Székely Nép, 1910 (28. évfolyam, 1-142. szám)
1910-01-20 / 7. szám
7. számú zéreket, de előbb megkérdi tőlük, hogy részt akarnak-e venni az értekezleten. Az esti órákban teljes határozottsággal járta a pártköröket az a hír, hogy a Justh-csoport és a néppárt vezérei nem jelennek meg a pártközi értekezleten, miután e pártok a legradikálisabb eszközökkel fogják megakadályozni, hogy Héderváry a hétfői ülésen szóhoz jusson. A Wekerle-kormány távozása. Budapest, január 19. Kossuth, Appony, Darányi, Jekelfalussy miniszterek, Szerényi és Bolgár államtitkárok kíséretében ma megjelentek Wekerlénél, hogy a kabinet felmentése alkalmából búcsút vegyenek a miniszterelnöktől. Webere barátságos diskurzus közepette köszönte meg minisztertársainak és az államtitkároknak irányában megnyilvánuló bizalmukat és köszönetet mondott nekik azért a lelkes támogatásért, amelyben őt éveken át, mint hűséges munkatársak részesítették. A kereskedelemügyi minisztérium tisztviselői kara is ma búcsúzott Kossuth Ferenctől, akit a minisztérium tisztviselői nevében Szterényi József államtitkár üdvözölt. Miután Kossuth az üdvözlő beszédre meleghangú köszönetet mondott, a tisztviselői kar nevében Téglássy miniszteri tanácsos búcsúzott el Szerényitől. A többi minisztériumokban is elbúcsúztak ma a miniszterek és a politikai államtitkárok a tisztviselői kartól. Az új kormány tagjai ma már részint elfoglalták hivatalaikat. A főrendiház ülése: Budapest, január 19. Dessewffy, a főrendiház elnöke ma megállapította Héderváry kérelmére a főrendiház hétfői ülésének pontos idejét. Az ülés hétfőn délután 4 órakor lesz. Héderváry üdvözlése. A miniszterelnökség tisztviselői kara ma testületileg üdvözölte K huen-Héderváry Károly gróf miniszterelnököt. Az üdvözlő beszéd elhangzása után Héderváry röviden válaszolt a szónok szavaira, kérve a tisztviselői kar támogatását, kijelentve, hogy ő hivatalnokainak nemcsak főnöke, hanem valamennyiüknek jó barátja is akar lenni. Dráma Montekarlóban, Budapest, január 19. Montekarlóból jelentik, hogy az ottani pályaudvaron ma reggel Bodó Lajos budapesti kávéháztulajdonos — állítólag véletlenségből, — reá lőtt Gerő Lajos budapesti újságíróra, akit halálosan megsebesített. Bodó azután öngyilkosságot kisérlett meg és maga ellen irányította a revolverét, a mely azonban csak könnyebb sérülést ejtett rajta, miután a közelben levő utasok a revolvert félre ütötték s igy a golyó csak horzsolta Bodó hónaalját. HÍREK. Sepsiszentgyörgy, január 20. — Az ex-lex és az oláhok. A magyarországi oláh bankok központi orgánuma, a „Revista Economica“ azt tanácsolja az oláhoknak, különösen pedig az oláh parasztoknak, hogy az ex lexben ne hagyják felgyülemleni az adóhátralékokat, hanem fizessék az adókat az ex lexben is, mert a múlt tapasztalatai azt bizonyítják, hogy az ex lex megszűntével a pénzügyi közegek a legerősebb eszközökkel hajtják be az adókat. Ezért is, mondja a lap, a tanítók és papok, valamint az oláh lapok világosítsák fel a népet, hogy az ex lexben is tegyenek eleget adófizetési kötelezettségüknek. Máskép