Székely Nép, 1909 (27. évfolyam, 1-142. szám)
1909-01-09 / 2. szám
Szombat Sepsiszentgyörgy, 1909. január 9. XXVII. évfolyam. 2. szám. ELŐFIZETÉSI ÁR : vidékre postán, v. helyben házhoz hordva . Egy évre . . . 16 K. | Egy negyed évre . 4 K. Egy fél évre . . 8 K. | Egy hónap. 1 K 50 f. Egyes számára 10 fillér szerkesztőség bérmentetlen leveleket rém fogad el és kéziratokat nem ad vissza. A papírnak csak egyik oldalára tessék írni. Telefonszáma 23. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP. A FÜGGETLEN VÁRMEGYEI PÁRT HIVATALOS LAPJA. Megjelenik hetenként háromszor: kedden, csütörtökön és szombaton. SZERKESZTŐSÉG: Sepsiszentgyörgyön, Kossuth Lajos tér 78. Felelős szerkesztő: D£ DAMOKOS ÖDÖN. Előfizetési árakat, hirdetéseket és nyílttérbe való közleményeket a kiadóhivatal veszett fel. HIRDETMÉNYEK DÍJA: 4 hasábos petit sorért, vagy annak helyéért . 12. Nyilttér sora.................................................... 30 f. A hirdetmények s nyiltterek díja előre fizetendő. KIADÓHIVATAL : Sepsiszentgyörgyön, Kossuth Lajos tér 78. A magyar közgazdaság krónikásának sajnos nem jutott valami kedves szerepe, amikor az 1908. év közgazdaságát kell méltatnia. Mert a lefolyt év a közgazdaság fejlődésének történelmében éppenséggel nem hagyott épületes nyomokat. A kapkodás, bizonytalanság és sikertelenség a fő jellemvonása. Az üzleti konjunktúrákat nagyban befolyásolta a politikai bizonytalanság érzete is, amely békét vert az amúgy is félve mozgolódó magyar vállalkozási kedvre, hogy vállalkozási szellemről már ne is szóljunk, amely jobb időkben is csak gyéren és kivételesen mutatkozott. Ha tekintetbe vesszük is az idei jobb termést, amely kétségkívül a közepesen felülemelkedett és amelynek hozama több, mint 40 millió mm. búza volt, nem szabad figyelmen kívül hagynunk a tavalyi rossz termést, a készleteknek ezzel arányban állott idei apadását úgy, hogy a jobb termés révén a bőség még sem jelentkezhetett. A jelzálogüzlet teljes pangása közviszonyainkban lelte magyarázatát, amiért is a jelzálog-hitelüzlettel foglalkozó intézeteink működése az 1908. évben a további évek eredményéhez képest visszaesést mutat. A záloglevelek tavaly mutatkozott ,veszedelmes visszaözönlése ugyan megszűnt, de a piacnak helytállóan bebizonyított felszívóképessége okán szűnt meg, ami ugyancsak megfelelő tőkekötéssel idő- és költségvesztességgel járt. A banküzlet, illetve a váltóleszámítolási- 08 takarékbetét-üzlet terén az 1908. évben a gazdasági depresszió okozta bajokon kívül egy igen nevezetes és az év közgazdasági történetéből is kimagasló eseményről itt külön meg kell emlékeznünk. Ismeretes a magyar közgazdaság fejlődését, illetve hányattatását figyelők előtt az a sajnálatos körülmény, hogy az 1907. év gazdasági romboló válságához még egy igen egészségtelen bankpolitika is szegődött, amelyet hatalmas pénzerejével a magyar vállalkozás rovására az Osztrák Magyar Bank inaugurált és amely a hirtelen történt erős és megokolatlanul szigorú hitelmegszorításokban csúcsosodott ki. Ugyanennek az előző év végéről megindult bankhitel megszorítási végzetes politikának lett az eredménye egy nálunk eddig ismeretlen csodabogár, amelyet a „bankkartel“ név alatt ismert meg Magyarország közgazdasági világa és amelynek célja : a pénz megdrágítása, a leszámítolási összegek korlátozása, a betétkalantláb leszállítása és mindezekre nézve pedig egyöntetű eljárása volt. Ilyen körülmények között nagyobb ipari alapításokról az 1908. évben alig eshetett szó. Az önmagával és a viszonyokkal küzködő, birkózó magyar tőkének szomorú végzete egyelőre ez. A milyen nehéz és súlyos bajokat hozott átvitelként az 1907. gazdasági válságos esztendő, mintegy kiküszöbölendő nyűgül az elmúlt év gazdasági mozgásában fentebb ismertetett 1908. évnek, éppen