Székely Nép, 1911 (29. évfolyam, 1-142. szám)

1911-01-31 / 12. szám

kitől, mikor és miért pofont. De mi sem lehe­tünk hivatottak ítéletet mondani a dolog felett, mert nem ismerjük a részleteket. Nem tudjuk mi indította M­é­­­i­k Endre úrt ilyen erős megtorlásra ? Sem menteni nem tudjuk hát az esetet, sem elítélni a történteket, már csak azért is, mert minket igen sok tekintet vissza­tart tőle, hogy — szakítva eddigi felfogásunk­kal — társadalmi botrányokkal foglalkozzunk. Régóta szomorúan tapasztaljuk a társa­dalmi életben minduntalan jelentkező durva elfajulásokat. Konstatálnunk kell, hogy a közéleti tónus, a társadalmi érintkezés ilyen elfajulásához éppen a túlsó oldalon adtak és adják az impul­zust ma is. A pofon nem most jelentkezik elő­ször a város társadalmában Mi ezt soha szóvá nem tettük, arról meg nem emlékeztünk, de nem emlékezett meg a Független Szé­­kelység sem. Miért sopánkodik hát éppen most, mert mi megjegyzés nélkül haladtunk el mellette ? Mert most véletlenül független­s­é­g­i ember kapta és munkapárti adta azt a pofont ? De hát kevésbé súlyos lesz az eset, ha véletlenül fordítva történik ? Vagy miért súlyosabb a munkapárti részről adott pofon, mint lett volna a másik ? Mit változtat a tényen, hogy politikát kevernek bele? Vagy itt volna a kérdés magja? Az eset szenvedő hősét megteszik politi­kai mártírnak, csak, hogy a munkapártot meg­gyanúsíthassák legalább is az erkölcsi részesség­gel. Ez az a miért mellünknek szegezik a revolvert. Mi nem vagyunk pofonokat nyilván­tartó hely. Nem voltunk a múltban sem és nem leszünk a jövőben sem. Ép­pen a sértett ügyvéd érdekében hall­gattunk az esetről, mint tettük máskor is hasonló alkalmakkor, mert — szerintünk — a sajtónak nem hivatása a társadalmi botrá­nyok hajszolásával publikussá tenni ilyen té­nyeket. Ám ehez a politikának semmi köze Mi nem ismerünk sem munkapárti, sem függet­lenségi botrányt. Mi csak a botrányt látjuk, a jelenséget, mely i ismét egy adatot szolgáltat e város beteg társadalmi életének megítélé­séhez. És ezt a tényt szépíteni nem lehet sem okaiban, sem okozatában. Ez mi álláspontunk . Úgy a munkapárt, mint a Székely Nép visszautasít minden gyanúsítást, mely arra tendál, hogy közösséget vállalna az eset­tel. Ám ez a körülmény nem tart vissza annak a konstatálásától sem, hogy a Független Székelység az ügy pertraktálásában olyan végleteket érint s oly annyira egyéni belső kér­déseket vett felszínre, a melyek ép úgy nem tartoznak a nagy közönségre, mint a pofon ügye. Szász Izsák úrnak akarnak vele szol­gálatot tenni , éppen neki ártanak a legtöbbet Az őt ért súlyos inzultus bizonynyal nem lesz súlyosabb, ha ellenfelét olyan formában vázol­ják, mint tették. Sőt!! Mi nem akartuk éppen Szász Izsák ezért telekürtölni az ügygyel a vármegyét. Ha a Független Székely­ség ízlésével összefér, lelke rajta! De munkapártot vonatkozásba hozni ezzel a tény­nyel, legalább is cinikus vakmerőség ! Hagyjuk csak a politikát ! A mi történt elég szomorú a nélkül is, hogy a magyar nemzet az örmény rítust vé­delemben részesítse. — Erre nézve az első lépés akkor történt, a mikor az országgyűlés 1868-ban a hazai örmény kath. egyházat is becikkelyezte. — Azon az emlékezetes napon Gajzágó Salamon elnökölt a képviselőház­­ban, az indítványt pedig Simay Gergely terjesztette elő, mindketten Szamosujvár