészsége megengedi, hogy tanuljon. Azt hiszem, hogy ne­mes származású teljes árvákat be kell fogadni az állam költségén. A végső esetben, ha vissza­utasítanák, forduljon mostohatestvéreimhez, Adh­­lesztyjev­hez, a­kivel én haragban vagyok. Ez előkelő hivatalnok, leendő titkos tanácsos, rend­kívül fukar és rosszlelkű ember, de remélem, nem vonja meg pártfogását unokatestvéreitől. O tán még engem is támogatott volna csupa merő büszkeségből és a hálálkodás iránt való elő­szeretetből , de én, eszembe jutván Masáról mon­dott szavai, megesküdtem, hogy nem közeledem hozzá soha. Most is csak egyedül és kizárólag a gyerekek, az én kedves drága gyermekeim ked­véért utalok reá, a­kiket nemsokára elhagyok . .. Egy külön, az ön nevére czimzett csomagba, melyben végrendeletemet is megtalálja, bele te­szek minden okmányt, Adhlesztyjev czimét és egyebeket. Ott lesznek egy lepecsételt nagy borí­tékban a feleségemnek menyasszony korában hoz­zám írt levelei, valamint azok is, melyeket én irtála neki: ezt a csomagot adja át Lizának, de ne mindjárt, hanem később, majd ha felnő (lehet hogy az isten megengedi önnek, hogy fel­nőtten lássa úgy az én gyermekeimet, mint az önéit); hadd ismerje meg az én kis leánykám, habár csak levelekből is, apja és anyja érzel­meit. Ezenkívül..." (Folyt. köv.) A Petöfi-ünnep. — Felhívás S­áromszékvármegye lakosaihoz — Sepsi-Szent-György, jul. 13. A Pető­fi-társaság hozzám a következő levelet intézte: „Nagyraéltéságu Főiapán Úr! A „Petőfi-Társaság“ e hó 30-án ülvén meg Segesvárit Petőfi Sándor halála fél­százados évfordulóját, ez országos ünnepnek mindazon fényt és jelentőséget megkíván­juk adni, a­mit a halhatatlan nemzeti költő megkövetel, s a mely ünnepnek fé­nyéből nemzeti dicsőségünk is fölragyog. Hazafias bizalommal fordulunk Nagyméltó­­ságodhoz, legyen kegyes ismert erélyével és bölcseségével azon hozzájárulást meg­tenni, a mit legjobbnak vél, hogy megyéje is a legkitelhetőbb mértékben legyen kép­viselve ez ünnepen ; lássuk megkapó erő­­teljességében résztvenni a magyarságot ott, Nagyméltóságod vezetése alatt, hol az iro­dalommal a magyar országgyűlés, kor­mány, művelődési intézetek s a közvéle­mény leghivatottabb kifejezői egy szívvel és lélekkel ünnepelnek. Fogadja Nagyméltóságu főispán úr a Petőfi Társaság üdvözletét, melyet tolmá­csolva vagyok kiváló tisztelettel Budapest, 1899. julius 10. alázatos szolgája Bar­tók Lajos, a Petőfi társaság elnöke.“ Felkérem mindazokat, a kik dicső köl­tőnk hős halála 50 éves ünnepélyén a kegyelet adóját sírjánál leróni kívánják, szíveskedjenek jelentkezni nyolc­ nap alatt, hogy a kellő bejelentést s az együtt uta­zásra az intézkedéseket maga idejében megtehessem. A vezetésemre bízott vármegye höl­gyeit pedig felkérem, a megyénket koszo­­rúzó erdők fáinak leveléből egy koszorút fűzni, melyet a kegyeletes napon a sírra tiszteletünk jeléül letehessünk. Potsa József főispán, cs és kir. v­b. I. tanácsos ás kamarás­ ünnepen való aktiv részvételtől eltiltaná. Kijelenti azonban, hogy az esetben is meg fog jelenni az ünnepen a vallás- és közoktatásügyi kormány képviseletében Zsilinszky Mihály államtit­kár, kit ez esetben egy ünnepi szónoklat el­mondására is fel fog kérni. Egyben jelezte a miniszter, hogy úgy az ő minisztériuma, mint az ÖsSzkormány koszorút fog letenni. A miniszter aztán közölte a küldöttséggel, hogy a Budapesten felállítandó Petőfi-ház eszméje az ő helyeslésével és tetszésével ta­lálkozik. Helyesli, hogy nálunk is létesüljenek a nagy költő emlékét biztosító