olyan, talán súlyosabb nyűggel terhelte meg az 1908. év utája ezt a most ránk köszöntő gazdasági uj évet is. Nagy gazdasági evolúciók és forrongások méhe volt az 1908. év, amelyre bizonyos remegéssel kell visszatekintenünk és bizakodással kell megállnunk az 1909. év mesgyéjén, hogy a nemzet sáfárjai nagy és nemzetalkotó fontos gazdasági érdekeinket pillanatnyi politikai sikerek kedvéért el ne alkudják. Vájjon így lesz-e ? Nem lenne teljes az elmúlt évnek ekként változatosan rajzolt közgazdasági története, ha egy-két szóval nem méltatnák a szociális törvénykezés munkáját. A munkásbiztosítás reformja újabb reformra szorult, az ipartörvény tervezet most átdolgozás alatt van és januárban új ankét elé kerül, amely után hat vagy hét törvényjavaslat készül majd belőle. Nagy problémák megoldása előtt állunk és a nemzet minden hű fia jobb reményekkel eltelve várja egyúttal jobb boldogulását is itt e hazában. p. a. A SZÉKELY NÉP EREDETI TÁRCÁJA. Válasz egy levélre. Poéta nem vagyok, Rimbe soh’ se szedtem Mit a lelkem érzett, Én csak elkacagtam, Én csak megkönyeztem. De ne higyje rólam, Hogy rím nélkül dalba Soh’ se fogtam volna, Mit a lelkem érzett S a szivem akarta. Nem is azért szedtem Ne gondolja rímbe A szivem verését, Hogy más is megtudja S hogy azt kinevesse. A vadgalamb is csak Párjának turbékol Az erdőn a réten, S nem törődik, hogy más Hallja-e valahol! Én is ha most nótás Jókedvembe vagyok, Édes vadgalambom, — Tele van a lelkem — , magának dalolok. Irmay D. Idzned: József kir. herceg tárcája. Közönségünknek e helyen bemutatunk egy tárcacikkelyt, amely József királyi herceg tollából a Vadászlap hasábjain jelent meg. Gyönyörű természeti képei, mely érzésének poézise, írói készségének meglepő fordulatai bizonyosan lebilincselik olvasóink figyelmét. Erdei magány. Fáradt vagyok s kedvetlen. Letámasztom fegyveremet egy bokor zörgő száraz lombjai közé , kelletlenül ledűlök melléje. Nézem, mint úsznak halkan, sietve a felhők önönmagukban kóvályogva, hömpölyögve. Mintha csak menekülnének, s vissza-visszapillantva az üldözők felé, irgalomért esdve nyújtanák tördelve kezüket. Mind sűrűbben csoportosulnak és tömörülnek s én csak nézem, mondhatnám öntudatlanul nézem őket és hallgatom az őszi szellő halk sóhaját, midőn fázva keres menedéket az erdők sűrűjében s rázza magára takaróul a piros, holt lombot, mely peregve von köröket a légben, hogy meghosszabbítsa egy pillanattal létét, mielőtt az anyaföldre érve, enyészetnek indulna. Lábaimnál csörgedező patak viszi sírjuk felé a messziről hozott leveleket, melyek minden lelógó galyban, vagy a partszélen busuló fűszálban meg megakadva kapaszkodnak s menekülni akarva erőlködnek, mig végre fáradtan az árra bízzák sorsukat... Két szajkó ágról-ágra ugrálva, kíváncsian kacsintgat le rám s tanakodva kotyog----------! Elnyom az álom ! Szundikálva érzem a szellő szelíd, hüs cirógatását, mely mély álomba szenderit. Egy eltévedt napsugárka kellemes melegével édes álmokat varázsol rám. — — — Üde virágok ezrei közt pihenek s az illatos jég balzsamos lehelletét élvezve, a ragyogó tavaszi nap mosolygó sugaraitól párolgó harmatos réten legelő szarvasokat nézem; csak agancsuk bolyhos ágait számlálom s találgatom, hogy melyik milyen, vagy hányas lesz! Nem vesznek észre s gyanútlanul legelészve, imitt-amott egyet prüszkölve vonulnak tova s én megint csak a csendes magányban maradok, fölülve gyönyörködöm a vadalma szép virágain, melyeket ezer meg ezer méh zümmög körül. Hull a szép fehér virágszirom s illatos fehér lepellel borítja ruhámat, el-elkap egyet a szellős arcomhoz érinti, mintha csak az erdő méla csendjéből szelid kéz nyúlna hozzám. Egy csalogányka vigan csattog , énekli kedves dalait az almafa ágán. — — — Mintha csak repülne az idői Elnémult a kis fülemüle