Székely Nép, 1913 (31. évfolyam, 1-143. szám)

1913-01-04 / 1. szám

1. szám. Sepsiszentgyörgy. Szombat, 1913. január 4. XXXI. évfolyam. előfizetési Arak : Egész évre .......... 16 korona. Fél évre ................. 8 korona. Negyed évre .......... 4 korona. Egy hóra .......... 1 kor. 50 fii. Egyes szám 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG Csíki-utca 17. szám. & Előfizetéseket és hirdetéseket :: a kiadóhivatal vesz fel. :: HIRDETMÉNYEK D í | A: 1 hasábos ^armond sorért, vagy annak helyéért 20 Fillér. Nyilttér sora 60 fillér. KIADÓHIVATAL: Sepsiszentgyörgyön, Csiki-utca 8. sz. Szerkesztőségi telefonszám: 47. Megjelenik: kedden, csütörtökön és szombaton. Kiadóhivatali teléfonszám: 23. TOLLHEGYEN. A szenzáció kívánja azt, hogy manapság az emberek mindent hiperbólákban fejeznek ki. Ha bárom tót napszámos valami okból rosszul lesz, az mindjárt „Szenzációs mérgezés“. A vasárnapi korcs­mái verekedés neve : „Tömeges vérengzés az Angyal­földön“. Csendes reggeli séta a Lipótvárosban: „Óriási tüntetés a bitorló jogfosztók ellen“. Inasok utcai zavargása „Korszakalkotó forradalom“. Ha pedig egy-két ember kilép a munkapártból, az már a „Munkapárt feloszlása“, vagy „Vége a rémuralom­nak“, vagy „Buknak a nép hóhérai“. — Nem sza­bad az ilyeneken csodálkozni, de boszankodni sem, hisz ez a mesterséggel jár s a papirkorszakban a mennykövek és villámok is csak plakálbetükből és hatásos alcímekből készülnek. S végeredményük­ben elérik azt, a mit akarnak. Egy-két percig csik­landozzák a kíváncsiságot s a papirosnak kelendő­séget biztosítanak. Végül pedig hazamegy a közön­ség s otthon kérdezik : Hát igazában mi történt ? Megszűnt, feloszlott, eloszlott, eltűnt a munkapárt ? S mindenki azt mondja : Nem. Csak az lépett ki, a kiről e szándék rég tudva volt. S a parlamenti sztrájk óta jóval többen léptek ki az ellenzékből, mint most a munkapártból. • A kilépések arányszáma nem bogy a munka­párt gyöngeségének jele volna, — hanem ellenkező­leg, arról tesz bizonyságot, mily hatalmas a több­ség erkölcsi alapzata s mily nagy benső erő, szellemi, erkölcsi, politikai tartalom tartja fenn és fűzi egybe. Az ellenzék végtelenig menő izgatása, a nép előtt mindig tetszetős erőszakoskodása, tiltakozása, kivonu­lása, sztrájkja, a legszélső radikálizmussal való szövetkezése, a legdivatosabb jelszavakkal való kacér­kodása mind-mind nem tudta a munkapárt batal mas egységét megrendíteni, — de még érinteni sem volt képes. Minden más előző alkalomtól eltérően, a mikor a szabadelvű pártból tömegesen történtek sze­cessziók, — a többség most változatlan épségében maradt. S az egy-két kilépés, a mely soraiból tör­tént, aránylag elenyésző a kisded ellenzéki frakciók­ból történt kilépésekhez képest! Itt tehát egy nagy erkölcsi sikerről van szó, — s az elenyészőn kicsi kilépési hányad még csak nyilvánvalóbbá teszi az óriási többség nagy szolidaritását. * A nemzeti aggályokkal szemben azt Írja a szociáldemokrata lap: „Azt mondották, hogy egy komoly és igaz jogkiterjesztés tönkre teszi a magyar­ságot és nem vették észre, hogy állításukkal, ha igaz volna, a magyarság halálos Ítéletét mondották ki s beismerték egyúttal, hogy a magyarság mai uralma csak elnyomatással és jogfosztással tartható fenn.