ak­kori követei. Ezen a törvényen alapszik az örmények napjainkban is megújított kérelme, melynek megvalósításáért gróf Zichy kultusz­miniszternél és gróf M­a­j­­­á­t­h erdélyi püspök­nél küldöttségileg jártak el és kilátás van reá, hogy a magyar örmény egyház saját ritusu főpap felügyelete alá helyeztetik. — Halálozás. Egy férfiú elhunytát jelenti a következő gyászjelentés : Alulk­ottak úgy maguk, mint nagyszámú roko­naik nevében is mély fájdalommal és nagy szomorú­sággal tudatják, hogy a szerető férj, ha testvér és rokon , Bordás Lajos nyug. máv. vasúti főraktárnok életének 64-ik, boldog házasságának 35-ik évében folyó évi január hó 29 én reggel 7 órakor hosszas szenvedés után élni megszűnt. A gyötrelmes betegség már korábban elszólitotta a munka, a kötelesség, a tettek teréről. Az élet reményének angyala rég lefor­­ditotta fáklyáját szenvedésének ágya felett. Háznak falain belől régóta van gyász s készül szomorú teme­tés. Pedig ö hit és igaz vala — szeretetünk kiséri őt a siri emlékét őrizi szivünk s a hü emlékezet. Kihűlt tete­­mét folyó hó 31-én délután 2 órakor, Olt­ utcai lakásá­ról a református egyházi szertartás szerint tartandó gyászszertartás után fogjuk örök nyugalomra helyezni. Emléke legyen áldott! Nyugalma csendes ! Sepsiszent­­györgy, 1911. január 29-én. Neje: Szöcs Róza. Gyerme­kei : Lajos, Béla, Gyula, Irénke, Ernő. Testvére : Bordás Anna és lánya Zsén. Számos közeli és távoli rokon. — Az önérzetes betörő Úgy látszik, hogy Ledopulosz Jean, recte Stefan Dimitrescu állandó témája marad a lapoknak. Ez az úri ruhába bújt betörő mindig tesz vagy mond olyast, a­mi érdemes a följegyzésre. Nagyon sok jó és rossz tulajdonságával ismerkedtünk meg Ledojiulosz mesternek,amíg tegnapelöt végre egy dicséretes oldaláról mutatkozott be. Megmutatta azt, hogy bizonyos körülmények közt tud önér­zetes is lenni. A kétnevű úri betörőt­­ tudva­levőleg a szelistyei csendőrőrs is bekérte, mert nagy volt a gyanú, hogy a környéken az utóbi időben történt betöréseket ő követte el. A csendőrőrsön azonban nem bizonyíthattak rá semmit, s így tegnapelőtt délután visszahozták eddigi lakhelyére, a brassói rendőrségre. A rendőrtisztviselő, a­ki Ledopulosz ügyében vezeti a vizsgálatot, a zárka ajtajában meg­szólította : — Na, Ledopulos, hát megint viszakerül­­tünk ide ? Mire Ledopulosz a mellét verve, csupa önérzettel vágta ki: — Nem mondtam meg előre, hogy ártat­lan vagyok ? 8 rezignált ábrázattal fordult be a zárka ajtaján. — Farkaskaland. Életveszélyes kalandja volt egyik éjjel Deák Lajos ikafalvi legénynek, mikor Csernátonból igyekezett hazafelé falujába. Útját állotta ugyanis egy nagy ordas s bizony ha a ku­tyája és jó revolvere nincs vele, könnyen végze­tessé válhatott volna éjjeli útja. E két erős argu­­mentumra retirált csak vissza a farkas uram, otthagy­ván a már túlvilágra kacsingató legényt. — Egy bíró rémtette. Veszprémből jelen­tik . A szomszédos Öskü községből évekkel ezelőtt egy földműves vándorolt ki Amerikába, a­ki a napokban az ösküi bíróhoz intézett levelében családja után tudakozódott. Mikor feleségéről kedvező hírt kapott, összes meg­takarított pénzét, 3000 koronát a bíró kezeihez küldte haza, hogy adja át feleségének. A biró át is adta, de felbiztatta két legény fiát, hogy rabolják ki az asszonyt. A fiuk bekormozott arccal elmentek az asszony­hoz, ki rövid kínzás után kivallotta, hogy a pénzt a kamrában ásta el. Míg a két legény a pénz kiásásával foglalkozott, az asszony elszalasztotta cselédjét a bíróhoz, hogy jöjjön azonnal, mert nála rablók járnak. A biró ekkor előkapott egy nagy kést és a cselédnek elvágta a nyakát és éppen az ágy alá dugta a hullát, mikor a hivatalos uton levő csendőr­­őrjárat betoppant. Úgy a bírót, mint a két legényfiút letartóztatták.