áll a dolog az oláh bankokra nézve. Ezek ne fizessék az adót az ex lexben, hanem az ennek megfelelő összeget helyezzék el gyümölcsözően a saját bankjukban. Az ex lex megszűntével azután fizessék ki az adót, a megmaradt kamatokat pedig fordítsák oláh kulturális célokra. Tekintve azt, hogy az oláh bankok évenként mintegy másfél millió korona adót fizetnek, ilyen módon 70—80 ezer koronát könynyen lehetne kulturális célokra gyűjteni. — Gábor Áron emlékmű. Régen érezte már ti megye közönsége, hogy a Gábor Áron ágyuhőssája felett álló emlék nem felel meg a méltó kegyeletnek. Nem egyszer szóvá is volt téve, hogy ti most fennálló pusztuló emlék helyébe diszesebb kellene. Ez a terv most a megvalósuláshoz közelget, amennyiben a gyűjtés útján összejött néhány ezer korona fedezi a költségeket. Az új emlékművön Gábor Áron reliefképe lenne kifaragva megfelelő szobrászművészi ékítményekkel együtt. Mint értesülünk, Istók János csángó szobrászművészt bízzák meg a kivitellel. Ha az emlékmű elkészül, még a jövő évben leleplezik. — Szeben vármegye átirata. Szeben vármegye törvényhatósága elhatározta, hogy a sertésorbánc elleni oltás kötelezővé tétele iránt feliratot intéz a földmivelésügyi miniszterhez. A törvényhatóság a felirat átküldése kapcsán felkérte avármegye törvényhatóságát, hogy hasonló felirattal forduljon a miniszterhez és támogassa Szeben vármegye feliratát. — Pályázat tanítók részére Az Erdővidéki Tanítóegyesület tanítók részére pályázatot hirdet A pályázat tárgya egy értekezés a következő címen : A hivat ásásának élő tanító szerepe az iskolában és a társadalomban. A pályadíj négy darab tíz koronás arany. A pályamunka idegen kézzel íratandó le s lehetőleg másfél nyomtatott ívnél hosszabb ne legyen A pályadijat nyert műnek abszolút becseset kell bírnia és az egyesület tulajdonát fogja képezni. A pályamunkák a szerző nevét tartalmazó jeligés levél kíséretében Hegedűs Lajos egyesületi elnöknél (Magyarhormány) nyújtandók be 1910 junius hó 30-ig. Csakis egyesületi tagok pályázhatnak. — Szövőgyári estély. A „Székely Szövőgyár és Házi Ipar Vállalat Kiinger Henrik“ cég munkásai 1910. évi január hó 29 én este fél 8 órakor a városháza dísztermében Winderlich Hugóné igazgatódó védnöksége alatt saját munkássegély alapjuk javára jótékonycélú műsoros estélyt rendeznek. Az estély műsora ez : Nyitány a helybeli Bodor János zenekara által. Felolvasást tart „A férfiakról“ Szőcs Rózsika. Katonásan. Vígjáték egy felvonásban. Irta : Andreánszky Jenő. Rendező: Széll Kálmán dohánygyári tisztviselő. Szegélyek : Garday Albert, nyug. huszárőr----Józsa Sándor, Jolán, özv. Berendy Gyuláné, Olga, unokahugai Bora Rózsika, Papp Linus. Lengey Emil, miniszteri titkár Tóth Lajos. Huszár Elemér, hírlapíró Mihály Zsigmond. Gyuri, inas Gárdaynál Székely Géza. Kuplét énekel Bálinth István. „A nátha* dialog. Irta: Erdélyi Zoltán, előadja: Dohai Linus és Szőcs Teruska. Népdalokat énekelnek Gyárfás Iduska és Dohai Mózes. — Emlék egy szabadsághősnek. Csíkszeredából írják, hogy Csikszentgyörgyön Gaál Sándor emlék-alap