“ Hát ez hatásos érvnek látszik, de csak lát­szik. Ugyan miért mondanék ki a magyarság halálos Ítéletét azzal, ha beismernők, hogy uralmát veszély fenyegeti ? S mert a magyarság századokon át vendégszerető módon hajlékot adott a hozzá mene­külteknek, s megvédte őket, maga pedig számtalan harcban vérzett és pusztult, — hát azért ma már nincs joga uralmát a saját házában fentartani ? S elnyomatás és bogfosztás lenne-e az, ha a magyar­ság, mely ez országot vérrel szerezte meg, a demo­kratikus korban is meg akarná azt tartani ? S el­nyomatásnak és jogfosztásnak mondható-e az, ha a nemzet liberális ős demokratikus alapon, de csak a nemzeti uralom lehetőségének határáig kiterjeszti a választói jogot s a végső, legradikálisabb kiterjesz­téssel vár addig, a mig az országban századokon át elvesztett pozícióit visszanyeri s a népesség sűrűbb rétegei visszamagyarosodnak ? A választói reform. A törvényjavaslat ismertetése. A magyar választói jogrendszer mélyre­ható reformálását általánosan ismert okok teszik elkerülhetetlenné. Választói jogunk egész­ben véve ma is az 1848. évben lefektetett alapokon nyugszik, mert 1874. évi választói törvényünk lényegileg megtartotta azt a va­gyoni és értelmi cenzust, a melyet az 1848. évi törvényhozás megállapított. A parlamenti reform szükségét ennek a nagyon is elavult választói jognak szükkörü és igazságtalan rendszere érlelte meg, különösen pedig az a két visszásság, hogy egyfelől a ma uralkodó választói jogcím: a földbirtok-, illetőleg a földadóminimum egyes országrészek, várme­gyék, sőt egyes választókerületek területei szerint is kirívó aránytalanságokat mutat, s hogy másfelől az ipari munkásság a választói jogból jóformán ki van zárva. A választójogi visszásságokat fokozza a választókerületek aránytalansága és a választókerületek szék­helyén végbemenő centralizált választási eljá­rás tarthatatlan volta. Mindezeknek a visszásságoknak orvos­lására törekszik a kormány választójogi reform- javaslata és az azzal kapcsolatos további törvényhozási intézkedés. A törvényjavaslat az értelmi cenzus alap­ján épül fel. A politikai jogok gyakorlásához az értelmiségnek vagy iskolavégzés utján közvetlenül, vagy ennek hiányában más módon közvetve igazolt bizonyos mértékét követeli meg. Az értelmiség különböző fokához képest különbözőképp álllapitja meg a javaslat a választói jog feltételeit. A javaslat négy értelmiségi fokozatot különböztet meg és e fokozatok szerint a a választóknak négy csoportját. Az első csoportba tartoznak a közép­iskola nyolc osztályát végzettek : ezek huszon­négy éves kor elérése után minden különös feltétel nélkül választók. A második csoportba tartoznak az elemi iskola hat osztályát vagy az ennek megfelelő kereskedelmi, vagy ipari tanfolyamot végzet­tek ; ezek a harminc éves kor elérése után bírnak választójoggal, ha a gazdasági önálló­ság vagy egyéni megbízhatóság minimális mértékét megütik, a minek ismertető jele vágy­sz, hogy az illető adót fizet, és pedig bár­milyen csekély összegüt, vagy bármilyen fog­lalkozás, vagy alkalmazás a kereskedelem, vagy ipar körében, vagy jobbfajta munkakör (munkavezető, kertész, vincellér, stb.) az ős­termelés körében, vagy a katonaságnál elért altiszti fokozat, stb. A harmadik csoportba a csak irni-olvasni tudók tartoznak szintén harmincéves korhatár­ral. Ezeknél az előző csoportnál felállított fel­tételek némelyikét hosszabb (2—5 évi) szolgá­lat megkövetelése csekély mértékben szigo­rítja, a ki pedig ebben a csoportban minimális vagyon alapján választó, annál 20 korona adó­minimumot vagy nyolc holdnyi ingatlant köve­tel meg a javaslat. Végül a negyedik csoportba analfabéták tartoznak, szintén harmincéves