­­ A csavargó bűne. A mult napokban egyik éjszaka Szabó Mihály dalnoki lakost tyúkok lármája ébresztette fel. Szabó felöltö­­zetlen kiment megnézni, hogy miért ered a zaj, a­mikor látta, hogy egy ember egy zsák­ban valamit visz, a­kiben Szabó Csóté Antal foglalkozás nélküli csavargót ismerte fel. A­mig Szabó a szobába visszament, hogy valamit vegyen magára, addig a csavargó 6 tyúkkal elmenekült. A tettes elfogatására az intézkedé­seket megtették. — Elfogott gyilkosok. Nyitráró! jelentik . A napokban az országúton Frisch Ignác hazalőt, hat gyermek apját, ismeretlen tettesek meg­gyilkolták és kirabolták. A csendőrség tegnap a tetteseket két környékbeli paraszt­ember személyében kinyomozta és elfogta. — Mindennemű férfi- és női divat­cikkeket legolcsóbban „Gross Frigyes“ alkalmi vételek áruházában. — Se­isi­­szentgyörgy, Csiki-utca Béldy-féle ház­ban, — szerezheti be. X­VIIAK ! Ki csinosan szeret ruház­­kodni, forduljon egész bizalommal Rácz Ferenc úri divatszabóhoz Sepsiszent­­gytörgy, Liboc-utca 7. — Szövetek dús választékban. Telefonszám: 46. X Jól jár, ha S­­­i­b­i féle cipő van a lábán ! Rosszul jár, — ha silány áruért adja a pénzét. — A SZÉKELY NÉP legközelebbi száma — a közbeeső ünnep miatt — február 4 én szombaton a rendes időbe jelenik meg. — Az egyházi szünetek. Zichy János gróf közoktatásügyi miniszter rendeletet bocsá­tott ki a tanfelügyelőkhöz, a melyben elrendeli, hogy az állami elemi iskolák tanítói, bármely hitfelekezethez tartozzanak is, egyházi ünnepei­ken szabadságolandók.­­ Mindazon helyeken tehát, a hol az oktatás osztályösszevonással megtartható, a tanító a maga egyháza ünnepén az oktatás alól felmenthető. A­hol ez nem volna lehetséges és e miatt a tanítók vallásos érzülete sérelmet szenvedne, ott a tanító áthelyezése iránt benyújtott kérelmet a miniszter kedve­zően fogja elintézni. — Tűzoltó bál. Szombaton este zajlott le a tűzoltók bálja. A mulatság a várakozásoknak megfelelt és egy minden izében jól sikerült estélyről számolhatunk be. Nemcsak a nagy­számban megjelent közönség tette sikerültté az estét, de maga a tiszta bevétel is meghaladja a kilencszáz koronát, így tehát elérte az egy­let ez idén is a legteljesebb sikereit. A műsor egyes számai mind, mind ke^p es^ez°J,et szerez­­tek a közönségnek s dacáig : ' "1- j.adott tán­­colási vágyaknak, még egyes számokat meg is újráztak. Az összes előadásról a leghálásabban emlékezhetünk meg s ha mondanivalónk van, az nem más, mint egyik jobb volt, mint a má­sik. Örömmel konstatáljuk, hogy derék tűzol­tóink estélye fényesen sikerült. Dicséretére válik ez a siker a buzgó rendező-bizottságnak s illusztris elnökének, M­é­­­i­k István alparancs­­noknak, kik minden eszközt felhasználtak a si­ker érdekében. Köszönet illeti még a pártfogó kö­zönséget is, hogy ilyen mértékben hozzájárult a tűzoltók támogatásához. A bálról adandó nyilvá­nos elszámolást csak később fogják közzé tenni. — Örményszertartásu főpásztor. Mikor a magyar örmények ebbe a hazába való be­fogadásuk fejében gyermeki szeretet,bőr szív­vel- fesekkel a magyar nemzethez csatlakoztak és mintegy hálaáldozatul a haza oltárára tet­ték le nemzetiségüket, ezzel rászolgáltak arra. IPAR, KÖZGAZDASÁG, + Gyárosok tanácskozása. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének igaz­gatósága Chorin Ferenc dr. elnöklésével ülést tartott, a­melyen elsőbben a kereskedelmi miniszternek a nők éjjeli munkájának eltiltá­sára vonatkozó törvényjavaslatával foglalkozott. Báró Hatvany József előadó rámutatott arra, hogy a szociális haladás szempontjából a Szövetség örömmel üdvözli a javaslatot, a­mint nem ellenezte két évvel ezelőtt a berni egyezmény törvénybe ikta­tását sem. Azután részletesen ismertette a javaslat intézkedéseit, a­melyek hűen simulnak a berni konvencióhoz s ezzel kapcsolatban indítványozza, hogy a törvényben megállapított tilalom szempont­jából nem a zónaidő, hanem az egyes országrészek szerint a tényleges idő vétessék alapul, a­mit a kereskedelmi minisztériumnak rendeleti úton kellene megvalósítani. Ellenben állást kellene foglalnia a Szövetségnek a javaslat 9. paragrafusa ellen, a­mely a törvény intézkedéseinek a munkatermekben való kifüggesztését elrendeli s azt a munkaadót, a­ki ezt elmulasztja, 200 koronáig terjedő pénzbírsággal sújtja. Az ily rendelkezés csak sok fölösleges zak Hulló könnyeink s forró látással jár s arra­­semmi szükség sincsen. A berni hazába. Nevét s áldott egyezmény módot ad arra, hogy a gyapjufésülő és fonóiparra nézve a tilalom csak 1920-ban léptettes­sék életbe, de ezt a javaslat mellőzi s csupán cukoriparban és a bányaiparban a föld felszínén al­kalmazott nőkre nézve és a berni konvencióban nyert fel­hatalmazással. Hatvany-Deutsch báró, esetei Herzog Péter báró, Herz Vilmos, Egger Gyula, Hegedű Lóránt dr. és mások hozzászólása után az ügyvivő igazgatóság az előadó előterjesztéseit magáévá tette és elhatározta, hogy a gyapjufonó iparban kellő át­menet biztosítása érdekében fölterjesztést intéz képviselőházhoz s ebben eggyuttal kérni fogja azt is, hogy esetleges mozgósítás esetén sürgős munkák végzésére a textiliparban ideiglenesen nők is alkal­mazhatók legyenek. Több hazai cipőgyár előterjesz­tésére az igazgatóság azután elhatározta, hogy tanul­mány tárgyává teszi a fegyenciparnak a verseny­viszonyokra való hatását s ennek eredményéhez ké­pest indokolt előterjesztéssel fordul az igazságügy miniszterhez. Végül Scheiber Endre, a faipari szak­osztály elnöke, ismertette azt az akciót, a­melyet a Szövetség a hazai fatermelők által 1909-ben és 1910 ben termelt talpfamennyiség értékesítésére indított E pillanatban Dr. Szász Izsák, talán vélt felsőbbségét akarván demonstrálni, sértő han­gon förmedt rám: „mit komédiázik itt maga 1° Én elképpedtem ez inzultáló és jogtalan beavatkozástól, de azért minden izgalom nél­kül, nyugodt önmérséklettel fejeztem ki tilta­kozásomat bántó megjegyzése ellen. Kijelen­tettem, hogy a­mit tettem, az nem komédia volt, hisz hallhatta, hogy a jegyző úr részéről is meg lett intve már a tanú, hogy ne alkal­matlankodjék a nyakamon s figyelmeztettem Dr. Szász Izsákot, hogy neki különben sem lévén joga rendreutasítani és sértegetni, kí­méljen meg az ilyen megjegyzésektől, mert kény­telen leszek másképpen lépni fel vele szemben. Erre Dr. Szász Izsák, tekintetét dühösen rám vetve, kihívó vakmerőséggel kiáltott fe­lém :­­van még bicska ügyvéd úr !