bizottság alakult, hogy az 1848 — 49 éői szabadságharc egyik dicső hősének, Gaál Sándor honvédezredesnek, aki jeltelen sírban nyugszik Olaszországban, a novarai temetőben, Csikszentgyörgyön, szülőfalujában, dicső alakját maradandó emlékkel örökítse meg. Az adományok legkésőbb 1910. évi október hó 1-ig Incze Domokos r. kath. plébános címére Csikszentgyörgyre, küldendők. Gaál Sándor nagy részt vett ,a Kossuth-huszárok szervezésében s ő szervezte szabadságharcunk egyik legvitézebb zászlóalját, a hős 12-ik zászlóaljat, 1849. február 4-én ő vezette hős székelyeit Engelhardt oroszai ellen Szászhermánynál és Háromszék földjétől távoltartotta az ellenséget. Az oroszok újabb betörésekor ő vezette, intézte a kökösi, szemerjai, sepsiszentgyörgyi, eresztevényi és tusnád alvégi dicsőséges csatákat. A hős hazafi, a nagy szervező és hadvezér, ki annyit küzdött, vérzett és szenvedett a hazáért, a magyar nemzet szabadságáért, az utódok jobblétéért, valóban méltó az utókor hálájára. — Baleset. Berekes Gyula, brassói háztulajdonos és vadász a múlt héten kirándult Kovásznára. Az erdőből hazajövet egy fával megterhelt szekérre ült, amelyről oly szerencsétlenül bukott le, hogy a szekér rajta keresztülment Az első segítségben Kovásznán részesült, majd Brassóba lakására szállították. Két ülése nem életveszélyes, de néhány hét belékerül a mig felépülhet. — Orbán Ottó báró halála. Egyelőre csak fentartással közölhetjük a következő hirt Orbán Ottó báró szerencsétlen haláláról: Lengyelfalva udvarhelyi megyei községből jelentik, hogy ott megrendítő sors érte Orbán Ottó báró földbirtokost, néhai Orbán Balázs bárónak, a Székelyföld történetírójának testvéröcscsét. Orbán Ottó hetven év körüli öreg úr, aki a székelyek közt nagy népszerűségnek örvendett, e hónap 14-én pénteken hajnalban Lengyelfalváról lóháton igyekezett a szomszéd községbe. Útközben farkasok támadták meg, paripája megbokrosodott s ledobta a bárót, ő revolvert rántott s többször rálőtt az ordasokra, de ezeket még sem tudta elriasztani. A farkasok megrohanták és szétmarcangolták. A cselédség aggódva a báró hosszas kimaradása miatt, keresésére indult. Ekkor érkezett meg az öreg báró lova gazdátlanul. Ez még növelte aggodalmukat. Nemsokára meg is találták az országúton testének maradványait nagy vértócsában. Ruhái széttépve hevertek mellette s csupán a lábszárát találták meg a csizmáiban. — Táncestély Gyimesbükkön. Gyimesbükk értelmisége február 5-én a gyimesbükki református leányegyház javára a vasútállomás váró- és éttermeiben jótékonycélú zártkörű táncestélyt rendez. Belépt díj: személyjegy 2 korona, családjegy 5 korona Kezdete este 8 órakor. — Egy háromszéki szobrászművész. Sokan emlékeznek még arra, hogy a néhány év előtt Sepsiszentgyörgyön rendezett székely kiállításon a fiúárva szeretetház gyűjteményében figyelemreméltó agyagszobrok voltak bemutatva Ezeknek mestere Ráduly János volt árvaház növendék volt, akit figyelemreméltó tehetség, a szobrásziskolába juttatott fel. A derék fiatal művész hosszas külföldi tanulmányútja után most a