korhatárral. Ez az egyetlen csoport, a mely csak vagyoni cenzus 40 korona adóminimum, vagy 16 holdnyi ingatlan alapján szerzi a választójogot. A jelenlegi törvény alapján választójoggal biró egyének e jogukat a személyükre vonat­kozólag megtartják. A javaslat rendszerében tehát minden fel­tétel nem korlátozás, hanem ellenkezőleg a választók egy-egy kategóriáját a közéleti meg­bízhatóság valamely ismertető jele alapján meghatározó kellék, tehát a jogkiterjesztés egy-egy mértföldjelzője. A jelen javaslat nein elvileg, hanem csak annyiban tér el az előző tervezetektől, a meny­nyiben a többi ismeretes javaslat egy csapásra majdnem 150% al szaporítaná, vagyis közel 3 millióra emelné a választók számát, a mivel egyszerre felidézné a radikális választói jog minden veszélyét; mig a mostani javaslat egy­előre a mi viszonyainknak megfelelő olyan arányú jogkiterjesztést tervez, a mely már most választói joghoz juttatja minden társa­dalmi rétegnek — ezek közt a politikai nem­zet köréből jelenleg jóformán teljesen kizárt munkásosztálynak is — minden arra érdemes tagját, és e mellett törvénymódosítás nélkül évről-évre közelebb visz bennünket az általános választói jog felé. Céltalan korlátozások. A megbízhatóság biztosítékául a jelen javaslat kidolgozását megelőző tárgyalások során az egy évnél hosszabb domiciliumot — egy helyben lakást — a lakás bizonyos minő­ségét és a betegpénztári tagságot emlegették, de ezek egyike sem alkalmas fokmérője an­nak, hogy valaki megérett-e a választójogra. Ezért a javaslat e kellékek felvételét mellőzte. A lakáscenzus mellett felhozott érvekkel szemben az indokolás kimutatja, hogy a lakás­cenzusnak falun nincs gyakorlati jelentősége, a városokban és Budapesten pedig a lakás­nyomor következtében a legszegényebb lakás- cenzus is a választójogra megérett elemek nagy tömegét zárná ki. Az ipari munkásság a reformban. A törvényjavaslat egyik főtörekvése az, hogy minél több jogcím felállításával, minél több kapu feltárásával nyisson utat az ipari munkásoknak a választói joghoz; hogy ez osztálynak minden értékesebb tagja egy vagy más módon érvényesüléshez juthasson. A mig másoktól, tehát az összes mező­gazdasági elemektől is, általában véve az elemi iskola teljes elvégzését kívánja meg: az ipari munkásoknál vagylagosan megelégszik az ipari tanonciskolával is, a melynek elvégzését az iparostanoncokra nézve már az 1884. évi ipar­törvény kötelezővé tette. Ugyancsak minősí­teni fog a választói jogra az államilag szerve­zett különböző iparszaktanfolyamok elvégzése, minden előzetes iskolai képzettség kimutatása nélkül is. TÁRCA Fotó felhők. — Irta: lfj. U. Zayzon Béla. — A vidéki város előkelőbb társadalmának közkedvelt és tekintélyes alakja volt annak­idején Dónáth Albert. Meg is érdemelte! Elte­kintve előkelő származásától és soktudásu általános műveltségétől; még mindig volt benne sok olyan, a mi vonzó és érdekes. Élénk szemeiben nemes gondolatok, mély érzelmek sugarai égtek s karcsú, inkább so­vány alakja finom intelligenciát árult el. Bár mostoha körülményei nem juttatták tehetségé­hez és érdemeihez méltó állásba, mégis szo­lid, becsületes, munkás életét lelkének bohém finomsága és szellemessége jóval magasabbra emelte az átlag-emberek szürke életénél . . . Felesége, a bájos kis Linka, általában a pisze-szépségek megszemélyesítője volt: finom, könnyed, vidám és hófehér 1 . .. Tiszta, nyílt, szelíd szemeiből a boldogság, a szeretet fénye sugárzott mindig; boldog