é­s jobb kezével egy mozdulatot tett mellénye zsebéhez. Mindezeket hallották, mert mint jelenlevők­nek, hallaniok is kellett, Borszéky Ákos jegyző úr és Fodor Aladár úr s utóbbinak látnia kel­lett azt a kézmozdulatot is, mert hisz mellet­tem, tehát éppen Dr. Szász Izsákkal állott szemben. Én e hallatlanul komisz eljárásra és fenye­getésre izgatottan ugrottam fel s e kérdés­sel :­­kocsissal, vagy collegával állok-e szem­ben ? Tárgyaló teremben, vagy korcsmában vagyunk e ?* kértem a jegyző úrtól Dr. Szász rendreutasítását. A rendreutasítás azonban késett, a jegyző ur e váratlan incidensre maga is zavarba jött, e közben közöttem és Dr. Szász I. között éles szóváltás tört ki s e pillanatban — — Bor­széky jegyző úr sietve hagyta el a tárgyaló termet, az őt nyomon követő Fodor Aladár úrral együtt. Mindezen körülményeket szintén a neve­zett urakkal igazolom, kikre, mint teljesen független, elfogulatlan tanukra, annak idején a bíróság előtt is hivatkozom. Alighogy nevezett urak a tárgyaló­termet elhagyták, Dr. Szász Izsák sértő vonatkozás­ban az anyám nevét kezdette emlegetni, én hozzáugrottam, balkezemmel arculütöttem, a felém kapott, én félrelöktem, erre meg­hátrált s a mint ott toporzékolt, nem tudva, hogyan is fogjon hát hozzám, saját, háta mö­gött álló székébe ütközött, az egyensúlyt el­veszítette, ülő helyzetben a székére esett, de a szék hátrabillent s ő székestől együtt há­nyat esett. — Aztán talpra állott, a széket felragadta s feje fölé emelve, nekem támadt, de én felemelt karját székestől együtt leütöttem s vagy ekkor, vagy mikor székével hányát esett, kaphatott esetleg valami kis karcolást homlo­kára. Ezzel én is távoztam a tárgyaló teremből s mikor pár perc múlva visszatértem, ott ta­láltam Pap János kir. járásbiró urat, ki előtt nagy felháborodásomban magamat már mér­sékelni nem tudván, felindultan törtem ki s reszketve az izgalomtól, panaszoltam, hogy Dr. Szász Izsák inzultált, komédiásnak neve­zett, bicskával fenyegetett, anyámat szidal­mazta, így fest a nagy dráma, a nagy sensatio, az európai botrány. — S a cikkíró úr, vagy kölyök, ne feledje, hogy a drámaírásnak egyik kelléke a történeti hűség is. Hazudni a hatás kedvéért sem szabad. A cikkező azonban alávalóan hazudik. — Hazudik, mikor azt állítja, hogy nyilvános tár­gyaláson esett meg a tettlegesség. — Mert ott akkor sem biró, sem jegyző, sem semmiféle hatósági tag jelen nem volt, így tehát tárgya­lásról szó sem lehetett. — Persze, egy birói tárgyalás törvényes kellékeiről még fogalma sincs az amicenek. Ripők módon, arcátlanul hazudik akkor is, mikor állítja, hogy a szóbeli előzetes sértések az én részemről történtek. — Mert Dr. Szász Izsák volt az, ki, miként a fenti tény­állásból kitűnik, bár őt egy sértő szóval sem illettem, belém kötött, szemtelenkedett, sér­tett, bicskával fenyegetett, sőt még anyám nevét is szájára merte venni. (Sőt tanukkal tudom és fogom igazolni, hogy Dr. Szász Izsák, kinek soha útjában nem állottam, már megelőzőleg, hátam mögött, má­sok előtt, több alkalommal kicsinylő, ócsárló, gúnyos megjegyzésekkel emlegetett). Hazudik a cikkező abban is, hogy trónnal lett megsebesítve a „védence“. — Ezt az al­­ispáni