édes dallama, lehullott az almafa szép virága s elúszott a tavasz és nyár ragyogó, illatozó pombája. — Csörtetve lépdel felém, óvatosan szimatolva, egy szarvastehén, utána bőgve lép ki hatalmas párja; az imént bolyhos agancs fekete s remek koronák dús ágazatával disziti a vad délceg fejét. Ez is tova vonul és hó, jég lepi el nyomait! Érzem, mint korbácsolja a darás eső arcomat! — — — Dideregve fölébredek ! A fehér virágszirom hóvá vált. Fehér minden. Lábamnál a patak csörgedező medréből egy csomó nefelejcsvirág ártatlan kék bokrétája látszik ki a frissen hullott hó alól. Fölkelek, fegyveremet fölemelem, a nefelejcset leszedem s kalapomra tűzöm, — miért? Nem tudom. Tán hogy ne búsuljon egyedül itt a hó alatt, hadd legyen társam. Hisz mindketten az erdei magányt, a természet adta rejteket kedveljük, hol távol a világ zajától, legközelebb vagyunk a mindenek Urához . . . A néma csöndben elballagok, magam sem tudom merre, s nézem, hogy szövi sürü jeges, s mégis oly jóttevő meleg takaróját a tél, helyhenként rakva le fehér bundáját. Végiglátom álmomban az egész évet! A virágos, illatos, madárdallal teli nevető tavaszt elbűvölő színpompáival, a természet ragyogó szerelmes évszakát! A forró nyarat az ő szép, lélekemelő csillagos estéivel, melyeken ábrándozva hallgatom a méla csendben el-elhangzó édes csalogánydalt, mig halkan sugdosva bujkál a lágy szellő az erdők titokzatos sűrűiben s enyhe csókjával harmatot rakva le, fölfrissit mindent, a mit a forró napsugár elúsztatott. Elvonult előttem az ősz, mely legtöbbször dobogtatja meg hevesen az igaz vadász szivét, midőn bűbájosan színezett erdők ismeretlen rejtekéből előlépve orgonázik az erdők királya és a kristályos jégben minden olyan igen nagyon szép; egy bánatos mosolya a fölséges természetnek, mely téli álomra készülve, leteszi pompáját s szineváltozott ékkel hálálja meg a múltat. Fölébredtem és itt a tél ! Dideregve zörög a fákon elárvult levél, jégkérgét akarván lerázni. Meztelenül meresztik égnek fagyos zúzmára és befödte ágaikat az ősfák, köztük kúszva bujkál a sűrü köd. Bárhová tekintek, mindenütt az éhes halál keserű képe vigyorog rám. Holt erdők és kopár hófödte rónák fölött zúgva morajlik a jeges szél, havat s ködöt hordva metszi arcomat. Jégcsapok és hópárnák közt alusznak kedves szép erdőim. Még igy is szép, fölségesen szép vagy te erdei magány, s lebilincseled lelkem s fölemeled szivem, mely pihenni jött ide. Te vagy az egyedüli, ki soha csalódást nem hozol. Itt bánat és ha a te hallgatag részvétedben elmúlik, vagy enyhülést lel. Kis virágaid, és fáid, ragyogó éjszakáid, havas tájaid, nevető pompád, zord, irgalmatlan viharjaid közepette, jóleső édes emlékek lebegnek szemem előtt s bár pillanatra is, de elűzöd a bánat sötét fellegeit. .. Szeretlek is, kereslek is, mert te vagy sóvárgó lelkem vágya, ha bánat ér, sajgó szivem menhelye , leghűbb, legmeghittebb, bizalmas barátom, — te fölséges, te kedves erdei magány! Ím e nefelejcs-csokrot leteszem nedves, hús, de oly hűséges kebledre ! Hadd verjen gyökeret, hadd viruljon benned és mondja meg neked, valahányszor ártatlan, szelid virágocskái kinyílnak , azt, amit irántad érzek . . .A MIT ÍRNAK A LAPOK? Az Újság. „Rovás.“ Thaly Kálmánból csakugyan kegyelmes úr lett. Víz sem mossa ezt le róla. S nem sajnáljuk érte, mert a titkos tanácsosság örömet okoz az öreg kuniénak. A barátai jótékonyan elhitetik vele és ő szívesen el is hiszi nekik, hogy a bécsi legszebb pálmát a kuruckodása elismeréséül kapta. Azért, mert soha sem volt hajlandó a budai várba menni, trónbeszédet hallgatni, mert mindig a perszonáluniót hirdette, mert gazdag temperamentumával és történelmi tudásával mindig a nemzet írott jogait vitatta és védelmezte, mert minden alkalommal, amikor az osztrák direktíva ellen kellett cselekedni, fölemelte agitáló szavát. Hát ezekért, így hiszi szegény, kapta a kegyelmes címet, s nem azért, mert az utolsó években soha sem lángolt, soha sem tüzelt, mert mindent, amit Bécsből diktáltak, magyar nemzetinek bélyegzett át. Szegény öreg, hát gratuláljunk mi is neki! Budapesti Hírlap. „A román nemzetiségi politika csődje.