volt és boldogított... Egyetlen kis gyerekük gyönyörű ajaka vígan csengte át a csendes szobákat s csiny- talan lényében az apa és anya szépsége, ne­messége egygyé tökéletesedett . . . Virágos kis lakásuk szerényen húzódott meg a külváros csendes házai között és dalos kis fészekhez lehetne hasonlítani azt, melyben mindent illat és mámor fon körül . . . Négy éve éltek egymás oldala mellett és sokat suttogtak a városban ezalatt irigylésre méltó házaséletükról, azonban egy váratlan pillanat ideig-óráig mégis felhőkbe vonta a dalos kis fészek meghitt nyugalmát s az örök­mosolygó asszonyt egyszer sírni látták . . . Az idő későre járt. Egykedvű, békés meg­adással ketyegett az öreg falióra s elütötte már az egyet is. Fölkonduló mély hangja ke­vés időre megzavarta a* egyhangú néma csen­det, melyet azonban nemsokára megint csak az előbbi egykedvű ketyegés tett unalmassá. Linka izgatottan és türelmetlenül járt fel s alá a puha szőnyegeken s töredezett gon­dolatai szokatlan, ismeretlen kérdések felett csapongtak . . . Még néhányszor végig rótta a csendes kis szobát és végre is megállóit... — Már egy óra is régen elmúlt! . . . sóhajtott, végigBimitva hófehér homlokát és kihajlott a nyitott ablakon. Holdfényes, csil­logó volt az éjszaka! A susogó gyönge szellő hódító virágillattal fonta át a langyos nyári levegőt s a nehéz, bujafürtü orgonabokrokon gyémántként csillogott az éji harmat . . . Tá­volról lágy dal melódiája szállt át a néma, csendes, álmodó föld felett s e pillanatban el­fojthatatlan vágyakat érzett átvonulni lelkén az ideális, ábrándos szőke asszony. Mámoros, forró vágyakat, melyek most teljes mértékben éreztették vele viruló ifjúságát . . . Elbódulva fonta karcsú, bársonyos kezeit lázas homlo­kára és oly egyedül érezte magát ... Ma először oly árvan, egyedül 1 . . . Visszafordult hallgatózva és felsóhajtott. Pár pillanat múlva gyorsan fölnyitotta az ajtót és férje dolgozó- szobájába lépett! . . . Dónáth asztala felé görnyedve ült írásai között s beláthatatlan szürke füst lepte el a kis szobát. Már a huszadik cigarettnél is tart­hatott . . . Kezei idegesen kapkodtak a szerte­szórt papírlapok után és halvány arcát a zöld lámpafény még sápadtabbá tette. Általában unott, fáradt volt minden mozdulata, csak szemeiben égett egy eleven, meleg sugár, mig elbámult a nehéz füsttenger közé. Nemsoká azonban asztala felé hajlott újra és az előbbi egyhangú sercegéssel futott át tolla a sima, hófehér papír felett. Munkájába volt me­rülve s a nő beléptét sem vette észre mind­addig, mig csak gyöngéden vállait meg nem érintette . .. — Az Istenért I hát maga még most sem alszik ? 1 — kiáltott föl Dónáth csodálkozva, izgatottan, de szelíd hangon és fejét fölemelte. — Nem 1 . . . Magára vártam 1 . . . — Fe­lelt az asszony fátyolozott gyönge hangon és alig halhatóan felsóhajtott. — Már egy óra is régen elmúlt 1 . . . — tette hozzá halkan s lassú, kiszámított mozdulattal leült férje mellé. — Nos ? 1 . . . — szólt a férfi a nőre mereszt ,e kérdő szemeit. —Hiszen eddig sem kellett énreám várnia és ezután sem kívánom ezt magától! . . . Ha már kénytelen vagyok én ellopni magamtól a nyugalom perceit, mi ért kellene magának is ezt cselekednie ? 1... Nem értem, édesem, és nem is akarom meg­érteni 1 . . . — Miért ? ! . . . Nem érti ? 