fővárosban telepedett meg, aholt legelőkelőbb körök igen sok díszmunkával bízták meg. — Végzetes szerencsétlenség. Tövisre jelentik, hogy ott szombaton este Dauer Sándor ottani vasúti kisegítő fékező, az egyik Brassó felé induló vonatra akart felugrani. Ugyanakkor ugrott fel ugyanazon lépcsőre egy másik fékező is s a két ember oly szerencsétlenül ütközött össze, hogy Dánér a már gyorsan tovagördült ■ vonat kerekei alá került, a melyek őt a széf teljes értelmében derékban keresztülmetszették . A halottat még ugyanazzal a vonattal Brassóba hozták és beszállították a halottas házba. A szeencsétlen embert, vasárnap temették el Brassóban kartársai nagy részvéte mellett. Halálát fiatal özvegye gyászolja.— Közegészségi állapotaink. Háromszékvármegye december havi közegészségil 11a■pota a vármegye főorvosa jelentése szerint ez volt: Az általános közegészségügyi állapota nem volt kedvező. A kanyaró Kézdialmáson, Lemhényben, Kézdisárfalván látványosan uralkodott. Szórványosan előfordult a tífusz, vörheny, kökhurut, fültőmirigyláb és vérhaj. Az év végén 239 elmebeteg volt nyilvántartva, ezekből különféle elmezavarban szenvedett 112, hülyeség és bárgyúságban 127. Az iskolai vizsgálatoknál az osdolai és szentkatolnai elemi iskoláknál merültek fel egészségügyi kifogások. Kanyaró járvány miatt a lemhényi, kézdisárfalvi és nagyajtai iskolákat kellett bezárni. — Öngyilkos lakatostanonc. Jek c Péter 17 éves botfalusi lakatostanonc Horváth és Konrád brassói lakatosmestereknél tegnap reggel a műhelyben revolverrel a szájába lőtt. A golyó a fejben megakadt. Az életveszélyesen megsebesült tanoncot a kórházba vitték. SZÉKELY NÉP Felülfizetések. Az utóbb megtartott rendőrbálra a következő felülfizetések folytak be: Dr. Daday Vilmos, dr. Koréh Lajos, Fábos és Székely, Ganz cég 10 — 10 kor., Sübek Ede 4 kor., Tock Balázs, Mihály József 1 — 1 kor., Kurta Ferenc 2 kor., Kertész József, Benedek András, Kurta Áron, Hersdörfer Lajos, Györbiró Lajos, Tankó Dénes, Ehrlich Mór, Nagy Imre 1—1 kor., Jókai-nyomda 5 kor., Nagy Imre, Szintos József 1 — 1 kor., Benkő József 50 ül., Berkeczi János 1 kor., Gyulai Ferenc, Veres Pál 2—2 kor., Bariha Béla 1 kor., Szilágyi Károly pék 2 kor., Szabó Dávid, Szölősi József, Bartha Árpád, dr. Szász Elek, Neumann József, Vetési Lajos 1—1 kor., Gyárfás Jenő 2 kor., Ütő Beniámné, Orendi Albert 1 — 1 kor., Joós Dénes 40 fil., Liszer Marci, Jurek Albert, Goldstein Henrik, Szilágyi Gyula 1—1 kor., Gödri Ferenc 3 kor., Málik Loránd, ifj. Sass József 4—4 kor., Loppel Bertalan 1 kor., Varga Sándor szijgyártósegéd 40 fib, Kolb István 5 kor., Nagy György asztalos 2 kor., Bodor Károly, Binder István, Kornstein Márton 1 — 1 kor., Nagy Lajos birtokos, Pál Ferenc csizmadia 2—2 kor., Kocsis Antal, Ferenczi Ferenc, Gyárfás Sándor birtokos, Szibi József 1 — 1 kor., Ötvös Pál, Berger Sámuel, dr. Fenyves Soma 2—2 kor., Zathureczky Gyula, Gidófalvi szöv. műmalom 5—5 kor., Schwarz Emil 2 kor., Verzár Mihály 3 kor., Székely Albert, József Herman 1—1 kor., özv. Grósz Ferencné 2 kor., Martínka