“ Ami a román nemzetiségi kérdést illeti, szomorúan kellett tapasztalni, hogy a román nemzetiségi párt életében az erők egyesítése helyett mindenütt veszteglést és visszamaradást okozó közömbösség jeleivel találkozhatni Bizonyíték erre vonatkozóan az a körülmény is, hogy többszörös hiú kísérlet után sem tudták megalkotni a párt országos szervezetét. Nem tudtak a románságban érdeklődést kelteni a politikai szempontból olyan elsőrendű fontosságú kérdések iránt, mint aminek a román pártpolitikai lapok és a politikai vétségekért elitélet támogatásának ügye. Nem tudták a közönséget arra sem megnyerni, hogy a román felekezeti népiskolák megmentésére meghozza azt az áldozatot, amely méltó lett volna az ügy komolyságához. És ami még rosszabb mindennél, a románság egyházi és világi előkelőségeinek soraiból egyre sűrűbben hallatszanak olyan hangok, amelyek egyenesen ellenkezésben vannak a nemzetiségi párt törekvéseivel és politikai programjával. Magyarország: „A b a n k tár gya lá s o k. A banktárgyalásoktól eredményt csak úgy várhatunk, ha a magyar kormány teljes határozottsággal képviseli a külön magyar bank elvét. Elvégre is bármiféle politikának csak úgy lehet eredménye, ha az egyöntetű. Kétfelé ágazó, széthúzó politikával még befelé sem lehet megállani egy kormánynak, nem hogy kifelé lehessen eredményeket elérni. Ugyanígy áll a dolog az ingatag politikával is. Alkunál, tárgyalásnál mindig az a fél van előnyben, amelyiknek szilárd és határozott az álláspontja. És eddigelé, sajnos, csak az osztrák kormányról tudjuk azt, hogy szilárd és határozott álláspontja van a bankkérdésben. Ebből az állásfoglalásból az osztrák kormányt csak a bankelkülönítés melletti szilárd, félreismerhetetlen és megingathatatlan állásfoglalással lehet kiforgatni. Meg kell győződnie Bécsben mindenkinek, amit illet, hogy sem a magyar kormányt, sem a magyar parlamentet, sem pedig a magyar közvéleményt az önálló bank álláspontjától eltéríteni nem lehet. Csakis így lehet odáig vinni a dolgot, hogy azután az osztrák kormány jöjjön a maga propozícióival az elválás békés, sima, akadálytalan lebonyolítása iránt. Pesti Hírlap: „Harc az önálló bank körül.“ Az e hó folyamán meginduló banktárgyalások tulajdonképen rejtett előcsatározásai lesznek az önálló vámterületnek. Ausztria egész politikai és pénzügyi hatalmával száll a sikra az önálló magyar jegybank felállítása ellen. Számíthatunk arra is, hogy maga a király és a trónörökös is ellenezni fogják a nemcsak névlegesen, hanem ténylegesen is önálló magyar jegybank felállítását. Okuk pedig az ellenzésre az, hogy azt hiszik, — és pedig méltán hiszik, — hogy a közös bank kettéválasztása praejudikálni fog a két állam gazdasági különválásának. Ezt pedig mindenáron meg akarják akadályozni. A harc tehát igen elkeseredett lesz és ebben a pillanatban nem lehetünk tisztában még az eredményével. Az osztrákok mindenféle közösségnek csökönyös hívei s Magyarországnak mindenféle önállósági törekvését még a koronának biztosított túlságos nagy felségjogokkal is igyekeznek megakadályozni. Epilógus a pótadó kérdéséhez. (drb.) A december 30 iki vármegyei közgyűlés a tiszti nyugdíjalap kiadásainak fedezésére szükségessé vált 2% pótadót 76 szóval 32 szó ellen megszavazta. Úgy a közgyűlési referádánkban, mint később is eléggé világosan és tapintatosan ismertettük a vita lefolyását és a független vármegyei párt álláspontját. Azt hittük, hogy ezzel ez az ütközőpontot