irodában Dr. Király Aladár, Dr. Mihály István ügyvéd és még más urak társaságában éppen Dr. Nagy Sándor úr, a nagy beteg házi­orvosa cáfolta meg. Jelen volt a beteg ,Jeneke* nevű fiacskája is. Kiváncsi vagyok, várjon mivé növi ki ma­gát az az „trón” a tárgyalásig?! Legalább is kétélű karddá, vagy pallóssá dagad, — de ja­tagánon alul semmiképpen sem engedődik. Kinőheti magát akármivé, de Szász Izsák minden erőlködése dacára sem magasztosulhat martyrrá, — ha még olyan turbánosan muto­gatja is be szenvedő alakját néhány odatévedt részvétlátogatójának 11 Nekem ugyan az ő sebéhez semmi közöm. Az kizárólag az ő ügyetlenségének az ered­ménye. Mindazonáltal a­­súlyos sebet, illetőleg még Dr. Dávid János törvényszéki orvos úrnak is megkérdezzük a véleményét, sőt, hogy an­nál jobban megnyugtassam a nagy beteget, nem fogom sajnálni a költséget, hogy koponyája egyetemi professor-szakértő vizsgálatában is részesüljön. NYILTTE­R.*) Nyilatkozat. Elöljáró beszéd. A Dr. K­i­s Árpád felelős szerkesztése és szerkesztő felelőssége mellett megjelenő ,Füg­getlen Székelység“ január 29-iki számának ,Napi Hírek* rovatában .Beszámíthatatlan ügy­védi cím alatt egy páratlan szárnyalásu szem­telenség látott napvilágot, mely a közöttem és Dr. Szász Izsák között folyó hó 27-ikén fel­merült tettleges nézeteltérésből kifolyólag egy meg­háborodott lélek üvöltéseit akarja átadni a hal­hatatlanságnak. — A cikk névtelenül lett le­közölve. Kár ! Hátha az író nevének súlya pótolta volna a cikk értékének könnyűségét? A cikk szerzője tudatosan hazudik, elfer­díti az igazságot, hamisan és alávalóan tenden­­tiózusan színez ki egy olyan esetet, melynek sem látója, sem hallója nem volt s egyetlen mozzanatát sem ismeri. Ennélfogva tartozom a névtelen krónikás­nak egy rövid lejáratú pofonnal, a nyilvános­ságnak pedig a való tényállás leírásával. Facta legnnntmi. Pénteken, folyó hó 27-ikén, a sepsiszent­györgyi kir. Járásbíróság 11. sz. tárgyaló ter­mében megjelentünk­­en, mint alperesi és Dr. Szász Izsák, mint felperesi képviselő, egy váló­perben elrendelt tanukihallgatás foganatosítása végett. A tanuk kihallgatásával Borszéky Ákos jb. jegyző úr bízatott meg. Jelen voltak még a tárgyaló teremben : Fodor Aladár irattári kezelő ur, mint tolmács; alperes, azaz az én ügyfelem; és egy mindkét részről feladott tanú, ki egy kukkot sem tud magyarul s ta­lán még ma sem tud, ha eddig Dr. Szász Izsák meg nem tanította. A hosszú ügyvédi asztal egyik végén ül­tem én, a másikán Dr. Szász Izsák. Megkezdődött a tanúkihallgatás De a tanú, talán abban a felfogásban, hogy vallo­mását nem is illenék egy álló helyben leadnia, addig lengette magát hol előre, hol hátra, hol jobbra, hol balra, míg végül is eljutott éppen az én hátam mögé az őt önkénytelenül követő tolmnácscsal együtt,­­ úgy, hogy sem őket nem láttam, sem a nyakamra költözött tanú miatt nyugodtan jegyezni nem tudhattam. Kértem tehát a jegyző urat, szíveskednék a tanút kikommandórozni a láthatárra. A jegyző úr meg is intette a tanút, hogy ne vickandozzék már többé, ki is dirigálta a hátam mögül, de az újból visszaodalgott előbbi nyugvópontjához, miért is én, kissé bosszúsan, megfogtam a karját s kivezettem eleven bizo­nyítékunkat a szoba közepére. * Az e rovat alatt közlöttekért meg a sajtóhatóság irányában sem vállal felelősséget a szerkesztőség.

Next