János, id. Nagy Elek, Péter András kovács, Pollák Lipót 1—1 kor., Koródi Ferenc 3 kor., Kovács Pál, Nagy István keresk., Gyárfás Dénes tímár, Falka Ferenc, Gáspár Ignác 1—1 kor., Joós Gáspár József 3 kor., Gál István Kovács, Slézinger Ede, Bitay György 1—1 kor., Császár Lajos 2 kor., Kaufman Henrik 1 kor. 50 ill., Ütő András 2 kor., Nagy Lajos, Bozsik Ferenc, Rónai Henrik 1-1 kor., Rozenberg Imre 2 kor., Szvoboda Endre, Rusz Ferenc, Zavaros Ferenc, Száva János, Fogolyán Kristóf, Novák Gerő 1—1 kor., dr. Benedek János, Balázsovich Sándor 2—2 kor., Mihály József, Czintos Sán dor 1 — 1 kor., Krausz Gotfrid 2 kor., Schwarz Kálmán 1 kor., Neumann Dezső, Neumann Miksa, Andrássy Gy. Albert 2—2 kor., Incze Lajos 1 kor., Remete Mór 2 kor., dr. Barabás Sándor 1 kor., Mélik Gyula, Mihály Ferenc 2—2 kor., Pünkösti Lajos 1 kor., Kupferstich Izsó 2 kor., Papp Antal, Kozma Lajos, Miske Sándor, Fogolyán Endre 1—1 kor., Ferencz Lajos 2 kor., Istvánfy János, Miske László, Fülöp János 1 — 1 kor., Cyárfás Zsigmond 2 kor., Biena Tivadar 1 kor., Grósz Sámuel 2 kor., Bálint Ferenc 1 kor., Kónya Antal 2 kor., Mihály J. Gyula, Ütő Áron, Kónya Miklós, Csekme Árpád, Szabó Ignác 1 — 1 kor., Sequens József 2 kor., id. Demeter Ferenc, Fähndrik Májer, Bukholzer József, Denkő Viktor 1 — 1 kor., Hajdú Ede 8 kor . Sütő Jenőné, Csoé Mihály, Fédor Sándor, Benkő Mór, Kásás Sándor, Bikfalvi István 1 — 1 kor., Hochman Jakab 2 kor., Gáspár Áron, Ütő Mózesné 1—1 kor., Czitrom Áron, Kupferstich József 2—2 kor., özv. Andler Ferencné 1 kor., Nagy Pál, özv. Szőke Györgyné 2—2 kor., Péter János, ifj. Nagy Elek 1 — 1 kor., Zentai Leó dr., Patai N. 2—2 kor., Gyárfás Árpád 3 kor., Demény Gábor, Kis Pál 1—1 kor., Kóréh Dénes 2 kor., Székely Sámuel, Fehér József, Könczey Benedek, Dombrádi Ferenc 1—1 kor., Kurkó Gyula 2 kor., Benedek János kir. közjegyző 3 kor., Csánki Gyula 2 kor., Simon Dezső 1 kor., Winderlich Hugó 2 kor., Klinger Henrik 5 kor., Schmidt Richárd, Demeter Imre 1 — 1 kor., Botár Albert 2 kor., dr. Künle Tivadar 5 kor., dr. Kozma Balázs 1 kor., Bogdán Artur 2 kor., Benkő Árpád 1 kor., Tankó Dénes 2 kor., Damó Ödön, Csinádi Lajos, Huszti György 1 — 1 kor., Kelemen Lajos 2 kor., Beke Árpád, Nagy Elek adótiszt, Zsigmond Imre, Nagy Gyula, András Ferenc 1 — 1 kor., Óvári Károly 2 kor., Bárd Miklós 1 kor., Pogáts Vilmos 3 kor., Lászlófi Antal 1 kor., Gerstner István 2 kor., Mihály Jenő 1 kor., özv. Balog Gáborné 2 kor., Antal József, Fédor Mór, Pap Lehel 1—1 kor., Pap Dezsőné 1 kor. 20 CL, Gyárfás Mózes 2 kor., Jánó Péter, dr. Demeter Gyula, Dombrádi Gyula, Damokos Benedek, Bene János, Bitai Endre, Szentiványi Zsigmond, Gyárfás János 1 — 1 kor., Sipos Dezső 2 kor., Pászthay Dezső, Hamar Endre, Csákány Endre 1—1 kor., dr Király Aladár 2 kor., dr. Béldi Pál, dr. Nagy Sándor 1 — 1 kor., dr. Bene István 2 kor., Györbiró Lázár, Dobay Lajos, György Mózes, dr. Imreh István, Maksz Imre, Petkó Valér, Ütő Géza, N. N., Bukovics, Nagy József kántor 1 — 1 kor., Szilágyi Károly 2 kor., Joós Imre, Máthé Dénes, Okolicsnyi Béla 1 — 1 