1 .. . Mert nem tudom nézni tovább szándékos testsanyargatá­sát ; mert nem tudom nézni tovább, hogy ho­gyan teszi tönkre végkép gyengülő idegeit... hogy hogyan lesz napról-napra gyengébb, hal­ványabb és betegebb!... Egy hete igy foly ez már és nem folyhat igy tovább I . . . Hi­szen, látja, már végletekig fáradt, ideges és kimerült!... Nappal robotolni, éjjel meg virrasztani ! ? . . . Ez nem egy embernek való ! .. . És emlékezzék orvosa mu'tkori sza­vára ! . . . Emlékeznie kell, hogy pár nap le­dönti igy végkép a lábairól, ha fel nem hagy észnélküli cselekedetével 1. . . És nem sajnál, nem szán minket, nem gondol ilyenkor mi reánk is ? !... Albert, hiszen maga nem oly lel­ketlen ember!. . . Lágyan, meleg szeretettel csendültek el az asszony kérő szavai s a férfit kissé meg­zavarták. Felesége iránt érzett szeretete képes volt máskor bármire rábírni, hanem most még­is, midőn újból Írásaira nézett, megint csak előbbi gondolatainak rabja lett 1 Tennie kell, bármi történjék igy kell 1 . . . — Hja 1 édesem ! . . . folytatta most fen- hangon a férfi gondolatait — Ítélete nagyon is egyoldalú és vádoló szavai sem épp egészen igazak ! . . . Hiszen kell tudnia és tudja is nagyon jól, hogy egyetlen gondolataim maguk és bogy nem szívesen, nem kedvtelésből kín­zóm itt magamat nap-nap után 1 . . . Fáj, bár minden perc fáj és halott lelkem előtt, melyet maguk nélkül kell eltöltenem, de a társadalom, no meg az anyagi érdekek kíván­ják, követelik, hogy igy cselekedjek 1 . . . — — Igen! . . . A társadalom ... az érde­kek ! . • . vágott közbe gyorsan a nő, mig arcán szomorú mosoly vonult át. Tehát elsőb­bek (is szentebbek mindezek minálunk ? Szíve­sen és minden utógondolat kélkül áldozza ér­tük az agyüttlét tőlünk elrabolt perceit s ha talán majd végkép kiszakítja igy magát kö­zülünk: önvádat sem érez majd cselekedeté­ért!? .. . Dónáth a tollát most letelte. Kezdte meg­unni felesége vádoló szemrehányásait, minőket ma volt alkalma tőle először hallani. Bár tudta, hogy szeretet, jó szándék kényszeríti csupán a nőt ily szokatlan viselkedésre : mégis egy kissé mérgelődött. De azért nem mutatta ezt, hanem nyugodtan, csendben folytatta to­vább beszédét: — Látja, bár jól tudom, hogy a gondos szeretet teszi elfogulttá e kérdés felett és ön- kéntjövő, hogy félti egészségemet: mégis, higyje, helytelenül itél felettem ! . . . Eme el- raboltnak nevezett percek munkája emeli to­vább jóhirnek örvendő nevemet, no meg föl is old az anyagiak felett való töprengés alól!... És nekem, nemde, nekem a kötelességem er­kölcsi és anyagi jólétüket emelni és gondos­kodni arról, hogy boldogságuk mindenképpen a legtökéletesebbé lehessen ! ? . .. így, igy van ez, edesem és végre ezt magának is csak meg kell értenie! . . . — Nem értem, nem! ... És nem is aka­rom megérteni, hogy ismételjem én is előbb elhangzott szavait és különösen nem vagyok képes megérteni mostani szokat­lan viselkedését! . . . Igen ! — úgy beszél, mintha egyedül csak én prédálnánr el kínos robotjának szerzeményét. — Folytatta a nő most már kissé epésen, karjait durcásan össze­fonva.— Én, én, ki magammal szemben min­den nélkülözésre képes voltam idáig! . . . Na­gyon is könnyen ki tudom bontani különös szavaiból az elrejtett célzásokat s látom, hogy ma felette éreztetni akarja velem, hogy hozo­mány nélkül vett el feleségül! . . . Hogy szere- tetemnél, gondosságomnál és munkás két ke­zemnél nem adhattam és nem adhatok többet s hogy martyrként sanyargatni kénytelen ma­gát mimiattunk ! Ez igazán nem szép és ha­sonlót nem tudtam volna feltételezni magáról, Albert! . . . (Vége következik.)

Next

/
Thumbnails
Contents