házak, melyekben elhelyezhetők legyenek a költőre vonatkozó religuiák. Budapest, július 12. Az országos Petőfi-ünnep rendező bizottsá­gának küldöttsége, mely Bartha Miklós ország­gyűlési képviselőből, Bartók Lajos és Endrődy Sándorból állott, ma felkereste Wlassics Gyulát, a vallás- és közoktatásügyi minisztert és meg­hívta az e hó 31-én Segesvárott rendezendő Petőfi-ünnepre. A küldöttség azt a kérelmet ter­jesztette elő Wlassics miniszternek, hogy a se­gesvári csatatéren az ünnepen ő mondja el az ünnepi beszédet. Wlassics Gyula a legnagyobb készség­gel ígérte meg a kérelem teljesítését és szívesen magára vállalja az ünnepi szónoklat elmondását azon esetre, ha az ünnep idejére egészségi álla­pota a leutazást meg fogja neki engedni. Minden félreértés kikerülése végett azonban már ma jelezte, hogy ő ez idő szerint beteges, gyomor­baja oly fokú, hogy biztos ígéretet nem tehet és már ma kér elnézést, ha későbbi állapota öt az Képviseleti közgyűlés. Sepsi-Szent-György, júl. 13. Ma délelőtt tartotta meg Sepsi-Szent-György város képviselete ifj. Gödri Ferencz polgár­mester elnöklete alatt rendkívüli közgyűlését a városi képviselők élénk érdeklődése mellett. A közgyűlésnek fontos tárgyai voltak, melyeket a városi tanács kellően előkészített, így első­sorban tudomásul vette a képvise­let Háromszék vármegye törvényhatósági jóváha­gyását Sepsi-Szent-György város és Szemerja-vá­­rosrész 1898-ik számadásaira nézve. Majd a vá­rosi tanács előterjesztését fogadta el a közgyűlés az 1899. VI. t. sz. alapján az államkincstártól a város részére kérendő állami segélyre, illetőleg előlegre vonatkozólag. Tudomásul vétetett a vá­rosi árvaszék 1899. évi II. évnegyedről szóló je­lentése. Szép jelenet következett tárgysorozat rend­jén ezután. Lukács László ra. kir. pénzügy­miniszternek Sepsi-Szent-György város fejleszté­sére irányuló hazafias intézkedései és államfér­fiai bölcsességéről tanúskodó figyelme hálával tölti el a város közönségét, mely a miniszternek kiváló gondoskodását azzal óhajtotta viszonozni, hogy mai közgyűlésén Lukács László minisz­tert a város díszpolgárává egyhangúlag, nagy lelkesedés között megválasztotta. Az erről szóló határozati javaslat, melyet számos képviselő nyúj­tott be, a következőkben közöljük : Tekintetes képviselőtestület! Városunknak az utóbbi években tapasztalt örvendetes előmenetelében — ha alaposabban vizsgáljuk meg a dolgot — kiváló érdeme van egy zajtalanul, de annál nagyobb hazafisággal és egyenességgel munkálkodó elsőrendű magyar államférfiúnak, ki nagyfontosságú államérdekek körüli nehéz elfoglaltatása és hazánk jövőjére messze kihatással bíró nehéz pénzügypolitikai kérdések sikeres megoldására irányuló lanka­datlan fáradozásai közben is már több év óta Sepsi-Szent-György város s ezzel kapcsolatban vármegyénk s igy az egész székely nemzet nehéz közgazdasági helyzetén lépten-nyomon javítani bölcs intézkedéseivel nemcsak palliatív módon igyekezett, hanem oly nagyfontosságú intéz­ménynyel ajándékozta meg városunkat, mely­nek áldásos jótéteményei annak jövendő fellen­dülésére nézve eléggé meg nem köszönhetők. Nagyméltóságú Lukács László pénzügy­­miniszter úr ő exc­ellencziája már évek óta oly államférfiúl bölcs magatartást, sőt mond­hatjuk, atyai gondoskodást tanúsított városunk irányában, hogy többet ne említsünk, a fo­gyasztási adók kezelésének régi rendszer sze­rinti bonyodalmaiban, hogy e város közönsége már akkor a legmélyebb hálával volt eltelve ő nagyméltóságának szigorúan igazságos és

Next