kor., Lak Mátyás, Kelány József szabó 2—2 kor., Bora Mózes, Féder Jakab 1 — 1 kor., Horvát József 20 ill., Füleki Mózes 1 kor., Berkovics Herman 2 kor., Barabás Mihály, Jakab Álmos, Herman Antal, Boér János, Nagy István igazgató 1— 1 kor., Lurer Gyula, Frinya Lázár 2—2 kor., Keresztes Lajos, Szász Anna, Z. B., Bodola Sándor, Vajna Mihály, Antalfy Elek 1 — 1 kor., Csia Béla, Pap János 2 —2 kor., Borszéki Ákos, Fodor Aladár, Hamar Sándor, Tusa Gyula, Tóth Endre 1 — 1 kor., Gazda Gyula 3 kor., Kovács László, Györgyjakab Ignác, Kis Lajos pénzt., Koréh István, Szabó Ödön, Vajna Lajos pénzt., Kovács Jenő, Dani Mihály 1 — 1 kor., Száraz András, Szabó György szabó 2—2 kor., Bögözi István, Kristály Balázs 1 — 1 kor., Bodor Gyula 2 kor., Biró Sándor, Potsa János, Kovács László 1—1 kor., Brezovay Ferenc 1 kor. 40 fil., Török János 1 kor. 50 ill., Simon Ferenc föld. 2 kor., Miklós Géza 1 kor., Nagy Ferenc bérkocsis 2 kor., Szilágyi Károly, N. N. 1 — 1 kor., Szarvas Gyula, Kovács Gyula gépész 2—2 kor., Daragics Ilyés János, Zátyi József 1—1 kor., Sikó Béláné 2 kor., Oláh János, Molnár Anna, Gyárfás József 1 — 1 kor., Csősz József 2 kor., Fűzi Mihály 1 kor., Porzsolt fővigyázó 40 fil., Imre Damokos 1 kor., Pap Árpád 2 kor., Veres Ferenc, Székely János, Szerbus József, Sorbán Dániel 1 — 1 kor., Nagy Károly rendőrfelügyelő, Gyárfás László 2—2 kor., Gócz Ferenc 1 kor., Cs. F. 40 fi., Molnár Árpád 1 kor., Sikó Lajosné 2 kor., özv. Gecző Pálné 60 iil., Tordai András 12 kor., Baricz Márton 2 kor., Flori György 1 kor., Gócz Mózes 2 kor., Szabó Ferenc 1 kor., Nagy Miklós asztalos, Borbély Mihály cukrász 2—2 kor., Farkas Károly 1 kor.,Sigmond Károly 2 kor., Petcz Jakab 1 kor., Imreh Béla 2 kor., Fehér Manó, Szabó István 1 — 1 kor., Popovics József 2 kor., Pulugor József 60 ill., Gyárfás Ferenc 1 kor., Benedek Lajos 2 kor., özv. Bedő Jánosné 1 kor., Kolcza Gábor, Kovács Ferenc bérkocsis 2—2 kor., Gáspár Leopold, Buday Dezső, Gábos Győző 1 — 1 kor., Ülő Mózes, dr. Gáspárics László, Deák Boldizsár 2— 2 kor., Czitron Herman, Vajna István 1 — 1 kor., Bálint Dénes, dr. Kis Árpád 3—3 kor., Nagy György erdőmester, Hibbián János, Nagy Kálmán, Bartha József, I. Szász Ilonka 1—1 kor., Kun Géza 2 kor., Bános Emil hadnagy 1 kor., Benkő László 3 kor. A szives felülfizetésekért hálás köszönetet mond a rendőrségi altiszti személyzet nevében : Nagy Károly r. felügyelő. Majos József r. ellenőr. 1910. január 20. A VÉRSZEGÉNYSÉGET, EZT AZ ALATTOMOS BETEGSÉGET meg kell szüntetni a SCOTT-féle csukamájolaj EMULSIÓ-73), mielőtt túlságosan elharapódznék. Az arc megpirosodik, megtelik és az életkedv visszatér mindazok meglepetésére, akik először használják a SCOTT-féle EMULSIO-t. Az eredeti SCOTT-féle eljárás által ízletessé és emészthetővé tett legtisztább alkatrészek, melyek a vérszegénységnek útját állják, képezik a A SCOTT-féle EIHULSIÓ világszerte ismert sikerének titkát. JásSascori: A SCOTT-féle EMULSIÓ íw.tga a legkiválóbb. kérjük agye- grv eredeti üveg ára 2 kor. 50 fillér. De venni. ' w Kapható minden gyógytárban.